Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

14 SPORT 2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA Az étrendre is figyelnek az erőgyűjtés időszakában KÉZILABDA A bajnoki felkészü­lés második hetét kezdte az Eger SBS Eszterházy NB I.-es férficsapata. Nem titok, a me­gyeszékhelyieket alaposan megdolgoztatja Tóth Edmond vezetőedző, de az elkövetke­zendő időszak számos újdon­ságot is tartogat Lezák Áronék számára.- Úgy döntöttünk, idén nem vonulunk edzőtáborba, ma­radunk a jól megszokott egri környezetben - osztotta meg Tóth Edmond. - Az előttünk álló két hét programját azon­ban úgy állítottuk össze, hogy amolyan edzőtábor jelleggel végezzük a munkát. A regge­li futást követően délelőtt kon­ditermi erősítés szerepel a programban, majd kellő pihe­nőidőt beiktatva késő délután a csarnokban tartunk újabb foglalkozást. A kellő energia pótlására táplálkozási tanács­adó is segíti a felkészülésün­ket, a játékosok egy speciá­lis étrendet követnek, amely­ben pontos adatok szerepel­nek a megfelelő szénhidrát- és fehérjebevitelről. Az előttünk álló két hétben különféle éte­lekbe kóstolhatnak bele a ké­zilabdázók, amely a későbbi­ekben is hasznosítva, egyfajta útmutatásként is szolgál a pro­fibbá válás felé. Közös ebéd és vacsora teszi még egységeseb­bé ezt az időszakot. A megyeszékhelyiek pénte­ken 16 órától már edzőmérkő­zésen szerepelnek. Elsőként az NB I.-es újonc Ferencvá­ros érkezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokba. S. K. Tóth Edmond kemény edzése­ket vezényel Fotó: L. M. A World Grand Prix-győzelmet óriási sikerként könyvelte el az ütő Dobi elhagyja Bakut, de ősszel az Eb-re visszatér Dobi Edina élvezi, hogy folyamatosan rangos mérkőzéseken szerepelhet Fotó: Földi Imre RÖPLABDA Két év után tá­vozik az azeri Azeryol Baku együttesétől az egri születé­sű Dobi Edina. A magyar vá­logatott ütő, klubszinten és a nemzeti csapattal is sike­res időszakot él. Küszöbön az újabb Eb-szereplés. Sike Károly karoly.sike@gmail.com- Mennyire volt megterhelő az elmúlt időszak?- Azerbajdzsánban mind­össze öt-hat hónapig tart a baj­nokság - válaszolt az Azeryol Baku együttesétől távozó, 80-szoros válogatott Dobi Edina. - A küzdelem azonban éles, sok jó csapattal mérkőz­tünk és emellett a Bajnokok Ligájában is helyt kellett áll­ni. A válogatottal túl vagyunk egy eszéki világbajnoki-selej­tezőtornán, aztán megnyer­tük a World Grand Prix har­madik vonalát, de még előt­tünk a szeptember végén kez­dődő, Azerbajdzsán és Grúzia által közösen rendezett Európa-bajnokság. Szerencsé­re nem érzem magam fáradt­nak, boldog vagyok, hogy eny- nyi nemzetközi mérkőzésen szerepelhetek.- A pihenésre szabott időt mi­vel tölti?- Szüleim és a családom nagy része Egerben él, amikor csak tehetem haza látogatok. A nyári szünidő három hét, amit igyekszem jól kihasznál­ni. Most kezdem kipihenni a WGP időzónáit, a szervezetem és a bioritmusom is kezd visz- szaállni a normális kerékvá­gásba. Mivel még mindig nem unom az utazást, nyaralást is tervbe vettem.- A World Grand Prix-győzelem mennyit jelent a magyar válo­gatott számára? Mi lehet az újabb lépcsőfok a nemzeti csapat életében?- Ilyen szintű világesemé­nyen. még nem szereztünk aranyérmet, így mindenkép­pen nagy siker. Két éve meg­nyertük az Euroligát, ennek köszönhető, hogy részt vehet­tünk ezen a tornán. Függetle­nül attól, hogy melyik csoport­ba kerülünk, szem előtt van­nak a játékosok, és sikereink­kel a magyar röplabda hírne­vét is öregbíthetjük. Nem csak arról van szó, hogy harmadik csoportbeli gárdákkal mér­kőztünk, rengeteg nehezítő körülménnyel is meg kell küz­deni. látszottunk Mexikóban, Venezuelában majd Ausztrá­liában. Mínusz hétórás időzó­nából plusz tizenötbe érkez­tünk, miközben harminc órá­kat utaztunk. Egy-két nap állt rendelkezésre hogy akklima- tizálódjunk és már futottunk is ki a pályára. Ez óriási kon­centrációt és profi hozzáállást követel. Bebizonyítottuk, hogy világszinten is képesek vagyunk megállni a helyün­ket. Bízom benne, hogy a má­sodik csoportban is sikeresek leszünk.- Azerbajdzsánban hogy érezte magát? Nehéz volt megbarát­kozni a helyi sajátosságokkal?- Már nem titok, két év után távozom az Azeryol Baku együttesétől. Az első .kinti évemet pályafutásom egyik legszebb időszakaként emle­getek, a másodikról ez már nem mondható el. Ettől füg­getlenül nagyon sikeres két idényt tudhatok magam mö­gött. A CEV-kupában bronzér­mesként zártunk, a Bajnokok Ligájában nyolcadikként vé­geztünk. Az azeri bajnoki cí­met politikai okok miatt elvet­ték tőlünk az idén. Baku ösz- szességében gyönyörű város, szerettem ott élni.- Hogyan éli meg az állandó lé­giós léttel járó folyamatos köl­tözést? Tíz éve távozott azAgria RC-től A 29 éves Dobi Edina 2007- ben az Agria RC-től távozva egy évet Budapesten, az Angyalföldi DRC gárdájánál töltött, majd az Egyesült Álla­mokba, New Orleansba köl­tözött. A röplabdázás mellett két diplomát szerzett, később két évet Franciaországban, aztán Belgiumban is légiósko­dott. A német Bundesliga ak­kori ezüstérmese, a Vilsbiburg 2014-ben csábította magá­hoz, ahonnan egy év után Azerbajdzsánba, az Azeryol Baku gárdájához igazolt. A magyar felnőttválogatott mezét először 2010-ben ölt- hette magára, majd’ száz vá­logatottbeli fellépésnél jár.- Annak, aki évről évre máshol játszik, nem okoz gon­dot alkalmazkodni. Egyedül az azeriek mentalitását volt nehezebb megszokni. Más mint egy európai emberé. Ettől függetlenül Bakuban is gyorsan beilleszkedtem. Gyö­nyörű nagyváros, számta­lan szórakozási lehetőséggel. Azeri csapattársaim szerint már én is kicsit azerivá vál­tam, amivel én azért nem tel­jesen értek egyet!- Nyelvi nehézségek nincse­nek?- Nem jellemző. Ha nehezen is megy, de csapaton belül ezt meg kell oldani. Azeri, orosz és ritkábban angol nyelven be­széltünk. Az azeriek mellett, orosz, ukrán, amerikai, szerb, montenegrói és kenyai csapat­társaim is voltak Bakuban.- Mit kívánhatunk az előttünk álló időszakra?- Október elejéig biztosan a válogatottal leszek, jelen­leg még nincs klubcsapatom, de már körvonalazódik, hogy merre tekinthetek. Elsősor­ban sikeres Eb-szereplést! A parafások versenyzője remekelt Miskolcon Négy érem Magdának A torna fináléjában tizenegyesek döntöttek Loki-ünneplés Apcon ÚSZÁS Magda Boldizsár szállí­totta az érmeket a gyöngyösi Parafa Úszóklub számára. A cápa korosztály (11-12 éve­sek) legjobbjai az országos bajnokság keretein belül Mis­kolcon mérték össze tudásu­kat, a mátraaljaiak versenyző­je három aranyérmet szerzett.- Magda Boldizsár 100, 200 és 400 méter gyorson sem ta­lált legyőzőre - közölte Vaszkó Viktor edző. - A 4x100 m-es mix gyorsváltóban Pampuk Pannával, Zsidai Annával és Ozsvárt Bencével alkotva né­gyest zártak harmadikként. A pontversenyben a 13. helyen végeztünk. S. K. Magda Boldizsár (balról), Zsidai Anna, Vaszkó Viktor edző, Pampuk Anna és Ozsvárt Bence. A broznérmes váltó Beküldött fotó LABDARÚGÁS A döntőben a he- rédieket 11-esekkel felülmúló Hatvani Lokomotív nyerte az Apcon rendezett Rezsnyák András-emléktornát. A hat együttes részvételével rende­zett felkészülési tornán a házi­gazda együttes bronzéremmel gazdagodott.- Pocsaji Pál, Mega István, Kovács Tamás, Fehér Kristóf és Tóth Norbert távozott a csa­pattól, a helyükre Karkoura Lorenz, Sápi Attila, Sápi lózsef, Berki Máté, Szluka Norbert, Balog Adrián, és Balogh Sándor érkezett - tájékozta­tott a csapatot érintő nyári sze­mélycserékről Szeifert István, A hatvaniak számára volt ok az örömre Fotó: Albert Péter a tornagyőztes hatvaniak edzője. - Komplett a gárda, ezt támasztja alá az apci teljesít­ményünk is. Bizakodva vár­juk a bajnoki nyitányt. A Löki a BVSC-vel (1-1), il­letve a Szent Isván SE együt­tesével (4-0) szerepelt azonos csoportban, majd a fináléban a másik csoport győztese kö­vetkezett. A döntő rendes já­tékideje gól nélküli döntetlen­nel zárult, azt követően bün­tetőrúgások döntöttek az első­ségről. A VÉGEREDMÉNY: 1. Hatvani Lokomotív, 2. Heréd LC, 3. Apci TE, 4. BVSC, 5. Szent Ist­ván SE, 6. Felsőtold SE. S. K. i »

Next

/
Thumbnails
Contents