Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-05 / 154. szám
2017. JÚLIUS 5., SZERDA Van, aki évek óta a Balatont választja nyári kikapcsolódásra. Érdemes időben szállást foglalni Fotó: MW Van, akinek évek óta a „Járda-szigetek” marad Kíváncsiak voltunk, ki hol nyaral az idén? Az előrelátóbb, rutinos nyaralók már tavasszal kitűzték az úti célt és lefoglalták a szállásukat. Alábbi körképünkben átlagos megyénkbeli családokat kérdeztünk arról, mivel és hol töltik nyári szabadságukat. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE A kerecsenen Békési család már az év elején eltervezte, hogy a nyarat életükben először külföldön töltik. Az úticél Görögország. Repülőjegyek, szállás lefoglalva, így semmi akadálya annak, hogy a három generáció tagjai egy emlékezetes nyaraláson vegyenek részt. Kovácsné Békési Beátától megtudtuk, a család eddigi legnagyobb közös kalandja előtt állnak. Az előző években főként belföldön töltöttek egy-egy hetet, ám a család tavaly úgy határozott, hogy eladják a szőlőjüket, s az ebből kapott összeget egy szép élményre fordítják. Együtt jelölték ki az egyik hangulatos görög városkát, ahová mindannyian vágytak. Több generáció nyaral együtt Fotó: Shuttersock Egy fiatal egri pár is megosztotta velünk tippjeit. Ők már harmadik éve térnek vissza Siófokra.- Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért nem nézünk el másfelé is az országban, illetve ha már mindenáron a Balaton mellé kívánkozunk, miért nem nem Választunk másik települést. Idén tavasszal úgy gondoltuk, körülnézünk más helyeken is, de épp az árak miatt ismét Siófok mellett döntöttünk. Elmondták, érdemes már kora tavasszal nézelődni a szállásfoglaló portálokon, mert ők idén ugyanazért az árért (közel 40 ezer forint/három nap) a korai foglalásnak köszönhetően sokkal jobb szálláson pihenhettek, mint az előző években. Ágnes és párja Ostoroson nem terveznek nyaralást. - Idén marad a járda-szigetek - jegyzi meg nevetve. Számukra a legnagyobb öröm, ha az unokájuk végre megérkezik és pár napot felhőtlenül együtt tölthet a család. Elmondták, fiatalabb korukban sok helyen megfordultak, de mára a legnagyobb kikapcsolódás a saját kertjükben sütögetni a barátokkal, s az unokákkal tölteni az időt. MEGYEi KÖRKÉP 3 Műcsirke Sike Sándor sikesandor@gmail.com E z itt nem a reklám helye, és főként nem a dicséreté, így nyugodtan nevén nevezhetjük a Tesco nevű egri áruházát. Bár gyanítható, hogy az üzletlánc nem a hevesi megyeszékhelyre specializálta azt a fizetési metódust, hogy nem nyitja ki - vagy csak minimális számban - emberműködtette pénztárait hétvégi reggeleken, így terelve a vásárló „birkanépet” az automata fizetőhelyek bugyraiba. Az elgondolás önmagában nem is lenne ördögtől való, és még haladós is lenne, ha kapnának pénztárgéphasználati képzést vásárlás előtt a vevők. Például arról, hogy mint egy érintőképernyőn, lapozniuk kell, ha a fokhagymás-túrós bagett árát szeretnék beüttetni a gépbe. Na meg, ha rendelkeznének jóváhagyó kóddal, hogy jelezhessék a masinának amikor alkoholt vesznek: elmúltak 18 évesek. Fentiek okán viszont folyton egyélő pénztárost kell segítségül hívni, akiknek láthatóan kínos egy-két jelenet. Például az a július 2-i reggel, amikor a hat automatából csak kettő volt üzemképes, s a sor az üzlet másik sarkáig ért. A „birkanép” nagy többsége persze türelmes volt. Átérezte azt, hogy nem a teszkós pénztáros tehet arról, hogy ültéből felállították valamiféle kisegítő pötyögtetőnek. Talán nem is sejti szegény, hogy ha segítségével kitanulja a vásárló a pénztárazást, cége általánossá teszi az automata fizetést. A robot után nem kell fizetni egészségügyi járulékot, adót, illetéket és munkabért. Egy ilyen cégnél az sem érv, hogy vásárlói bepipulnak. Egy kisvárosban úgyis mindig hozzájuk tér vissza műpénztárban műcsirkét venni az ember. A robot után nem kell fizetni egészségügyi járulékot. Felújítják, de nyitva lesz a központ GYÖNGYÖS - A színházterem gépészeti munkálatain túl, ami a szellőztetőberendezés felújítását érinti, radiátorok, nyílászárók, részleges cseréje is megtörténik, illetve az épület külső szigetelése is megvalósul - sorolta a terveket Birnbaumné Pintér Mária, a Gyöngyök Mátra Művelődési Központ igazgatója. A legutóbbi ülésükön a gyöngyösi önkormányzati képviselők döntöttek a központ energetikai korszerűsítésének megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárás megindításáról. A felújításra mintegy kettőszázharmincmillió forintos európai uniós támo: gatást nyert a város.- Az intézmény negyven éve épült, számos dolog felújítása lenne szükségszerű. Ami nincs a pályázatban, de szinte halaszthatatlan, az a villanyvezetékek cseréje, ezért az áramszolgáltatótól kértünk egy felmérést, amelyben pontosan meg tudják állapítani, milyen állapotban vannak a vezetékek - magyarázta a vezető. Az uniós beruházás munkálatainak ideje alatt a művelődési központ nem zár be, azonban még nincs pontos ütemtervünk az átalakítási folyamatokra - tette hozzá. Szeptemberben kezdődik a negyvenéves ház • korszerűsítése. A tervek szerint ezek a munkálatok szeptember elején kezdődhetnek el. Ám az igazgatónő elárulta azt is, több pályázatot is beadtak a ház korszerűsítésére.- Az egyik ilyen a CLLD- pályázat, amiben nagyon reménykedünk. Ez igazán nagy léptékű változást hozna a központ életébe, a mobil színpadtól, a teljes energetikai megújulásig átalakulna az épület - fogalmazott a vezető. H.É. Ismét keresik az év könyvtárosát Alliteráció címmel nyílt kiállítás a diákok műveiből A művészeti képzés jobbá tesz HEVES MEGYE Tavaly Voj- tekovszkiné Bóta Katalin, Makiár könyvtárosa vehette át az Év KSZR Könyvtárosa címet, s idén harmadszor keresik azt, aki teljesítménye alapján megérdemelné a díjat. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár tíz éve indította el a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszert (KSZR), ami mindenki számára hozzáférhető, nyilvános könyvtári szolgáltatásokat biztosít szűkebb hazánk kistelepülésein. Küldetésük az, hogy a községekben élők is hozzáférhessenek - közvetve vagy közvetlenül - a minőségi könyvtári ellátáshoz. A Bródy könyvtár a KSZR munkatársainak, akik munkájukkal kiválóan hozzájárulnak e cél eléréséhez - évente egyszer - kitüntető címet adományoz. A cím odaítéléséről a Bródy könyvtár igazgatója dönt. A cím elnyerésére javaslatot tehetnek a HEVESTÉKA rendszer tagjai: a települési önkormányzatok, a szolgáltatókönyvtár, a szolgáltatóhelyek könyvtárosai és könyvtárhasználói. A jelölőlap letölthető a megyei könyvtár honlapjáról (brody.iif.hu), és azokat augusztus 11-ig lehet beküldeni. SZ. E. EGER Alliteráció címmel nyílt kiállítás az EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium végzős diákjainak műveiből hétfőn az Agria Park galériájában. A tárlatot az intézmény diákjainak előadása nyitotta meg, majd Sajtos Attila, az iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Az igazgató beszédében kiemelte: a művészeti nevelés jobbá teszi az embereket, éppen ezért fontos, hogy valamilyen szinten minden oktatási intézményben megvalósuljon hasonló képzés. A tárlatnyitón is az iskola diákjai adtak műsort Fotó: Berán Dániel Czopkó Róbert, az iskola rajztanára a tárlatról elmondta: húsz művet állítottak ki, melyek különféle technikákkal készültek, a cél az volt, hogy a kiállítás tükrözze a tanulók évek során elsajátított tudását. A művek között volt tanár-diák alkotás, kiemelkedő órai művek, az intézmény Blaskó János-festészeti és rajzversenyének legjobb képei, valamint úgynevezett minikiállítások is láthatók a tárlaton belül, melyek egy alkotó több, összekapcsolódó művét tartalmazzák. A kiállítás július 20-ig látogatható. Süli K. I *