Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-30 / 202. szám

2017. AUGUSZTUS 30., SZERDA g MEGYEI KÖRKÉP Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Dobó-bás­tyán az Egri Várfalmászó Versenyt, amelyre idén igen szép számban jelentkeztek az ország különböző pontjai­ról, sőt, még külföldről is. Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com EGER A Dobó-bástya tövében található parkoló szombaton és vasárnap is tömve volt fia­talokkal, akik arra vállalkoz­tak, hogy az egri végvár fé­nyes győzelmére emlékezve ismét megmásszák a falakat.- Svédországban élek, kife­jezetten e programra jöttem haza. Nem versenyzőként ve­szek részt, ám így is remekül érzem magam - mondta az el­ső napon a miskolci születésű Csaba. - Az első néhány ren­dezvényen indultam, igaz, ak­koriban még nem nőtte ki ma­gát ilyen szépen. Szerintem na­gyon jó program - fűzte hozzá. A verseny a nézelődőket is vonzotta, a környéken idegen- vezetők meséltek róla a kül­földi turistáknak. Kiderült az is, hogy az esemény ötlete eredetileg Weiner Csaba, az egri outdoor, azaz szabadté­ri sportélet, szabad élet meg­határozó alakjának a fejében született meg.- A mászás szeretete itt a lé­nyeg. Igen sokan, 168-an in­dultak idén, négy kategóriá­ban lehetett nevezni: ifjúsági lány és fiú, valamint nő, illet­ve férfi - tájékoztatott Herczeg Ábel szervező. - Pestről, Mis­kolcról, Szolnokról, Debrecen­ből is érkeztek, ráadásul még egy orosz fickó is mászik - tet­te hozzá. Ábeltől megtudtam, hogy sok a gyermek és a visz- szatérő, olyanok is jelentkez­tek, akik már az első verse­nyen is itt voltak. Elárulta: az idei megméretést a budapesti Ujjerő Hegymászó- és Sport­egyesület és az Egri Hegyi­sport Egyesület szervezte.- Húsz éve mászom szik­lát, mindegyik várfalmászón Látványos volt a program, gyakorlatilag bárhonnan nézte az ember a versenyzőket, leesett az álla Fotó: Huszár Márk Megméretés és kikapcsolódás A verseny hétvégéjén az indulók számos programon kapcsolódhattak ki. Egyebek között meglátogatták a várat, bort kóstoltak a Szépasz- szony-völgyben, hallhattak a megyeszékhely történelméről, tábortűz mellett beszélgettek egymással, városnézésen vet­tek részt, megismerve Eger ne­vezetességeit. A selejtezőkön a versenyzők két utat teljesítettek, ezek megmászására hét-hét percük volt. A két etap között pedig ugyanennyi pihenőideje volt a résztvevőknek. A Bodó Máté vezette szervező­csapat f z értékelésnél elsősor­ban az é jért magasságot vette figyelemb e, s csak másodsor­ban az időtv.,; Felnőtt női Kategóriái: án Mei- linger Noéméi, a férfiakból Sza- veljev Ádáréi, gyermek lány ka­tegóriába^ Tóth Csenge, a fiúk között Fukisz Bence ért el első helyezést. ? részt vettem. Az elsőn ver­senyzőként, a többin szerve­zőként. Ez egy különleges ese­mény, egyszer van egy évben, s még a Dobó térről is elég lát­ványos. Ilyen program nincs máshol az országban. Tavaly is sokan voltak, de ennyien, mint most, még soha. Ez bulis verseny, mindig jó hangulat­ban telik. Az igazi kuriózum persze az benne, hogy várfa­lat kell megmászni, nem pe­dig sziklát - fogalmazott Ábel. - Ha értékelnem kellene, mi­lyen nehéz, tízes skálán ötöst vagy hatost mondanék, az­az nem állítanám, hogy köny- nyű... Keresni kell a fogáso­kat, lépéseket. Észrevehető, ha valaki műfalon mászik, s nem a természetben, sziklán. Ne­kik itt nehezebb dolguk van - tette hozzá. Elárulta: ő annak idején Felsőtárkányba kezdett járni, hogy sziklát mászhas­son, majd 1997-ben elvégzett egy tanfolyamot, elsajátítva a alapokat. Szólt arról is, hogy sokan tartanak a sportágtól, s hozzátette, bár nem veszély­telen a dolog, a biztosításról mindig gondoskodnak. Viktor, aki első alkalommal indult a megméretésen, har­madmagával követte figye­lemmel a többi versenyző tel­jesítményét.- Hangulatos az esemény, szerintem négy-öt napos fesz­tivált kellene belőle kerekí­teni, annyira jó. A szervezés profi, ilyen pontos versenyen sosem jártunk még - mondta mosolyogva, elismerésnek szánva a sportoló. A vele egy társaságban lévő, 10 év körüli Gábor először járt a várfalmá­szón, a mellette ülő Berta vi­szont már máskor is volt itt. Ők nem jutottak a döntőbe, ám Csaba kedvese, Noémi igen. A hölgy, párja szavai­val élve, a társaság reménysé­ge. Kérdésemre egyetértésben mondták, hogy várfalat nehe­zebb mászni, mint sziklát. Rá­adásul, mint hangsúlyozták, a nagy melegben jobban csú­szik az ember keze. A hosszú, boldog házasság egyik titka az igazán jó lecsó Nem spóroltak a hozzávalókkal KERECSEND Bőven termett idén ízletes paradicsom, húsos paprika, hagyma a helyi közmunkásoknak kö­szönhetően. Az ő felajánlá­sukkal és a helyi Lokálpatrió­ta Egyesület közreműködésé­vel készült el bográcsban az a hatalmas adag lecsó a volt téesz udvarán, amely után a falu lakói megnyalták mind az tíz ujjúkat. Békési Gyuláné, az egye­sület elnöke és a tagság már kora délelőtt szorgalmasan aprította a hozzávalókat. Mi­közben készült a pompás étel, Erzsiké elmesélte, a lecsó re­ceptjét férje édesanyjától ta­A finom falatokhoz jó hangulat társult Fotó: Barta Katalin nulta, aki idejében figyelmez­tette: ha hosszú, boldog házas­ságot szeretne, tanuljon meg rendes lecsót főzni. Nos, lás­suk, hogy miből is készült a jó kerecsendi lecsó! Tény, nem spórolták ki a hozzávalókat az ételből. Meg­tudtuk, a hétvégi adagba egy oldalnyi füstölt, házi szalon­na, hat kiló hagyma, 15 kiló paprika, ugyanennyi, héjá­tól megfosztott, friss paradi­csom, ötkilónyi cukkini, há­rom kiló virsli, negyven da­rab tojás, valamint négy li­ter tejföl került. Köretként pi­rított tarhonya járt a kiváló ételhez. B. K. Idén érkezett a városba a legtöbb „pókember” | *üNRn^ ’ Sziklamászók lepték * el a Dobo-bastyat

Next

/
Thumbnails
Contents