Heves Megyei Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-06 / 208. szám
2017. SZEPTEMBER 6., SZERDA 12 HORGÁSZAT, VADÁSZAT Utcán és a vadlesen születése óta társa Lá^'pnak Rodrigez HÍREK Alakulóban a vadvédelem Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottsága egyeztetést folytatott augusztus utolsó napján a vadgazdálkodási alapról. A megbeszéléseknek köszönhetően heteken belül várható a tervezet elkészülése, amit az OMVK elnöksége szeptember második felében véglegesíthet. A vadgazdálkodási alapba évente 650 millió forint kerülhet. Felhasználásáról - a működési szabályzat elfogadása után - pályázatok útján dönthetnek. S. S. Tárkányban is pecázhatunk FELSÖTARKÁNY Legutóbbi ülésén döntött az önkormányzat a Sziklaforrás táplálta két tó hasznosításáról. A pályázaton nyertes alapítvány öt évig működtetheti a két hideg vizű tavat, amelyekben fogható ponty, amur, csuka, süllő, keszeg, kárász, balin, sügér, pisztráng és do- molykó. Elsősorban a ragadozók, a csuka és a pisztráng van a vízben, de nagy eséllyel fordul elő négy és hét kiló közötti ponty is. S. S. Pisztrángra tilalom jön HEVES MEGYE A hegyi vizeken a pisztrángfélékre - sebes és szivárványos pisztráng, szajbling - április utolsó napjáig tartott idén is a horgászati tilalom. A törvény értelmében csak szombaton és vasárnap, kizárólag műcsalikkal lehetséges a pecázá- suk, az is csak szeptember 15-ig. Bő egy hét múlva tehát ismételten tilos lesz a pisztrángfélék célzott horgászata. Érdemes tudni: a pénzes pér megtartása továbbra sem engedélyezett az év egyetlen napján sem. S. S. Az Egerszóláti Olaszrizling Fesztiválon tébláboló két gyönyörű drótszőrű magyar vizslának köszönhető elsősorban ennek a riportnak a megszületése. Fiatal gazdájuk, ifj. Kürtös László és a párja a rendezvényen bemutatkoztak a polgármesternek, és elárulták: hamarosan beköltöznek a faluba, szólátiak lesznek. Síké Sándor sikesandor@gmail.com EGERSZÓLÁT A drótszőrű magyar vizslához az ember rendre a vadászatot társítja. Aki ezt teszi, ezúttal sem téved. Ifj. Kürtös László, egy norvég hadiipari vállalat magyarországi cégének a vezetője elárulja: a vadászatot az édesapja szerettette meg vele. Nyolc-kilenc évesen már kijárt vele.- Soha nem volt kutyánk, de mindig is a vadászkutyás vadászokhoz csapódtam, többnyire apróvadhajtásokon - magyarázza a cégvezető. Azon gondolkozott, hogy a vadászat négylábú társsal lenne jó. - A családban több helyen volt drótszőrű magyar vizsla. Ahogy egyre idősebb lettem, mind közelebb kerültem a vadászathoz és hét éve letettem a vadászvizsgát. Az öt éve meghalt édesapámmal Várvölgyön, Hévíz közelében vadásztunk.- A féltest véremnél pont született egy drótszőrű magyar- vizsla-alom. Nem a szakmai elveket néztem, hanem inkább az ösztön alapján döntöttem. Aszerint, hogy amelyik kutya először a kezembe születik és kan, azt viszem - meséli a Rodrigez nevű eb kiválasztásának történetét, s azt, hogy mellé másfél évre hozott egy szukát. Akár apróvadvadászaton, akár vadhajtáson, vagy a lesen való üléseknél teljesebbé teszik számára a vadászat élményét.- Ma már nem is tudnám máshogy elképzelni a vadászatomat, csak velük - mondja László és elárulja, mi volt a fő szempont, hogy Eger környékén nézett magának új otthont: - A párom egerbocsi, a városban él. A segítségével ismerte meg Egert.- Volt miért ezt a vidéket választanom - magyarázza a leendő szóláti lakos. - Különösen ügy, hogy a két környék nagyon sokban hasonlít. Bár a szalóki termál nem a Balaton és Demjén sem Hévíz, de itt is vannak vizek, völgyek, dombok és erdők. A balatoni régió alternatíváját találtam meg itt vadászterületben is. Ausztriában, illetve a határ mentén nagyvadhajtáson, sehol nem érezte magát rosszul.- Egyikről sem gondolom, hogy rosszabb, vagy jobb környék. Sokáig hozzám a Balaton-felvi- dék állt közel: egy sajátos kombinációja a vidéki tájnak, kultúrának, gasztronómiának. Ott a borvidék, a víz, az erdő, a vidéki hangulat - fogalmaz László. Szuromi Csaba Fotó: S. S. Harminc mázsa pontyot telepítenek EGERSZALÓK Szuromi Csaba halászati őr, az Agria Szabadidős Egyesület elnöke a Hírlap kérdésére örömmel számolt be arról, hogy szerdán, azaz ma harminc mázsa három- nyaras pontyot telepítenek az egerszalóki víztározóba. Az egyesület tevékenységéről szólva az elnök elmondta: szépen gyarapodnak, hiszen 2013 nyarán alakították tizenketten, majd még annak az évnek a végén ötvenhat taggal zárták az esztendőt. A következő év utolsó napjaiban már ezerhétszázan voltak, a tavalyi záráskor a létszámuk 2700-ra nőtt. Ami pedig a telepítést illeti, ez is az öt esztendőre készülő halgazdálkodási terv alapján történik. A tervet mindig a halászati hatóság hagyja jóvá, s azt tartani kell minden esetben, függetlenül a bevételtől. A hatóság szigorúan ellenőrzi is, hogy azt, ami a tervben szerepel, teljesítik-e az egyesületek, szövetségek.- A telepítés úgy történt, hogy előbb a Horgászegyesületek Heves Megyei Szövetsége megkérte rá az engedélyt, a hatóság engedélyezte. Ez alapján megrendeltük a halat a termelőtől. Neki állatorvosi alkalmassági és egyéb engedélyekkel kell rendelkeznie - árulta el a részleteket az alapítványi elnök, akitől megtudtuk, idén ez már a negyedik telepítés. A horgászatot most sem függesztik fel. Annál is inkább, mivel a víztározón szeptember végéig tart az éjjel-nappali horgászati lehetőség. S. S. Vadászni mindenhol jó A Várvölgy gyönyörű környék, a zalai dombságban. Vadállománya főként szarvas és őz. Vaddisznó is van, de mostanában odébb húzódott Badacsony irányába. Felnőve Lászlónak más lett az értékrendje: a kutyázás, a természet közelsége, a vadászat, a nyugalom. Nem áll naponta órákat az ember dugóban, nincs tömeg, zaj. Aki a vadászatot szereti, a lakás bezártságát nem bírja sokáig. Budapesten kertes házat venni duplaannyiba kerül. Ez is szerepet játszott a vidékre költözésükben. Aközött, hogy a Bükk, vagy Mátra, nem tenne különbséget, mert akárhány helyen járt, például a Tápióságban őzbakot elejteni, vagy Szécsényben, Szegeden apróvadvadászaton, Nem a fagyasztó, hanem a társaság kedvéért, a természet, a halfogás öröme miatt pecáznak Halban igencsak gazdag a tarjáni horgásztó HEVES MEGYE Aradi János már úgy negyven-negyvenkét éve horgászik. Bár egri, jelenleg Gyöngyösön dolgozik. Ezért is fordul meg gyakrabban a gyöngyöstarjáni tónál. Mint mondja, a víz nem nagy, viszont halállománya iszonyatosan gazdag.- Aki ide eljön horgászni, az hal nélkül nem megy haza - fogalmaz az egri pecás. - Van mellette egy kis tó, amelyben Hegyi János tulajdonos neveli a halakat. Ahogy a regisztrációjuk alapján fogy a zsákmány a nagy tóban, onnan pótolja. Nagyon alkalmas a part bográcsozásra, sátorozásra. Kulturált a környezete. Nagy, 8-10 kilós csukák foghatók benne. Elárulja: a rablóhalat ugyan ki lehet fogni, de elvinni nem, mert döntően mint sporthor- gásztó működik a létesítmény. A horgász úgy véli, hogy nem szívesen látják azokat a napijegyes horgászokat, akik húshorgászok. Szerencsére egyre inkább terjedőben van a sporthorgászat.- Egyre többen vagyunk, akik nem azért megyünk ki horgászni, hogy tele legyen a fagyasztó - közli -, hanem a társaság kedvéért, a természet szeretete, a halfogás öröme miatt. Teljesen más megviAradi János szívesen tanítja a gyerekeket Fotó: beküldött lágításba kerül így a horgászat. A pecás barátaim gyakran jönnek családostól, ilyenkor horgászni is örömmel tanítom a gyerekeket. Rákérdezünk az egerszalóki tó nyújtotta lehetőségekre is. Mint kifejti, ősszel jobbára a Kis-Tiszára jár, de itt a környékbeli tavakat is meglátogatja. Egerszalókon az 1984-ben történt megnyitásához képest óriási a változás, mindenki látja. Az elmúlt tíz évben jobb irányba haladt, mert egy évtizede még rossz híre volt. Ez a pozitív változás köszönhető kicsit Szuromi Csabáék egyesületének is. S. S. Kevés a hal Aradi János akkor horgászik legszívesebben a barátaival a Kis-Tiszán, amikor a téli vízszint beáll. Ilyenkor süllőre, csukára mennek. Tapogatnak, úszóznak, a baráti társaságból a kényelmesebbek pedig fenekeznek. A horgász így fogalmaz: nagyon-nagyon jó híreket nem tudok mondani. Egy-egy csukát elcsípünk ugyan, de szó szerint úgy kell kiszenvedni a vízből a halat. Sajnos a rablóállományt nem olyan mértékben telepítik a Tisza-tóba, mint a pontyot. t i