Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-10 / 185. szám
14 GYÖNGY 2017. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK Igazi nyári karnevál: távoli kultúrák, egzotikus országok és néphagyomány GYÖNGYÖS Virágok, tollak, csengő-bongó, különleges hangszerek, színkavalkád tánc és zene. Ez mind és még ennél is több az idei Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál. Gyöngyös immár tizenhetedik éve látja vendégül a hagyományőrző néptánccsoportokat szerte a világból. A csapatok pedig egy héten át tértáncokkal és színpadi fellépésekkel mutatkoznak be a város lakóinak. Elképesztő ruhakölteményekkel érkeztek a mexikóiak, akik fejükön toliakkal készített aranyszínű sisakot viselnek. Ám a perui táncosok és az indonézek is különleges népviseletben mutatkoztak be. Utóbbiaktól megtudtuk, hogy a nyelvükön a virág szó, szép lányt is jelent, s minél gazdagabb, díszesebb a viselet, annál szebb a leány is. Ombódi András, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: több mint háromszáz külföldi vendég érkezett az idén. Vannak újdonságok is, mint az örömzenélés, illetve a fesztiválterasz a Barátok terén, ahol felfrissülhetnek a látogatók is.- A folklórfesztivál a nyár karneválja, amikor az egyébként csendes város megtelik élettel. Ilyenkor a vendégegyüttesek is felöltik legszebb ruháikat, és megkezdődik egy különleges utazás, téren, időn, kultúrákon át - fogalmazott dr. Tatár László alpolgármester a fesztivál megnyitóján. H. É. Fotó: Czímer Tamás v ? » Fergeteges, színes forgatag