Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-25 / 275. szám
2017. NOVEMBER 25., SZOMBAT g MEGYEI KÖRKÉP Itt érezhetik igazán, hogy önmagukért szeretik őket EGER Az évfordulós ünneplést is a szakmai tapasztalatok bővítésével töltötte az Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátó Központja (ÉNEK) november 23-án és 24-én egy konferencián, Egerben. A fogyatékosok felnőtté válásának nehézségei, a társadalmi nyitás, s az egri szociális ellátórendszer helyzete is szóba került a Líceumban rendezett tanácskozás első napján. Nyilas Gabriella, az ÉNEK nappali ellátás vezetője múltidézésre invitálta a konferencia résztvevőit. Elárulta, hogy a központ 1983-ban szülői kezdeményezésre nyitotta meg kapuit, s kezdetekben öt gondozottjuk volt. Országos szinten ez volt a második fogyatékos emberekkel foglalkozó intézmény. Már ekkor sikerült napirendet kialakítaniuk, s minden felnőtt fogyatékos személynek lett munka- viszonya is. A létszám folyamatosan bővült, 1992-ben pedig a központ az önkormányzathoz került. A központ a béke szigete a gondozottak számára. Mára a kiscsoportos fejlesztések mellett jógát, tánc- és zenei foglalkozásokat, önérvényesítő csoportokat is tudnak szervezni. Jelenleg negyven fogyatékos emberrel foglalkoznak, s közülük legtöbben már negyven éven felüliek, tehát a foglalkozások formái is módosultak az évek során. Ahogy Nyilas Gabriella fogalmazott, a központ a „béke szigeteként” azért is fontos, mert a fogyatékos emberek számára egy olyan biztonságos helyet jelent, ahol érezhetik, hogy önmagukért szeretik őket. A konferencia második napján is tovább folytatódott az évtizedek alatt összegyűlt tapasztalatok cseréje. Mindezeken túl a jogérvényesítésről, valamint a többségi társadalom érzékenyítésének lehetőségeiről is szóltak előadások. J. H. Ötvennyolc éve, 1959. november 26-ára virradóra történt a mátraaljai lignitbányászat legnagyobb, harmincegy ember életét követelő tragédiája. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu SZŰCSI A minap ünnepelte kilencvenedik születésnapját özvegy Trombitás Andrásné, akit a jeles dátum alkalmából Berta István polgármester és Hordósné Szalai Krisztina alpolgármester is felköszöntött. Ez akár általánosnak mondható közéleti esemény is lehetne, hiszen az önkormányzatok többnyire megbecsülik legidősebb állampolgáraikat. Ami mégis rendkívülivé teszi, az, hogy Margit néni, az ünnepelt Trombitás András néhai főaknász felesége volt, amíg azon a végzetes napon a férjét el nem ragadta tőle a halál. A ma már idős asszonynak nem volt könnyű élete - amely Szűcsiben kezdődött, és reményei szerint ugyanitt ér majd véget -, de hát kinek volt köny- nyű akkoriban? Marokszedő gyerekként, majd a bakfisként megélt világháborúban is kijutott neki a nehézségekből, s amikor végre jobbra fordulhattak volna a dolgok - hiszen szép családot alapítottak párjával, aki elismert szakember volt -, bekövetkezett a tragédia. A tragédia, amelynek egyes részleteit még ma is homály fedi. A történteket a helybeliek vagy maguk is megélték - ők napról napra kevesebben vannak -, vagy a szüleiktől hallották. Az a november végi éjszaka évtizedekre gúzsba kötötte a lelkűket. Az 1940-es években épített lőrinci hőerőmű hosszú távú működéséhez megfelelőnek tűnő hátteret biztosítottak a Mátra délnyugati lejtőin feltárt lignitmezők. Szűcsi határában a X-es számú aknát 1955-ben nyitották meg. A főaknász özvegyét, Trombitás Andrásnét Berta István polgármester is köszöntötte Az 1959. november 26-ára virradó éjszaka bekövetkezett tragédia idején 175 ember dolgozott az éjszakai műszakban. Hajnali két órakor a megszólalt a sziréna és a templom harangja. Pillanatok alatt végigfutott a falun a hír: tűz ütött ki a X-es aknában, s a lángok rohamosan terjednek. A hozzátartozók futva vágtak neki a mezőnek, hogy szeretteikről hírt kapjanak. A helyi bányamentők azonnal elkezdték az oltást, majd megérkeztek a doA hősi halottaknak kijáró temetésre 1959. november 29-én került sor a templomnál, ahol egymás mellett ravatalozták fel az áldozatokat. A községben 13 helybelit búcsúztattak, Ecséden négy, Gyöngyöspatán és Rózsaszentmárton- ban pedig három-három bányászt helyeztek végső nyugalomba. Apcon, Lőrinciben, Ecsegen, Heréden, Horton, Tar- namérán egy-egy halottat gyászoltak, miként Hajdú-Bihar és rogiak, a nógrádiak és a tatabányaiak is. Száznegyvennégy embert sikerült megmenteni, ám harmincegy bányász lent maradt, ők Trombitás András főaknász vezetésével hősiesen harcoltak az életükért. Utolsó leheletükig - áll a vizsgálati jelentésben, amely megállapította, nem volt személyi felelőse a szerencsétlenségnek. Margit néni azt mondja, semmi nem adhatja vissza hűen azoknak az óráknak a soha nem feledhető drámáját, Békés megyében is. Szűcsiben 1986-ban a szerencsétlenség helyszínén kopjafát állíttattak, amire felvésték az áldozatok neveit. Később az emlékművet a sírkert melletti parkba helyezték, s azóta itt gyűlnek ösz- sze a helyiek. Az idei megemlékezést november 24-én, pénteken tartották. Délelőtt 9 órakor szentmise kezdődött, majd fél 10-kor a kopjafánál volt főhajtás a szerencsétlenség 58. évfordulója alkalmából. Fotó: T. O. miként az igazság egyes részeit is a feledés homálya takarja. Egyesek számára jótékonyan - teszi hozzá. Ő maga - még a szocializmusban - többször próbált hangot adni a fenntartásainak, ám nyilatkozatait erősen „kigyomlálták”. így azt sem tudhatta meg a szélesebb közvélemény, hogy súlyos emberi mulasztások is hozzájárultak a történtekhez: az aknában például korábban is fel-felcsaptak lokális tüzek, amiket igyekeztek szakszerűtlenül eloltani, majd óvintézkedések nélkül folytatták a munkát. Jellemző az is, hogy mindössze egyetlen gázálarc állt rendelkezésre az egész csapatnak, de Margit néni szerint erről se lehetett beszélni. A férje több mint tíz bányászt segített fel a pokollá vált aknából, de amikor a többi szerencsétlenül járt társáért újra lement, számára sem volt már visszaút.- Egyszer majd elmesélek mindent, még az eddigieknél is többet, ha lesz, aki megírja - mondja özvegy Trombitás Andrásné. Soha nem feledik el őket- Kárpátalján, a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán tartott előadásokat nemrég az ottani magyar szakos pedagógusjelölteknek. Honnan a kapcsolat a beregi felsőoktatási intézménnyel?- Az egri Eszterházy Károly Egyetem a Makovecz Imre Kárpát-medencei felsőoktatási együttműködési programon belül kapcsolatban áll a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával, ennek alapján ez az együttműködés is erősödhet. Az egyetem gyakorlóiskolája régóta remek kapcsolatot ápol több kárpátaljai intézménnyel.- Milyen témák kerültek szóba?- Fontos az, hogy modern szemlélettel közelítsük meg a mai kor gyermekeit, a változó világgal együtt ők is változtak, kérdés, hogy mi, pedagógusok képesek vol- tunk-e ezt megtenni... Vagy még mindig a 10-25 évvel ezelőtti, akkor kiválóan működő módszertárunkból merítünk. Ha igen, ne csodálkozzunk, hogy nem úgy működik, mint régen. Az előadáson túl tárgyaltam dr. Fodor Gyulával, a beregi főiskola rektorhelyettesével, aki erősíteni kívánja a két intézmény kapcsolatát.- Nagyberegen is járt, ahol az idei tanév kezdetén egy kisdiák öngyilkos lett egy iskolai rossz jegy miatt...- A kárpátaljai pedagógusok lehetőségei igen szűkösek, ám a tanulás vágya bennük is él. Ritkán jutnak friss módszertant feltételező képzéshez, most harminc tanárhoz vihettem ebből. Elkísért a felségem, Barkó Otília is, aki klinikai szakpszichológusként segítette a nagyberegi kollégák gyászfeldolgozását. G. R. Harmincegy életet követelt az 1959-es bányatűz A tragédia részleteit máig titkok övezik kérdés válasz Márkus Róbert, az EKE gyakorló vezető tanára Totth Benedek elárulta egri közönségének: a vizes világ jó díszletnek tűnt az első könyvénél Bebizonyította, arról is tud írni, amitől fél EGER Totth Benedek nem először fordult meg a városban: járt már a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban is, ahol jobbára az ifjúságnak mesélt fordító munkájáról és első könyvéről, a Holtversenyről. Ezúttal Molnár Ferenc vendége volt a Kepes Irodalmi Esten, ahol sok fiatal ült a sorokban. Totth Benedekről kiderült, úgy tartja, hogy ő egy kakukktojás a magyar irodalomban. Leginkább azért, mert három éve megjelent első könyvével Margó-díjat kapott, előtte viszont nem is jelentek meg írásai. Ez azonban, mint a hallgatóságnak elárulta, koránt sem azt jelentette, hogy nem írt volna, csak a szűk családi és baráti körön kívülre nem juttattak akkori alkotásaiból, inkább a fiókban pihentek.- Sokáig tartott, míg kiléptem ebből a biztonságos körből - vallotta. Éveken át foglalkozott, már jóval könyvének megjelenése előtt is, angol és amerikai írók könyveinek fordításával, olykor képregényekkel, forgatókönyvekkel is dolgozott.- A fordítás nagyon alázatos munka. Ott meg kell felelni az írónak - jegyezte meg Totth Benedek. Totth Benedek művei sokáig a a fiókban pihentek Fotó: Berán Dániel A Holtversenyt hamar elkezdték kamaszregényként definiálni, tehették mindezt azért, mert egy kamasz nézőpontjából íródott. Totth Benedek bevallása szerint is a maga tizenöt éves fejével gondolkozott, miközben írta a művét. Második könyve, Az utolsó utáni háború viszont már sokkal inkább tekinthető - a címéből is adódóan - háborús regénynek.- A vizes világ az első könyvemnél nagyon jó díszletnek tűnt, hiszen jómagam is úsztam régebben versenyszerűen, volt, hogy heti tíz edzésünk volt - avatta be a vendégeket a témaválasztásának miértjébe. Az irodalmi est második felében a magyarországi zsáner irodalom helyzetéről is beszélgetett az író és Molnár Ferenc. Zárásképp Benedek Az utolsó utáni háborúról is elárult néhány információt. A kiindulási pontja egy már kész novella volt. Alátámasztotta, hogy a tér és az idő valóban bizonytalan: a történet tulajdonképpen bárhol játszódhat.- Azt akartam leginkább bebizonyítani, hogy arról is tudok írni, amitől félek - osztotta meg érzéseit a közönséggel az író. J. H.
