Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-12 / 187. szám

ft BELFÖLD-KÜLFÖLD 2017. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT Kiadó lakások - Adókedvezmény a kisebb rezsiért Roham az albérletért Nagy öröm, ha sikerül kifogni egy jó albérletet Fotó: AFP HÍREK Emlékmű az áldozatoknak ÓBUDA A III. kerület egyik központi részén, közel a Duna-parthoz kaphat helyet a kommunista diktatúra áldo­zatainak emlékműve, amely jövőre elkészülhet. Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szer­vezete (Szorakész) elnöke el­mondta: a fekete márványból készült obeliszket eredetileg a belvárosi Szabadság térre tervezték, ahol a német meg­szállás áldozatainak emlék­művével együtt a 20. század önkényuralmi rendszereinek el nem évülő bűneire figyel­meztetett volna. MW Pogátsa nem lesz kormánytag ÁRNYÉKKORMÁNY Nem tör po­litikai babérokra Pogátsa Zol­tán közgazdász, nem lesz semmiféle kormány tagja. Botka László, az MSZP kor­mányfőjelöltje mondta, hogy a gazdaságpolitika kidolgozá­sát a szakemberre bízná. Po­gátsa a Hír TV-nek azt mond­ta, segít az MSZP-nek, de so­sem lesz politikus. MW Súlyos vasúti tragédia ALEXANDRIA Összeütközött két személyszállító vonat az egyiptomi Alexandriában teg­nap. A balesetben a rendőr­ség szerint 36 ember meg­halt, több mint 100 megsé­rült. A Mena hivatalos egyip­tomi hírügynökség szerint a Kairó és Alexandria között közlekedő gyorsvonat hátul­ról ütközött neki a Port-Sza- ídból Alexandriába tartó sze­relvénynek. Hibás váltóállítás lehetett a baleset oka. MW Lehetnek még akták a besúgókról ÁLLAMBIZTONSÁG Külföldön még lehetnek rendszervál­táskori besúgókról szóló ira­tok - mondta az InfoRádiónak Kutrucz Katalin, az Állambiz­tonsági Szolgálatok Történe­ti Levéltárának főigazgató-he­lyettese. Nagyon sok iratot el­tüntettek, amelyek pont ezt az időszakot érintették. A hi­vatásos állambiztonsági al­kalmazottak nevét természe­tesen ebből az időszakból is nyilvánosságra hozták - tette hozzá Kutrucz Katalin. MW Robbanásszerűen megnőtt a kiadó lakások kínálata az elmúlt két hétben. Augusz­tus elején országszerte már több mint 10 ezer kiadó la­kást kínáltak bérlésre, ami 11 százalékos növekedés­nek felel meg. Mediawórks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu ALBÉRLET A kiadó lakások szá­ma júliusban és augusztus­ban elsősorban a felsőoktatási tanév közeledte miatt élénkült meg. A kereslet óriási, a kíná­lat is nőtt és a bérleti díjak is emelkedtek. A fővárosban 150 ezer forint a havi bérlet átlaga, a vidéki városok közül Eger­ben 80, Pécsen 83, Szegeden 100, Debrecenben 85, Miskol­con 70, Győrben pedig átlago­san 95 ezer forintért kínáltak egy-egy kiadó lakást augusz­tus első hetében. Ugyanak­kor van több olyan megoldás, amelynek segítségével a bérle­ti, sőt a közüzemi díj is mérsé­kelhető - világított rá a Világ- gazdaság az Ingatlan.com ada­taira hivatkozva. Az árakon alapból úgy spó­rolhatunk, ha valakivel össze­költözünk, vagy ha hosszabb távra kötünk szerződést a la­kástulajdonossal. Viszont ha valaki önsegélyező pénztár tagja, a megtakarításából al­bérletre is költhet, a havi bérle­ti díj így akár 5-20 százalékkal mérsékelhető, attól függően, melyik városban vagy kerület­ben található az ingatlan. A jelenlegi szabályozás lehe­tővé teszi, hogy az önsegélye­ző pénztár tagjai a megtakarí­tásukból az államilag elismert ÉLETMÓD Rétvári Bence állam­titkár szerint tévhit, hogy az egészséges étel nem lehet fi­nom. A tárca körlevélben tájé­koztatta az iskolaigazgatókat a büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - mondta az Ml-en. Egy müzliszelet is le­het olyan finom, mint egy egész­felsőoktatási intézményben ta­nuló, 25 évnél fiatalabb gyer­mekük albérletköltségeit fi­nanszírozzák. Ennek a megol­dásnak az előnye, hogy a pénz­tári befizetések után 20 száza" Albérlet helyett többen lakást vesznek csemetéjüknek a tan­év idejére. Ez befektetésnek sem rossz. A Magyar Hírlap az Otthon Centrum információi alapján azt írta, továbbra sem csökkennek az ingatlanárak a nagyobb településeken, ugyan­ségtelen desszert, kóla helyett pedig jobb ásványvizet inni. Közölte, hétéves korában minden negyedik lány és ötö­dik fiú túlsúlyos, míg felnőt­tek esetében már több mint 30 százalékos az arány. Ez nem pusztán „esztétikai kérdés”, hiszen a helytelen táplálkozás lékos, évente maximum 150 ezer forint értékű adókedvez­mény jár. így lényegében ál­lami támogatás vehető igény­be az albérleti díjak fizetésé­hez is. akkor töretlenül erős maradt a kereslet az év első hét hónap­jában. A budapesti piacon az új építésű lakások után is ma­gas maradt a kereslet, a ta­valyi 7 ezer feletti eladáshoz képest az idei első fél évben 3800 új otthon talált gazdára. betegségekhez vezet és csök­kenti az egészségesen eltöltött évek számát - tette hozzá. Rétvári Bence egyéb kor­mányzati intézkedésekre is kitért, így a menzareformra, a mindennapos testnevelés­re és a dohányzás kitiltásá­ra a zárt helyiségekből. Ezek Az önsegélyező pénztára­kon keresztül elszámolha­tó bérleti díjak éves összege gyermekenként az adott év el­ső napján érvényes havi mi­nimálbér lehet. Azaz 2017- ben 127,5 ezer forint, ez pedig havi szinten több mint tízezer forintos tétel. Mindemellett az önsegélye­ző pénztárban felgyűlt meg­takarítás az albérletdíjak mellett számos más dologra, például közüzemi díjakra, hi­teltörlesztésre vagy meghatá­rozott egészségügyi szolgál­tatásokra, gyógyszerekre is fordítható. mellett vezették be azt a sza­bályt, hogy a csipszadó hatá­lya alá tartozó termékek nem árusíthatóak az iskolai büfék­ben, étel- és italautomatákban. Az említett lépések mind fontosak a betegségek megelő­zésében - jelentette ki az ál­lamtitkár. MW Handó: magyar bíró nem lehet párttag KÖZIGAZGATÁS A Magyar Idők­nek nyilatkozva utasította visz- sza Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt a felvetést, hogy asszisztálásával a kormány egy fideszes káde­rekből álló pártbíróságot hoz­na létre a közigazgatási bírósá­gokkal. A rendszerváltás óta a bírók nem lehetnek tagjai sem­milyen pártnak. Velük szem­ben alapvető elvárás, hogy füg­getlenül és pártatlanul döntse­nek minden ügyben, akik pe­dig ezt megszegik, akár az ál­lásukat is elveszíthetik. Januártól a közigazgatá­si és munkaügyi bíráskodás kereteinek változása miatt novemberig csaknem kétszáz közigazgatási ügyszakos bírót kell kinevezni, és az ehhez ki­alakított pontrendszer értel­mében a köztisztviselői kar­ból is érkezhetnek pályázók. Ennek kapcsán Handó Tün­de úgy fogalmazott: szó sincs arról, hogy laikusok kerülné­nek be bíróként a rendszerbe, és hasznos tapasztalattal gaz­dagíthatják a közigazgatási és munkaügyi bíróságokat a kí­vülről érkező új bírák, akik­kel szemben szintén alapve­tő elvárás, hogy függetlenül és pártatlanul döntsenek minden ügyben. A közigazgatási bíróságok intézményét már az azóta elfo­gadott jogszabályok parlamen­ti vitájában is kritizálták az el­lenzéki pártok. A szaktárca gyorsan rea­gált: az Igazságügyi Minisz­térium fontosnak tartja, hogy egy közigazgatási bírói állás­helyre egyenlő eséllyel pályáz­hassanak a bíróságokról és a közigazgatásból jelentkezők. A pályázatok elbírálásánál pe­dig az elsődleges szempont a szakmai követelmény. Trócsányi László igazság­ügyi miniszter a Figyelőben megjelent írásában hangsú­lyozta, hogy a kinevezési pont- rendszer a közigazgatásban töltött joggyakorlatot és a köz­igazgatás-tudományban való jártasságot is megfelelően ho­norálja, ellentétben a jelenlegi rendszerrel. Az pedig sértő az egész magyar köztisztviselői karra nézve, hogy a közigaz­gatásból érkezők nem lehet­nek függetlenek - tette hozzá a tárcavezető. MW Hétéves korában minden negyedik lány és ötödik fiú túlsúlyos Egészséges étel is lehet finom Inkább megveszik a garzont Észak-Korea atomtöltettel riogat - Moszkva és Kína is óva int Trump: Amerika csőre töltött HÁBORÚ LESZ? Az Egyesült Ál­lamok felkészült egy válasz­csapásra, jelentette be pénte­ken Donald Trump elnök. Ezt erősítette meg az NBC ameri­kai hírtelevízió szerint is. Kö­zölték, hogy az amerikai vé­delmi minisztérium elkészítet­te az Észak-Korea elleni meg­előző csapás részletes terveit arra az esetre, ha az elnök úgy dönt, elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen Phenjan felkészült egy esetle­ges támadásra a Guam szigeti amerikai katonai támaszpont ellen. A diktatúra fenyegetésé- refB-lB típusú stratégiai bom­bázókkal, harci gépekkel és Tankolják a B-lB-t Fotó: AFP drónokkal válaszolna az Egye­sült Államok. António Guterres ENSZ-fő- titkár is aggódik, Oroszország ENSZ-nagykövete pedig figyel­meztetett, az amerikai TH AAD rakétavédelmi rendszer dél-ko­reai telepítése a ballisztikus rakéták ellen nem hatékony. Vaszilij Nyebenzja reményét fejezte ki, hogy az USA „megőr­zi nyugalmát a válság idején”. Időközben fokozott készült­ségbe helyezték az orosz tá­vol-keleti légvédelmet is. James Mattis amerikai védel­mi miniszter felszólította Kim Dzsong Unt, állítsa le atom­fegyverprogramját, ha pedig kockáztat, az „rezsimje meg­szűnéséhez és népe pusztu­lásához vezethet”. Közben a Foreign Policy amerikai külpo­litikai folyóirat megírta, Phen­jan már a termonukleáris fegy­ver kipróbálásával riogat, és csak találgatni lehet, mekkora az ország atomfegyverkészlete. A Kínai Kommunista Párt hivatalos lapja, a Global Times felvetette, Kínának semleges­nek kell maradnia egy észak­koreai csapás esetén, de ha Amerika és Dél-Korea támad először, és megpróbálják meg- dönteni az észak-koreai kor­mányt, akkor Kínának közbe kell lépnie. MW Megfiatalító honosítások ÁLLAMPOLGÁRSÁG Csaknem ugyanannyi nő és férfi szer­zett magyar állampolgárságot 2011 és 2015 között egyszerű­sített honosítási eljárással, ará­nyuk 49 és 51 százalék volt - mutat rá a KSH friss elemzése. A honosítottak átlagéletkora alacsonyabb volt, mint az or­szág teljes lakosságáé. Azok kö­zül, akik a vizsgált periódusban magyar állampolgárságot kap­tak, 46 százalék volt nőtlen/ha- jadon, míg a házasok 42 százalé­kos részt tettek ki. A honosított külföldiek csaknem negyven százaléka legalább nyolc évig élt nálunk, mielőtt megszerez­te az állampolgárságot. Tíz ha­táron belüli honosított közül ál­lampolgársági kérelmében 8-9 hivatkozott magyar származá­sára. A külföldön élő új ma­gyar állampolgárok 93 százalé­ka román, szerb, szlovák vagy ukrán állampolgárként kérte a honosítását. Romániából szár­mazik a honosítottak három­negyede. Ukrajnából és Szer­biából 10, illetve 6,9, Szlovákiá­ból 2,4 százalék érkezett. Eu­rópán kívüli országból 1500- an lettek magyar állampolgá­rok, közülük Ázsiából érkeztek a legtöbben, negyedük vietna­mi, 13 százalékuk szíriai volt. A honosított felnőttek ötödé dip­lomás. MW

Next

/
Thumbnails
Contents