Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-12 / 187. szám

4 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2017. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT HÍREK A kert, amit dzsungellé szerettek volna fejleszteni Új a tető, egységes lett a központ NOSZVAJ A jövő hét elejére befejeződik a polgármeste­ri hivatal teljes tetőszerkeze­tének a cseréje, ezzel egy­ségessé válik a faluközpon­ti kép. A munkálatokkal pár­huzamosan megkezdődött az egyik, az önkormányzat kezelésében lévő útszakasz teljes felújítása is. A koráb­bi, alaposan megrongálódott burkolatot a földig letúrták, majd újrabetonozták, -asz­faltozták - tudtuk meg Bóta Géza polgármestertől. Az el­végzendő munka egyébként megközelítően tízmillió forint­ba kerül. S. S. Terepre mennek szombaton FELSŐTÁRKÁNY Az egy hete megtartott nagy sikerű ré­tesnapokat követően ezen a hétvégén sem lesz csend a faluban, nem maradnak ese­mény nélkül a Bükk nyuga­ti kapujában: az Egri Triatlon Klub immár huszonhatodik alkalommal tartja itt meg a tereptriatlon- és hatodjára a terepfutó versenyét. A ren­dezvény a Szikla-forrásnál lesz szombaton. S. S. Bort isznak, nótáznak VERPELÉ1 Karnyújtásnyi­ra van már a városka egyik legnagyobb rendezvénye, a „Bor és Nóta Ünnepe”, amit az idén augusztus 26-án, szombaton tartanak. A hiva­talos megnyitó előtt - ame­lyen délelőtt 9 órától Farkas Sándor polgármester mond köszöntőt - már kora reg­geltől érkeznek a helyszínre a főzőcsapatok. A délelőtt a sütés-főzés mellett a hagyo­mányőrző csoportok bemu­tatóival telik. Maga a szüre­ti felvonulás délután fél há­romkor, a nótaest este hét­kor kezdődik. A két esemény között az egri Obsitos Fúvós- zenekar ad térzenét. S. S. A tulajdonos elemez, és hasznosítást ígér Pár olyan nagy értékű in­gatlan van csupán a megye- székhelyen, amelyeknek lát­hatóan nem találták még meg az új funkcióját. Ezek egyike a Széchenyi utca 47. alatti épület, a főiskola vala­mikori Kun Béla Kollégiuma, később a Közlekedési Fel­ügyelet és a pedagógiai in­tézet „főhadiszállása”. Síké Sándor sikesandor@gmail.com Széchenyi 47.: amikor még gaz verte fel a kertjét, ám időközben kitisztították EGER Hosszú ideje kelt olyan hatást a Széchenyi utca 47. szám alatt található, egyébként impozáns épületnek helyet adó, hatalmas fákkal, parkkal díszelgő ingatlan, mint amit a tulajdonosa dzsungellé sze­retne fejleszteni. Az egyko­ri Kun Béla Kollégium, majd a Közlekedési Felügyeletnek helyet adó terület állapotáról több olvasónk is észrevételt tett, de magunk is tapasztal­tuk, hogy benőtte a hatalmas udvart a gaz. Közösségi oldala­kon is többször megfogalmazó­dott, hogy merő pazarlás, ami egy ilyen, akár szállodának, de bármilyen hivatalnak is alkal­mas épülettel történik, ponto­sabban nem történik. Pályázati forrásokra lenne szükség Az olvasói észrevételek alap­ján tettük fel kérdéseinket a he­lyi önkormányzatnak, azt tuda­kolván, kinek a tulajdonában van a többszintes épület. Vála­szuk szerint: „A Széchenyi utca 47. szám alatti ingatlan a Ma­gyar Állam tulajdona, a Szociá­lis és Gyermekvédelmi Főigaz­gatóság vagyonkezelésében áll. Az intézet vezetésével kapcso­latban állunk, a kert rendezé­sét információink szerint a jö­vő hétre ütemezték be. Az épü­let rendbetétele - akár álla­mi, akár önkormányzati funk­ciót kap az ingatlan a jövőben - csak pályázati források bevo­násával lehetséges.” De nem csak Zentai László, a helyhatóság médiareferense válaszolt írásban, valóban tör­tént is valami a telken. Miköz­ben további kérdéseinket meg­küldtük a gyermekvédelmi fő- igazgatóságnak és a reakció­jukra vártunk, azt tapasztal­hattuk, hogy a park rendbeté­telét el is végeztette. Négy éve magának igényelte a város Utánanéztünk annak is, hogy a városi helyhatóság tett-e lépéseket korábban az épületegyüttes és a hozzá tar­A Szociális és Gyermekvédel­mi Főigazgatósághoz eljut­tatott kérdéseinkre - Báto- ri Zsoltnak, a szervezet főigaz­gatójának a felhatalmazásá­val - dr. Oláh Miklós kommu­nikációs főreferens a követ­kező választ küldte: „Az álla­mi tulajdonban lévő ingatlan vagyonkezelője a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgató­ság. A főigazgatóság a jelen­leg használaton kívüli ingat­lan gazmentesítését minden tozó telek megszerzésére, hi­szen éppen tíz éve, hogy - a 2007. évi CVI. törvénnyel - megnyílt a lehetőség az álla­mi tulajdonú ingatlanok térí­tésmentes önkormányzati tu­lajdonba adására. Az egri ön- kormányzat többször élt is azzal, hogy állami tulajdont megszerezzen. így a 2013. február 27-i ülésén tíz belterü­leti és kilenc külterületi ingat­lan átadását kérelmezte hatá­rozatában a közgyűlés. Azért ezt az ülést említjük, mert eb­évben elvégzi, a rendelkezés­re álló források mértékének megfelelően az ingatlan álla­potromlásának megakadályo­zására törekszik. Az ez évi bo­zótirtás, fűnyírás, parkrende­zés ezekben a napokban feje­ződött be. A frekventált helyen található ingatlan hasznosítá­sára egyébként többféle lehe­tőség kínálkozik. Ezek elemzé­se folyamatban van. Hamaro­san döntés születik az épület hasznosításáról.” Fotó: Huszár Márk ben a négy éve elfogadott elő­terjesztésben szerepelt: az eg­ri belterületi, 4712. helyraj­zi számú, „kivett lakóház, ud­var” megnevezésű, 6177 négy­zetméter térmértékű, a termé­szetben Eger, Széchenyi utca 47. szám alatt található, volt Közlekedési Felügyelet épü­lete. A grémium, megfelelve a törvényi előírásnak, meg is nevezte, hogy milyen haszno­sításra kéri az államtól a va­gyont. íme: „Az önkormányzat az ingatlant a Polgármesteri Hivatal részleges elhelyezésé­re igényli, amelyen keresztül történik az önkormányzat kö­telező feladatainak ellátása.” A Rendező Pályaudvarnál lévő telket is akkor kérték A 2013-ban kérvényezett ál­lami tulajdonú belterületi in­gatlanok között több olyan, azóta a város tulajdonába ke­rült ismertebbek is szerepel­tek, mint a volt Helyőrségi Klub, a Servita utca 2. alatti, a Dobó utcától a Mekcsey útig terjedő telek, vagy a Külsősor út - Rendező Pályaudvar mel­lett található ingatlan. Hamarosan dönthetnek, mi lesz vele Az Erzsébet- táborosok lepik el a tó rétet NOSZVAJ Igen nagy sürgés-for­gást tapasztaltunk a napok­ban a település üdülőrészében a Síkfőkúti tavak partján. Kér­désünkre Bóta Géza polgármes­ter elmondta: a vízparton május 1-jén kezdődnek a programok. A gyermeknapot minden eset­ben itt tartják. Ez a helyszíne a fröccsestnek, a óréten felállított színpadon mutatkoznak be a fel­lépők, de a sörestet is itt rende­zik általában. Nincs két hete, hogy megtar­tották a réten az Anna-napi bú­csút, ami július utolsó vasárnap­jára esik. Most viszont már az Erzsébet táborosok járnak ide. Negyvenöt-ötven tagú gyerek- csoportok lepik el Síkfőkút te­rületét a faluvezető szerint. A tá­bor öt napjából hármat töltenek itt, egy napra Bogácsra men­nek fürdeni, majd a Tisza-tóhoz, vagy máshová kirándulnak.- Két sikeres pályázatunk is volt: az iskola július végéig, az önkormányzat augusztus­ra nyert három heti táborszer­vezést - mondta a polgármes­ter, akitől megtudtuk, a két tó egyikének a gátját a vis maior keretből erősíthették meg ta­valy. Közelében építkezik most egy vállalkozó, aki összkomfor­tos rönkházakat épít szállás cél­jára a hegyoldalban. A tó eseté­ben egyelőre a használatba vé­tel engedélyezésénél tartanak, illetve a működési engedély új­bóli megszerzésénél. A réten az önkormányzat fel­állított egy tároló faházikót, a vizesblokkot is épp felújítják. Ez az egész pihenőterület ellá­tását szolgálja. A női részleggel már végeztek, s kezdődik a má­sik rész rekonstrukciója. Szep­tember végére fejezik be. S. S. Nyári életkép a Síkfőkúti tónál Fotó: S. S. A szóláti önkormányzat az általános és középiskolás, nappali tagozatos helyi diákokat segíti Van, ahol a támogatást az intézmény költi el EGER ÉS KÖRNYÉKE A közelgő tanév apropóján arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e lehe­tőségük az önkormányzatok­nak támogatást nyújtani az iskolakezdéshez. Kiderült: a legtöbbnek igen. Andornak- tályán például a törvényben meghatározott eseteken kívül - helyi rendeletben szabályo­zottan - iskolakezdési segít­ségként az általános iskolások háromezer, a középiskolások négyezer, a nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat foly­tatók pedig ötezer forint támo­gatásban részesülhetnek. Szabóné Bállá Marianna, Szarvaskő polgármeste­re arról tájékoztatott, hogy a képviselő-testület megtár­gyalta és elfogadta a szociális rendelet módosítását, neveze­tesen a tanévkezdési támoga­tásról szóló előterjesztést.- Az előterjesztést megelő­zően megkértem az Egerbak- tai Közös Önkormányzati Hi­vatal gazdálkodási előadóját, hogy készítsen kimutatást az önkormányzat által eddig a szociális feladatok teljesíté­séhez nyújtott normatíva fel- használásáról. Megállapítot­tuk, hogy biztosított a tanév­kezdési támogatás anyagi fel­tétele - fogalmazott a faluve­zető. A rendelet értelmében a szarvaskői állandó lakcím­mel rendelkező, s iskolaláto­gatással igazoltan nappali ta­gozatos alap-, közép- és felső­fokú oktatási intézménybe já­rók jövedelemvizsgálat nélkül - kérelem alapján - tízezer fo­rint egyösszegű pénzbeni tá­mogatásban részesülnek.- Az egerszóláti önkormány­zat minden általános és közép- iskolás, nappali tagozaton tanu­ló helyi diák iskolakezdését tá­mogatja ötezer forinttal. Részt veszünk az Arany János Tehet­séggondozó Programban és a Bursa Hungaricában is - mond­ta érdeklődésünkre Verebélyi Szűk három hét múlva nyit az iskola Fotó: Shutterstock György polgármester. S. S. Az Iskola kapja Ostoroson az önkormány­zat azt a módját választotta az iskolakezdési támogatás­nak, hogy az erre szánt össze­get nem a szülőkhöz juttatja el, hanem az óvodának, az is­kolának a helyi lakóhelyű diá­kok után. Az összegből aztán az intézmény vásárolja meg a szükséges tanszereket és más kellékeket. A falu abban a szerencsés helyzetben van, hogy itt helyben megmaradt az iskola az egri Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola tagin­tézményeként. t r

Next

/
Thumbnails
Contents