Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-13 / 264. szám
4 GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2017. NOVEMBER 13., HÉTFŐ Berzsényi Tamásné több mint harminc éve segít az időseknek. Most már „csak" a saját örömére Fotó: Czímer Tamás Rangos díjjal ismerték el Berzsényi Tamásné munkáját „Szeretet nélkül ezt nem lehet csinálni...” HÍREK Fényárba öltözik a város A napokban kezdték el a belváros ünnepi díszítését, hogy az adventi időszakra már a helyére kerüljenek a fényfüzérek. Tavaly az önkormányzat pályázat útján új ledes, energia- takarékos fényforrásokat, világítógömböket szerzett be. A Fő tér mellett az idén is fényárban úszik majd a város több utcája, de a nyolcvanasi városrészbe és a mátrafüredi utcákra is kerül ünnepi világítás. A színpadot és az adventi vásárt idén a Szent Bertalan- templom előtti szakrális térre helyezik át. H. É. Szemmel tartják a környéket Két új térfigyelő kamerát helyeztek el a településen. Az új eszközöket a helyi polgárőr-egyesület és a részönkormányzat pályázati támogatásból, csaknem egymillió forintból szerezte be. A új térfigyelők most a Béke útra kerültek, ám a részönkormányzat további kamerák kihelyezését is tervezi, a közkedveltjátszótér környékét szeretnék megfigyelni. H. É. Szemléletformáló rendezvények A Szent Imre Általános Iskola és a Kisnánai Nefelejcs Alapítvány közösen pályázott a Földművelés- ügyi Minisztérium által kiírt, A hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladék- gyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálásra fordítható támogatás című pályázatra. Az iskola csaknem kettő és fél millió forintot nyert, amelyből szemléletformáló programokat valósítanak meg a közeljövőben. Ilyen lesz a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése, hulladékképződés megelőzése vagy a kreatív újrahasznosítás. H. É. tíYOií A város képviselőtestülete az idén Gyöngyös Város Szociális Ügyéért kitüntetésben részesítette a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ munkatársát, Berzsényi Tamás- nét. A kitüntetett az idősellátásban eltöltött harminc- három év után nyugdíjas éveiben is ugyanazt teszi, mint eddig, saját örömére segít másokon. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu- Több mint három évtizede került az idősek közelébe, akkor hol és miért kezdett el dolgozni?- Hatvanban az egészség- ügyi szakközépiskolában csecsemő- és gyermekgondozónak tanultam, majd a Bugát Pál Kórházban szülésznőként kezdtem dolgozni. Aztán férjhez mentem, megszületett Eszter lányunk és Gergely fiunk, aki akkoriban gyakran betegeskedett. Miatta nem vállaltam már a három műszakot, olyan állást kerestem, ahol tudtam a fiamra figyelni. Akkor indult Gyöngyösön a házi segítségnyújtás, oda jelentkeztem, és nagyon megszerettem azt a munkát is. Az élet elejéről a végére kerültem, de nem bántam meg.- A pályafutása alatt azonban nem csak a házi segítségnyújtásban tevékenykedett. Merre vezetett még a szakmai útja?- A kilencvenes években az idősotthonba kerültem mint mentálhigiénés szakdolgozó. Az egy egész más környezet volt... Míg korábban olyan idősekkel foglalkoztam, akik saját otthonukban élnek, a munkahelyemen olyan emberek laktak akkoriban, akik nehezen fogadták el, hogy nem a családjukkal vannak. Ők sokszor még ápolták saját szüleiket, őket pedig nem. Ezt elfogadtatni, megértetni, szeretettel és figyelemmel fordulni feléjük, családias hanA törődés gyerekkorom óta része az életemnek. gulatú légkört teremteni, egy egész más kihívás volt. Majd 2007-től az idősotthon igazgatója lettem. 2010-től nyugdíjazásomig pedig a Visonta Úti Idősek Klubjában dolgoztam szakmai vezetőként.- Nyugdíjas éveiben mivel foglalkozik, abba lehet-e egyáltalán hagyni a segítségnyújtást?- Soha. Hisz az életemnek gyerekkorom óta része a törődés. Kislányként szívbeteg édesanyámra figyeltem, aztán a fiamra, majd az idősekre és most az unokáimra. Tulajdonképpen ugyanazt teszem, mint eddig, csak most már a magam örömére. A Legyen Mindig Otthonuk fiatal fogyatékos felnőttekhez járok, épp tegnap voltam náluk, és közösen főztünk. Mindig nagy élmény oda bemenni. Az otthonba gyakran magammal viszem az öt- és tízéves unokámat is, hogy lássák a fogyatékosság is a természet része, mert az ott élők nagyon kedves, értékes emberek, törődést és figyelmet vágynak, ügy, mint bárki más.- Mit jelent ön számára ez az elismerés?- Nagyon meg vagyok hatva. Ez hivatás! Szeretet, odaadás és empátia nélkül - bár ezek nagy szavak tudom - ezt nem lehet csinálni. Kiállítás segíti a rászorulókat Családi program volt az egészségmegőrzés Szórakozás véradással BALASSAGYARMAT, GYÖNGYÖS Határtalanul felnőni a címe a ZOOM Egyesület következő kiállításának, amelynek ezúttal a Ridens Balassagyarmat Általános Iskola és Szakgimnázium, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola ad otthont. Az intézmény speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozik, őket támogatja most a gyöngyösi egyesület. Dr. Mangó Gabriella, az egyesület elnöke a Hírlap kérdésére elmondta ez a nyolcadik gyermekrajzokból álló jótékony- sági kiállításuk, de támogattak diabéteszes, autista, csökkentlátó, korzettes, mozgáskorlátozott, daganatos gyerekeket is. Hozzátette: az országos rajzpályázatukra 351 gyerekmű érkezett.- Több Heves megyei általános iskola tanulói is készítettek rajzot, ők nemcsak egy oklevéllel gazdagodhatnak, hanem azzal a gondolatisággal, amelyet az egyesület képvisel. Ez pedig az egymás elfogadása, segítése, az érzékenyí- tés, az önmagunk felvállalása, az egymás értékeinek a megtalálása - ismertette a szervezet vezetője. A gyermekrajz-kiállítást november 14-én, a diabétesz világnapján nyitják meg. H. É. MÁRKÁZ Egészségügyi állapotfelmérés, vércukorszint- és vérnyomásmérés is része volt annak a nagyszabású vöröskeresztes rendezvénynek, amelynek a település oktatási intézménye adott otthont a napokban. Megtelt a Várvölgye Általános Iskola több tanterme, étkezője és sportcsarnoka is vendégekkel, akik ezen a napon azért érkeztek, hogy kicsit többet foglalkozzanak egészségükkel. Széli Sámuelné, a Magyar Vörös- kereszt helyi titkára, az esemény főszervezője elmondta, a véradás időpontjára szervezték a családi napot, bízva Szekrényes Szonja először adott vért Fotó: beküldött abban, hogy így még többen nyújtják majd karjukat.- Összesen csaknem negyvenöt véradónk volt ma, és olyan is akadt, aki elsőként ült be a székbe. A rendezvényhez a támogatást a Családi Lap pályázatán nyertük - magyarázta a szervező. Az étkezőbe folyamatosan érkeztek a véradók, a tantermekben pedig egészségálla- pot-felmérés folyt. A sport- csarnokban pedig a gyerekeké volt a főszerep. Sportvetélkedővel, kvízjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal, tánccal és még testfestéssel is készültek a szervezők. H. É. Tavasszal indulnak a milliós útfelújítások ATKAR Több útszakasz is • megújul a településen - közölte a Hírlappal a község polgármestere. Kocsis Attila arról tájékoztatott, hogy új aszfaltburkolatot kap, az Ady Endre, a Széchenyi István, a Május 1. és a József Attila utca is. A településvezető kérdésünkre hozzátette: minderre egy nyertes pályázatnak köszönhetően van lehetősége az önkormányzatnak. Elárulta: a tervek szerint jövő tavasszal kezdenek neki a munkához, és június végére várhatóan be is fejezik az utak rendbetételét.- Ötvenhatmillió forintos állami támogatásból lesz lehetőségünk a belterületi útjaink felújítására. Ebből az összegből néhány kisebb utca kivételével a község teljes úthálózata és annak közvetlen környezete is megújulhat - tette hozzá a falu vezetője. Megtudtuk: tavasszal az utak felújítása mellett az óvoda belső tere is megszépül, több mint ötvenmillió forintot költenek majd az intézményre. H. É. A gyöngyösi gólyabál az első volt a sorban Fotó: beküldött Gólyabálban esküt tettek, királyi párt választottak GYÖNGYÖS idén sem maradhatott el az őszi félév legnagyobb rendezvénye, a gólyabál. Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán az elsőévesek nyitótáncával indult a rendezvény. Ezt követően Breznyik Benjamin, a campus HÖK- elnöke, majd Fodor László dékán nyitotta meg hivatalosan is az estet. Idén sem maradhatott el a gólyák esküje és az avatás sem. Mivel a campu- son több mint 90 nemzetközi hallgató tanul, így a fogadalomtétel szövegét magyarul, majd angolul is felolvasták. A gyöngyösi gólyabál volt az első a sorban, ezt követően az Eszterházy Károly Egyetem, november 14-én Egerben az össz- egyetemi gólyabál, valamint a Jászberényi Campus gólyabálja november 23-án lesz. H. É. é