Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-21 / 271. szám
2017. NOVEMBER 21., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD y Gulyás: Rágalmakat fogalmaz meg a milliárdos Soros fenyegetőzik Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió erőteljes választ adjon arra, ahogy a magyar kormány a „civil társadalommal” bánik. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BRÜSSZEL Eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten, brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe - jelentette ki tegnap Gulyás Gergely, reagálva arra az interjúra, amelyet a milliárdos a Financial Times- nak adott, illetve arra a szövegre, amit a spekuláns a saját honlapján tett közzé a nemzeti konzultációról. A Fidesz frakcióvezetője szerint Soros a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a „Soros-tervet”, amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére. Hozzátette, Sorosnak a migrációval kapcsolatos javaslatait - brüsszeli szövetségesein keresztül - sikerült átvinni az Európai Parlamenten (EP). A Financial Times gazdasági napilap online kiadásán megjelent telefoninterjúban Soros György azt állította: a magyar kormány szándékosan félremagyarázza a nézeteit. Elmondta: félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát, miután Orbán Viktor a „magyar felderítő szolgálatokkal” akarja megfigyeltetni a szervezetek tevékenységét. Fenyegetően hozzátette: eljött az ideje, hogy a többi EU-tagor- szág kormánya erőteljesebb választ adjon arra, ahogy Orbán a civü társadalommal bánik. Soros György honlapjára felkerült egy magyar nyelvű közlemény is, amely pontról pontra haladva reagál a nemzeti konzultáció állításaira. Tegnap a parlamentben is szóba került a Soros-terv. Németh Szilárd (Fidesz) azt mondta: „az EU után maga Soros György is kitöltötte a nemzeti konzultációs ívet” és „kapásból letagadta” a konzultációs íven szereplő elképzeléseit. Hozzátette: a milliárdos „befenyítette” az országot. Németh Szilárd felszólalása közben az LMP-s Szél Bernadett és frakciótársa, Hadházy Ákos két papírlapot tartott fel a fideszes képviselő háta mögött „Hazudik” felirattal. Az elnöklő Jakab István közölte, bírság kiszabását fogja kezdeményezni ellenük a házelnöknél. A jelenetre reagálva Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, sajnálja, hogy Ron Werber tanácsaiból ennyire futja. Az államtitkár szerint most már az EP hivatalos álláspontjának tekinthetőek a múlt héten elfogadott tervek, a felső korlát nélküli kötelező elosztási eljárás. Dömötör botrányosnak értékelte, hogy az ellenzék idehaza letagadja a terveket, Brüsszelben pedig megszavazza. Magyar Levente külügyi államtitkár azt firtatta, az ellenzéki pártok miért képviselnek egy nemzetközi milliárdost. Öntözési stratégia AGRÁRGAZDASÁG Öntözésfejlesztési stratégia megalkotását tartja szükségesnek a kormány, mivel állami feladatnak tekinti az öntözéses gazdálkodás elterjesztésének, fejlesztésének, a vízkészletek védelmének és hasznosításának ügyét - mondta el a Világgazdaságnak Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az interjúban emlékeztetett arra, hogy október közepén jelent meg a stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat, amely kimondja, hogy meg kell vizsgálni a stratégiához szükséges feltételrendszert. A Belügyminisztérium térképen rögzíti, hogy mely településeken tudnak a közeli jövőben öntözési lehetőséget teremteni. A NAK elnöke kiemelte, a kamara megkeresi a gazdákat, hogy felmérjék az öntözésfejlesztési igényeiket. Hangsúlyozta, Magyarországon az uniós átlaggal szemben csupán két százalék az öntözött földek aránya, ezért az integráció a fennmaradás kulcsát jelenti. A stratégia elkészítéséhez az idei központi költségvetésből 195 millió forintot különítenek el. Győrffy Balázs hozzátette: a NAK a Vidékfejlesztési Programból 1,8 milliárd forintot nyert el a jégkármérséklő rendszer kiépítésére. A tervek szerint jövő májustól indulhat el a program: a rendszer gyakorlatilag megóvja a jégveréstől a termést az egész ország területén. MW BUDAPEST Ma már egy olyan országban élünk, amely büszke nemzeti értékeire és nemzeti alkotóira; sokáig kellett erre várni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mako- vecz Imre Kossuth- és Ybl Mik- lós-díjas építészről elnevezett budapesti központ és archívum hétfői megnyitóján. Hangsúlyozta: Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, hagyatéka él és folytatásra vár a Kárpát-medencében. - Mindany- nyian emlékszünk azokra az időkre, amikor a magyar szellem megőrzése csak néhány elkötelezett ember, család és szervezet szélmalomharcát jelentette - emelte ki a kormányfő. Rámutatott, ma már vannak intézmények, amelyeknek ez a dolguk: van - elsősorban Makovecz Imrének köszönhetően - köztestületként működő művészeti akadémia és van magyar értéktár is. Makovecz Imre hitt abban az erős országban, amely nem követ szolgai módon külföldi divatokat, nem zárható fizikai határok közé sem - mondta a kormányfő. Hozzátette: az építőművész életműve igenek és nemek határozott vonalvezetésű rendszere. „Igen a nemzetre, igen a falura, igen a családra, igen a népi kultúrára; és nem arra a színtelen, szagtalan, szervetlen, a nemzetközi pénzvilág által vezérelt multikulturális műanyag világra, ami, ha hagynánk, egy pillanat alatt körbevenne és magába olvasztana minket.” MW Junior Príma díj Köpöncei Csillának BUDAPEST Hatan vehették át az idén sajtó kategóriában a Junior Príma díjat hétfőn Budapesten, idén először határon túliakat is lehetett jelölni. Köpön- Hatan cei Csillát, a Ma- vehették át gyár Idők gazdasagi újságíróját is ki- 3z elismerést tüntették az elismeréssel, amiért elszántsággal, kitartással és lelküsmeretesség- gel nyúl olyan összetett témákhoz, mint a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a környezetvédelem.- Meglepett, hogy megkaptam a díjat - mondta lapunknak Köpöncei Csilla -, nagyon jó visszajelzésnek tartom az eddigi munkámmal kapcsolatban - tette hozzá. Az újságírónő hét éve dolgozik a médiában, korábban a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet munkatársa is volt. Az átadóünnepségen Kri- zsán László, a díj mecéná- si feladatait 2014 óta ellátó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a 37 jelöltből 28-an jutottak be a második fordulóba, közülük választotta ki a zsűri a győzteseket. MW Nemzeti hagyaték Orbán Viktor: Makovecz hitt egy erős országban Fotó: MTI A HELYZET Amerikából jönni Toót-Holló Tamás jegyzet@mediaworks.hu E nyhén szólva is megosztónak bizonyult az amerikaiak épp november 7-ére időzítve kiadott felhívása az „objektív média” magyarországi támogatásáról. Azóta már be is kérettük a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, azt firtatva, ugyan melyik washingtoni irodában tudEmlékezetes mondatok az amerikai nagykövettől nák megítélni, hogy egy magyar megyében melyik médium milyen pályázatot ad be. Választ még nem kaptunk, de ízelítőt már igen. Arról, mégis milyen tudást várhatunk el a washingtoni irodáktól. Hogy' mit foghatnak fel ők a magyar regionális jelenlétről a Kárpát-medencében. Történt ugy anis, hogy Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete Nagyváradra látogatott. Ennek emlékére azóta már egy Facebook-posztot is kreáltak neki szorgos munkatársai. Megállt a jeles diplomata a Körösvidéki Múzeumnak otthont adó egykori magyar hadapródiskola tö'mbje előtt, s arról kezdett lelkendezni, milyen szépen tudták Nagyvárad történelmi hangulatát restaurálni. Hogy itt milyen elragadóan sikerült a helyieknek helyzetbe hozniuk az életteli, de „hagyományos román hangulatot”. Bármi váltotta is ki ezt az Erdélyben azóta is mélységes felháborodást keltő megnyilatkozást, egyvalamire egészen biztosan jó volt. Hogy pontosan elképzelhessük, a közép-európai regionális identitás tisztasága felett őrködni készülő washingtoni irodák mélyén milyen elmélyült tudás birtokában lehetnek, ha már egyszer Bihar- ország fővárosában a Fekete Sas palotát, vagy' az Adorján-házakat látva is a román hagyományok életerejéről mesélnek. Alakul a koalíció Magyarországgal EURÓPAI PARLAMENT „Bízom benne, hogy találunk egy minden tagállamnak megfelelő konszenzusos megoldást a migrációval kapcsolatban” - mondta a Magyar Időknek Járóka Lívia, akit a múlt héten választottak az Európai Parlament (EP) alelnökévé. A képviselő hangsúlyozta: bár a bevándorláspolitikával kapcsolatban egyértelműen erős brüsszeli nyomás alatt áll Magyarország, hazánk álláspontja mellett is kialakulóban van egy koalíció. Az európai uniós képviselő az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által elfogadott, a migránsok felső határ nélküli szétosztásáról szóló tervezetről kifejtette, „nem a migrációval kellene megoldani a demográfiai problémákat”. Kitért arra is, hogy a magyar népesedési problémákat enyhítheti a romák integrációja. Kifejtette, hatalmas potenciál rejlik a cigányságban, főleg a vidéki közösségekben, mert ezeket a kultúra és az identitás erősebb fonata veszi körül, mint például a fővárosiakat, így jelentős eredményeket lehet elérni akár csak egy gyár telepítésével. Hozzátette, az amerikai, a NATO- és a befogadó nyugateurópai országok egyik legnagyobb felelőssége az is, hogy rövid időn belül biztosítsák a békét a kibocsátó országokban. Közölte, azt az álláspontot is hangsúlyozzák a testületben, amely szerint Európának kell először megerősödnie, hogy segíteni tudjon, és ahhoz, hogy erre képes legyen, elsősorban az európai emberek gazdasági biztonságát szükséges megteremteni, a saját közösségeket kell segíteni. „Szeretnénk, ha megértenék, mi azt tartjuk fontosnak, hogy a más földrészek konfliktusos, háborús helyzeteiből menekülő emberek rövid, de hatékony integrációt követően, európai tudással felvértezve térhessenek vissza saját hazájukba.” Elmondta azt is, nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamok képtelenek integrálni a migránsokat. MW Suchman Tamás: Inkább a Fidesz VÁLASZTÁS Egyetlen baloldali pártot látna szívesen a politikai porondon Suchman Tamás. Apolitikus az összefogásra való képtelenséget rótta fel az MSZP-nek, és pozitív példaként említette az Orbán Viktor fémjelezte pártvezetést. A politikus a Fidesz-KDNP egyedüli győzelmét kívánatosabbnak tartaná, mint ha a pártszövetségnek a szélsőjobboldali Jobbikkal kellene koalícióra lépnie. „Mivel várhatóan a Fidesz-KDNP kapja a legtöbb szavazatot a választáson, fontos lenne, hogy önállóan kormányozhassanak” - vélekedett. Úgy fogalmazott: a Jobbik egyes csoportosulásai a szélsőjobboldali mozgalom legsötétebb állapotait idézik. „Baloldali neveltetésben volt részem, (...) meggyőződésem párosult azzal (...), hogy zsidó emberként a történelmi traumákra emlékezve határozottan fellépjek a szélső- jobboldali eszmék ellen” - jelentette ki a politikus. Orbán Viktor politikájáról kifejtette: tiszteli a győzteseket, nem fog a kormányfőre rosszat mondani, mert „egyedül tartja kőkeményen a pártját és győzni akar”. MW A spekuláns azt állítja: félremagyarázzák nézeteit Fotó: AFP