Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-20 / 270. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 20., HÉTFŐ A Virágos Magyarország szemlézői a városban jártak, s a megállapításaikat a zsűri döntése is igazolja Fotó: H. Szabó Sándor Az ország legszebb főtere lett idén a hatvani Kossuth tér HÍREK Kötelezőket gyűjtenek Mikszáth, Gárdonyi, Móricz, Molnár Fe­renc regényeire lenne szük­ség a településen, hogy a ci­gány tanulók hozzájuthassa­nak a kötelező olvasmányok­hoz. A város Roma Nemzeti­ségi Önkormányzata éppen ezért arra kéri a lakosságot, hogy akinek feleslegessé vál­tak azok a kötetek, melyeket tanulmányaik alatt használ­tak, ajánlják fel a roma gyer­mekeknek. Az Egri csillagok, a Szent Péter esernyője, az Árvácska és a Pál utcai fiúk című műveket a helyi polgár- mesteri hivatalban adhatják majd le. B. K. Biztonságosabb közlekedés Új gyalogátkelő­helyet jelöltek ki a Deák Ferenc utca és a Május 1. lépcső kereszteződésénél. A gyalogosok biztonságos átkelését biztosító munkák kétmillió forintból valósulnak meg. Az összeget a polgár- mester és két képviselő aján­lotta fel. Az új átkelő kiala­kítására a megnövekedett gyalogosforgalom miatt van szükség. A kivitelezés építő­ipari teendőit a Városgondo­zási Zrt. végzi kilencszázezer forintért. Emelt szintű közvi­lágítást is létesítenek a te­rületen. Ennek a költsége 1,1 millió forint. A tervek sze­rint a gyalogosok december elején kezdhetik el használni a gyalogátkelőt. B. K. Bálozva jótékonykodtak A hagyományokhoz híven idén is megrendezte jótékonysági bátyus bálját a Jámbor Vilmos Általános Iskola munkaközössége. A programot az Örökzöld Nyugdíjas Klub műsora szí­nesítette. Ajó hangulatú bál bevételét ezúttal is iskolai programokra szánják. B. K. Az ország legszebb főterévé nyilvánították a hatvani Kossut teret. A 24. Virágos Magyar- ország díjátadóját Veszp­rémben rendezték meg. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu VESZPRÉM, HATVAN A dunán­túli város adott otthont a Virá­gos Magyarország környezet- szépítő verseny díjátadó ün­nepségének, amelyen Hatvan rangos elismerésben része­sült.. Idén a megyénkben vá­ros érdemelfe ki Az ország leg­szebb főtere kitüntető címet, amit Horváth Richárd polgár- mester vett át. A Hatvani Nap­sugár Óvoda eredményes tevé­kenységét is elismerő oklevél­lel jutalmazták.- Nagyszerű visszajelzése ez annak a sok munkának, amelyet a város arculatáért tettünk, s külön öröm szá­munkra, hogy nemcsak a vá­roskép, hanem a közintézmé­nyek is szépülnek - fogalma­zott Horváth Richárd. Orbán Viktor miniszterelnö­köt Kovács Zoltán, a Miniszter- elnökség területi közigazgatá­sért felelős államtitkára képvi­selte az eseményen.- Az otthon ott van, ahol nagyapáink által ültetett al­mafa gyümölcsét ehetjük - idézte a kormányfő szavait. A települési lélekszám sze­rinti kategóriákban meghir­detett versenyre több mint há­romszáz önkormányzat jelent­kezett, csaknem hárommillió lakost mozgósítva. A nyáron csaknem száz területi zsűri­tag végezte a helyszíni bírá­latot. Veszprém az 50 ezer la­kos feletti, Balatonfüred az 50 ezer alatti, Lajoskomárom a kétezer fölötti, Szálka a két­ezer alatti lakosságszámú tele­pülések között érdemelte ki a fődíjat, míg a budapesti kerü­letek közül a XIX. eredményeit értékelték a legtöbbre. Guller Zoltán, a versenyt lebonyolító Magyar Turisztikai Ügynök­ség vezérigazgatója hangsú­lyozta: hét éve nem neveztek olyan sokan a megmérettetés­re, mint az idén. A döntés igazolja az idegenforgalom fejlesztéséért tett lépéseket is.- E versengésben minden­ki nyer a rendezett, virágos te­rekkel, parkokkal. Ez erősíti a turizmust is - emelte ki. Sza­vai egybecsengenek a Fejlődő Hatvan-programban megfo­galmazott célokkal, amelynek egyik pillére - a gazdaságélén­kítés mellett - éppen az ide­genforgalom erősítése. Az eseményen Horváth Richárd a Vasutas Települé­sek Szövetségének elnökeként díjat adott át a legszebb vasút­állomással rendelkező város, Gyál polgármesterének. Hatvant a II. világháború előtt sokan illették a virágos város jelzővel. A város vezetői arra törekszenek, hogy mosta­nában se legyen ez másként, ezért évről évre jelentős erőfe­szítéseket tesznek a település szebbé tétele érdekében. Eb­ben az évben 4,4 millió forintot költöttek fásításra, 11 milliót virágosításra. Negyvenezer egynyári virág és 170 virág- híd került a közterületekre, a villanyoszlopokat 700 nagy cserepes muskátli díszítette az elmúlt hetekig. Mindemel­lett ismét megtartották az in­gyenes lakossági muskátliosz­tást, melynek során 23 ezer tő cserepes növény talált új gaz­dára. Immár hagyomány az is, hogy az idén is a Kossuth té­ren rendezték meg a népszerű kertészeti kiállítást és vásárt. Tanácskoztak a töritanárok: a nyelv egyesít és megtart EGER A városháza dísztermé­ben tartották konferenciá­jukat a Kárpát-medencei magyar- és történelem sza­kos tanárok. A Rákóczi Szö­vetség szervezte szombati ta­nácskozáson prof. dr. Vasas Joachim a rendező szerve­zetek nevében köszöntötte az egybegyűlteket, külön is Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség főtitkárát, dr. Pajtók Gábor kormány- megbízottat, Habis Lászlót, Eger polgármesterét. A tör­ténész utalt a kezdetekre: Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóján megtartott első találkozóra. Ezen alka­lommal határozták el ennek a szakmai tudományos kon­ferenciáinak évenkénti meg­rendezését. Az együvé tarto­zást erősítik ezek a nemes szándékú találkozók. Csáky Csongor főtitkár kö­szönetét mondott a 2013 óta fő­szervező professzornak, illet­ve az önkormányzat támogatá­sáért Habis Lászlónak, a város polgármesterének. A szövetség életéről szólva megosztotta azt a tapasztalatukat, hogy évről évre növekszik az érdeklődés a Rákóczi Szövetség tevékeny­sége iránt. Utalt az elmúlt heti „diaszpóra” ankéton elhang­zott miniszterelnöki kijelentés­re. Orbán Viktor ugyanis úgy fogalmazott: a magyarság jö­vője a Kárpát-medencében van. Dr. Pajtók Gábor kormány- megbízott úgy véli, jelesek ezek az alkalmak, mert a Kár­pát-medencében más és más feltételek mellett élünk, s a kö­zös szót, az együvé tartozást ezek a személyes találkozások különösen erősítik. Úgy véle­kedett, hogy a magyar nyelv nemcsak nemzetmegtartó, ha­nem nemzetegyesítő is. Habis László köszöntőjében 2011. november 11-ét említet­te. Ezen a jeles napon írta alá az önkormányzat és a Rákóczi Szövetség az együttműködési megállapodást. Büszke rá - fo­galmazott, mert sok szerződés­sel ellentétben ez a megállapo­dás élettel telt meg. S. S. Több mint két évtizede töretlen a falusi színjátszók sikere Reggeltől estig a színpadon Kártyával fizetnénk, de készpénzt kérnek ABACS Telt házzal játszottak a településen a hét végén az amatőr színjátszók a XXI. Or­szágos Falusi és egyben a IX. Kárpát-medencei színjátszó találkozón a Zéta Kulturális Egyesület szervezésében. Ka­cagásból, sírásból és tapsvi­harból sem volt hiány a kétna­pos rendezvényen.- A fellépők nem csak a kör­nyékről, továbbá Felvidékről és az ország távolabbi pont­járól érkeztek - jegyezte meg Szekeres János. A művelődési ház igazgatója elárulta: a ter­vezett tizenegy helyett, tizen­négy produkciót láthatott a kö­zönség. - Hatalmas sikere volt idén is a találkozónak, lega­lább négyszáz néző előtt lép­tek fel a színészek. Már pén­teken elkezdődtek a bemuta­tók, szombat reggel pedig ki­lenc órától éjszaka tizenegyig tartottak az előadások - ecse­telte a direktor. A jászok furfangos népi ko­médiáján nagyon jól mula­tott a közönség, de lényegé­ben minden műfaj képvisel­tette magát, dráma, operett, de még kabaré is szerepelt a repertoárban. A házigazda adácsiak a Meseautó című elő­adásukkal elsöprő sikert arat­tak. A csoportokat jövőre újra várja a fesztivál. H. É. Vidám előadásokkal szórakoztatták a nézőket Fotó: Czímer Tamás HEVES MEGYE A statisztikák szerint az elmúlt hónapokban ugrásszerűen megnőtt a kár­tyás fizetések aránya az üzle­tekben, vendéglátóhelyeken. Sokan csak jelképes összegű készpénzt tartanak maguk­nál, abban bízva, hogy kár­tyával egyszerűbben, gyor­sabban fizethetnek. A pénzintézetek legfrissebb tapasztalatai szerint bizony sok helyen a kereskedők a leg­különfélébb indokokkal uta­sítják el a kártyás fizetés be­vezetését, s kutatások szerint egyes kereskedők nem is tart­ják fontosnak ezt a fizetési le­hetőséget. A napokban füzesabonyi ol-- vasónk jelezte telefonon, hogy a forgalmas városközpontban, ahol számos kereskedés ta­lálható, sok helyen nem lehet kártyával fizetni, ezért kény­telen az automatából kész­pénzt kivenni, ami neki plusz- költség. A penzcentrum.hu ar­ra hívja fel a figyelmet, a POS- terminálok elterjedését nép­szerűsítő program részeként az OTP Bank saját projektet is indított. Novemberben a hitel- intézet a www.kartyavalsze- retnek.hu oldalon várja a ja­vaslatokat azokra a boltokra, ahol a vevők szeretnének kár­tyával vásárolni. B. K. v * V

Next

/
Thumbnails
Contents