Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-21 / 194. szám

2017. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ SPORT 15 Mezőkövesden a 94. percben lőtt gól döntött LABDARÚGÁS A címvédő Buda­pest Honvéd csapata a hosz- szabbításban szerzett góllal vitte a három pontot a Mező­kövesd Zsóry FC otthonából, s így továbbra is veretlenül ve­zeti az NB I tabelláját. Az élvo­nal hatodik fordulójának hat mérkőzését négy különböző játéknapra írták ki, amelyek közül ötöt már lebonyolítottak az ünnepi hétvégén. Ezek közül a Puskás Akadé­mia nyerte az újonc csapatok csatáját, ugyanis Pintér Attila együttese egy góllal legyőzte a vendég Balmazújvárost. A se­reghajtó felcsútiak sikerével már nincs nyeretlen együttes az NB I-ben. Az Újpest döntet­lent játszott hazai pályán, zárt kapuk mögött a Diósgyőrrel. A DTVK 2006. december 4. óta nem tudott győzni a lila-fehé­rek vendégeként. A Debreceni VSC gárdája megszerezte első győzelmét: a hajdúságiak háromgólos kü- lönbsbéggel múlták felül a Va­sas csapatát. A hajdúságiak az első 45 perc után már négy ta­lálattal vezettek az angyalföl­diek ellen. B. Cs. Gól: Baracskai (72.), ill. Baráth (22.), Kabangu (94.) MFC: Tujvel - Farkas, Hildák, Pillár, Szalai - Tóth B. (Veszelinovics, 49.), Keita, Vadnai (Baracskai, 59.), Cseri - Strestík, Koszta (Fótyik, 83.) HONVÉD: Gróf - Latifu (Deák, 64.), Lovric, Laczkó (Kabangu, 71), Bobál D., Baráth - Nagy G„ Kamber, Herjeczki - Danilo, Lanzafame Újpest FC-Diósgyöri VTK 1-1 (0-1) Szusza Ferenc Stadion, zár kapuk mögött. V.: Vad II Gól: Angelov (81), ill. Makrai (12.) Kiállítva: Szarka (90.) ÚJPEST: Pajovics - Szűcs K„ Litauszki, Bojovics, Mohi - Nagy D. (Tischler, 56.), Windecker, A. Diallo - Zsótér, Novothny (Angelov, 71), Pauljevics (Simon K., 70.) DVTK: Antal - Nagyi, Karan, Lipták, Tamás - Vela, Busái, Kocsis G. (Oláh B„ 78.), Óvári - Ugrai (Nono, 83.), Makrai (Szarka, 64.) Puskás Akadémia-Balmazújváros 2-1 (2-0) Felcsut, Pancho Arena, 1000 nezo, v.: Solymosi Gól: Molnár G, (8.), Knezevic (45.), ill. Arabuli (64., 11-esből) PAFC: Hegedűs L. - Knezevic, Heris, Hegedűs J., Osváth - Márkvárt, Mevoungou - Molnár G. (Szécsi, 73.), Balogh B., Szakály P. (Sallai, 64.) - U. Diallo (Vanczák, 84.) B.ÚJVÁROS: Horváth L. - Habovda, Tamás L, Rus, Uzoma - Vajda, Sigér (Maiszuradze, 82.), Haris - Arabuli, Andrics (Rácz, 68.), Zsiga (Kovács Á., 69.) Debreceni VSC-Vasas 4-1 (4-0) Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3634 nezo. V: Ivanyi Gól: Tőzsér (27., 43., előbbit 11-esből), Mengolo (30.), Varga K. (36.), illetve Szivacski (66.) DVSC: Nagy S. - Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi - Varga K. (Tabakovic, 78.), Jonanovic, Tózsér, Bódi (Csősz, 85.), Mengolo (Tisza, 69.) - Könyves VASAS: Kamenar - Burmeister, Vaskó (Manjrekar, 46.), Risztevszki - Szivacski, Berecz, Vida, Hangya (Vogyicska, 46.) - Murka, Ádám (Remili, 46.), Kulcsár! Korábban játszották: FTC-Haladás 2-0 Szeptember 6., szerda, 19.30: Paks-Videoton (Tv: M4 Sport) A bajnokság állasa 1. Honvéd MM T 2­I2T6 14 2, Videoton 5 3 2­9-4 11 3. Ferencváros 6 2 4­11-4 10 4. Diósgyőr 6 2 3 1 10-9 9 5. Vasas 6 2 1 3 5-8 7 6. Mezőkövesd 6 2 1 3 7-13 7 7: Újpest 6 1 4 1 9-9 7 8. Haladás 6 2­4 4-10 6 9, Paks 5 1 3 1 8-7 6 10. Balmazújváros 6 1 2 3 9-9 5 11. Debrecen 6 1 2 3 6-6 5 12. Puskás A. 6 1 2 3 6-11 5 5 gólos: Lanzafame (Honvéd), Varga R. (FTC) 4 gólos: Lazovic (Videoton), Nagy D. (Újpest), Vela (DVTK) 3 gólos: EppetjHonvéd), Moutafj (ETC), Williams (Haladás) 2 gólos: Andrics (Balmazújváros), Arabuli (Balmazújváros), Bődé (Ferencváros), Kulcsár! (Vasas), Makrai (Diósgyőr), Rácz (Balmazújváros), Scsepovics (Videoton), Szakály D, (Paks), Tőzsér (DVSC), Vajda (Balmazújváros) A mezőkövesdi Baracskai Roland (balra) és a kispesti Bobál Dávid közül utóbbi örülhetett három pontnak Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Gergely Péter gólt rúgott, jól játszott, de csapatát fél térdre kényszerítették Fotó: Czímer Tamás Bukrán kapuját kétszer vették be Megbüntették a GYAK hibáit Hét perc hiányzott az első idegenbeli győzelemhez a Gyöngyösi AK csapatának. A mátraaljaiak csakúgy, mint az első mérkőzésen, ezúttal is négygólos mécs­esén értek el döntetlent. Tudósítóinktól LABDARÚGÁS Az NB III Keleti csoportja 2. fordulójának mér­kőzésén: DVTK ll-GYÖNGYÖSI AK 2-2 (1-1) Kazincbarcika, 80 néző. V.: Bereczki Miklós (Csóra Sz., Kovács B.). DIÓSGYŐRI VTK ll: Bukrán - Szalóczy, Bárdos B. (Mol­nár M., 63.), Tóth B., Orosz, Ivánka, Szabó B. (Mertse, 74.), Tucsa (Kitl K., 59.), Ternován, Bacsa, Nemes. Edző: Kriston István. GYAK: Gyulay - Petrezse­lyem, Csornij, Rédei, Kluk T. - Tatár, Gergely - Bartha R. (Árvái, 59.), Ivony (Szilágyi N., 90.), Fekete - Laurinyecz. Edző: Török János. KRISTON ISTVÁN: - Az első fél­idei gyenge teljesítményünk után a másodikban jó ritmus­ban futballoztunk. Megérde­melten szereztünk egy pontot a gyöngyösi csapattól. TÖRÖK JÁNOS: - Nagyon so­kat tettünk a győzelem érde­kében, de egyelőre úgy lát­szik, ha hibázunk, azt az el­lenfelek könyörtelenül kihasz­nálják. GÓL: Tóth B. (19.), Bacsa R (83.), ill. Laurinyecz Á. (29.), Gergely P. (55.). JÓK: Nemes, Tóth B., Bacsa Szabó II. B., ill. Csornij, Rédei Gergely, Laurinyecz, Fekete B. Lukács György További eredmények Putnok-Cigand Tállya-ESMTK Jászberény-Tiszafüred MTK ll-STC Salgótarján Monor- Balassagyarmat Nyírbátor-Tiszaújváros Füzesgyarmat-Debreceni EAC 4-2 (2-1) 3-0 (2-0) 2-1 (1-1) 3- 0(1-0) 4- 0 (0-0) 3-1 (1-0) 2-3 (1-3) A bajnokság állása A. Putnok 2 2­­5-2 6 2. Monor 2 1 1­6-2 4 3. Tállya 2 1 1­4-1 4 MTK Budapest II 2 1 1­4-1 4 5.Jászberény 2 1 1­4-3 4 Debreceni EAC 2 1 1­4-3 4 7. Cigánd 2 1­1 6-6 3 8. Nyírbátor 2 1­1 5-5 3 9. ESMTK 2 1­1 2-3 3 10. Balassagyarmat 2 1­1 4-2 3 11. Gyöngyösi AK 2­2­4-4 2 12. Tiszafüred 2­1 1 2-3 1 13. DVTK II 2­1 1 2-4 1 14. Salgótarján 2­1 1 2-5 1 15.Füzesgyarmat 2­­2 4-7 0 16. Tiszaújváros 2­­2 1-4 0 A 3. forduló programja SZOMBAT, 17.30: Cigand-Nyirbator, Tiszaujvaros- Monor, Salgótarján-Jászberény, Gyöngyös-Tállya, F üzesgya rmat-Putnok. VASÁRNAP, 17.30: Balassagyarmat-MTK II, Tiszafüred-DVTK II, ESMTK-Debreceni EAC Az Eszterházy hat és a ZF két sportolója Tajpejben UNIVERSIADE Egri klubok spor­tolóinak a részvételével kezdő­dött a hét végén Tajvan fővá­rosában, Tajpejben a 29. Nyári Universiade. Szombaton a nyi­tóünnepség jelentette a proto­kolláris rajtot, egy nappal ko­rábban pedig már elindult a vízilabdatorna, ahol egyaránt kettős magyar siker született. A női válogatott Japánt (16-7), míg a férfi Kanadát (17-3) verte magabiztosan. Vasárnap a csoportkor máso­dik fordulójában előbbi ala­kulat a britekkel szemben is meggyőző különbséggel dia­dalmaskodott (28-3), utóbbi ugyanakkor a Szerbia elleni rangadón, az utolsó negyed 1-6-os részeredménye miatt, 8-4-re kikapott. A szebbik nem képviselői közül a nyá­ron a ZF-Egerből távozó Re­becca Parkes, valamint az Eszterházy Károly Egyetem hallgatója, Vályi Fanny ne­ve is ott szerepel a tizenhár- mas listán, mint ahogyan a férfiaknál a szintén ZF-es Lő- rincz Bálint, Kovács Gergő, Angyal Dániel hármas, akik közül előbbi kettő az EKE szí­neit képviseli. Rajtuk kívül még továb­bi három eszterházys hall­gatóért lehet szorítani há­rom különböző sportágban. Az EKE-Eger-KOK férficsapa­tának nyáron távozott irányí­tója, Tóth Zoltán kosárlabdá­ban, a többszörös Universia- de-résztvevő Kotsis Edina az 57 kilós súlycsoportban a ta­ekwondo-, míg Bartha Ákos a 66 kilósok cselgáncsverse­nyén lesz érdekelt. F. B. Kovács Gergő. Győzelem után vereség Fotó: Lénárt Márton EKESC: elérkezett a holtpont Tóth Mihályra és Petricsevicsre még várni kell, Tóth Márk Törökszentmiklóson Küszöbön áll Lele Ákos visszatérése KÉZILABDA Legutóbbi felkészü­lési mérkőzésén nagyon rossz játékot nyújtott az Eszterházy KESC női csapata, amit Debre Viktor edző a holtpont megér­kezésének tulajdonít. Néhány héttel az érkezé­sét követően, a beálló Kapos­vári Eszter térdsérülésére hi­vatkozva máris távozott a csa­pattól... Nem helyette, de a mai napon egy, a gárdához vissza­térő játékos érkezését jelentik be a klubnál. Felkészülési ta­lálkozón. F. B. Nyíradony VVTK-Eszterházy KESC 28-23 (11-15) Az egri csapat legjobb goldoboi: San 6, Ivan E., BuzsáKi 4-4 KÉZILABDA Az Orosháza ellen már a dinamika fejlesztésén túl, a változatos taktikai ele­mek gyakorlására helyezte a fő hangsúlyt Konkoly Csaba, a B. Braun Gyöngyös NB I-es férficsapatának vezetőedzője. A mátraaljai gárda magabiz­tosan nyerte a nyári időszak hatodik edzőmeccsét, ame­lyet még további négy követ a szeptember 10-én esedékes Vác elleni bajnoki rajtig.- Azt kértem a játékosa­imtól, igyekezzünk tartani a tempót az ellenféllel, védeke­zésben pedig magas hőfokon égjünk - fogalmazott Kon­koly Csaba a klub honlapján. Konkoly Csaba (középen) sok pozitívumot látott Fotó: Cz. T.- A látottak alapján elégedet­tek lehetünk, de nem is első­sorban az eredmény miatt, ha­nem mert csapatjátékban és az egyéni teljesítményeket il­letően is sok pozitívumot lát­tam. Persze, akadnak még hi­ányosságok, elsősorban a pon­tossággal és a precizitással, de ezeken még javítunk. Információink szerint a ta­vasszal súlyos vállsérülést szenvedett Lele Ákos hama­rosan újra teljes értékű edzés­munkát végezhet. A bajnoki nyitányra minden bizonnyal a balátlövő is harcra kész ál­lapotba kerül. Ugyanakkor a porcműtéten átesett szlovák válogatott kapus, Tóth Mihály rehabilitációja még hetekig el­tarthat, s a montenegrói Bog­dán Petricsevics bemutatko­zására is sokat kell még várni. További hír, hogy a nyáron a NEKA-tól hazatérő Tóth Márk Patrik az új idényben kettős igazolással a Törökszentmik- lós csapatát is erősíti. B. Braun Gyöngyös-Orosházi FKSE 30-26 (16-10) A gyöngyösi goldobok: Nemeth T. 8 (4), Duns, Hegedűs 5-5, M, Mikita 4, Kovacsics 3 (2), Gábori 2, Urban, Loncar, Markez í-1 A gyöngyösiek kedden a Nagyváraddal mérkőznek Debrecenben, pénteken ceglé­di vendégek lesznek. S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents