Heves Megyei Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-01 / 204. szám

EGY PERCBEN Hollandoka Dinnyésháton TISZATÓ Mivel ma beléptünk a naptári őszbe, megkérdeztük, milyen idényt zártak a Tisza-tó mentén lévő strandok, kikötők. A helyiek már évek óta szeretnék, hogy a Tisza-tóhoz az ország más részéről is érkezzenek látogatók, s most úgy tűnik, álmaik valóra válnak. Több ezres látogató­számról számoltak be. ►.4 Még nincs poloskainvázió HEVES MEGYE Az elmúlt években minden ősszel találkozhattunk téli pihenőre lakásokba özönlő polos­kákkal. Ha lehet hinni a híradá­soknak, idén sem lesz jobb a hely­zet. Utánajártunk, mit tehetünk, ha szeretnénk megelőzni a kelle­metlenséget. Tömegesen az első őszi hidegekkel igyekeznek búvó­helyet találni, ám egyes területeken augusztusban is előfordultak. ► 3 Egri értékekre hívnák fel a figyelmet a belvárosban EGER Egy csipetnyi Hollywood - mondhatnánk a javaslatra, amelyről csütörtöki szerint bárki javasolhat elismerésre méltó személyt, s ha a döntéshozók igent ülésén tárgyalt a város közgyűlése. Az Eger Sikeréért Egyesület kezdeményezése mondanak, a kitüntetett emléktáblát kaphat ezen az utcán. Szó szerint ott: nyomán egyfajta hírességek sétányát varázsolnának az Érsek utcából. A terv ugyanis földbe süllyesztett mementókról van szó. ► 2 Fotó: Berán Dániel A szebb ünnepi viseletekért EGER Mindenkinek legyen egy ün­nepi magyar viselete! címmel in­dított országos mozgalmat a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkama­ra. A célja, hogy a hagyományos népviseletek és történelmi visele- tek jellemzőit, motívumait, színvi­lágát felhasználva, magyar kézmű­ves alkotók kezei által, a ma elvárá­sainak megfelelő, hordható ruhák, cipők, ékszerek készüljenek, ame­lyeket minden korosztály szívesen visel ünnepi eseményen. ► 6 Jó reggelt! R eggelente a „Hogy aludtál?” mindössze csak amolyan illendőségből vagy megszo­kásból feltett kérdés. Igazából nem is érünk rá kifejteni, ki hogyan aludt, mit álmodott, mettől-meddig forgolódott, vagy éppen hányszor ébredt fel az éjjel. Talán mondunk is rá valamit, jól, vagy éppen nem jól, talán vissza is kérdezünk, de már kelünk, intézkedünk, roha­nunk, aztán nap végén majd úgyis beszélünk. De délután már kit ér­dekel, hogy aludtunk?! Este meg rendszerint azt kívánjuk: aludj jól, szép álmokat! Reggel meg már is­mét nem érdekel valóra vált-e a kí­vánságunk. Mégis, az, hogy van ki­től reggel megkérdezni és van, aki megkérdezi, jó napindítás. H. É. Megmarta a kígyó, bíróság elé került FELSŐTÁRKÁNY, EGER Gyor­sított eljárásban bíróság elé állította a vádhatóság azt a férfit, aki a megyeszékhely­hez közeli községben a laT kásában mérges texasi csör­gőkígyókat tartott engedély nélkül. Veszélyes állat tartá­sával kapcsolatos kötelezett­ség megszegésének vétsége miatt emelt ellene vádat az ügyészség. Minderről csü­törtökön kiadott sajtóközle­ményében dr. Kalmár Gyula megyei főügyész-helyettes tájékoztatta a Hírlapot. A hatvanesztendős vádlott a nyomozás, s az azt köve­tő vizsgálat adatai szerint már hosszabb ideje foglalko­zott különféle egzotikus álla­tokkal, köztük hüllőkkel is. A felsőtárkányi házában egy hátsó teraszról nyíló helyi­ségben üvegterráriu mókát rendezett kígyóknak. Pon­tosan tizenegy texasi csör­gőkígyó élt azon a helyen, azokat egyébként a terhelt rendszeresen gondozta, etet­te. Arra is ügyelt, hogy kel­lőképpen felhívja rájuk a fi­gyelmet. ► 3 Az egyetemi gyakorlóban is megnyílt a tanév Gyermekzsivajtól hangosak az iskolák Ünnepélyes tanévnyitó az egri egyetem gyakorlóiskolájában Galéria: heol.hu Fotó: Márkus Attila EGER Közel ezerötszáz diák tanul a 2017-2018-as tan­évben az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általá­nos, Közép-, Alapfokú Mű­vészeti Iskola és Pedagógiai Intézetben. A Líceum dísz­udvarán csütörtökön meg­tartott nyitóünnepségen be­mutatkozott az intézmény új vezetője. Légrádiné Kőházi Tímea igazgató beszédében közölte: célja, hogy iskolá­jukban példaértékű, magas színvonalú nevelő-oktató munka folyjon. Nagyon fon­tos, hogy a képzés mindhá­rom szereplője, a gyermek, a szülő és a pedagógus egy­aránt jól érezze magát. A tanévet 751 ezer általá­nos, 78 ezer szakközépisko­lás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg az ország iskoláiban. Az óvo­dások száma 314 ezer. S. S. Egymillióval csökkenhet a hiteltartozás MAGYARORSZÁG A harmadik vagy további gyermeket vál­laló családok jelzáloghitel­tartozása gyerekenként egy-egy millió forinttal csök­kenthető 2018. január 1-jétől - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának államtitkára tegnap. A kedvezményt azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a to­vábbi gyermek jövő év január 1-je után születik. ► 7 Túldolgozzák magukat a rendőrök MAGYARORSZÁG Csaknem 36 millió túlóra halmozódott fel a rendőrségnél az utóbbi hat és fél évben. A túlmun­ka okai között szerepel az illegális migráció kezelése, a kiemelt sportrendezvé­nyek, a védett vezetők láto­gatásainak biztosítása is. A migrációs hullám miatt kétmillió órával jutott keve­sebb idő pihenésre. ► 8 9 770865 910059 17204 SZ E R K ÉSZT ŐS ÉG! E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 31 26 ^ Ma is folytatódik a napos idő, de egy közeletfő hi­degfront hatására nyugaton délután, kora este el­szórtan már zápor, zivatar is kialakulhat. ► 13 BqJdog névnapot {TPS Egyed és g Egon nevű j olvasóinknak! V 4

Next

/
Thumbnails
Contents