Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-26 / 250. szám
12 HEVES MEGYE GAZDASÁGA 2017. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK Kevesen akarnak szakmát tanulni, ennek több oka is van Generációs különbségek nehezítik a szakképzést Az MGYOSZ fórumán jelen lévő Heves megyei cégvezetők közül többen is megtapasztalták már, hogy nehezen találni megfelelő munkaerőt Fotó: B. D. Jelentkezni lehet a beszállítói napra A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara november 7-én Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem Bartók tér 4. szám alatti rendezvénytermében tartja Kamarai Beszállítói Fórumát. Ez évben hat Heves megyei nagy- vállalat, az Aventics, a Hevesgép, a Sanatmetal, az SBS, a Tobroco és a ZF Hungária keresi jövőbeli üzleti partnereit. Az üzleti tárgyalásokra regisztrálni október 31-ig lehet a kamaránál. T. B. Kétszáz cég szűnt meg HEVES MEGYE Kiemelkedően sok cég szűnt meg a harmadik negyedévben a megyében. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint 192 társas vállalkozást csuktak be július és szeptember között, miközben még 67 felszámolás is indult. Ezeken kívül 98 új társaságot is alapítottak. Országosan a korábbi időszakhoz képest kevesebb, de még mindig sok, 9400-nál több cég szűnt meg. Az induló felszámolási eljárások növekedőben vannak, majdnem 1800 vállalkozással szemben rendeltek el ilyen intézkedést a bíróságok. A harmadik negyedévben több mint 6300 új céget alapítottak. T. B. Nem fizették be az adót, járulékot PETŐFI BANYA Kilencven cég és magánszemély, köztük egy Heves megyei szerepel a NAV friss, a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózókat felsoroló listáján. Az elsők között vannak milliárdos tételeket be nem fizető cégek is, az 55. helyen szereplő petőfibányai magán- személy, Fehérvári Tamás- né „csak” bő 120 millió forinttal maradt adós, ebből 39,5 millió a tőketartozás, a többi bírság és késedelmi kamat. T. B. A gyáriparosok fórumán megyei cégek képviselői mondhatták el tapasztalataikat arról, miért találnak nehezen munkaerőt és szakmát tanuló gyereket. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HEVES MEGYE Nemrégiben Egerben tartott fórumot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ). Az ösz- szejövetel témája a munkaerő- hiány és a szakképzés volt. Elhangzott, generációs problémák vannak, nincsenek műszaki tanárok, a pályaválasztás gimnázium utánra tolódik. Ábry Zoltán szerint a mostani problémákat már nem a korábbi vezetői korosztály, az X generáció oldja meg, hanem az 1980-1995 között születetteknek kellene, őket viszont elüldözték az országból. Külföldön magas kulturális szintű gyerekek tanulhatnak szakmát. Gablini Gábor, az MGYOSZ alelnöke szerint az országnak az olcsó munkaerő helyett inkább a magas hozzáadott értékkel kellene versenybe szállnia. A nettó bérekkel van baj, a béremelés gátja a többletjárulék-te- her. Az iskolában a tudás iránti vágy felkeltése lehet a cél, a tanulásra, a gondolkodásra, kooperációra kell megtanítani a fiatalokat az alapokon kívül. Nem a gimnázium vagy szakképzés között kellene vitázni, hanem utóbbit felülről megnyitni. Megemlítette, a robotizáció- ra még nincs szociális válasz. Szerinte a magyar képzés lemaradt, a múltat oktatja. Külföldön magas kulturális szintű gyerekeket választanak ki a szakképzésre, hogy rájuk bízhassák a drága gépeket. Kiss Gáborné, a Mátrai Erőmű képviselője szerint a cégek keresik a módszert az új generáció neveléséhez, de generációs problémák vannak. A pedagógusok idősek, fiatal műszaki oktatók nincsenek. Kérték, de nem indult műszakioktató-kép- zés, mérnököket sem képeznek át. Nyári gyakorlatra is hiába vártak tanárokat, hogy lássák, mit kellene tanítani. A gyerek akkor tanul, ha a gyakorlatot látja. Ha utóbbit szereti, de tanulni kevésbé, tudatosítani kell benne, hogy profi lehet, ha elmélet is van mögötte. Ne álljon meg a villanyszerelő szintnél, legyen technikus, s mehet egyetemre is. Szerinte alacsony a felvételi követelmény a gimnáziumban, emelni kellene, s továbbtanulási lehetőséget adni a szakképzésben résztvevőknek. Prikler Éva, a Procter & Gamble HR-vezetője kifejtette, ők kezdőket vesznek föl. Probléma a hozzáállás, szakmai karriert nem akarnak, a gyors gazdagodás a lényeg. Próbálják a szülőkön keresztül megszólítani a gyerekeket, jártak 30-40 iskolában, de például fröccsöntő senki nem akar lenni. Oktatásban fejlődni kell Vitkóczi Marianna, a megyei kamara stratégiai koordinátora szerint a szakképzésben vannak eredmények, de a továbbiakhoz kellene az együttműködés. Emelni kellene az ösztöndíjakat, a magyar munkabér akkor lenne vonzó, ha a nettó a mostani bruttó lenne. Az iskolában több kompetenciát kell oktatni. Feladat a leszakadó rétegek képzése, a pedagógusok módszereinek megújítása. Tóth Máté, a Shick-R Kft. ügyvezetője szerint ma autószalonjukban 46,5 év a dolgozói átlagéletkor, s 10 év, mire lesz egy új emberük. Most két karosszéria-lakatos tanuló van Gyöngyösön. Kifejtette, egy autószerelő havi 400 ezer forintot hazavisz, persze kezet kell mosni munka után. ' Szerdahelyi Gábor, az Apollo képzési igazgatója problémának látja a motiválatlanságot, a gyerekek nem gondolnak arra, hol fognak dolgozni. Negyven tanulójuk van, ha jól teljesítenek, lesz biztos helyük. Náluk is minimumkövetelmény az érettségi. Szerinte jó volna bevezetni egy új, általános műszaki, gyári ismereti, informatikai képzést, mint Hollandiában. Gablini Gábor úgy összegez, a befizetett szakképzési hozzájárulásnak csak fele megy a helyére, pedig fordíthatnák az oktatókra is. A képzésben a gazdaság egészét kell nézni, különben megszűnnek a szolgáltatók, nem lesz, aki villanyt szerel. Németországban a jövendő munkaadó gyereket választ Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum főigazgatója szerint a változó gazdasághoz, az oktatóknak is alkalmazkodniuk kell. A centrum a tananyagot a cégekkel együtt dolgozza ki. Az iskoláknak szociális problémákat is kezelniük kell. A gyerekekért versenyeznek a gimnáziumokkal, ők örülnének annak is, ha érettségi utáni képzéseket, cégeket ajánlhatnának. A fiatalok egy pici nyelvtudással bátran elhagyják az országot. Uzelman Tamás, a Bornemissza Gergely Szakgimnázium igazgatója szerint nem reménytelen az érettségi utáni szakmaszerzés, mindig van ilyen gépi forgácsoló osztályuk. A ZF a nevét adja hozzá, ez sokat jelent. Németországban a céghez kerül a gyerek, utána iskolába. A Z generációval foglalkozni kell, ha segédmunkát kell végezniük, az nem tetszik nekik. Nyolc hónap, majdnem egymillió éjszaka megyeszerte Csúcson a turizmus augusztusban Tizenegyezren kerestek állást Települési és megyei csúcsot hozott az augusztus a kereskedelmi szálláshelyeken. A KSH adatai szerint 76 ezer vendég 214 ezer éjt töltött a szállodákban, panziókban, kempingekben, előbbi 6.5 ezerrel, utóbbi 30 ezerrel több a tavalyinál és abszolút rekord. Tizenegyezer külföldi 33 ezer éjszakára maradt. Vendég- és forgalmi csúcsot hozott a nyár vége Szilvásváradnak, ötezer vendég 13.5 ezer éjszakát töltött ott, Gyöngyösön az új rekord 27 ezer vendégéjszaka, Eger- szalókon is a legjobb hónapot tudhatták maguk mögött 9,2 ezer vendéggel és 23,3 ezer ott töltött éjjel, de a bejelentett számok Poroszlón és Sarudon is az eddigi legjobbak voltak: 3,8 és 18,4 ezer éjszaka. Fel- sőtárkányban és Mátraszen- timrén is az előző évinél jobb augusztusnak örülhettek, Eger, Párád és Noszvaj elmaradt az előző évitől. SZÉP-kár- tyával 137 helyen fizettek a vendégek, s bő 343 millió forintot költöttek. Az első nyolc hónapban 999 ezer éjszakát töltöttek a megye kereskedelmi szálláshelyein a turisták, ez sokkal több, mint a tavalyi közel 917 ezer. T. B. A Mátrában is sokan vakációztak Fotó: Berán Dániel Tizenegyezer- hatvannyolc Heves megyei munkanélküli szerepelt az álláskeresők adatbázisában szeptemberben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint, ez 760 fős csökkentést jelent egy év alatt. A hónapban viszont bejelentettek egy 45 embert érintő csoportos létszámleépítést. Országszerte 268,4 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, amely közel 14 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. Az országos munkanélküliség a munkavállalási korú népességhez mérve 3,9 százalék volt, míg megyénkben 5,4 százalékos értéket mutatott. Hevesben szeptemberben 1800 új álláshelyet jelentettek be, amelyek közül 634-hez nem igényeltek támogatást a munkaadók, ez a piaci munkahelyek bővülését jelentette tavalyhoz és augusztushoz képest is. Támogatott állásból - főleg közmunkából - kisebb volt a kínálat az előző évihez viszonyítva. Továbbra is jelentős a munkaerőhiány, míg szeptember elején több mint kétezer betöltetlen álláshely volt Heves megyében, a hónap végére ez a szám 1900 alá csökkent. T. B. t % i