Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-17 / 268. szám
2017. NOVEMBER 17., PÉNTEK g MEGYEI KÖRKÉP Lezúzta a Suzuki elejét, s elhajtott A Markhot utcában történt a baleset Fotó: Huszár Márk EGER Összetörte egy eddig ismeretlen autós Zsuzsa nevű olvasónk autóját kedden délelőtt a kórház mellett. Megkeresésünkkor a hölgy azt kérte, hogy cikkünkben csak a keresztnevét használjuk, ettől függetlenül azonban a történteket részletesen elmondta. Szavai szerint 14-én reggel 8 órakor állt meg a Markhot Ferenc utcában a kórház bejáratával szemben.- Elmentem az ügyeimet elintézni és 9 órakor, amikor mentem vissza, már az a látvány fogadott, hogy leszakították az autóm elejét. Természetesen a rendőrségen is bejelentést tettünk. Ott azt mondták, hogy eljárást indítanak. A rendszám alapján, amit egy szemtanú jegyzett fel és rakott oda a szélvédőmre, a hatóság állítólag fogja tudni, hogy ki az elkövető, de kiderült, hogy megmondani nem mondhatják meg. Azt ugyanis, mint megtudtam, külön kérvényeznünk kell majd - fogalmazott a károsult, aki szerint ál» lítólag egy fiatalember látta az egész eseményt. Meséli, hogy a szemtanú kiabált is a járművezetőnek, hogy „álljon meg, álljon meg!”, de az rá se hederített és elhajtott. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint megerősítette a történtek bejelentésének tényét. A Hírlap kérdésére a rendőr őrnagy - a konkrét esettől függetlenül - elmondta, milyen lehetőségek állnak fenn a vonatkozó jogszabályok alapján egy-egy ilyen ügyben.- Amennyiben ül valaki a parkoló autóban és potenciálisan fennállt a veszélye, hogy megsérülhetett volna, akkor cserbenhagyás, ha ténylegesen meg is sebesül valaki, akkor viszont segítségnyújtás elmulasztásának bűntette valósul meg - fogalmazott. A rendőrségi sajtószóvivő elmondta emellett azt is, hogy alapesetben pedig baleset okozásának ott- hagyásos szabálysértése az, amiért az előidézőnek felelnie kell. S. S. Kiállítás és előadások Szabó Magdáról EGER Kitáruló ajtók: ezt a címet kapta az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudomány Karának és a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének szervezésében hamarosan megrendezendő konferencia, melynek középpontjában a tíz esztendeje elhunyt Kossuth-díjas költő, író, Szabó Magda életműve, munkássága áll majd. Dr.PintérMártaZsuzsanna, a Bölcsészettudományi Kar dékánja a rendezvény részletes programját is ismertetve elmondta: november 22-én, szerdán a megnyitóünnepség keretei között adják át a Szabó Magda képzőművészeti és illusztrációs pályázat és a „Ha én lennék Abigél” irodalmi pályázat díjait is. Ezt követően pedig Szabó Magda színháza címmel kamarakiállítás is nyílik a Líceumban. A rendezvény első napját az Oscar- és Kossuth-díjas Szabó István 2011-es Az ajtó című filmjének vetítésével zárják. Különleges programnak ígérkezik majd Zsurzs Kati előadása is. A rendezvény második és harmadik napján az ország különböző egyetemeiről érkező előadók mutatják be Szabó Magdához köthető kutatásaikat. Egyetemi oktatók, tudományos kutatók, doktorandu- szok és középiskolai tanárok is lesznek az előadók között. Csütörtök délután pedig az Abigél című regényből készült - idén negyven esztendeje bemutatott - film egyik szereplője, Zsurzs Kati is előadást tart. A rendezvények mindegyike ingyenes. J. H. A Mikulás-kupára készülnek a tartalékosok Adománnyal érkeznek Második helyen végzett a megyei gárda Beküldött fotó EGER Tizennegyedik alkalommal rendezi meg december 2-án a hagyományosan nagy érdeklődéssel kísért Mikulás-kupa lövészversenyt a Magyar Tartalékosok Szövetsége Heves Megyei Szervezete. A katonapolitikai tájékoztatóval egybekötött eseményen a helyi járási hivatalok, civilszervezetek, középiskolák képviselői mellett rajthoz állnak a MATASZ Borsod, Hajdú, Pest, Szolnok és Heves megye csapatai is. Jelezték részvételüket a megyei tartalékosok német partnerszervezetének tagjai is, akik ezúttal is egy kamionnyi karitatív adománnyal érkeznek a megye- székhelyre. Az Unterfranken megyei tartalékosok decemberre is ígértek egy - főként egészségügyi eszközöket és ruhaneműket tartalmazó - szállítmányt, amelynek ide- hozására együttműködő fuvarozó partnert keresnek - tájékoztatott Munkácsi Sándor tartalékos ezredes. A MATASZ megyei elnöke egyúttal azt is elmondta, hogy január 25-28. között kívánják teljesíteni a mintegy 50 kilométeres emléktúrát, amit a doni áttörés évfordulója alkalmából tartanak meg. A várhatóan 50-60 résztvevő között olasz, francia és német katonák is gyalog teszik meg az Egerszaló- kot, Tarnaszentmáriát, Verpelé- tet, Kisnánát, Markazt, Abasárt és Gyöngyöst érintő szakaszt. A MATASZ megyei képviselői egyebek között az évvégi honvédelmi versenyre való felkészülés jegyében vettek részt a tartalékosok napja alkalmából Szentendrén rendezett országos találkozón, ahol a „Steel Challenge” elnevezésű - gyorsaságot és pontosságot követelő - lóversenyen a Liptai Tamás, Garabás László és Szabó József alkotta gárda összetettben a második helyen végzett. Sz. (, Bűnösök a volt egri színházi vezetők Lezárult a bűnper Helybenhagyta a Debreceni ítélőtábla az Egri Törvényszék másodfokú határozatát, amelyet 2016 októberében hozott az egri Gárdonyi Géza Színházban 2008 és 2010 között történt bűntények ügyében - tájékoztatta a hét elején a Hírlapot Berényiné Fórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtószóvivője. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu DEBRECEN, EGER Amint ar ról a büntetőjogi procedúra során többször is beszámoltunk, a bíróság a következő tényállást állapította meg: a teátrumban 2008 és 2010 között létszámleépítéseket hajtottak végre, illetve a szűkre szabott költségvetés miatt a közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalók a törvényben meghatározott munkaidőkeretükön belül nem tudták kiszolgálni az évad számos előadását és más rendezvényeket. További jogviszonyt az Meg nem valósult szolgáltatásokról állított ki számlákat. intézmény létesíthetett velük. Az akkori igazgató-főrendező és a gazdasági igazgató javaslatára a K. K. harmad- és V. J. negyedrendű vádlottak cégeivel állapodtak meg azon munkák teljesítésérről, amik nem fértek bele a munkaidő- keretbe. Azok pedig a színház egyéni vállalkozással és gazdasági társasággal rendelkező alkalmazottait vették igénybe e feladatok ellátására. G. I. másodrendű terhelt kérésére K. K. az alvállalkozók elvégzett munkájának értékénél jóval nagyobb összegekről, illetve meg nem valósult szolgáltatásokról állított ki számlákat a teátrumnak. G. I. a fiktív számlák alapján adó- és járulékfizetés nélkül fizette ki a színház nem számlaképes közal- kalmazottainak a törvényes túlórát meghaladóan végzett munkáért járó bért. Továbbá rendszeresen jogtalan hasznot szerzett a színháznak azzal, hogy a 2008-2010. években összesen közel hétmillió forint általános forgalmi adót igényelt vissza a valótlan tartalmú számlák alapján. Első fokon az Egri Járásbíróság 2015 májusában az ügy elsőrendű vádlottját, K. K. I.-t csődbűncselekmény, üzletszerűen elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, folytatólagosan elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntette és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat-felhasználásának vétsége miatt három év börtönnel sújtotta, továbbá 300 ezer forint pénzbüntetésre, négy év közügyektől eltiltásra ítélte. Öt esztendőre eltiltotta gazdálkodó szervezet vehető tisztségviselői foglalkozástól. Ám a bíróság az ellene bűnsegédként üzletszerűen elkövetett, nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A másodrendű terhelt G. I.-re két év öt esztendei próbaidőre felfüggesztett börtön- és 400 ezer forint pénz- büntetést szabott ki. Négy évre eltiltotta a cégvezetői foglalkozástól. K. K. szankciója négy és fél év próbaidőre felfüggesztett egy év nyolc hónap börtön. A pénzbüntetése 360 ezer forint, s három évig ő sem viselhet vezetői tisztséget gazdasági társaságnál. V. 1. 700 ezer forint pénzbüntetést kapott. Az ötödrendű vádlott, V. F.-t a bíróság bűnsegédként folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat-felhasználásának vétsége miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Ám a nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. F. A. hatodrendű terheltet bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, mint különös visszaesőt 90 napi elzárásra ítélte. A bűnsegédként elkövetett adócsalás vétsége vádja alól felmentette. A bíróság a Gárdonyi Géza Színházzal szemben 6 millió 982 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Hétmilliós vagyonelkobzás a teátrummal szemben. Az Egri Törvényszéken 2016 októberében tartották meg a másodfokú eljárást. Az elsőrendű vádlott bűnösségét további bűnsegédként elkövetett üzletszerűen nagyobb vagyoni hátrányt okozó költség- vetési csalás bűntettében is megállapította. Az ötödrendű terheltet a törvényszék bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett üzletszerűen, nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és a pénzbüntetését félmillió forintban állapította meg. A hatodrendű vádlott is bűnös lett további bűnsegédként elkövetett csalás vétségében. Őt elzárás helyett 30 nap közérdekű munkára ítélte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a törvényszék. Az ítélet ellen az elsőrendű terhelt és védője enyhítésért fellebbeztek. A Debreceni ítélőtábla azonban a törvényszék döntését helybenhagyta. FIZETÉSI PONT HIRDETÉS @t POS terminál @Nin. forgalmi elvárás és telepítési, vagy (2f Értéknövelt szolgáltatásainkkal Kérje terminálját most a oldalon, vagy a f36 (1) 55 -ös telefonszámon! A tájékoztatás nem teljes körű. i t