Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-19 / 166. szám
12 VILÁG JÁRÁS 2017. JÚLIUS 19., SZERDA Cseresznyevirágzás, onsenek, tavasz és fesztiválok a kerékpáros túrán Érkezés a Jelenleg éppen Japánban, pontosabban annak fővárosában, Tokióban állomásozik a Föld-kerülő túrára vállalkozó egri biciklis, Szabó Ádám Szalag. Már több mint 31 ezer kilométer van a háta mögött. Ezúttal is Ádám mesél Japánról és társáról, Adorjánról. A teljes bejegyzést a napgyermekei.hu oldalon olvashatják. Munkatársunktól heol@heol.hu EGER, JAPÁN A huszonhar- madik ország utam során Japán. A reptéren, miután minden csomagomat begyűjtöttem, rácsatlakoztam a telefonommal a helyi wifire. Néztem, érkezett-e válasz a két nappal azelőtt küldött üzenetemre egy ismeretlen magyar lánytól, aki bringásokat segít ki szállással (warmshowers) a városban, ahol nemrég landoltam. Örömmel láttam, hogy válaszolt és azt is, hogy épp’ online, úgyhogy csak félig olvastam el, amit írt, máris élőben kezdtünk beszélgetni. Golden week volt, a japánok egyik nagy ünnepe, ezért mindenki a szabadban volt, aki csak tehette. Szilvi, mert így hívják e kedves teEz volt az utolsó hely, ahol még virágoztak a cseresznyefák. remtést, szintén távol volt a várostól. Hét másik bringás- sal túrázott a környéken, és bár így is felajánlotta a lakását, hogy ő nem volt ott, azt is kérdezte, nem lenne-e kedvem csatlakozni az ötnapos túrához. Őszintén szólva bennem jobban élt egy zuhany és egy jó alvás képe, mint rögtön nyeregbe pattanni és a reptérről a hegyekbe tekerni. Ám, mivel szépen sütött a nap és még messze volt az este, na meg bringatúrán vagyok ugyebár, hát beleegyeztem. Szilvi átküldte a koordinátákat, én összeraktam a bicajt és elindultam a megbeszélt kempinghelyre. Az úton több ezer éves múltra visszatekintő onsenek voltak. Ezek termálfürdők forró vizes medencékkel kint és bent egyaránt. Szaunát és más jópofa dolgokat is élvezhetünk ezekben az onsenekben, ahová szigorúan anyaszült meztelenül lehet csak bemenni. A nők és a férfiak külön vannak, de ez csak egy-két száz éve van így. Azt hiszem, ennél nincs is jobb egy bringás napot követően. Garantált a relaxáció és a megtisztulás. A hetet pihenésre, a fényképek szerkesztésére, blogírásra és az elmaradt e-mailek megválaszolására fordítottam. Adorján, a földkerülő kolléga közben megérkezett Fijiről és majd nyolc hónap után újra találkoztunk. Jó volt látni Mókit és hallani a beszámolóját azokról a helyekről, ahol én nem jártam. Nem is nagyon húztuk a dolgot, a hétvégén újra túrázni indultunk, már hárman, Szilvivel. Ezúttal Hokkaido legmagasabb hegyét vettük célba, a Yotei-t, másik nevén a kis Fujit. Végleg külön utakon A hét közepén jött a hír, miszerint Adorján elesett és elFotó: napgyermekei.hu tört egy csont a kézfejében. így kényszerűen parkolópályára került hetekre, ami ismét átértelmezett pár dolgot. (...) A következő napok az ünneplésről szóltak. Rengeteg táncos érkezett a városba szerte Japánból, hogy összemérjék tudásukat a Yosakoi Során fesztiválon, az idesereglett kétmillió néző nagy örömére. A majd 80 ezer négyzetméteres Odori park volt a rendezvény fő színtere, de több más helyszínen is ment a show. (...) Letelt a két Az onsenekbe szigorúén anyaszült meztelenül lehet csak bemenni. hét, Adorján keze javul és valószínű folytatja az utazást. Viszont kérésére végleg külön váltunk. Én többet ehhez a témához nem is szeretnék írni, mert úgy érzem, ha ő akar, majd beszámol a történtekről. Zárásként csak annyit szeretnék mondani mind nektek és neked is, Móki, na meg kedves Szilvia, san sensei, hogy: köszönöm, áldás kísérje utatokat. Földkerülő biciklis kalandozásuk során Ádám és Adorján Japánban futottak össze újra ért a felismerés: JAPÁNBAN VAGY00000K! Újból egy teljesen ismeretlen világban. Egy jól szervezett túra Hokkaido Japán északi szigete. Azért akartam itt kezdeni, mert ez volt az utolsó olyan hely az országban, ahol még virágoztak a cseresznye- fák. Lentebb, délen már véget ért az ébredés, a fák ott már ledobták ünnepi öltözetüket és készen álltak a folytatásra egyhetes virágba borulásukat követően. De itt még csak most kezdődött a karnevál és én is itt voltam. A csapat főkolomposa az új-zélandi Rob volt, aki évek óta itt él és jól ismeri a környéket, közel s távol. Rob Guinness-rekorder. Pár éve áthajtott gördeszkával Ázsián és Észak-Ámerikán, amivel bekerült a hírességek könyvébe. Emellett rengeteget utazott a világban, nem áll tőle távol a nomád élet. Nagyon jól szervezett túrát hozott össze, ez már rögtön az elején egyértelművé vált számomra. Garantált a relaxáció Esténként kempingekben sátraztunk, amik mellett a Alagútról alagútra járhattak a túrázók Fotó: napgyermekei.hu A legjobb modellek: fent Szilvi, alul Adorján Fotó: napgyermekei.hu 0 Kétszáznál többen a III. Szenior Sport- és Egészségnapon Hatvaniak győztek a Tisza-tónál Varázstábor a kis könyvmolyoknak TISZANÁNA Harmadszor rendezték meg a szenior sport- és egészségnapot Dinnyésháton az „Életet az Éveknek” Heves Megyei Szervezete és a Tisza- nánai Naplemente Nyugdíjas Klub szervezésében. Az ezúttal is nagy népszerűségnek örvendő rendezvényen - ahol egészségügyi szűrések is voltak - több mint kétszázan vettek részt az elmúlt hétvégén: érkeztek Hatvanból, Mátrafü- redről, Vámosgyörkről, Egér- farmosról és Gyöngyöshalászról is nyugdíjasok a Tisza-tó partjára. A versenyen 16 öttagú csapat indult, nekik tíz állomáson kellett teljesíteni a feladatokat, amiket ifjú közösségi szolgálatosok állítottak össze számukra. így volt részegszemüveges akadálypálya, Tisza-tó-totó, gyógynövény-felismerés, flakondobás, kézműves foglalkozás - papírcsákó-és hajóhajtogatás -, kétszer négysoros vers megírása, kidobó verseny. Az egyik legnehezebb feladatnak a ma használt elektronikus eszközök felismerése bizonyult. A legjobb eredménnyel a hatvaniak zártak, őket a gyöngyöshalásziak és a tiszaná- naiak követték. A napot csónakázással zárták. SZ. E. Ügyességet kívánt a játékos dobóverseny is Fotó: beküldött EGER Egy hétig a gyerekeké volt a főszerep a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Könyvmolyképző varázstáborában. A táborról vezetője, Vasné Varga Zita könyvtáros mesélt.- A kis könyvmolyokat gazdag programokkal, érdekes könyvtári foglalkozásokkal vártuk. Megismerhették játékos, interaktív programok segítségével a bibliotékánk részlegeit. Volt könyvtártúrával egybekötött kincskeresés, táncos reggel a zenei könyvtárban, mesés délelőtt a gyermekkönyvtárban - emlékezett Vasné Varga Zita. Voltak még informatikai kurzusok, a FabrikÁlom játszóházban kézműves foglalkozásokat tartottak a gyermekeknek.- Élvezték a Bródy-mozit is. Az Ismerd meg városod! sorozat keretében Eger érdekes helyszíneit látogattuk meg - mesélte a táborvezető. Elmondta: a záráskor Kelemenné Csuhay Zsuzsanna igazgatóhelyettes könyvmollyá avatta a gyerekeket, akikre meglepetéstorta is várt. Vasné Varga Zita külön kiemelte Szécsényi Orsolya és Veresné Lefler Katalin kolléganőinek, s a lebonyolításban közreműködő munkatársainak a segítségét. J. H. 4 * 9 9