Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-26 / 172. szám
2017. JÚLIUS 26., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g A lengyel ember régi idők óta kempingezés típus Lakókocsira vált át a korábbi sátoros A kempingezési szokások idővel átalakulnak Fotó: Czímer Tamás Csúcsra járt Sarudon a turistaforgalom veznek náluk, de ezen programok résztvevői már kőházakban laknak. Az élményfaA szakemberek szerint a kempinges csúcsszezon július közepétől augusztus 20-ig tart. A szálláshelyfoglalás ezen ága azokon a helyeken, ahol gazdag a programkínálat, egymást érik a turisztikai attrakciók, ismét fellendülőben van. A kempingezés jellege is átalakul a klasszikus sátorozás rovására. Sike Sándor sikesandor@gmail.com HEVES MEGYE Virág Tamás az egri Tulipán kemping ügyvezetője szerint második éve mutatkozik javuló szálláshelyfoglalási tendencia.- Az előszezon számai alapján bizakodóak vagyunk. Már tavaly előrelépés történt. Ennek egyik oka lehet a belváros megszépülése. Amikor tartott a felújítás, s a Dobó téren „homokozó” volt, nem nagyon szerették a vendégek. Másik ok, hogy sok jó rendezvényt szerveznek - fogalmazott a kemping ügyvezetője, aki szerint sokan kedvelik a strandot, mert az is szépen fejlődik.- Az új vendégek dicsérik, a visszatérők észreveszik a fejlődést - mondta. Ami a vendégkör alakulását illeti: a lengyelek alkotják a többséget a városban, így a kempingben is. Ők egyébként is egy kempinges nép. Jellemzően sátorral érkeznek, de megjelentek már lakóautókkal is, ami korábban a nyugat-európaiakra volt jellemző. Ebben az évben sok a magyar kempingező Egerben- Idén kiugróan sok a magyar kempingező. Lakókocsiban és lakóautóban szállnak meg főként - tette hozzá az ügyvezető. A Hírlap kérdésére elárulta azt is, hogy a pozíciójukból adódóan inkább az egri strandfürdő a cél, mely gyalog akár húsz perc alatt is elérhető. HIRDETÉS Kücsön Gyula, a Sarudi El- ményfalu ügyvezetője elárulta: ez a mostani az első szezonjuk, és elégedettek az eddigi fejleményekkel. A cégvezető szerint Sarud történetében az elmúlt tíz évben nem volt annyi turista, mint ameny- nyi most mutatkozik. Bár sátorhelyük lenne, minimális számú sátoros vendégük van. Ezzel szemben ifjúsági tá- borosaik vannak nagyon sokan, gyerekek, akik itt nyaralnak. Cégek csapatépítéseket, családi programokat szerluban, ami egy komplex szálláshelyrendszer, most a legnépszerűbbek a felújított régi parasztházak, ezeket szeretik legjobban a vendégeik.- Van egy csapatépítő bázisunk, hét parasztházunk. A mostani időkben a belföldi turisták adják a többséget, akik a vízi játszótér miatt jönnek főként, illetve sokan a vízi sportok miatt - mondta a cégvezető Egerszalók sódombja például különleges, mi minden egyes vendégnek javasoljuk, hogy nézze meg, de igen gyakori a kérdés, hogy csak a sódombot külön meg lehet-e nézni. Szoktuk javasolni az Egerszalók régi hagyományát őrző kis medencéket, amelyek napijeggyel használhatók. Pázmándy Hedvig, a poroszlói Tisza-tavi kemping ügyvezetője szerint az idei szezonjuk kicsit gyérebbnek tűnik a korábbiaknál. Az ok lehet az időjárás is.- A sátras vendégek azok, akik mintha kevesebben lennének. Az igényesebbek inkább az apartmanos, fürdőszobás helyeinket keresik - fogalmazott a cégvezető. Bóta Péter, a poroszlói Nyárfa kemping ügyvezetője szerint az időjárás jó, a vendégek ugyanakkor inkább csak hétvégenként jönnek. Július utolsó két és augusztus első két hete számít csúcsidőszaknak náluk. A korábbi években az volt a jellemző, hogy horgászok, illetve vízitúrázók töltötték meg a helyet. Most felfutó ágra került a biciklizés. Egyre többen bringával kempingeznek- Egyetlen neuralgikus pontja van a Tisza-tó teljes körbeke- rekezésének: ha a Tiszafüred- Poroszló-Kisköre kört választja az ember, a szolnoki városkától Poroszlóig még mindig a 33-as főúton kell tekerni. Ezt leszámítva a gát tetején lehet bringázni - mondta az ügyvezető, akitől megtudtuk, hogy az ökocentrum megnyitása óta tavasszal gyerekcsoportok szoktak jönni, ami előtte nem volt jellemző. Egyébként 99 százalékban belföldi vendégeik vannak. A külföldi általában a termál vizeket keresi. Rákérdeztünk arra is, hogy jönnek-e még a horgászok. Bóta Péter válasza szerint vannak néhá- nyan.- Ilyenkor horgászni jönnek, ősszel meg halat fogni - jegyezte meg ironikusan. A pontok hatalma Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu A mai nem egy átlagos, váltakozóan felhős és napos nyári este lesz, ma sok család és sok fiatal karöltve szurkol azért - saját pontszámaikat mantráz va -, hogy mikor legördül a főiskola, vagy egyetem neve a felvételi weboldalán, az ő pontszámaik a határ felett legyenek. Egyetlen bűvös szám meghatározhatja, hogy lesz-e a nyár hátralévő részében albérletkeresés, kollégiumi jelentkezés, iskola- kezdés előtt gólyatábor, ismerkedés az új „arcokkal”. Egyetlen ponton is múlhat, hogy elindulhatnak-e fiatalok az előttük álló hosszú, rögös és mégis olyan izgalmas és élményekben gazdag úton. A vetítőfalon, a televízióban, a telefon képernyőjén ma kide- Egyetlen ponton is rül az igazság, eldől, eredmémúlhat, hogy elindul- n>'es volt-e a kora nyári. hairá • - - az érettségin, a gimnaziumhatnak-e fiatalok. ban töltött évek meghozzák-e gyümölcseiket. így az izgatottságjogossága megkérdőjelezhetetlen: hiszen a sikert, a lehetőséget úgy hiszem, mindannyian, akik jelentkeztek megérdemlik. S talán a legfontosabb, hogy a választott szakmában megtalálják számításaikat. Hogy az egyetemeken, főiskolákon jó emberekkel, jó lehetőséggel találkozzanak, és ha végeznek, legyen számukra lehetőség, hogy ki is próbálhassák magukat. A mai nem egy átlagos este: sok család izgul most, az ifjak gyomrában pedig pillangók repkednek, szorongatják egymás remegő kezét, netán az okostelefonokat vagy egy-egy korsó sört, hogy legyen mivel koccintani a sikerre. Kívánom minden fiatalnak, hogy boldogan és elégedetten hajthassa álomra a fejét. Hiába epekednek a térerőért egyelőre FEDÉMES Három hónapja várnak arra a négyszáz lakosú kis faluban, hogy a Berek Építész Kft. elkészítse és engedélyeztesse az átjátszótorony megépítéséhez szükséges rendezési terv módosítását. Ez lenne a feltétele annak, hogy a szolgáltató hozzákezdjen annak a közeli toronynak a megépítéséhez, amelynek segítségével végre normálisan tudnák használni mobiltelefonjaikat és az internetet a fedéme- siek. Válóczi István, a falu polgár- mestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a cég rendkívül készségesnek mutatkozott, amikor a szerződést megkötötték, ám egy jó ideje elérhetetlenek. Se a telefont nem veszi fel a cégvezető, se az e-mailekre nem válaszol. Ez azért is dühíti a helyieket, mert a szolgáltató cég az engedély birtokában azonnal hozzáláthatna a munkálatokhoz, e nélkül azonban egy lépést sem tehet. Lapunk is megpróbálta elérni telefonon a cég képviselőjét és e-mailben is érdeklődtünk a késedelem okáról, azonban nem jártunk sikerrel. Kérdésünk így hangzott: „A Heves Megyei Hírlap újságírójaként érdeklődnék, hogy mikor készül el a fedémesi átjátszótorony megépítéséhez szükséges rendezési terv módosítása? A feladatot Önök vállalták, ám a dokumentumra hónapok óta hiába várnak a megrendelők. Emiatt késik a torony építése, s a lakossági szolgáltatás is. ” Se a telefont nem veszi fel a cégvezető, se az e-mailekre nem válaszol. Tavaly már kezdtek bizakodni az emberek, amikor az optikai hálózatot kiépítették. Most attól tartanak, újabb hónapokat kell várni arra, hogy hozzáférhessenek a széles sávú internethez. B. K. Színes műsormagazin szerda Heti retro sportmagazin Családi receptmagazin Heti rejtvénymagazin • • MEG TÖBBET ADUNK! Keresse a Heves Megyei Hírlapot már heti 4 ingyenes melléklettel, változatlan áron! csütörtök péntek