Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-05 / 154. szám
júliusban'. kyésits Andor A halott béresek esete Folytatásos kriminovella, 6 napon át! EGY PERCBEN HEVES MEGYE Jól járt, aki már kora tavasszal megkezdte a nyaralás előkészítését. Aki időben foglalt szállást, most olcsóbban pihenhet. Körképünkben megyénkben élő fiatalokat, családokat kérdeztünk arról, ki, hol tölti a szabadságát. ► 3 Szobor adományokból . Marad a „Járda-sziget” Javában folyik a betakarítás a megyei földeken A terüld HEVES MEGYE Megyénkben is megkezdődött a betakarítás, a nagyüzem a múlt héten indult. Az országosan remélt jó termés mégsem lesz annyira jó, de az árak még nem igazodtak ehhez. Az őszi aratású növényeknek hiányzik a víz. Tarnamérán például a nemrég hullott 18 milliméternyi áztató eső azt jelenti, hogy néhány hétig kitart a napraforgó és a kukorica, de csapadékhiány van. ► 2 Fotó: Berán Dániel BÉLAPÁTFALVA Évtizedeken, de valószínűbb, hogy évszázadokon keresztül kereszt - előbb kőből készült, majd fa - köszöntötte az Eger felől Bélapátfalvára érkezőket a város, korábban község elején. Csuhány Béla építészmérnök, aki egyébként önkormányzati képviselő is, úgy gondolta, ideje volna, ha helyreállítanák az eredeti állapotot. ► 4 Porecben is tündököltek EGER-POREC Az egri Csillag Táncstúdió növendékei nemrég tértek vissza a Dance Star World Tour Tánc Világ- bajnokságról. ► 5 Jó reggelt! A kovászos uborka és a savanyú káposzta kiváló természetes antidepresszánsként működik, és nincs szükségünk hangulatjavító gyógyszerekre - ezt állapították meg a virginiai College of William ánd Mary kutatói, akik azt tanulmányozták hosszasan, milyen hatással vannak az emberi szervezetre a különböző erjesztett savanyúságok. Kiderült, hogy az erjedés során keletkezett vegyületek olyan neuro- kémiai reakciót indítanak el, amelynek során több szerotonin termelődik az agyunkban. A szerotonin egyfajta „örömhormon”, melynek hatására kevésbé leszünk hajlamosak a migrénre vagy a depresszióra. Mi, magyarok ezt költséges kutatás nélkül is pontosan tudjuk. B. K. Háromszázmilliárd turizmusra BUDAPEST Mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón, Budapesten. Seszták Miklós elmondta: a program 14 éve alatt vidéki szállodák és panziók újulhatnak meg. ► 7 Szigorúbb előírások a fagylaltra MAGYARORSZÁG Már a következő szezonban szigorúbb előírások vonatkozhatnak a fagylaltra. A Magyar Élelmiszerkönyv tervezett módosításával kiszűrhetők lesznek a piacról azok a többségében albán kötődésű fagylaltozók, ahol silány minőségű, aromákkal és térfogatnövelőkkel felturbózott árut kínálnak a vásárlóknak. ► 7 Szőrtelenítőt is loptak a kamionok kifosztói HATVAN Nem voltak válogatósak, még női szőrtelenítőt és intimbetétet is zsákmányoltak az éjszaka sztrádák parkolóiban várakozó kamionokból azok a férfiak, akik ellen a napokban emelt vádat a Hatvani Járási Ügyészség. A bűnbanda elmúlt évi lopássorozatáról a vádirat alapján dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész kedden közölte: különleges és igen merész, de kockázatos módszerrel vitték véghez a bűncselekményeiket a fegyházból alig pár nappal előbb szabadult apa, az igazságszolgáltatással szintén összeütközésbe került fia, s további három társuk, akik közül egynek a kilétét nem sikerült megállapítani. Pedig ő volt a kulcs- szereplő, hiszen úgynevezett „sniccerrel” ő hasította fel a teherjárművek ponyváit, s azok rakteréből azután cimboráival együtt eltulajdonítottak szinte minden holmit, amit eladásra alkalmasnak ítéltek. Mindezt úgy, hogy a kamionsofőrök az utasfülkében aludtak... ► 6 Xie Wen és Horváth Richárd aláírják a szándéknyilatkozatot HATVAN Kínai testvérvárosa is lehet a Zagyva-parti településnek. Erről írt alá szándék- nyilatkozatot Horváth Richárd polgármester és a kínai Ying- tan település vezetése. Utóbbiak nem először jártak már hazánkban, s a partnerséget is ők kezdeményezték. Hatvan örömmel él a lehetőséggel - hangsúlyozta Horváth Richárd, hozzátéve: a múltban számtalanszor segítette egymást a két ország, s Kína jelenleg a magyar kormány kiemelt stratégiai partnere, így továbbra is arra törekednek, hogy a két ország között még Fotó: Albert Péter erősebbre fűzzék az összekötő szálakat.- Már ismertük Hatvan városát, amely nagyon szimpatikus számunkra. Ezért vagyunk most itt - mondta Xie Wen, Yingtan tengerentúli és külügyi osztályának vezetője. T. O. Szándéknyilatkozat a partnerségről Kapcsolatfelvétel: Kína felé is nyitottak 9 770865 910035 17154 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP Js 28 30 »:>■ Ma térségünkben is napos időre készülhetünk, de északnyugaton és az északi határ közelében előfordulhat zápor, zivatar is. ► 13 dog névnapot Emese és {Sarolta nevű olvasóinknak! J