Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-26 / 172. szám
0 NYUGDÍJBAN 2017. JULIUS 26., SZERDA HÍREK Vidám társaságként énekelgetnek a helybeli nyugdíjasok Az ostorosi lakodalmas mindenben olyan, mint egy valóságos, igazi régi lagzi Fotó: Márkus Attila Ápolják a helyi tradíciót EGERBAKTAA Laskó zenekar talpalávalójára mulathat szombaton a faluban idős és fiatal: ismét megrendezik ugyanis a Lakodalmas Dalok és Étkek Találkozóját. A művelődési szakemberek által összeállított, Száll a daru elnevezésű hagyományőrző programot az iskola udvarán tartják délután 2 órától. A tervek szerint az idősebb korosztály képviselteti magát a környékről: fellépnek népi együttesek, Makiárról a Búzavirág, Egerszalókról a Rozmaring Népdalkor. Ott lesznek az Egerszóláti Menyecskék, a Verpeléti Népdalkor, a Novaji Asszonykórus, a helybeli Kékszivárvány Kórus, s a Kőporos Zenekar. S. S. Szövetkezetek kínálnak munkát HEVES MEGYE Hamarosan elérhetővé válnak a nyugdíjas- szövetkezetek nyújtotta álláskínálatok az ország egész területén. Augusztustól ugyanis figyelemfelkeltő kampányokkal, továbbá közös internetes felület segítségével válogathatnak az idős emberek az álláslehetőségek közül. Eddig az országos lefedettségű Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet mellett egy miskolci székhelyű szövetkezet alakult meg, de a jövőben már jelentősen bővülhet ez a kínálat.. S. S. HIRDETÉS A nyugdíjas lét velejárója, hogy az időskorúak keresik azt az elfoglaltságot, amivel megnövekedett szabadidejüket eltölthetik. Egyre több településen gondolják úgy, hogy a hagyományok őrzése nemcsak jó elfoglaltság, de hasznos is, mert megtartja a múlt egy darabját, s ezzel az összetartozást erősíti. Sike Sándor sikesandor@gmail.com OSTOROSNegyvenhat esztendeje él a településen Szekszárdi Lajosné, a Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub vezetője. A klubot 2005-ben hozták létre, egy gyerekeknek rendezett Mikulás-esttel indították a működésüket. Azóta sokat „izegve-mozogva” léteznek, rengeteg segítséget kapnak az önkormányzattól. Szerintük az itteni helyhatóság a kezdetektől idősbarát szervezetként segíti a tevékenységüket. Megyei szinten már kétszer aranyérmesek lettek.- A kezdetektől én vezetem a klubot. Most harmincöt emberrel működünk, huszonöt az aktív, a többiek alkalmanként vesznek részt egy-egy kiránduláson, vagy a rendezvényeken is ott vannak - fogalmazott a klubvezető, aki örömmel újságolta, hogy két éve újra gyarapodtak, mert alakult egy tánccsoportjuk. Megyei szinten már kétszer aranyérmesek lettek, az országos megméretésen pedig mind a kétszer ezüst minősítést kaptak Gyulán. Amikor a tevékenységükről kérdeztük, Szekszárdiné örömmel számolt be arról, hogy szerdai napokon találkoznak. A falu életében úgy vesznek részt, hogy minden eseményen szerepelnek. A szomszéd községek meghívását elfogadják, kézimunkáznak, kézimunka-kiállításokat szerveznek, főzőversenyekre járnak el.- Háziasszonyok is maradtunk, így tésztát is gyúrunk időnként. A gyerekeket megvendégeljük gyereknapon, a legkisebbeket, az óvodásokat karácsonykor. Anyagi helyzetünktől függően kirándulásokat szervezünk. A cikk megjelenésének napján is kirándulni leszünk: a miskolc-tapol- cai barlangfürdő, az állatkert, a lillafüredi barlang szerepel a szerdai nap programjában - sorolta a hagyományőrző klub vezetője. Megtudtuk tőle, a legbüszkébbek talán a saját szervezésű rendezvényükre, az ostorosi lakodalmasra, amit májusban szoktak tartani. A klub vezetője szerint a hagyományok őrzéséhez a legtöbb ismeretet a két legidősebb klubtagjuktól Bóta József- né, Róza mamától és Marczis Lászlóné, Margit nénitől kapják. A tánccsoportjukat Kolozsvári Tiborné vezeti, a koreográfiát pedig Ágika óvónéni tanítja be a lányoknak.- Magunknak énekelgetünk, nagyon vidám társaság vagyunk - mondta Szekszárdi Szépen sikerült a lakodalmas Kétszáz résztvevővel tartották meg az idei ostorosi lakodalmast, aminek a menete pontosan olyan, mint egy igazi lagzinak, lánykikérővei, s minden egyébbel. Vasas Ágostonná, a település jegyzője jelképesen össze is adta a párt. Külön rendezik a mulatozást a menyasszonyi és külön a vőlegényes háznál. Az ifjú asz- szony egyébként a vőlegényes háznál tartózkodik, majd éjfélkor aztán jön a hérész, hozza a menyecskeszoknyát, no meg a kerek nagy lagzis kalácsot és az elmaradhatatlan menyasszonyi tortát. Lajosné. - Én 1971 óta élek Ostoroson. Az idősek otthonában dolgoztam 23 évet. Kisari Zoltán, az időközben elhunyt polgármester kért fel 2005-ben, hogy alakítsuk meg a klubot. Fodrászként is dolgoztam helyben, ismertek, könnyebb volt a dolgom. Azzal, hogy gyerekeknek szervezett Mikulás-ünnepségen alakultunk meg, azt is jeleztük, a hagyomány őrzése nem csak az idősek privilégiuma. Azt is írják meg, hogy a tájházunkban kézimunka-kiállításokat rendezünk, a látogatókat is szeretettel várjuk bármikor. Itt az új HEOL.HU Helyi és országos hírek egy helyen Átlátható, dinamikus, modem! Van az úgy, hogy a festőművész táncolni kezd Herczeg rozsdaálló lett Herczeg István (jobb szélen térdel) 66 évesen lett tagja a Rozsdaálló Néptáncegyüttesnek Fotó: beküldött EGER, FELSŐTÁRKÁNY Herczeg Istvánt a legtöbb ember festőművészként ismeri. Van azonban az egri főiskola, majd az Eventus egykori, ma már nyugdíjas éveiben járó tanárának egy újabb időtöltése, amibe 6ó esztendősen vágott bele: a Fel- sőtárkányban működő Rozsdaálló Néptáncegyüttes oszlopos tagjaként heti rendszerességgel gyakorol, és bemutatókra is jár a csapattal. A Hírlap kérdésre a művész elmondta: nagyszerűen szerepeltek a nyugdíjas megyei „Ki mit tud?”-on, ahol kiemelt arany minősítést érdemeltek ki. Aztán pedig Gyulán a szenior táncversenyen aranyat, és egy különdíjat nyertek.- Mindez annyiban érdekes, hogy ilyen, hozzám hasonló, nem túl fiatalok összeállnak egy csapatba. Én például 66 évesen kezdtem. Hétfő esténként járunk ki kis feleségemmel, Deli Ágnessel Tárkányba, de vannak, akik vasárnap is, mert akkor is van próba. Működik ott egy Felhő nevű csoport. Ez a fel- sőtárkányi hagyományőrzőkből származó rövidítés - mondta az Egerben élő festőművész. A Rozsdaállókkal kialakuló kapcsolatára úgy emlékezett, hogy táncoltak néha a Vörös Rákban, a volt He- móban, csak az megszűnt, az együttes kiment Tárkányba, ők pedig a nejével utánuk mentek.- Nagyon régen, az 1980-as években jártunk Nagykál- lóban, a Téka Együttesnek volt ott népzene-, néptánctábora, de én nem táncoltam, nem volt ingerem. Énekeltem velük, voltak kézműves-foglalkozások, én elmentem az erdőbe festeni, meg gombát szedni, de akkoriban nem táncoltam - fogalmazott, majd hozzáfűzte: az érdekessége a dolognak, hogy a tánctanáruk, Szabó Dániel szinte az egyedüli, aki nem nyugdíjas, de mindenképpen a legfiatalabb.- Ő az egyik mozgatórú- gója a Felhő csapatnak az Apró Mákszemtől, a Mákszemeken át egészen a Rozsdaállókig. Örömmel járunk ki Tárkányba, mi több, minden nyáron van egy négynapos táborunk is Cserépváralján - tette hozzá. S. S.