Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-20 / 167. szám
2017. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g A sors játéka: mind az anya, mind a lánya egy mentőápolónál szült Harmincnyolc év után búcsút intett a kollégáinak és a mentőszolgálatnak Fotó: Szilvás István Azt tartja a mondás, hogy minden ember élete kész regény. Nyugdíjba vonulásával Laboncz László mentőápoló életregényének most egy harmincnyolc évet átfogó fejezete ért véget. Szilvás István ausi30@gmail.com EGER Ki két-három hónapot, ki egy bő évet mondott, amikor arról kérdezgettem a mentőautón szolgálókat: mennyi idő alatt dől el, hogy valaki hosszabb távra ott ragad-e a pályán vagy sem. Abban viszont valamennyien egyetértettek, hogy nagy vízválasztónak számít az első önálló szolgálat, amikor a kolléga a tantermi szituációk után először szembesül azzal, hogy a legváratlanabb helyzetben is gyorsan, higgadt fejjel kell döntenie és cselekednie. Anekdotaként jár körbe a szakmában egy állítólagos gépkocsivezető esete, akit az első alkalommal úgy sokkoltak a tragédia helyszínén látottak, hogy azonnal hátat fordított mindennek, a mentőautót is másnak kellett visszavinnie az állomásra.- Soha nem felejtem el, az első utam Poroszlóra vezetett, ahová egy szülni készülő nőért mentünk - idézte fel az egykori esetet Laboncz László. - Csakhogy nem jutottunk el a kórházig, így félúton nekem kellett levezetnem a szülést a kocsiban. Hiába tekintgettem ijedten a sokat tapasztalt gépkocsivezető társamra, Gál János jelezte, csináld csak nyugodtan, fiam. Végül egészségesen világra segítettem egy kislányt. A mentőápoló története itt nem fejeződött be, ugyanis tizennyolc évvel később ugyanott, ugyanolyan körülmények között ismét levezetett egy szülést. Akkor tudta meg, hogy az ifjú anya nem más, mint az az egykori kislány, aki az első „babája” volt. Azóta se szeri, se száma a mentőautós gyerekeinek, harmincig még számolta őket. A kackiás bajuszt és jellegzetes, rövidre nyírt szakállat viselő, karcagi származású férfi - a vasas szakmát elhagyva - harmincéves korában lépett be a mentőkhöz. Sógora a fővárosban dolgozott a szolgálatnál, az ő „élménybeszámolói” keltették fel az érdeklődését a mentőzés iránt, s miután átesett a mindent eldöntő tűzkeresztségen, 38 évre ott is ragadt az egri mentő- állomáson. Nemrég viszont eljött az utolsó szolgálat ideje.- Nincs olyan nap, hogy ne történne valami traumás eset. Likai Dénes kollégámmal nyújtottunk segítséget több alkalommal is a városban és környékén. A 24 órás szolgálat vége felé egyszer csak megszólalt a rádió a kocsiban, most azonban nem a szokásos hivatalos üzenet hangzott el, hanem egy rövid beszéd, amivel a kollégák az egész ország mentőinek füle hallatára köszönték meg a több évtizedes munkámat, s kívántak minden jót a nyugdíjas éveimre. S bizony, ekkor még ez a sokat megélt férfi is meghatódott. Eszébe jutottak a sok tanulással, továbbképzéssel, vizsgával, valamint a meg-megújuló technikával való ismerkedéssel teli évek. Felidéződtek a véres tragédiák, a gyermekáldozatok, a reménykedő tekintetű idősek szavai, a számtalan eredményes vagy sikertelen életmentés mozzanatai éppúgy, mint az ezekkel kapcsolatos örök kérdés, hogy jól csinálta-e, megtett-e mindent a baj-, bajutottakért. Volt, akit ő keresett meg a kórházban, mások őt szólították meg az utcán, hogy megköszönjék, amit értük tett.- Jó érzés, amikor látja az ember, hogy sikerült stabilizálni egy súlyos sérült állapotát, megkönnyíteni a beteg ember szenvedését, s bejuttatni őket a számukra a gyógyulás reményét jelentő kórházba - mondta kitartó kollégái nevében is. Utazó alkotótábor: a kulisszák mögé néznek EGER Alkotónap - Avagy a szépművészetek testközelből címmel egész napos műhelyeket tart az Egri Kulturális és Művészeti Központ telephelye, a Vitkovics-ház saját kiállításaihoz kapcsolódva. A résztvevők a kulisszák mögéis betekinthetnek a foglalkozásokon: a műalkotások műhelytitkait, anyag-, valamint eszközvilágát ismerhetik meg. Ezúttal utazó - túrázó - alkotónapot is rendeznek: a résztvevők a Bükkbe kirándulnak fényképezőgéppel és ecsettel, ceruzával, a 40 év - 40 kép a Bükki Nemzeti Park fotókiállítása apropóján július 29-én, szombaton, 10 órától. A program egy különleges természetvédelmi és képzőművészeti kirándulás lesz szakemberek vezetésével. Az érdeklődők Felsőtár- kányban, a Nyugati Kapu Látogatóközpontban találkoznak. A túra távja 10 kilométer, a résztvevők pedig a Fel- sőtárkány-Dolomit-bánya- Vár-hegy (erdőrezervátum) - Várkút-Kövesdi-kilátó-Fel- sőtárkány útvonalon haladnak. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 20/247- 1995-ös, a 36/515-051-es telefonszámon, a k.fekete.ma- ria@ekmk.eu e-mail-címen, netán a Vitkovics-házban személyesen. V. M. Különleges mentőszolgálat a tengizi sivatagban A Kaszpi-tenger mellett, a kazahsztáni Tengizben 1985. végén a sivatagban több évig tartó nagyberuházás indult, amelyben Magyarország képviseletében a Vegyépszer dolgozói egy hatalmas olajkéntelenítő építésében vettek részt. A dr. Bükkerdő Pál, a Heves Megyei Tanács korábbi osztályvezetője által irányított egészségügyi szolgálat tagjaként Laboncz László három évet töltött kint. Az egri mentőállomás dolgozói közül rajta kívül még - más-más időpontban - féltucatnyian teljesítettek ott szolgálatot, ami az esetleges mentésből, illetve a komolyabb betegek esetében a hazaszállításukból állt. MOZI AGRIA MOZI - Eger 16.00 ÓRA: Gru 3 18.00 ÓRA: A majmok bolygója - Háború 16.00 ÉS 20.50 ÓRA: Dunkirk 16.00 ÉS 20.50 ÓRA: Baywatch 18.20 ÓRA: Valerian és az ezer bolygó városa 18.20 ÉS 20.50 ÓRA: Pókember - Hazatérés CINEMA BRIDGE MOZI - Gyöngyös Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Pókember - Hazatérés 17.30 ÓRA: Valerian és az ezer bolygó városa 20.00 ÓRA: Baywatch Puskin Terem 15.45 ÓRA: Gru 3 17.45 ÓRA: A majmok bolygója - Háború 20.30 ÓRA: Dunkirk Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Öröm, zene, pavilon EGER A Barabás Lőrinc Quartet adott koncertet kedden este a Zenepavilonban. Izgalmas instrumentális muzsikát hoztak elektronikus fűszerezéssel. Groove-os ritmusok, lüktető basszusfutamok, a szintetizátor és a trombita megannyi hangszíne az 1970-es évek improvizatív dzsesszrock stílusjegyeivel átitatott sajátos zenei irányt teremt. A banda tagjai: Barabás Lőrinc (trombita), Cséry Zoltán (billentyűk), Herr Attila (basszusgitár), Nagy Zsolt (dob). V. M. Fotó: Gál Gábor TV HELYI MŰSOROK 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Zöldgömb ,- magazinműsor 19.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20: Filmözön - filmajánló 19.30: Tudományos Esték - a Zalaegerszegi Tv műsora 20.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20: A Csillag Táncstúdió évadzáró gálaműsora - közvetítés felvételről, ism. GYÖNGYÖSI TV 0.00: Képújság 9.00: A szerdai adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsor- ismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: G25 - gazdasági magazin 19.01: Reklám 19.04: Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: A szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A pénteki adás ismétlése 10.00: Dél-amerikai szellők - Ibero - amerikai katedrálisok barokk zenéje - koncert, 1. rész (ism.) 10.30: Útmutató a boldogsághoz - dr. Fülöp Gunagriha Sándor előadása (ism.) 11.30: Mélyvíz - portréfilm Németh Gyuláról (ism.) 12.00: Képújság 14.00: A keddi adás ismétlése 14.00: Egyperces botanika: az aranyfürt - ism.terj. (ism.) 14.03: Szilvásvárad maraton - downhill 14.33: Musica moralia koncert 15.13: Legenda - Bollók Csaba filmje (előtte beszélgetés a rendezővel) 15.43: Bemutatkozik a Kepes György Szakkollégium (ism.) 16.00: Képújság 18.00: A pénteki adás ismétlése 20.00: Válogatás a Szt. István Televízió műsorából (ism.) 21.00: A keddi adás ismétlése 23.00: Képújság nrmrrrn' —— 0.00: Csak igazi mai sláger megy 5.00: Hírösszefoglaló 6.00: Reggeli Show 10.00: Csak igazi mai sláger megy 17.00: Cooky Show 20.00: Disco*s Hit 22.00: DJ Factory II II II II — 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00: Traffic, Győri Nikivel - Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Kötetlenül 9.05: Segíthetünk? 10.05: Délutáni találkozás 10.45: A lélek szava 11.05: Mustármag (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Hallgassuk együtt! 14.05: Kávéház (ism.) 15.15: Püspökkenyér (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Mi tegyek (ism.) 16.30: Karitasz percek 17.00: Regionális Hírek 17.15: Kora Esti Hírmondó 17.45: Régió Sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR-műsor (ism.) 19.15: Könyvtári barangolás 19.45: Esti mese 19.50: A lélek szava (ism.) 20.10: Katedrális 21.05: Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra 21.30: Kapcsolat 22.10: Andante (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió AJANLO EGERBEN a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár ezen a napon is kínálja szolgáltatásait az érsekkerti Parkkönyvtárban és az Egri Termál- és Strandfürdő területén a Strandkönyvtárban. Könyvekkel, magazinokkal várják azokat az új és régi vendégeiket, akik a pihenés mellé szeretnének egy kis olvasmányt. ■ EGERBEN folytatódik a VII. Egri Érsekkerti Nyári Játékok. Délelőtt az Ágacska című zenés mesejátékot, este fél kilnc- től pedig a Kölcsönlakás című előadást tekinthetik meg az érdeklődők. HATVANBAN pénteken 20 órától a Hatvány Lajos Múzeum udvarán a Bereki Sramli Fúvósegyüttes ad koncertet. EKMK JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK, 20.00 GREGOR BERNADETT SANZONESTJE KÍSÉR: Gonda-Báder duó HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház JÚLIUS 29., SZOMBAT, 9.30-16.00 UTAZÓ ALKOTÓNAP A Bükki Nemzeti Park 40 év 40 kép fotókiállításához kapcsolódó alkotónap: természetvédelmi és képzőművészeti túra szakemberek vezetésével a Bükkben, fényképezőgéppel, illetve ceruzával és ecsettel. Előzetes jelentkezés: 20/247-1995, k.fekete.maria@ekmk.eu, Vitkovics Alkotőház JÚLIUS 30-IG A NEMZETI PARKOK VÉDJEGYÉVEL RENDELKEZŐ KÉZMŰVESEK ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSA HELYSZÍN: Templom Galéria Augusztus 1-ig A VITKOVICS ALKOTÓHÁZ KÉPZŐMŰVÉSZETI MŰHELYEINEK KIÁLLÍTÁSA HELYSZÍN: EKMK Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház AUGUSZTUS 1., KEDD, 19.00 ÓRIÁS Zenepavilon - ingyenes könnyűzenei koncertsorozat ECaER HELYSZÍN: Érsek- KULturáLIS kerti zenepavilon KÖZPONT V