Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-05 / 233. szám
2017. OKTÓBER 5., CSÜTÖRTÖK Az akció miatt évek óta nem jelent meg a veszettség Tilos hozzányúlni, de nem veszélyes A csalétek repülőgépes szórására készülnek elő a szakemberek Fotó: MTI/Bugány János Rókák veszettség elleni vak- cinázása miatt rendeltek el a járási állatorvosok ebzárlatot és legeltetési tilalmat, mely a megye teljes területén egészen október 23-áig van érvényben. A vírus legfőbb terjesztői a vörös rókák, s minden évben tavasz- szal és ősszel, csalétkekben elrejtett immunizáló anyagot helyeznek el külterületeken, így akadályozva meg a betegség terjedését. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu HEVES MEGYE Már több mint tíz éve nem fordult elő veszettséggel fertőzött állat megyénkben, köszönhetően a rendszeres immunizálásnak. Legutóbb 2006-ban találkoztak térségünkben veszett állattal, mely akkor egy vörös róka volt. A kampány célja, hogy minél szélesebb körben váljanak védetté a vadon élő rókák, ezért minden évben kétszer szerveznek ilyen akciót. A betegség gyógyíthatatlan, embernél és állatnál is halálos kimenetelű, ezért kiemelten fontos a megelőzés. Megyénkben repülőgépes szórással terjesztik azt a csalétket, melynek belsejében ott lapul az oltóanyag. A folyamat során lakott, beépített területeket nem érintenek a szakemberek. Dr. Juhász Gábor megyei főállatorvos lapunk érdeklődésére elmondta, bár a csalétek sem emberre, sem állatra nem veszélyes, ilyenkor legeltetési tilalmat és ebzárlatot rendelnek el, a vakcinázási kampány A hazánkban évente kétszer megtartott akció több mint hat- százmillió forint összköltségű, mely hetvenöt százalékban az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg. Az idei őszi időszakban Magyarország területének csaknem kétharmadát, mintegy 67 ezer négyzetkilométert érint a megelőző beavatkozás. Bár megyénkben kizárólag repülőgéppel terjesztik a csalétkeket, a nehezen megkezdőiétől számított huszonegy napig. Megyénkben ez egészen október 23-áig tart. A tilalom legfőbb oka pedig az, hogy ezeket a „falatokat” ne a házi- vagy haszonállatok, hanem a vadon élő rókák fogyasszák el. Hozzátette, a csalétek szürkésbarna színű, emberek számára kellemetlen szagú, a rókák számára viszont vonzó, így nagy arányban veszik azt fel. A körülbelül négy centiméter átmérőjű falatot szétrágva, az állat szervezetébe bejut az oltóanyag is. közelítő helyeken kézi kiszórást végeznek. A Nébih közölte: vadállatokban a betegség fő fenntartói a vörös rókák, éppen ezért különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a fertőzés né terjedhessen át más emlősre. Magyarországon megközelítőleg 75 ezer vörös róka él. A tavalyi és az idei adatok azt mutatják, hogy a rókák mintegy háromnegyede vette fel az immunizáló csalétket. A rókák meglehetősen hozzászoktak az ember jelenlétéhez, így nem egyszerű felismerni azokat a példányokat, melyek fertőzöttek lehetnek. A megyei főállatorvos elmondta, semmi esetre sem szabad megközelíteni a tűi barátságosnak tűnő vadállatot, mert laikus szemmel nem lehet biztonságosan eldönteni, fertőzött-e. Jellemzően azonban az állat imbolygó mozgású, kancsal, s fokozott nyáltermelés figyelhető meg nála. A vadgazdálkodást is érintő tevékenységgel kapcsolatban az Egri Járási Hivatal Földművelésügyi osztályának vezetője szintén a prevenció fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, azon túl, hogy a vadászokat tájékoztatják a programról, annak lefolyását követően is van tennivaló. Utóbbival kapcsolatban kifejtette, a vadászoknak kötelessége a dúvadgyérítés az optimális állomány fenntartása érdekében, emiatt bizonyos számú állatot lőnek ki. Az így elejtett vadakból mintát küldenek laborvizsgálatra, ahol megvizsgálják, fertőzött-e a példány. Sokat fordítanak a megelőzésre MEGYEI KÖRKÉP 3 Változások Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu E rzsiké néni ezen a hétfőn reggel is kibicegett a kapuhoz a kukával, lévén szállítási nap. Egyedül élő nyugdíjasként rendszerint az ablakból figyelte, mikor kanyarodik be az utcába az autó. Megszokta, hogy a röpke, zajos műveletet követően kimegy és a helyére teszi a gyűjtőedényt. Most azonban hiába várt, nem jött a kukásautó. A lombot sepregető szomszédhoz is átkiáltott: tud-e valamit. A nemleges válaszba belenyugodva betopogott a konyhába és főzni kezdett. Dél körül kiabáltak be hozzá, hogy húzza vissza a kukát, ma már nem viszik el a szemetet, csak holnap. Ezt beszélik a faluban. A néni túl a nyolcvanon már semmin sem lepődött meg, így visszahúzta. Azok a polgármesterek viszont, akik délben, vagy délután kapták meg az e-mailt arról, hogy október 1-től más cég, más időpontban fogja a kommunális hulladékot elszállítani, vakarhatták a fejüket. Ki-ki a saját módján próbálta értesíteni a lakosságot. Az egyik faluban hangos bemondón olvasták be a változást, a másik helyen a Facebookon osztották meg a friss információt. Tény, okozott némi káoszt, hogy a szerződő partnerek kissé megkésve értesültek arról, hogy október 1-jétől számos megyénk beli településen változik a szemétszállítás rendje. Pánikra nincs ok, hiszen az átállás ideje alatt - ha kell - kétszer is elviszik a szemetet. A kérdés, mennyibe kerül a dupla fuvar, aminek egyetlen oka van: a rossz kommunikáció. A kérdés, mennyibe kerül a dupla fuvar. Idéntől működhet állatorvosi ügyelet HATVAN Tegnap volt október negyediké, ami köztudottan az állatok világnapja. A dátumhoz kapcsolódóan jelentette be Horváth Richárd polgár- mester: szeretnék, ha belátható időn belül állatorvosi ügyelet is működne a településen.- Jelenleg nincs ilyen jellegű inspekciós ellátás városunkban, noha több helyről is igényként merült fel, miszerint nagy segítséget jelentene ez a két- és négylábú kedvencek gazdái számára. Éppen ezért önkormányzatunk vezetése már el is indította az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket. Remélem, hogy mihamarabb megoldódik a probléma, hiszen fontos, hogy a lakosság emelt szintű ellátásban részesüljön minden vonatkozásban, ne csak a humán szolgáltatások területén - fogalmazott a település első embere. Hatvanban több ismert és közkedvelt állatorvos dolgozik, ám ők kizárólag rendelési időben fogadják a „pácienseket”. Igaz, hogy a munkaidejük napszakonként eltérő - van, aki délelőtt vagy délután, s akad olyan gyógyító is, aki a késő estébe nyúlóan rendel -, de az ünnepi és a hétvégi ügyelet egyelőre nem megoldott. Ezen szeretne most változtatni az önkormányzat vezetése. A bejelentkezés interneten vagy telefonon is lehetővé válna.- Reményeink szerint még ebben az évben megvalósulhat az ügyelet, ahol egységes díjszabással látnák el az állatokat a rendelési időn kívül is - tájékoztatott az elképzelésekről Horváth Richárd. - A bejelentkezés központi számon és interneten is lehetővé válna, hogy mindenki a számára optimális megoldást választhassa kedvencei egészsége, gyógyulása érdekében. T. 0. Cserélték a nyílászárókat, és még eszközökre is jutott MEZŐSZEMERE Végeztek a helyi gondozási központ felújításával, s az épületet az idősek napjához közel, szerdán délelőtt adták át. Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője Bukta Mária polgármester és az önkormányzat munkájának az eltelt években elért sikereit is kiemelte beszédében. Elmondta: a kormány huszonötmilliós adósságtól szabadította meg a települést, aminek köszönhetően újra nyitottak lettek számukra a fejlesztési lehetőségek. Az otthon nyílászáróinak cseréjére, szigetelésére és eszközcserére tizenkilencmilliós támogatást kaptak, amit egymillióval egészített ki az ön- kormányzat. Nyitrai Zsolt még arról a 88 milliós projektről is beszélt, melyből a helyi orvosi rendelő és az óvoda is megújulhat a közeljövőben. Az otthonban jelenleg 29 idős ember él, s ugyanennyien szerepelnek várólistán. Épp ezért szeretnék további sikeres pályázatok esetén az otthont bővíteni, továbbfejleszteni.- Szívünkön viseljük az idősek sorsát, hiszen nem mindegy, hogy milyen körülmények között töltik életük utolsó éveit, évtizedeit - hangsúlyozta Bukta Mária polgármester. J. H. Méltó körülményeket teremtettek Fotó: Berán Dániel Őszre megújult a központ Több juttatás, nem csak időseknek KISKÖRE Közel hárommillió forintnyi rendkívüli szociális támogatást kap Kisköre önkormányzata a Belügyminisztérium, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium döntése alapján. A város polgármestere elmondta, települési támogatásokra fordítják az összeget, s azokat a lakókat is szeretnék ezáltal segíteni, akik korábban valamiért kiestek a támogatási rendszerből. Magyar Csilla hozzátette, az idősek világnapjának keretében már négy éve támogatják a település hatvan év fölötti lakóit. Korábban két-háromezer forint összegű Erzsébet-utalvány formájában, idén azonban négyezer forint pénzbeli juttatással. A település képviselői a héten minden hatvanadik életévét - december 31-éig - betöltő lakónak házhoz viszi az támogatást. A település vezetője elmondta még, az egyedül élő, hetven év fölöttiek hulladékelszállítási költségeihez háromezer forinttal járulnak hozzá. Kiemelte, sajnos az utóbbi időben megnőtt az onkológiai kezelésben érintettek száma a faluban, így a betegek eseti, vagy rendszeres támogatáshoz juthatnak majd. Berecz R.