Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-04 / 232. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 4., SZERDA A rámpa egyelőre hiányzik, de hamarosan megépítik Akadálymentesítés: vannak hiányosságok Márkus László még nem tud az állomás épületében várakozni Fotó: Berán Dániel Folytatódik az akció SÍROK Folyamatosan gyűjtik a szemetet és felszámolják a mindig máshol megjelenő ille­gális hulladéklerakókat a köz­ségben. A munka során kiürí­tik az elhagyott barlanglaká­sokban évek alatt engedély nélkül lerákott és felgyülem­lett szemetet is. Az elnyert „tanösvényes” pályázat kere­tében jövőre ezek a barlangla­kások már bemutatótérként, múzeumként fogják ismertet­ni a kőfaragás mesterségét, művészetét. B. K. Állatoknak gyűjtenek Az állatok vi­lágnapja alkalmából az Álla­tokat Védjük Együtt Alapít­vány által működtetett egri állatmenhelynek szerveznek gyűjtést szerdától a kisná- nai várban. A szervezet tá­pot, tésztát, rizst, hasznos tárgyakat vár. A felajánláso­kat a hónap végéig fogadják a kisnánai várban. V. M. Háztól viszik a hulladékot Az Egri Hulladék­gazdálkodási Nonprofit Kft. felhívja a figyelmet, hogy a településen a szelektív hul­ladék, illetve a zöldhulladék háztól való gyűjtése október­től kéthetente, szerdai na­pokon kezdődik. A lakosság szórólapon is kap tájékozta­tást a szelektív és a zöldhul­ladék szállítási időpontjának módosulásáról. V. M. Jelentkezőket várnak A Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület november 11-én és 12-én rendezi az V. Élet a török hódoltságban történelmi tanácskozását. Az egyesület még mindig vár jelentkezőket a hungaridzse- bedzsi@gmail.com e-mail-cí- men. V. M. Régóta gondot okoz a moz­gáskorlátozottak számára az egri vasútállomás váró­termébe való bejutás - ez­zel a felvetéssel kereste meg szerkesztőségünket Márkus László, aki mindennapjait vagy kerekesszékben vagy annak egy modernebb, elekt­romos változatában kényte­len tölteni, s ily módon nem egyszerű bizonyos helyeket megközelítenie. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu HIVES MEGYE a téma nem csak azért fontos, mert hamarosan itt a tél, és jobb egy fűtött he­lyen várakozni. Egy forgal­mas, a tömegközlekedés szem­pontjából kiemelt helyszínről van szó, s a váróterem minden utasnak elérhető kell legyen, az év bármely szakában. A tör­vény előírja, kötelező az aka­dálymentesítés, annak kivite­lezése azonban nincs határ­időhöz kötve. S bár egy fogya­tékkal élőnek joga van az aka­dálymentes, biztonságos épí­tett környezethez, ez nem min­denhol valósul meg. Kézenfekvő, hogy megol­dást kell találni a problémá­ra, hosszú idő óta azonban mégsem történt érdemi válto­zás. Márkus László Egerben él, mozgáskorlátozottként há­romkerekű EL-GO mopedjével közlekedik a városban. Talál­kozásunkkor elmondta, fon­tos, az említett terem megkö­zelíthető legyen, hiszen a leg­több gondot az okozza, hogy megviselik az időjárás viszon­tagságai.- Nagyjából egy éve keres­tem meg a MÁV-ot azzal a kéré­semmel, szükséges lenne a vá­róterem akadálymentesítése, de sajnos nem történt változás. Ha nem egyedül utazom, akkor ugyan van, aki tud segíteni, de erre nincs mindig lehetőség - fogalmazott Márkus László, akivel az egri vasútállomáson találkoztunk, hogy szemügyre vegyük a körülményeket. Egy­értelmű volt, járművével nem tud bejutni a váróterembe, s így a jegyét is jobbára csak a jegyellenőrnél tudja megválta­ni utazás közben. Elmondta azt is, a városban közlekedve úgy tapasztalja, szerencsére sok jó szándékú ember van, aki szíve­sen segít neki, ha tud. Császárné Gyulai Ágnes, a Heves Megyei Mozgáskorlá­tozottak Egyesülete Egri Cso­portjának vezetője megkere­sésünkre úgy reagált, köny- nyebbség ugyan, de hiába van­nak akadálymentesített moz­donyok, ha a kiszolgálóhelyi­séget nem úgy alakították ki. Ő is az említett típusú moped­del közlekedik a városban.- Bár én nem vagyok teljesen hozzákötve, ki tudok szállni a járműből, sajnos ezt nem min­denki teheti meg. Számukra pedig még nehezebb a közleke­dés, nemcsak az állomáson, ha­nem azokon a helyeken is, ahol még nem történt meg az aka­dálymentesítés. Az önállóságot biztosítja, ha egy mozgáskor­látozott például megveheti je­gyét a vasútállomás pénztárá­nál - emelte ki. Hozzátette, saj­nos előfordul, hogy a vonatok késnek, s ilyenkor jó, ha tudják használni a várót. Lapunk érdeklődésére a vasúttársaság reményteli vá­laszt adott: azt az ígéretet tet­ték, október közepéig megépí­tik az épület főbejáratához a hiányzó rámpát, mely - ahogy írják - az idős embereknek és babakocsival utazóknak is könnyebb közlekedést biztosít majd, s a különböző szolgálta­tásokat is egyszerűbben tud­ják igénybe venni. Hozzátették, a WC akadály- mentesen megközelíthető, s az utóbbi időben elvégzett kar­bantartási munkálatok során megújultak a mosdók, a vá­róterem és a pénztár is. Kéré­sünkre a füzesabonyi és a hat­vani vasútállomással kapcso­latban is adtak tájékoztatást, melyben leírták, mindkét épü­let elérhető mozgáskorlátozot­tak számára. A peronok aka­dálymentes megközelítése ál­lomás-korszerűsítési beruhá­zások keretében alakítható ki. Lenkey János, a Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesülete alapító tagja- Milyen elgondolás alapján hívták életre az egyesületet?- A rokonságban vetődött fel a szorosabb összetartozás igé­nye, ami párosul a Lenkey-ha- gyomány ápolásával és a csa­ládfakutatással. Lenkey tá­bornok születésének 200. év­fordulóján, 2007-ben alakult meg az egyesület, amelyben ma már több százan tevékeny­kednek itthon, a szomszédos országokban, de még Ameri­kában és Ausztráliában is.- Mi valósult meg eddig a terveikből?- Igyekeztünk felkeresni azo­kat a helyeket, amelyek vala­milyen módon szerepet ját­szottak Lenkey János életé­ben. Jártunk, koszorúztunk, emléktáblát állítottunk a csa­ládfa gyökerét jelentő Sajólen- kén, s Máramarosszigeten, ahonnan a forradalom hírére hazaindult, Komáromban, ahol az erődítmény parancs­noka volt és Aradon is, ahol börtönbe vetve lelte halálát. Emellett szorgalmasan gyűjt­jük a relikviákat a szülőházba tervezett kiállításhoz.- Október 6-án Eger nagy­szabású eseményen tiszteleg hős szülötte előtt. Mennyi­ben lesz más ez a főhajtás a korábbiaktól?- Az önkormányzat támogatá­sa és döntése alapján a Belvá­rosi udvar mostantól Lenkey János nevét viseli. Ott kerül sor 11 órakora 14. aradi vérta­nú nagy méretű köztéri bronz mellszobrának az avatására. Kutas László szobrászművész alkotása nemcsak azért kü­lönleges, mert az országban ez az első ilyen Lenkey-ábrá- zolás, hanem azért is, mert hűen tükrözi a honvédtábor­nok karizmatikus személyi­ségét is. Szilvás I. Már jobb a helyzet, de van min javítani Megkerestük az Egyenlő Bánás­mód Hatóságot is, milyen pana­szok érkeznek hozzájuk e terü­letről. Dr. Pánczél Márta kom­munikációs és partnerségi fő­osztályvezető elmondta, ke­vesebb eljárásuk van akadály- mentesítésekkel kapcsolatban, mint a korábbi években. Kutatást is indítottak, melyben az egyenlő bánásmóddal kap­csolatos jogtudatosságot vizs­gálták. Az idei, harmadik vizs­gálatban a fogyatékos embe­rek pozitív változásról számol­tak be a személyes diszkrimi­nációs tapasztalataik alapján a 2010. és 2013. közötti ku­tatásban mért eredmények­hez képest. Hozzátette, ez még nem jelenti azt, hogy általáno­san megvalósult az akadály- mentesítés, de javulás tapasz­talható. A szolgáltatók általá­ban tisztában vannak a köte­lezettségükkel, azonban még mindig ilyen jellegűek a leg­gyakoribb panaszok. Különleges alkalom: ilyenkor pározni szoktak, nem elleni Gímszarvasborjú született Újabb háziorvos gyógyít a faluban HATVAN Megmutatta újszülött borját a vadaspark gímszar­vasa. Az „apróság” az elmúlt pénteken látta meg a napvi­lágot, s anyukája nagyon fél­ti. Egyelőre el sem mozdulnak egymás mellől, többnyire a biztonságot nyújtó karámban töltik a napot. Az új jövevény­nek mintegy három hétre van szüksége ahhoz, hogy megerő­södjön és egyedül is magabiz­tosan járjon. A borjú egyelő­re csak tejjel táplálkozik, így a szakemberek fokozott figyel­met fordítanak az anyja takar­mányozására.- Amikor gondozónk jelez­te, hogy megszületett, mind­annyian örültünk, mivel ez az ellési időpont ritkaságnak számít - mondta Tímár Dávid, a vadaspark vezetője. - A gím­szarvasoknál ősszel van a pár­zási időszak, s a 236 napos vemhességi időből adódóan május körül születnek az utó­dok. A mostani különleges al­kalom. Tímár Dávid felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy a vadas­park nem menhely, így aki nem tudja hová helyezni há­ziállatát, ne hozzájuk adja le. Többször előfordult ugyanis, hogy macskákat dróttal a ka­puhoz kötöttek, vagy doboz­ban odahelyezték. T. O. Anya és borja - egyelőre nem tágítanak egymás mellől Fotó: A. P. Nem lesz könnyű dolga dr. Wojkowski Bogdán Pa­wel háziorvosnak, aki október elsejétől vállalta el a község be­tegeinek gyógyítását. A közel kétezres praxisban naponta át­lagosan nyolcvan-száz beteg je­lenik meg a rendelésen, így ed­dig is rengeteget kellett vára­kozni. Nem könnyítette meg a helyi lakosság helyzetét az sem, hogy korábbi háziorvosuk nyugdíjba vonulása után szá­mos helyettesítő orvos megfor­dult a faluban. A legutóbbi képviselő-testü­leti ülésen Sári László polgár- mester arról tájékoztatta a gré­mium tagjait, hogy az eddig a faluban gyógyító dr. Kincs Henriettával nem hosszabbí­tották meg a szerződést, mivel sikerült megállapodni a len­gyel származású Wojkowski doktorral, aki a remények sze­rint hosszabb távon gondos­kodik a helyiek egészségügyi alapellátásáról. Az új doktor változatlan rendelési időben fogadja a betegeit. Az ülésen számos egyéb kérdésről is tárgyaltak. El­fogadták a község település­képi rendeletét, valamint a településképi arculati kézi­könyvre tett javaslatot. Ez a község honlapján megte­kinthető. B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents