Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-19 / 166. szám

2017. JÚLIUS 19., SZERDA KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g A Líceum erkélyén ezer gyertya Életkép a Líceum teraszán az 1940-es években. Érdekességeket rejt az épület története Fotó: Fortepan Közismert, hogy a Líceum oktatási intézménynek ké­szült, de az már talán ke­vésbé, hogy az idők során mi minden más volt, illet­ve mennyi minden történt benne. Ezek közül követke­zik most néhány Kiss Péter, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkatár­sának tollából. Kiss Péter szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER Az épületben állandó jelleggel voltak lakások. Már a tervezéskor 12 paptanár és az igazgató, valamint inasa­ik részére kellett erről gon­doskodni a könyvtáros laká­sával együtt. Az idők során hosszabb-rövidebb ideig itt la­kott több utcanévadó is, pél­dául Kandra Kabos, Bartalos Gyula, dr. Nagy János. A Helytartótanács 1809. augusztus 10-én kelt rende­letével katonai kórház céljá­ra lefoglalta a Líceumot. Egy küldöttség 1809. szeptember 16-án szemrevételezte az épü­letet és megállapította, hogy télen ezer, nyáron 1200 beteg katona befogadására alkal­mas. A főszékesegyház épí­tésének ideje alatt a Líceum­ban kapott helyet Marco Ca- sagrande műhelye. Az az adat 1836-ból maradt fenn, amely szerint „a vármegyei fegyver- gyűjtemény is ... egy nagyter­met foglal el” az épületben. A Líceumban hangversenye­ket is tartottak. Ezek egyike 1840. július 26-án volt, azon a hallgatóság soraiban ott ült Pyrker János László érsek és a kassai megyés püspök is. Előbb magyar, majd osztrák katonai kórház működött benne 1849- ben. Mooser Lajos 1863-ban te­lepedett le a városban, akinek a Líceumban volt orgonaépí­tő műhelye. Egyebek között ő építette a főszékesegyház 1864 őszére elkészült orgonáját is. Kassai Vidor az 1860-ban tör­téntek között említi meg em­lékezéseiben, hogy „lakott ak­kor Egerben egy Moser vagy Moozer nevű, szép hosszú, fe­hér szakállú salzburgi német orgonakészítő. Ekkor a szé­kesegyház orgonáját építette és a Líceumban volt műhelye. Magyarul nem tudott, de ma­gyar ruhában járt ő is, szerette az egri bort és járta a magyar csárdást. Gyönyörű víg öregúr volt.” Az épületben 1877. augusz­tus 15-től „ipar-, mű- és ter­ménykiállítás” volt. „A kiállí­tás folyamán azon eredeti ötle­te támadt néhány galambked­velő polgártársunknak, hogy a kiállítás érdekének emelé­sére galambkiállítást rendez­nek... Érdekes és mulatságos jelenet volt tegnapelőtt és teg­nap a délesti órákban a kiál­lított galambok egyszerre tör­tént felbocsátása, melyek im­pozáns csapatban sokáig ke­ringettek a lyceum épület fö­lött, míg végre lassankint el­oszlottak.” Az idők folyamán az épü­letben több festőművésznek is volt műterme, mint példá­ul Kovács Mihálynak, Bal- kay Pálnak, Sajósy Alajosnak. A Líceumnak szerepe volt a honfoglalás ezeréves évfordu­lójának helyi megünneplésé­ben is. A korabeli sajtó szerint: „Liczeumunknak... falai... so­hasem láttak hajnali 3-4 óra­kor ennyi embert maguk előtt. A Liczeum-tér, a nagy temp­lom terrasza telve embertö­meggel ... Szinte türelmetle­nül várta mindenki, hogy mi­kor szólal meg fent a magas­ban, az előre hirdetett ébresz­tő. Végre kicsi alakok látsza­nak a Liczeum tornyának pár­kányzatán belül ... Amint el­hangzottak a hatalmas dördü- lések ... fönt, a hangyányi ala­kok egy csoportba tömörültek, s egyik közülök lassan föleme­li apró karjait, mire a messze­ségből harsonák hangja hal­latszik a város legtávolabbi ré­szeibe is, sajátszerű kellemes harmóniában jelentve, hogy Eger városa megkezdi ezer éves múltúnk ünneplését.” A helyi sajtóban olvasható 1915-ben a Feltámadás napjá­ról: „a körmenet körülzárja a templomot.... A Lyceum erké­lyén ezernyi gyertya. Pirosbe­tűs ünnep Eger sportnaptáré­ban 1920. június 19-e és júni­us 20-a. Június 19-e a magyar kard dicsőségét fogja hirdetni. Ekkor lesz a nagy kardmérkő­zés az ősrégi kultúrcsarnok- ban, a Líceum dísztermében, melyben világbajnokok fogják összemérni erőiket. Mérkőzni fognak a magyar vívósport fé­nyességei: Berty és Filotás al­ezredesek, Schenker őrnagy, Borsody fővivómester, Gellért, Santelli, Gerevich vivómeste- rek s a helyi vivóakadémia ve­zetője: Horváth százados.” „Az Egri Move Sport Egy­let birkózó szakosztálya a nagy hidegek megszűntével újra megkezdte a tréninge­ket, Dóra János vezetésével. A szakosztály... felkéri a tago­kat, vagy a birkózni óhajtókat, hogy hétfőn, szerdán és pén­teken a líceum tornatermében tréningeken megjelenni szí­veskedjenek” - ez 1922. ápri­lis 12-én jelent meg a sajtóban. A Líceumban 1924-ben há­ziipari kiállítás volt, amelyen „len- és kenderszövési sző­nyeg és pokróckészítési, fa- ragási, szalma és füzfonási és csipkeverési termékeket” le­hetett megtekinteni. Az Egri Sakkor meghívására 1937. ok­tóber 2-án a városba érkezett dr. Vájná Árpád sakkolimpi­kon. Este „a líceumi emericá- nás helyiségben szimultán- mérkőzést tart Eger... legjobb sakkozóival.” Itt lakott a bazilika orgonájának készítő­je, Mooser Lajos is. Itt „tartotta meg kongresz- szusát az Országos Orvos Szö­vetség az ünnepélyesen fello­bogózott Líceum dísztermé­ben” 1939-ben. Ugyanebben az évben „A kajaani finn taní­tóképző intézet ötödik évfolya­ma európai tanulmányúján el­látogatott Egerbe és hangver­senyt adott a Líceum zeneter­mében.” A Líceumban helyet kaptak újságszerkesztőségek és kiadóhivatalok is. Ezek kö­zé tartozik egyebek között az „Eger”, az Egri Katolikus Tudó­sító, a Nemzedékek, az Egri Ba­rázda és a Népiskolai Tanügy című lap szerkesztősége is. MOZI AGRIA MOZI - EGER 16.00 ÓRA: Gru 3. 18.00 ÉS 20.50 ÓRA: A majmok bolygója - Háború 16.00 ÓRA: Kipörgetve 16.00 ÉS 20.20 ÓRA: Baywatch 18.20 ÉS 20.50 ÓRA: Pókember - Hazatérés CINEMA BRIDGE - GYÖNGYÖS Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Pókember - Hazatérés 17.30 ÓRA: Nyomd, bébi, nyomd 20.00 ÓRA: Baywatch Puskin Terem 15.45 ÓRA: Gru 3. 17.45 ÉS 20.30 ÓRA: A majmok bolygója - Háború HIRDETÉS APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ ELŐFIZETŐINKNEK Tudja, hogy kedvezménnyel hirdethet? Lakossági apróhirdetését EGYSÉGESEN 1270 Ft-ért feladhatja maximum 5 sorig. Rovatok: albérletet kínál, bérlemény, bútor, energiahordozó, garázs, gépek, haszongépjármű, hirdetmény, ingatlan, jármű, mezőgazdaság, pénzpiac, rendezvény, régiség, számítástechnika, vegyes, alapítvány, albérletet keres, állat, állást keres, apró-cseprő, bélyeg, elektrotechnika, eltartót keres, elveszett, gépalkatrész, hangszerjáték, kisgépek, könyv, lakáscsere, ruházat, utazás. Akciónk 2017. július 31-éig tart. A kedvezmény az alábbi rovatokra nem vonatkozik: állást kínál, szolgáltatás, társkeresés, vállalkozás, oktatás, gyász. Részletekért keresse ügyfélszolgálatunkat: 3300 Eger, Trinitárius utca 1. Tel.: 36/513-628. HELYI MŰSOROK • RADIO AJANLO Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismét­lése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger-szignál 18.01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelen­tés 18.30: Kortárs Hangon - Irásművészeti műhely Szamosújváron, ism. 19.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20: Film- özön - filmajánló 19.30: Margó - kulturális magazinműsor, ism. 20.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20: Az Egri Rit­mikus Gimnasztika Tömegsport Egyesület évzáró gálája, ism. imni'iii—■■ 00. 00: Képújság 09.00: A keddi adás is­métlése 11.30: Képújság 18.00: Műsor- ismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit világa - vallási műsor 18.13: Cimbaliband - Dúdal 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Sport7, 1. rész - sportmagazin 19.01: Reklám 9.04: Sport7, 2. rész - sportmagazin 19.30: Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Városháza - Jászárokszállás maga­zinja - ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: Az aktuális keddi adás 10.00: Egyperces botanika: az arany- fürt - ism.-terj. (ism.) 10.03: Szilvásvárad- maraton - downhill 10.33: Musica moralia koncert 11.13: Legenda - Bollók Csaba filmje (előtte beszélgetés a rendezővel) 11.43: Bemutatkozik a Kepes György Szak- kollégium (ism.) 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Dél-amerikai szellők - Ibero-amerikai katedrálisok barokk zenéje - koncert, 1. rész (ism.) 14.30: Út­mutató a boldogsághoz - Dr. Fúlöp Gunag- riha Sándor előadása (ism.) 15.30: Mélyvíz - portréfilm Németh Gyuláról (ism.) 16.00: Képújság 18.00: A keddi adás ismétlése 20.00: Képújság 21.00: A pénteki adás is­métlése 23.00: Képújság rmriTrrn— 0.00: Csak igazi mai sláger megy 5.00: Hír­összefoglaló 6.00: Reggeli Show 10.00: Csak igazi mai sláger megy 17.00: Cooky Show 20.00: Disco Shit 22.00: DJ Factory FM7 RÁDIÓ 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfonto­sabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Gé- czi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjá­rás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traf­fic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk. játékok, riportok és könnyed témák a haza- út mellé. Óránként friss hírek, időjárás, út­információk 18.00-20.00: FM 7 Summer - A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00. Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Atti­lával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri baziliká­ból 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 10.45: A lélek szava 11.05: Évezredek asztalánál 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangé­lium 13.05: Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Úton - útfélen 14.35: Neuma (ism.) 15.15: Hétvégi levél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Érték - adó 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hír­mondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsa­füzér 18.35: MKR-műsor 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Úton - útfélen (ism.) 22.10: Szószóló (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió EGERBEN a mai napon az Agria Nyári Játékokon ismét a gyer­mekeknek készülnek elő­adással: a Dobó István Gim­názium udvarán 18 órától a „Hófehérke”-t tekinthetik meg a mesekedvelő gyermekek és felnőttek. EGERBEN folytatódik a VII. Egri Érsekkerti Nyári Já­tékok. A rendezvény kis szín­padán ma este fél kilenctől a visszatérő Stílusgyakorlatok című előadást mutatják be a színdarabok kedvelőinek. Csütörtökön ismét előadják a Kölcsönlakás című vígjátékot. HATVANBAN pénteken 20 órá­tól a Hatvány Lajos Múzeum udvarán a Bereki Sramli Fúvósegyüttes ad ingyenes koncertet. EKMK JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK - 26., SZERDA XXIV. EGRI FOTÓMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK, 20.00 GREGOR BERNADETT SANZONESTJE KÍSÉR: Gonda-Báder duó HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház JÚLIUS 29., SZOMBAT, 9.30-16.00 UTAZÓ ALKOTÓNAP A Bükki Nemzeti Park 40 év 40 kép fotókiállításához kapcsolódó alkotónap: természetvédelmi és képzőművészeti túra szakem­berek vezetésével a Bükkben, fényképezőgéppel, illetve ceru­zával és ecsettel. Előzetes jelentkezés: 20/247- 1995, k.fekete.maria@ekmk.eu, Vitkovics Alkotóház JÚLIUS 30-IG A NEMZETI PARKOK VÉDJEGYÉ­VEL RENDELKEZŐ KÉZMŰVESEK ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSA HELYSZÍN: Templom Galéria AUGUSZTUS 1., KEDD. 19.00 ÓRIÁS Zenepavilon - ingyenes könnyűzenei kon­certsorozat HELYSZÍN: Érsek­kerti zenepavilon ECjER KULTURÁLIS KÖZPONT J

Next

/
Thumbnails
Contents