Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-05 / 154. szám

10 TV-MŰSOR 2017. JÚLIUS 5., SZERDA HETI KRIMI A halott béresek esete 3. rész Vésits Andor A kastélyhoz vezető úton nem szóltunk sokat. Tivadar magá­ba fordulva fütyörészett valami monoton dallamot, és engem is eléggé lefoglaltak a verőfényes reggel ellenére is borús gondo­lataim. Két dolog is nyomasz­tott. Az egyik, hogy vajon sike­rül-e megmentenem Kaba Sámu­elt az akasztófától. Sajnos egye­lőre nem lettek volna jó híreim, ha összehoz a sors a feleségével. Amit a csendőrparancsnok me­sélt az ügyről, az éppen a bűnös­ségére mutatott. A másik dolog, ami kissé ag­gasztott, nehezebben megfogha­tó: városi ember vagyok, és rövid- nadrágos korom óta, ha csak te­hettem, nem is mozdultam ki a kövezett utakon túlra. Még job­ban éreztem magam, ha nem kel­lett kimennem egy olyan szobá­ból, ahol könyvek voltak. A ma­jorság az istállóival meg a csűrje- ivel nem igazán volt nekem hazai pálya. Kicsit úgy éreztem magam, mintha kondásfiúként csöppen­tem volna egy könyvtár olvasó­termébe. Míg neki természetes közege a trágyadombok világa, én sokkal jobban éreztem magam a bőrkötésű enciklopédiák és az ős- nyomtatványok világában.- Meg is jöttünk, kegyelmes uram - szólalt meg egyszer csak Tivadar, ahogy befordította a lova­kat a kastély előtti díszes kapun. Az épület egy rövid tujasor vé­gén fehérlett, régimódi, hosszú, kétszintes épület volt Máshol ta­lán nem is kastélynak, hanem csak kúriának hívták volna, de er­re mifelénk arra voltak büszkék a népek, amijük volt, hát ráragadt a kissé nagyzoló elnevezés. Még alig állt meg a bricska a nagy, kétszámyú ajtó előtt, ami­kor az résnyire kinyílt, és egy cse­lédlány dugta ki a fejét.- Mit tetszik az úrnak? - kér­dezte, miközben lekászálódtam a bakról.- Jelentsen be a grófné Öméltó­ságánál, Vésits Andor vagyok, a járási főkönyvtáros - mondtam, és kihúztam magam. így sem vol­tam egy dalia, még a cselédlány is magasabb volt nálam, pedig alig múlhatott tizennégy. Minden­esetre kinyitotta nekem a kaput, és beléphettem a kastély előcsar­nokába. Ahogy elléptem mellet­te, azért alaposan szemügyre vet­tem, és feltűnt, hogy igen vörösek voltak a szemei.- Ej, lányom, hát ki bántott? - kérdeztem kedvesen, és az volt az érzésem, hogy menten sírva fakad megint.- Nem bántott éngemet senki, kegyelmes uram - szipogta, és valóban könnyek gyűltek ismét a szemébe. - De nem maradt sen­kim már énnekem ezen a vilá­gon... - azzal elfordult, betette az ajtót mögöttem, és zokogva felro­hant a lépcsőn. Egy darabig zavartan bámul­tam utána, majd letámasztottam a sétapálcámat a fogas alá, és kö­rülnéztem a teremben. Kétoldalt széles lépcső vezetett fel az eme­letre, ahol egy folyosót láttam, amelyből szobák nyíltak. A föld­szinten is volt két ajtó a bejárat­tal szemben, a lépcsők alján pe­dig könyvespolcokat alakítottak ki. Odaléptem az egyikhez, és hirtelen sokkal kevésbé éreztem magam idegennek. Végigfuttat­tam az ujjamat az egyik sorozat gerincén, és lehunyt szemmel be­szívtam a vaskos kötetek illatát.- Azokat a gróf úr hozta Bécs- ből - szólalt meg egy torokhang mögöttem, és úgy rezzentem ösz- sze, mint egy csínytevésen raj­takapott iskolás fiú. Egy pillanat alatt összeszedtem magam, és megfordultam.- Nagyon szép gyűjtemény, méltóságos asszonyom - hajol­tam meg. - Kérem, bocsássa meg az alkalmatlankodásomat, és en­gedje meg, hogy bemutatkozzam: Vésits Andor vagyok, a járási fő- könyvtáros. A grófné a lépcső aljánál állt, és kövér arcából fürkésző malac­szemek meredtek rám. Kissé bi­zalmatlanul méregetett egy dara­big, aztán lomyonját a szeme elé emelte hurkás ujjaival, és nagy­vonalúan a polcok előtt álló szé­kek felé intett.- Mit tehetek önért, könyvtá-' ros úr? - kérdezte, miközben le­ültem, és ő maga is helyet foglalt egy széken.- Engedje meg, méltóságos grófné, hogy rögtön a tárgyra tér­jek. Tegnap Kaba Sámuelné asz- szony keresett fel, és azzal a ké­réssel állt elő, hogy segítenék be­bizonyítani az ura ártatlanságát.- Igen - szólt közbe a grófné. - Teréziát nagyon megviselte ez a sajnálatos eset Magamban kiutaltam a gróf- nénak egy érdemérmet a legrosz- szabbul eljátszott együttérzésért, de hangosan inkább nem gratu­láltam neki.- Nos, igen, rendkívül feldúlt volt, és meg volt győződve arról, hogy a jószágigazgató nem követ­hette el ezt a szörnyű tettet. Egy pillanatnyi szünetet tartot­tam, hátha van közbevetni valója, és nem kellett csalódnom, a gróf­né meg is ragadta az alkalmat.- És tőlem mit óhajt? - kérdez­te kissé türelmetlenül, és a hang­súlyából csak úgy sütött a meg nem értett nemesek világfájdal­ma. Bizonyára nehezére esett holmi intéző apró-cseprő ügyei­vel foglalkozni. Akasztófa, meg ilyesmik.- Csak ahhoz bátorkodtam vol­na kérni a hozzájárulását - hajol­tam meg kissé ültömben -, hogy kikérdezhessem a majorságban dolgozó béreseket, lovászokat, cselédeket, hátha valamelyik tud némi felvilágosítással szolgálni. Egy legyintéssel hozzájárulá­sát adta, és mire megköszönhet­tem volna, már fel is állt, jelezve, hogy vége az audienciának.- Ha mást nem óhajt, akkor most meg kell bocsátania, visz- szavonulok - mondta, és elin­dult felfelé a lépcsőn. Vonulás­nak mondjuk éppen nem nevez­tem volna, ahogy felvonszolta magát az emeletre, de a legfel­ső lépcsőn visszafordult, és kis­sé lihegve hozzátette:- Leküldöm a cselédet, hogy körbevezesse - azzal válaszra sem várva eltűnt az egyik ajtó mögött. Kisvártatva meg is jelent az előbbi leány, és továbbra is szi­pogva kitárta nekem az egyik, be­járattal szembeni ajtót, ami, mint kiderült, a hátsó udvari folyosóra vezetett. Követtem a cselédlányt, és próbáltam vele ismét beszélge­tésbe elegyedni.- Milyen ember ez a Kaba Sá­muel? - kérdeztem. Ijedten fordult vissza felém, és majdnem megbotlott a hosszú szoknyájában.- Nehéz ember az, kegyelmes uram, nem is mernék róla rosz- szat mondani.- Nehéz? - kérdeztem vissza. . - Igen hirtelen haragú, de igaz­ságszerető - mondta óvatosan, és a vállát vonogatva továbbindult az udvar felé.- Hát volt-e neki oka haragudni erre a Mácsik Imre nevű béresre? A lány válasz helyett megint zokogni kezdett, kivágta az ud­vari ajtók és elrohant. Ott álltam a küszöbön, és bámultam utána, ahogy eltűnt a gazdasági épüle­tek között.- Ne haragudjon a Marisra, ke­gyelmes uram! - nézett ki egy idősebb asszonyság az egyik ab­lakon, majd, ahogy felé fordul­tam, folytatta. - Azért van így ne­kibúsulva, mert az Imre az apja volt neki, a Gébler Miska meg a babája. Egészen egymásba voltak szerelmesedve, csak hát a Miska szerette ám a fehémépet, hajtotta is őket amúgy férfimódra.- Hát maga látta errefelé teg­nap Kaba Sámuelt? - ragadtam meg az alkalmat.- Mihozzánk ő nemigen járt be a konyhára, de kérdezze ott kör­be a lovászokat az istállónál, azok biztos látták, ha járt itt tegnap - mutatott az egyik épületre. így is tettem, de nem lettem sokkal okosabb, csak a cipőm lett csupa trágya. A lovászok az udvaron a vállukat vonogatták, hogy ők csak a maguk dolgával törődnek, meg hogy tegnap haj­tották be a ménest patkolásra, volt nekik elég bajuk az intéző nélkül is. Belestem a kocsiszínbe is, de ott már semmit nem láttam, a holttesteket a csendőrök még tegnap elvitették a hullaházba. Ha már ott voltam, körbeszima- toltam kicsit, de az olajjal lekent földpadlón egy fia nyomot nem találtam. Körbejártam az istállót is. Há­tul, az épület egyik oldalán óva­tosan kikerültem a trágyadom­bot, és végre megtaláltam a szal­makazlat is. Itt már csak rövid ideig nézelődtem, mert időköz­ben Tivadar befordult az udvarra a bricskával. Valamin azért meg­akadt a szemem, le is hajoltam, és a zsebembe süllyesztettem. Egy patkó volt. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVIZIO-MUSOR i 2017, JULIUS 5., SZERDA te o (A te o (A 4.05 4.40 5.05 5.30 7.15 9.20 10.20 12.00 12.35 13.00 13.35 14.45 16.00 17.25 18.00 18.55 19.30 20.55 21.30 22.40 23.40 0.15 1.20 3.30 Barátok közt © Fókusz © Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © AsztroShow Top Shop StílusKalauz © Story Extra© Fókusz© A kis menyasszony © Éjjel-nappal Budapest © Celeb vagyok, ments ki innen! © Story Extra © RTL Híradó Esti kiadás Fókusz® Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© Szulejmán © CSI: Miami helyszínelők © RTL Klub Híradó CSI: Miami helyszínelők © Merülések © Gálvölgyi-show © 4.40 Csapdába csalva © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Sherlock és Watson© 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.30 Veled is megtörténhet! © 14.35 Családi Titkok© 15.40 A sors útjai© 16.50 Fatmagül© 18.00 Tények 19.25 Bumm!© 20.45 Ezek megőrültek! © 22.00 A Sakál® 0.40 Hűtlen vágyak © 1.45 Tények Este 2.25 Teleshop 2.50 Lopakodó© 5.55 A múlt árnyékában ® 6.55 Kenó ©. 7.00 Híradó 7.20 Hrvatska krónika 7.50 Ecranul nostru 8.20 Lola® 9.05 Váratlan utazás © 10.00 Balatoni Nyár © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Főzzünk megint egyszerűen! 13.15 Univerzum 14.15 Zorro© 15.05 Erdészház 1 Falkenauban © 15.55 A múlt árnyékában © 16.55 DonMatteo© 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő® 19.30 A hegyi doktor-Újra rendel © 20.25 Skandináv lottó sorsolás © 20.35 Zsaruvér® 21.20 Átok® 22.20 Kenó© 22.30 A rejtélyes XX. század 23.00 Cserepek© 0.35 Azén,56-om@ 0.50 Kínai negyed© 3.10 Szerelmes földrajz 6.00 Híradó 6.35 Gusztáv 6.40 Millenniumi Mesék 7.10 Szerelemhajó© 8.05 Szívtipró gimi © 8.50 Hazárd megye lordjai ® 9.40 Szomszédok© 10.50 Arany János emlékére © 11.00 Híradó 11.15 Derrick© 12.15 Vészhelyzet© 13.05 Rózsa Sándor ©_ 13.55 Nyári erőpróba-Égi csikón léptet a nyár© 14-45 Zenebutik® 15.45 Retrock 16.00 Szívtipró gimi © 16.50 Arany János emlékére © 17.00 Híradó 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Derrick© 19.15 Szomszédok© 20.25 Vészhelyzet© 21.15 Rózsa Sándor© 22.10 Ötvenéves találkozó© 23.05 Sláger-bazár© 23.40 Telefere© 0.50 A pampák királya © 6.40 8.50 9.20 9.50 10.45 11.35 12.05 12.30 12.40 13.35 14.40 15.10 16.35 17.30 18.00 19.00 19.04 19.35 20.10 21.05 21.10 0.55 1.50 Kulturális híradó Opera Café Élő örökség A Föld csodái © Cousteau kapitány újra felfedezi a világot© Az én történetem © Másfélmillió lépés Magyarországon © Nemzeti kincsünk az Erdő A Föld csodái © Hogyan készült? © Az én kis családom© Szólalj meg!-angolul Mindenki Akadémiája Tudós Társaság - a kíváncsi ember magazinja Cousteau kapitány újra felfedezi a világot © Vers mindenkinek Kulturális híradó Ön is tudja- műveltségi vetélkedő Univerzum © Előszó MüpArt Classic ® Esti kérdés Kulturális híradó Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Iskolapad 11.35 Nyár2017 12.00 Déli harang- szó 12.50 V4 Híradó 13.35 Kárpát Expressz 14.35 Médiaklikk 15.35 Iskolapad 16.35 Profit717.33 Esély 19.05 Kék bolygó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.05 Záróhíradó 6.00 Sajtóklub 7.30 Célfotó 8.05 Razzia ® 8.30 Kibeszélő 10.05 Troli 10.30 Zöld világ 11.05 Haza­húzó 11.55 Az Echo TV lapszemléje 12.30 Tájkép 13.05 Magyarok 14.20 Szenvedélyem a... 14.30 Olümposz 15.05 Asztaltársaság 16.30 Látókör 17.05 Informátor © 17.30 Kibeszélő 18.30 Jövőálló 20.00 Híradó 20.30 Angard 21.30 Klinika ® 22.00 Hír­adó 22.30 Kettesben Szabó Anettel 23.30 Civil kör 6.05 ATV START 9.05 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi kony­hája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 700ras klub ® 14.45 Könyvjelző 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Ha­zahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 0.45 Egyenes beszéd 2.15 Csisztu 24 3.05 Fómm 6.50 McLeod lányai ® 7.50 A da dús ® 8.55 Bűbájos boszorkák © 9.55 Koktél ® 12.00 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 A Grace kliniga © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti hely­színelők © 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszí­nelők © 21.00 NCIS: Los Angeles ® 22.00 A Grace klinika © 0.20 Tyrant-A vér kötelez® 4.05 Don Quijote © 6.25 Teleshop 7.55 Giggi, a csibész © 9.55 Spár- ta a köbön © 11.25 Az energia © 13.50 Vadászat a Vörös Október­re © 16.40 Pokolfajzat © 19.00 xXx2: A következő fokozat © 21.00 Az Igazság mecénása © 23.05 A fegyverek szava © 1.50 A jövő hír­nöke© 4.00 5.30 6.05 7.40 8.00 8.25 9.25 10.20 11.20 12.20 13.20 14.15 15.15 16.15 17.15 18.10 19.05 21.00 22.00 22.55 23.55 0.50 1.50 2.35 3.15 Két pasi - meg egy kicsi © Televíziós vásárlás Will és Grace ® Jóbarátok © Jóbarátok © Ingatlancápák © Szívek szállodája © Szívek szállodája © Castle © Castle © Doktor D © Monk-FIúgos nyomozó © Monk-FIúgos nyomozó © Castle © Castle© Amerikai mesterszakács © Két pasi - meg egy kicsi © CSI: A helyszínelők © CSI: A helyszínelők © Supergirl © Supergirl © Monk - Flúgos nyomozó®. Monk - Flúgos nyomozó ® Chuck© Chuck © , .rA< 13.20 Doktor D supERTV2 6.00 Csapdába csalva © 6.30 Hal a tortán ® 7.35 ízes élet © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Tit­kok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Gyerek­száj © 14.20 NaNee! © 15.30 Édes élet ® 16.10 Tények © 16.40 Csap­dába csalva © 17.15 Családi Titkok © 18.20 Hal a tortán - Meglepetés © 19.40 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Apa ég! © 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.10 A nevelőnő titka® amerikai krimi 2009 11.00 A tökéletes harcos © amerikai-kanadai akciófilm 2008 12.45 Családi ügy © amerikai krimi 1989 R.: Sidney Lumet Sz.: Sir Sean Connery, Dustin Hoffman, Matthew Broderick, Janet Carroll, Rosanna DeSoto 14.55 Tetthely - Egy személyes ügy © német krimi 2016 16.45 Rocky V.® amerikai filmdráma 1990 18.50 A sötétség határán© angol-amerikai thriller 21.00 Tűz a mélyben® amerikai akciófilm 1997 23.00 A mesterlövész © amerikai-bolgár-angol akciófilm 2007 0.50 Árulás és megtorlás ® amerikai akcióthriller 2009 2.35 A tökéletes harcos© amerikai-kanadai akciófilm 2008 12.45 Családi ügy 4.00 Labdarúgás 7.30 Harcmű­vészet. Kempómagazin 7.45 Sza­badidősport 8.00 Póker 9.00 Póker 11.00 Labdarúgás 13.00 Légbőlkapott 13.15 Erős emberek 14.15 Labdarúgás 15.15 Labdarú­gás 17.15 Arany pillanatok 17.30 Mai helyzet 17.45 Labdarúgás 20.00 Kézilabda 22.00 Kézilabda 5.00 Magazin 6.25 Bajnokok a múltból 7.40 Red Bull Air Race- Budapest 8.45 Tollaslabda csapat Vb 9.50 Gyulai István Memorial - Székesfehérvár 13.15 Magazin 13.40 Labdarúgó Konföderációs Kupa - döntő 16.05 Lóverseny magazin 16.40 Bajnokok a múltból 17.05 Bajnokaink Doku-reality magazin a Vizes Világbajnokságról -5. rész 18.00 Red Bull Air Race- Budapest 19.05 Magazin 19.35 Női vízilabda­Vodafone Kupa: Magyarország - Ausztrália mérkőzés 21.30 Sporthíradó 21.45 Fradi Tv 22.15 Tollaslabda csapat Vb 23.15 Magazin 23.40 Gyulai István Memorial - Székesfehérvár 19.35 Női vízilabda TV PAPRIKA 6.00 Fő az egészség! © 6.15 Pik­nik ® 8.00 Receptdaráló Extra © 10.00 Édes Nagyik ® 12.00 Justine hétköznapi finomságai @ 14.05 Eu­rópa késsefvillával ©16.10 Kérdezd a hentest! © 18.30 Tejbervvajban © 19.00 Két éhes tengerész ® 20.00 Kóstold meg Portugáliát! © 20.30 Nicola konyhája © 22.00 Justine, hétköznapi finomságai © 22.30 így etesd a családodat! © 23.00 Két éhes tengerész © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! <* t *

Next

/
Thumbnails
Contents