Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-25 / 249. szám

g MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTOBER 25., SZERDA Nyílt napot tartottak a törvényszéken Nemecsek és az üveggolyók Kripkó Ádám Nemecsek Ernőként tesz éppen vallomást a bíróság előtt Fotó: Sike Sándor A nyílt napokról hallott már idősebb diáktársaitól, de most van először ilyen rendezvé­nyen. És tetszik neki nagyon. Arról pedig, hogy mi is tör­ténik valójában, dr. Nyíri Beá­tát, az Egri Törvényszék elnö­két faggattuk. Elmondta, hogy az Európai Unió 2004-ben hir­dette meg az Igazságszolgálta­tás Európai Napját, ami akkor még Polgári Igazságszolgálta­tás Európai Napja volt, az idén változott az elnevezés. Ezen a napon mindenhol az Európai Unión belül megnyitják a bí­róságok kapuit és lehetővé te­szik, hogy megismerhessék az állampolgárok a bíróságon folyó munkákat. Legközelebb a törvényházban Az Egri Törvényszék elnökét arról is kérdeztük, mikor ren­deznek legközelebb nyílt na­pot a törvényház felújítás alatt álló épületében. Dr. Nyíri Bea reagálása szerint már ta­valy megígérte, az érdeklődő­ket legközelebb a törvényszé­ken fogadják. Hogy egyelőre nem így lett, annak oka: találtak még egy freskót a földszinten, s ennek következtében még tovább húzódik a rekonstrukció. Fel­tehetően jövő év elején már költöznek és ősszel már az esküdtszéki teremben tud­ják a diákokat, illetőleg az ér­deklődőket fogadni. Ott már nem kell ehhez a megoldás­hoz fordulni, amit most alkal­maznak, a forgószínpadsze- rű váltást.- Mi 2004-ben, az alapí­tás évében már csatlakoz­tunk ehhez a mozgalomhoz - mondta a törvényszék elnöke. - Az idén körülbelül 150 diák jelentkezett. Három etapban tudjuk őket fogadni. A nap té­mája elsődlegesen az inter­net előidézte veszélyekre ter­jed ki. Szó esik a kiberbűnö- zésről, hogy az adatvédelem területén mire kell vigyázni. A másik szekcióban a bíróság munkájáról beszélgetünk. Ez játékosabb, jogesetek feldolgo­zásával próbáljuk megmutat­ni és megszerettetni az igaz­ságszolgáltatást. A neumanos diákok kísérő tanára, Simkóné Kis Ágnes a Hírlap kérdésére elmondta: hatodik, hetedik éve részt vesz az iskola tanulóival a nyílt na­pon. Nagyon örül, mert lehe­tőség van arra, hogy betekin­tést nyerjenek a bíróság min­dennapi munkájába, hiszen a gyerekek csak amerikai fil­mek kapcsán és híradókban egy-egy pillanatra látnak pél­dául ítélethirdetést.- Lehetőség ez arra, hogy akik a közszolgálati, de legin­kább a jogi egyetem iránt ér­deklődnek, hiteles tájékozta­tást kapjanak, milyen út ve­zet az egyetem után ahhoz, hogy valaki bíró, ügyész vagy ügyvéd legyen. Nagyon fon­tos, hogy ezekkel tisztában le­gyenek - fogalmazott. Elárul­ta, hogy intézményükben na­gyon nagy számban vannak a történelemből emelt szintű érettségire készülők. Idén harminchétén választják, s ebből 10-12 diák, aki célirá­nyosan jogi egyetemre megy és be is kerül. Az Egri Törvényszék az Igaz­ságszolgáltatás Európai Napja alkalmából nyílt na­pot rendezett kedden, meg­nyitva kapuit az érdeklődők előtt. A bíróság ideiglenes elhelyezésére szolgáló volt Dobó István Laktanyába mi is elmentünk, s megkérdez­tünk néhány résztvevőt. Sike Sándor sikesandor@gmail.com EGER Amikor benéztünk a nyílt nap egyik foglalkozásá­ra egy tárgyalóterembe, azt láttuk, hogy a bíróság pulpitu­sát diákok foglalták el és épp tárgyalást tartanak. A per tárgya a Pál utcai fiúk legen­dás jelenete, az üveggolyók einstandolása volt. A diák­bíró és ülnökei a Nemecsek Ernőt alakító Kripkó Ádámot, a Neumann János Középisko­la és Kollégium végzős diákját hallgatta ki tanúként. A játé­kos ismeretszerzés láthatóan nagyon lekötötte a résztvevő­ket. „Nemecsek” Kripkó Ádám kérdésünkre elárulta: törté­nelemből emelt szintű érett­ségit tesz. A jogászkodás ka­tonai része érdekli. Az egész családban ez egy hagyomány és szeretné ezt továbbvinni. A tárgyalás hallgatóságát is kérdeztük. Az ugyancsak neumannos Tóth Borbála még csak 11. osztályos, de már most határozott szándéka a jogi pályán való továbbtanu­lás. Az ügyvé­di foglal- kozást céloz- za meg. A diákok beleélték magukat a tárgyalási játékba Ragadozó madarat simogattak a kicsik Biztonságos és tiszta játszóterek a városban GYÖNGYÖS További fejleszté­sek várhatóak még az idei esztendőben a Ringsted úti játszótéren - tájékoztatta la­punkat Besze Andrea. A mát­raaljai település önkormány­zati képviselője szerint nagy az igény arra, hogy ezen a te­rületen is korszerű és új ele­mekkel bővülő játszótér szol­gálja ki az itt élő kisgyerme­kes családok igényeit. Többen szóvá tették már ugyanis, hogy az elkorhadt és hiányos fából készült sze­gély balesetveszélyes, de gyakran a fiatalokból össze­verődött egyik társaság sem rendeltetésszerűen használja az eszközöket.- Új homokozót és három hintát is tervezünk felállíta­ni, amelyekből az egyik a so­kak által nagyon kért baba­mama hinta lesz. A csúszda alatti ütéscsillapító homokos rész új szegélyt kap és a ter­vek szerint a következő év­ben gyöngykaviccsal fednék be a teret - ismertette az újí­tásokat. Megtudtukaztis,hogykerí- tést is kap majd ez a játszótér. A helységben eddig tíz gyer­mekjátszót kerítettek kör­be, ezeket mindenütt a köz­terület-felügyelők nyitják és zárják, hogy ezzel is bizton­ságosabbá tegyék a helyeket és kiszűrjék a randalírozó­kat, valamit megszüntessék a szemetes parkokat. H. É. HIRDETÉS________________________________________ GYÖNGYÖS A Junior Akadémiai Klub látványos madárbemutatóval egybekö­tött októberi előadásán óriá­si volt az érdeklődés, hiszen csaknem százötven tagú lel­kes gyereksereg gyűlt össze a Gyöngyösi Károly Róbert Campuson. A kicsik számára nem mindennapi élményt nyújtó különleges eseményen „Ra­gadozó madarak - a levegő urai” címmel dr. Tóth Lász­ló tartott előadást. Az Esz- terházy Károly Egyetem in­tézetigazgatója színes és iz­galmas ismertetőjében a kö­zönségnek egyebek között a nappali ragadozó madaraink táplálkozási szokásairól is szólt, de kitért a baglyok élő­helyeinek bemutatására, va­lamint mesélt a sólyom igen nagynak számító repülési se­bességéről is. A vadon élő szárnyasok védelméről is beszélgettek a szakemberek a gyermekek­kel, akik ezt követően testkö­zelből is megismerkedhettek néhány faj élő példányával. Négy ragadozó madarat hoztak el a Hortobágyi Nem­zeti Park Igazgatóságához tartozó Jászberényi Sas Köz­pont munkatársai a gyön­gyösi campus előadójába. A rendezvény sztárja kétség­telenül a fogságban nevel­kedett Kabát névre hallga­tó rendkívül szelíd kabasó­lyom volt, de a macskabag­lyot is sokan szívesen meg­A gyerekeknek is megmutatták a madarakat Fotó: beküldött simogatták a jelenlévők kö­zül. A résztvevőknek mind­emellett arra is lehetőségük volt, hogy megnézzék és kéz­be is vegyék a többféle raga­dozó madár tollát és szárny­preparátumát is. Domjánné dr. Nyizsalovszky Rita, Károly Róbert Akadémiai Klub el­nöke az előadás után ar­ról is tájékoztatta lapunkat, 'hogy legközelebb a Junior Klub újabb rendezvénye novemberben a Mátra vul- kanizmusával foglalkozik. Akkor szintén nagyon látvá­nyos előadással készülnek, amelyen a tervek szerint va­lószínűleg egy minivulkán is ki fog törni. H. É. SOKKAL TÖBBET ADUNK! HEVESxHIRIAP WWW. HEOL .HU 6 ajándék magazinnal többet, változatlan áron! Előfizetése megrendeléséhez vagy további információért hívja ügyfélszolgálatunkat a 06-40-510-510-es telefonszámon, vagy egyeztessen kézbesítőjével. Fotó: S. S.

Next

/
Thumbnails
Contents