Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-09 / 287. szám

2017. DECEMBER 9., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Kirándulásokat is finanszíroznak a szülők pénzéből Szabálytalan, de kell az osztálypénz Hiába tiltja jogszabály az osztálypénz szedését, az is­kolák alkalmazottjai, diák­jai tisztában vannak azzal, hogy van, amit csak szülői támogatással tudnak meg­valósítani. Igazgatók, osz­tályfőnök, szülő és tanuló is elmondja a véleményét. Juhász Henrietta henrietta.Juhasz@mediaworks.hu HEVES MEGYE Az általános és középiskolai oktatás ingye­nes, ám a legtöbb szülő még­is úgy készül a szülőértekez­letekre, hogy kisebb összeget mindenképpen visz magával. Avagy legalábbis felkészül ar­ra, hogy az aktuális időszak­ban szükség lehet az anyagi támogatására. Hogy miért le­het mindez, s hogyan próbál­ják ezt szabályozni megyénk iskoláiban, arról elsőként igazgatókat kérdeztünk. Sipos Mihály, az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium direktora el­árulta, ő minden évben arra kéri az osztályokat, hogy ez az összeg minimális legyen.- Ha egy-egy osztályban igény merül fel arra, hogy az osztálypénz az adott évben a szokásosnál több legyen, mert mondjuk nagyobb kirándulás­ra készülnek, akkor ezekről a kirívó alkalmakról mi, az is­kola vezetése is szeretünk tudni, egyeztetni. Mi a leg­több iskolai szintű összejöve­telre nem kérünk a szülőktől pénzt, ezeket a rendezvénye­ket az intézmény támogatja - magyarázta az igazgató. Az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szak­gimnázium, Gimnázium igaz­gatója, Rozmán Éva lapunk érdeklődésére elmondta, ők egyáltalán nem folynak bele az osztálypénzek alakulásá­ba, azt a szülői munkaközös­ségek egyeztetik egymás kö­zött. A szakgimnáziumban nincs is olyan osztály, ahol az osztályfőnök kezelné az osz­tálypénzt. Legtöbbször az osztálykirándulást is a beszedett osztálypénzből finanszírozzák Fotó: Shutterstock- A szülők, akik anyagilag támogatják mondjuk egy-egy kulturális jellegű program megvalósítását, azért teszik, mert tudják, hogy ez a gyer­mekeik javát szolgálja, azt, hogy az osztályközösség mi­nél jobban összekovácsolódjon - hangsúlyozta Rozmán Éva. Az Eszterházy Károly Egye­tem Gyakorlóiskolájának ta­nára, Sipos Zsuzsa is megosz­totta velünk véleményét az osztálypénz kérdésében. Ki­derült, hogy az ezek beadásá­nak szükségességét, mennyi­ségét náluk is a szülők rende­zik. Ők is tisztában vannak azzal, hogy osztálypénzt nem lehetne szedni, ugyanakkor látják: sajnos elkerülhetetlen. Megtudhattuk, hogy az osz­tályban szervezett ösSzéjöve- teleket és a közös kirándulá­sokat fedezik ezen összegek­ből, de igyekeznek a költsé­geket minél kisebbre faragni. Sipos Zsuzsa jelenleg hetedik osztályosak osztályfőnöke, te­hát ők ballagtatják a végzős Életre szóló trauma is lehet Egy nevét nem vállaló szülő is véleményezte az osztálypénz szedést. - Az osztálypénz ná­lunk ötszáz forint havonta. Az összegben a szülői értekez­leten állapodunk meg. A fo­rintokat felhasználjuk osztály- kirándulásokra, közös ünne­pekre. A véleményem, hogy ez a régi, berögzült szokás nem igazán felel meg a jogszabá­lyoknak. A befizetett pénzek­ről, amiket általában egy kine­vezett szülő szed és rögzít egy kockás füzetben, nem kapunk sem nyugtát, sem átvételi el­ismervényt - sorolta aggályait a szülő. Problémásnak találja azt is, hogy az első szülői érte­kezleten nem tartanak beszá­molót az összeg felhasználá­sáról. - Vannak olyan gyere­kek, akiknek a szülei nem tud­ják befizetni az osztálypénzt, így ők kimaradnak a kirándu­lásokból, ami egy életen át kí­sértő negatív élmény lehet - egészítette ki meglátásait. diákokat, tőlük kapják a ta­risznyákat.- Úgy igyekszünk csökken­teni a kiadásokat, hogy pél­dául kétszer már pályázaton nyertünk kirándulási lehető­séget. Legutóbb hat napig vol­tunk Erdélyben a Határtala­nul programmal - jegyezte meg az osztályfőnök. Kobolák Dóra idén érettsé­gizett a Gárdonyi Géza Cisz­terci Gimnáziumban.- Mi harmincnégyen jár­tunk egy osztályba és az osz­tálytársam anyukája volt az osztály pénztárosa. Elég sok feladata volt emiatt, mert ha mentünk valahová, akkor ne­ki előre kellett számolnia a ki­rándulás költségeivel, s ami­kor érettségi előtt elballag­tunk, akkor egyesével min­den diák költségét újraszámol­ta, a maradékot szétosztotta az osztály tagjai között. Tehát mi az osztálypénzből jártunk ki­rándulni, ennek köszönhető­en juthattunk el Erdélybe, de még a gombavatós vacsorán­kat és a műsort is ebből finan­szíroztuk - válaszolta kérdé­sünkre Dóra. A mi leszel, ha nagy leszel? kérdésre hatéves koromtól már volt egy-egy határozott válaszom. Nyolc-kilenc­éves lehettem, amikor a fejembe vettem, hogy szeret­nék táncot tanulni. Aki felnőttként ismer, biztos jót kunco­gott, mert tudja, nem a tánctehetségemről vagyok híres.*Te- hát, szándékaim ellenére, nem vettem gyermekként táncórá­kat. Ennek egyszerű oka volt: azok közé tartoztam az osztály­ban, akik nem tudták megfizetni az díját. S nem ez volt az egyetlen momentum, amiben akkor hát­rányban éreztem magamat. Nem volt színházbérletem, nem jártam külföldi utakon sem. Igen, voltak olyan élmények, amiket nem tudtunk megfi­zetni, pedig a szüleim min­den tőlük telhetőt megtettek értem. így megértem azt a szülői aggályt, hogy ha az osztály­ban az egyik gyermek szülei nem tudják befizetni egy-egy kirándulás árát, s így a diák kimarad közös programokból, az akkor és a későbbiekben is okozhat számára traumát. Vannak olyan közösségek, ahol a többi szülő kifizeti más gyermekének is a kirándulás költsé­geit, ez viszont a megsegített tanuló szüleinek okozhat csa­lódást, kudarcot. Mi a helyes út? Talán egy olyan oktatási rendszer, amely­ben nem apa és anya gyűjti össze a osztály programok árát, hanem az iskolának van rá fedezete. Hol tartunk most? Sok helyen még nagyon távol az ideálistól, mert nemhogy kirán­dulásra, alapvető szükségletekre is alig futja. Voltak olyan élmé­nyek, amiket nem tudtunk megfizetni A csúszós út, a régi gumi végzetes lehet VERPELÉT Villanyoszlopnak ütközött egy autóbusz a Lak­tanya út és a tarnaszentmá- riai elágazás kereszteződésé­ben pénteken reggel. A bale­setben két ember sérült meg a tömegközlekedési eszköz hat utasa közül. Kovács Nikoletta megyei rendőrségi sajtóreferens a Hírlap kérdésére elmondta: az elsődleges adatok szerint a balesetet a csúszós út, illetve a sofőr figyelmetlensége együtt okozhatta. Alig tíz órával korábban halálos kimenetelű karam­bol történt a 25-ös főúton, Kerecsend és Eger között. Mint pénteken megírtuk, csü­törtökön este az 5-ös kilomé­terszelvénynél egy teherautó és egy személygépkocsi ütkö­zött össze, s az utóbbi vezetője szörnyethalt. Sajtóinformációk szerint egy 22 éves gyöngyösi fiatal­ember haladt a megyeszék­hely irányából Kerecsend felé, amikor egy kanyarban me& csúszott, átsodródott a szem­közti sávba. Az érkező teher­gépjármű métereken át tolta maga előtt a kocsit, ami végül a felismerhetetlenségig ron- csolódva a kamion alá gyűrő­A csütörtök esti tragédia idején csúszós, nyálkás volt az út dött. A teherautóban a vezető és a felesége utazott. Szeren­csére a biztonsági övük be volt kapcsolva, a nő kisebb rándu­lást szenvedett. A tragédia ide­jén csúszós, nyálkás volt az út. Információnk szerint a sze­mélykocsin 13 éves téli gumik voltak. A profilmélység megfe­lelő volt ugyan, de a rugalmas­ságát elveszíthette az abroncs. Nem csak a bekövetkezett balesetek miatt, a rendőrség óvatosabb közlekedésre hívja fel a figyelmet a csúszós, kö­dös utakon. S. S. TARCA Szabira engedem a karácsonyt I dén minden más lesz. Sza­badságra engedem a kará­csonyt, s vele együtt min­den eddigi erőfeszítésemet, amit ezért az ünnepért az el­múlt években tettem. Gyerek­korom szép, vagy az emléke­zet által megszépült karácso­nyai parancsolták, hogy fel­nőtt koromban csodatévő le­gyek ezen a napon. Nagyon so­kat kísérleteztem, hogy min­den évben áldott, békés ün­nep legyen belőle, amire min­den szerettem mindenkor em­lékezni fog. így utólag vissza­nézve ezekre a karácsonyok­ra, őszintén be kell vallanom, hogy a kísérletek rendre ku­darcba fulladtak. Amíg a családunkban min­denki élt, s az élet rendje sze­rint unokák születtek, értelme volt a készülődésnek, hiszen valamennyien bíztunk ab­ban, hogy legalább egy napra egy asztalhoz ülhetünk, múl­tat idézhetünk, unokákat cso­dálhatunk. Kizárólag abban a körben, ami számunkra a leg­fontosabb, ha úgy tetszik, Isten kegyelméből. Aztán az élet te­kert egyet-kettőt a történeten. Válások, halálok, saját útjukat járó unokák...Szétrázta az idő az ünnepet, az embereket, a kérdést, hogy liba, vagy puly­ka kerüljön az ünnepi asztal­ra, hány bejglit süssünk, hogy csomagolni is tudjunk belőle. Advent idejét éljük, a vára­kozás időszakát, ami külső­ségeiben emlékeztet a közel­gő ünnepre. A városban felra­gyognak a fényfüzérek, a ked­venc forralt borom bizonyára ott gőzölög majd a kedves he­lyen, ahol barátaimmal gyak­ran összefutottunk egy kis be­szélgetésre, egy futó ölelésre. Mára csupán egy barátom maradt, az is Londonban dol­gozik, s ha ideje engedi, legfel­jebb egy sört iszik egy pubban (kocsmában), de karácsonykor bizonyosan nem teheti ezt, hi­szen e napon is dolgoznia kell. Szóval szabira engedem az idei karácsonyt. Nem szalad­gálok suta ajándékok után egy listával a kezemben, nem írok üdvözlő kártyákat, hiszen azok kimentek a divatból. Nem támasztok lehetetlen követel­ményeket a fiatalabb családta­gok elé, s nem kérdezem meg tőlük, hogy melyik napon ér­keznek. Ha nem jönnek, azt is békével elfogadom. Nem töltöm meg jó előre a fa­gyasztót, nem darálom le a di­ót, mákot a bejglihez. Nem je­lölöm meg időben az idei ál­dozatot közeli ismerősöm kis fenyvesében, hogy december 24-én reggel motoros fűrésszel kivágja, csak azért, hogy a la­kásban egy hétig illatozzon. Nem veszem elő az évekig gyűjtött, megöröklött, több doboznyi karácsonyfadíszt, a girlandokat, hogy azon a bizo­nyos délután, karácsonyi dalo­kat hallgatva ráagassuk a fe­nyőre. Elég lesz néhány fenyő­gally egy vázába, illata annak is van. A bedobozolt ajándékok látványára sem apellálok már, hiszen mindenkinek megvan mindene. Mit kívánhatunk még és ad­hatunk szeretteinknek egy ölelésen kívül, s egyáltalán hi- ányzik-e még az az ölelés? Ez itt a kérdés. S ha hiányzik, ak­kor miért nem adjuk, kapjuk meg nap mint nap? Az idei karácsonyt szabad­ságra engedem, hogy végre csak az történjen azon napon, mint aminek az év 365 napjá­ban meg kellene történnie. Például, hogy ne hazudjunk se másoknak, se magunknak. Hogy embertársainkhoz, le­gyen az rokon, vagy ellenség, emberként forduljunk, egy lel­kűnkbe írt, felsőbb parancs­nak engedelmeskedve. Őszin­tén kívánom, hogy a kará­csony mindenkinek, akinek fontos, legyen a legszentebb és legszebb ünnep, de söpörjük le végre róla a kényszerből meg­keményített cukormázat. Idén szabadságra engedem a karácsonyt, az összes ráag­gatott címkével és elvárással. Kíváncsi vagyok, ha hűtlen le­szek hozzá, vajon rám talál-e?

Next

/
Thumbnails
Contents