Heves Megyei Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-07 / 209. szám
2 MEGYE» KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Három kórház közös fejlesztése zárult Átadták az új betegétkeztetési rendszert kiszolgáló csaknem négyszáz négyzet- méteres tálaló- és melegítő- konyhát, az új dolgozói éttermet, valamint az új mosodai szállítóeszközöket. Kettőszázharmincöt és fél millió forint pályázati forrásból valósultak meg a Bugát Pál Kórház legújabb fejlesztései. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Megtelt az új kórház betegvárója, azon az ünnepélyes átadón, amelyet az intézmény két másik kórházzal közösen nyert támogatásból valósított meg. A hatvani Albert Schweitzer kórházzal együttműködve, a betegétkeztetési rendszer újulhatott meg. A jövőben az ételt Hatvanból szállítják és a gyöngyösi kórház alagsorában kialakított modern és higiénikus tálalóegységében melegítik, majd adagolják a betegek számára. A projekt része még egy csaknem száz négyzetméteres új dolgozói étterem is. A másik, szintén összefogással elnyert pályázat az új mosodai szállítóeszközök beszerzése volt. Ezentúl a salgótarjáni Szent Lázár megyei kórházban mossák a gyöngyösi kórházi textíliákat is, ennek mozgatásához szükséges szállítóeszközöket tudja beszerezni az intézmény az elnyert támogatásból. Az átadón Weisz Péter, a kórház főigazgatója örömét fejezte ki a társkórházak együttműködése kapcsán, elmondta a kórház a teljes megújulás időszakát éli.- Jó barátságban vagyunk a társkórházakkal, a sikeres pályázat révén a kórház még magasabb színvonalon, nagyobb biztonságban és hatékonyabban tudja ellátni a térség betegeit - fogalmazott az igazgató. Szabó Zsolt, fejlesztés és klímapolitikáért, valamint kiemelt-közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: a kormány jelenleg egy húszmilliárdos csomagot készít elő, amellyel a kórházakat segítenék.- A fejlesztések nem állhatnak le, a közös projektek is jó irányba haladnak - emelte ki. Fotó: Czímer Tamás Horváth László a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2010-ben a lét és a megmaradás volt a kérdés az intézményben. Az elmúlt öt évben hárommilliárd forint értékben történtek beruházások, amelyek a betegek érdekeit szolgálják. Dr. Jakó Ildikó, Állami Egészségügyi Ellátó Központ területi igazgatója kiemelte, a pályázat célja a költségek csökkentése és az intézmények költséghatékonyabb működése volt. A pályaorientáció ma már végigköveti az emberek életútját HÍREK Beteg fákat vágnak ki NAGYRÉDE A sírhelyekre és a temetőkert látogatóira is veszélyt jelentő, hat elöregedett fa kivágásáról döntött a helyi önkormányzat. A testület a fák menthetet- lenségét megállapító szakértői vélemények alapján hozta mega határozatát. A kivágást a méretek és az elhelyezkedés miatt kizárólag alpin technikával tudják megoldani. Siposné Fodor Judit, a falu polgármesterének közlése szerint a munkákra felkért vállalkozó a temetőn kívül is dolgozik: a Patai úton három lucfenyőt, egy vérszilvafát, és egy nyárfát távolít el. S. S. Korszerűsítik az iskolát GYÖNGYÖS-MÁTRAFÜRED Több mint hatszáz tanuló, köztük százhúsz elsős kezdte meg a tanévet a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában. Karnis Pálné igazgató tájékoztatása szerint idén 340 millió forintos energetikai korszerűsítést hajtanak végre. Az intézmény vezetője úgy látja: van jövője az erdészszakmának és az iskolának is. S. S. Műfordítók táboroztak EGER, LÁKITELEK Szíjártó Imre, az Eszterházy Károly Egyetem Mozgóképkultúra Tanszék tanára vezette a Lakitelek Népfőiskolán a „Keleti nyitás” műfordítótábor orosz-magyar programjának filmes óráit. A népfőiskolán orosz, belorusz, ukrán, kazah és magyar fiatalok foglalkoztak a kulturális közvetítés kérdéseivel. A tábor hagyományai szerint saját kötetet is megjelentetnek az itt készült műfordításokból. S. S. EGER Az Eszterházy Károly Egyetem számos konferenciának ad otthont az új tanévben is. Szerdán A pálya- választási tanácsadás jelene, jövője és fejlesztési lehetőségei a Pedagógiai Szakszolgálatokban című fórumot rendezték itt. Ezt a Magyar Pedagógiai Társaság Pálya- orientációs Szakosztálya és a Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szervezte. A rendezvény kezdetén Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta: elkötelezett híve és támogatója a szak- szolgálatnak, s igyekszik folyamatosan segíteni munkájukat.- A konferencia a bizonyítéka annak, hogy mennyire fontos a pályaválasztási tanácsadás - tette hozzá gondolataihoz. Kiemelte azt is: Heves megyében szerencsére a különféle intézmények - iskolák, szakszolgálatok - szakemberei együttműködve dolgoznak a konferencia témáját is adó kérdéskör sikerességén. Balázsné Csuha Mária, a Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója köszöntőjében a pályaválasztási tanácsadás ötvenesztengyüttműködve olgoznak a pályaválasztási tanácsadók. dős magyarországi útjára tekintett vissza. A tanácsadás megyei szinten 1972-ben indult el, 1983-ban pedig mint beszámolójából kiderült - az oktatás irányítása alá került. A konferencia első előadását dr. Borbély-Pecze Tibor Bors tartotta. A Magyar Pe-' dagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának elnöke az egész életutat végigkövető pályaorientáció globális trendjeiről adott ízelítőt a részt vevő szakembereknek. Eló'adásában egyebek között a munkaeró'piac igényeinek változása okozta pályaválasztási kérdésekről is szólt. J. H. Helyi előadók, a városnak is fontos témák EGER Csontos Sándor kifejtette, a nyitó előadást Thomas J. Sargent Nobel-díjas közgazdász, a racionális várakozások elméletének egyik úttörője tartja, majd Matolcsy György jegybankelnök, illetve Bogsch Erik, a Ricter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója és Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke ad elő.- A szekciók idén a hagyományos témák - pénzügyek, gazdaságpolitika, EU-források - mellett olyan speciális témaköröket is sorra vesznek, mint például a fintechipar újdonságai, vagy a sportfinanszírozás aktualitásai - sorolta Csontos Sándor. Megjegyezte, pénteken helyi gazdasági szakemberek is szót kapnak, így Farkas József, a Sanatmetal Kft., Gödri István, az Aventics Hungary Kft. ügyvezetője, Fülöp Gábor a megyei iparkamara főtitkáOlyan speciális témaköröket is sorra vesznek, mint a sportfinanszírozás. ra. A boros szekcióban Kovács Nimród, Soltész Gergő, Simkó Zoltán és Tarsoly József tart előadást. A műemléki szekcióban Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója is szót kap. Az Eszterházy Károly Egyetem két oktatója, Szlávik János és Csáfor Hajnalka is tart majd előadást. A mikrofi- nanszírozás szekció levezetője Farkas Zoltán, a Heves Megyei Vállalkozás- és Terület-fejlesztési Alapítvány elnöke lesz. Habis László, Eger polgár- mestere örömét fejezte ki, hogy számos helyi szakember szólhat a vándorgyűlés tagjaihoz, s hogy a tanácskozásban az agrárium és a bor mellett a város számára különösen fontos műemlékvédelem is „terítékre kerül”. Kifejtette, közgazdász-polgármesterként nagyon fontosnak tartja, hogy az évtizedekre meghatározó egri fejlesztéseket stabil városi gazdálkodás mellett végzik el. Kiemelt szempont a nívós közszolgáltatások nyújtása és a munkahelyteremtő beruházások feltételeinek biztosítása, a fiatalok Egerben tartása és visszacsábítása. T. B. A munkálatok nem egészen két hétig tartanak még Új csövek a csomópont alatt Igazságos elosztást terveznek a télre EGER Nehezen járható, s az arra közlekedők forgalom- korlátozásra számíthatnak a Vécsey Sándor és a Vécsey- völgy utcai kereszteződésben hálózatrekonstrukciós munkálatok miatt. Bárdos Zsolt, a Heves Megyei Vízmű Zrt. Egri Üzemegységének vezetője elmondta, a folyamat során teljes gépészeti és építészeti felújítást végeznek. Kicserélik az ivóvízvezetékeket, gerinccsöveket, s ezzel összefüggésben a Vécsey Sándor utcában egyes házi bekötésű szerelvényeket is megújítanak, illetve egy új csomóponti aknát alakítanak ki. Kérdésre válaszolva elmondta, a felújítást azért kezdték meg, mert az ott található vezetékek elöregedtek. Korábban már végeztek ezen a területen hibaelhárítást, s a további meghibásodások elkerülése, valamint az út megnövekedett terhelése miatt ez szükségszerűvé vált. Hozzátette, a négy irányú csomóponton továbbra is kell forgalomkorlátozásra számítani. A munkálatokat várhatóan szeptember harmadik harmadára fejezik be, addig is kérik az autósok türelmét, igyekeznek mindig legalább egy-egy útszakaszt megnyitni a forgalom előtt. Berecz R. Szükségessé vált a csőcsere a kereszteződésben Fotó: Berán Dániel MÁTRADERECSKE Az ősz beköszöntővel felvetődött a településen, hogy átgondolják, miként lehetne igazságosabban elosztani idén télen a szociális tüzelőt. Korábban arra törekedtek, minél több család részesülhessen a segítségből. Mint azt Forgó Gábor polgár- mestertől megtudtuk, az előző években az állami támogatásból jó minőségű, olcsó, zsákos barna szenet vásároltak és osztottak szét, s megközelítőleg száz család részesült ebben a segítségben. Tavaly az extrém hideg miatt kiegészítésképpen rendeltek lignitet is, s betároltak nagyobb mennyiségű saját kitermelésű tűzifát is. Erre azért is szükség volt, mert a helyi önkormányzati intézményeket szintén évek óta fával fűtik. Idén azonban hamarosan összeül az önkormányzat szociális bizottsága, hogy átgondolják a korábban megalkotott rendeletet. A cél az, hogy minél igazságosabban lehessen elosztani a tüzelőt. Itt egyébként az a gyakorlat, hogy több részletben juttatják el a lakosságnak a fát, szenet, hogy az extrém hideg napokon mindenképpen legyen tartalék tüzelőanyagból is. B. K.