Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-03 / 152. szám
4 GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2017. JÚLIUS 3., HÉTFŐ Ez lesz az ország egyik legmodernebb tűzoltólaktanyája Az egykori honvédségi laktanya területén összesen kétmilliárdos beruházás indul Fotó: Czímer Tamás Óriási fejlesztéseket végeznek a volt honvédségi laktanya területén HÍREK Két óvodát is felújítanak GYÖNGYÖS A Fecske Úti Tagóvoda déli szárnyát 26 millió forintból újítják fel a mátraaljai városban az idén nyáron. Kicserélik az álmennyezeteket és a régi falburkolatokat, valamint a vizesblokkokat is korszerűsítik. Az Epreskert Úti Tagóvoda bővítésére 22 millió forintot szán az önkormányzat, ebből az összegből egy fejlesztőszobát építenek és gyerekmosdókat, öltözőket is kiépítenek. A munkálatokat várhatóan augusztus közepére mindkét épületben befejezik. H. É. Időszaki tárlaton a könyvritkaság GYÖNGYÖS A Fust Biblia ismét látható Gyöngyösön. 1998-ban a ferences kolostor egyik megszüntetett csigalépcső lejáratából került elő, a restaurálást követően, a könyv, amely két alkalommal volt látható Gyöngyösön. Most harmadszor a Ferencesek Műemlékkönyvtárában megnyílt Könyvnyomtató barátok című időszaki kiállításon egészen augusztus 15-ig tekinthető meg. H. É. Tudatos környezet és tánctábor NAGYT Kreatív táborban töltötték az elmúlt hetet a nagyközségbeli gyerekek. A nagy sikerű esemény az idén mindenképpen az újrahasznosítás jegyében zajlott, számos érdekes alkotás született, csupa olyan alapanyagból, amelyek sok esetben háztartási hulladékok között végzik. Üres flakonok, csomagolópapírok is mind-mind ötletes művek részei lettek. A Molnár József Művelődési Házban azonban nem ez az egyetlen ilyen jellegű összejövetel, hiszen júliusban tánctábort szerveznek a gyerekeknek. H. É. A város volt honvédségi laktanyájának területén épül fel csaknem 900 millió forintból az ország egyik legmodernebb új tűzoltólaktanyája. Az állami beruházást az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság pályázati pénzből valósítja meg. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Egyhektáros területen, a város központjában, de nem a belvárosban, jól frekventált, a kivonulás szempontból ideális helyen, az egykori honvédségi laktanya területén épülhet fel hamarosan a város új tűzoltólaktanyája.- Az ország egyik legmodernebb tűzoltólaktanyája lesz majd, ha megépül, 5+1 szerállásos épület lesz, 1707 négyzetméter területű, egyedülálló és korszerű energetikai megoldásokkal. Geotermikus hőszivattyúval és napelemparkkal büszkélkedhetünk majd - ismerteti a létesítmény újszerűségét dr. Zólyomi Géza tűzoltó ezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltségének vezetője. Hozzáteszi: ide nemcsak a tűzoltó állomány, hanem annak vezetése és a katasztrófavédelmi kirendeltség állománya is átköltözik. Ez majdnem nyolcvan ember.- A jelenlegi telephely, a Kozmári Dezső tűzoltólaktanya 1925-ben épült - magyarázza az ezredes -, akkor a kor műszaki elvárásainak megfelelt, impozáns épület volt és az egykor használatos ló vontatta kocsifecskendők tárolására is alkalmas volt, illetve a tűzoltóság legénységének is. Hiszen a kocsik is jóval kisebbek voltak és kevesebb tűzoltó állt szolgálatban. Mára azonban kinőttük ezt a helyet, ezt sem bővíteni, sem felújítani nem lehet igazán. Nincs lehetőségünk a kiszolgáló technológiák fejlesztésére, és a helyhiány miatt a korszerű eszközök, tűzoltóautók, vízszállítók befogadására sem. Megtudtuk: a beruházás pályázati támogatásból valósul meg 880 millió forintból. A tervek szerint jövő év végén elkezdődhetnek a tényleges munkák a területen. A végleges tervek elkészítésére kiírt köz- beszerzési eljárás, valamint az előkészületi munkák folynak, amelyek alatt megkezdődhet lassan a tereprendezés, a terület körbekerítése is. A régi tűzoltólaktanya épületének a sorsa egyelőre kérdéses, hiszen az állami tulajdonban maradt. Az új tűzoltólaktanya építésével együtt több mint kétmilliárd forint értékben valósulnak meg beruházások az egykori honvédségi laktanya területén - mondta el a Hírlap érdeklődésére Hi- esz György polgármester a helyszínen, egy korábbi sajtótájékoztatón. Ismertette: a meglévő sportlétesítményeken túl szabadidőközpont, edzőcsarnok és öltöző épül, a szomszédos Komiéi Károly Sporttelep pedig új lelátót kap. A Terület- és Település- fejlesztési Operatív Program barnamezős területek rehabilitációjára kiírt pályázatán a város öt- százhetvenmillió forintot nyert. A beruházás segíti az új tűzoltó- laktanya építését is, azáltal is, hogy az utakat kiépíti, a területet visszakapcsolja a város vérkeringésébe. Ugyanis a Honvéd, a Bethlen Gábor és a Baross Gábor utca felé is megteremti a közúti összeköttetést, illetve a terület közművesítését is elvégzi a város az elnyert európai uniós támogatásból - tudatta Hiesz György polgármester. Új vezetővel újul meg a község a pályázatokból DOMOSZLÓ A településen a nemrégiben sikeresen elnyert négy TOP-os pályázatnak köszönhetően a lakosság által már elég régóta várt fejlesztések valósulnak meg. Paulenka Richárd, a község egy héttel ezelőtt újonnan megválasztott polgármestere azt tudatta, hogy minden beruházás esetében aláírták a támogatási szerződéseket, s elkezdődtek, illetve már folyamatban vannak a szükséges tervezések. A következő határidő augusztus 15., akkor már érvényes és engedélyes tervekkel kell rendelkezni. A helységben csaknem het- venmillió forintból egy új piacteret alakítanak ki, amihez szociális helyiség is tartozik majd. A legkisebbeknek is kedveznek, egy teljesen új bölcsődei szolgáltatás létrehozásán túl a Margaréta óvoda felújítására száznegyvennyolcmillió forintot fordítanak. Az egészségház épületének energetikai korszerűsítésére tizenkét és fél müliós támogatást nyert a falu. Továbbá a szociális alapszolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátás fejlesztése százhatvanmillió forintba kerül majd. Megtudtuk továbbá: az elképzelések szerint a beruházások október elsejével indulhatnak. Amennyiben ennek megfelelően végzik a munkálatokat, akkor az egészségház épülete már az év végére, várhatóan decemberre megújulhat. A pályázati pénzek az elkövetkező két héten belül érkeznek meg, kimondottan erre a célra megnyitott önkormányzati elkülönített alszámlára. H. É. Paulenka Richárd polgármester Fotó: Gál Gábor Berzésnek lenni valójában egy életérzés, vallják az egykori és a jelenlegi diákok is Nem csupán találkozó, hanem fesztivál is volt GYÖNGYÖS Első alkalommal rendezték meg a Berze Népnapot nemrégiben, természetesen a Berze Nagy János Gimnáziumban, ahol több mint háromszáz egykori és jelenlegi diák és tanár találkozhatott egymással. Gyur- kó Péter, az intézmény tanára és a rendezvény szervezője elmondta: a népnap a mindenkori berzések osztály-, évfolyam-találkozója.- Olyan egykori diákok is meglátogatták rendezvényünket - fogalmazott a szervező -, akik még a Berze Nagy János Gimnázium elődjében érettségiztek 1948-ban. Egész nap folyamatosan érkeztek hozzánk volt diákok, ezzel tulajdonképpen elértük a célunkat, hiszen azt szerettük volna, hogy a legidősebb generációtól a jelenleg is itt tanuló diákokig, minél többen vegyenek részt a fesztiválon. Különféle előadásokkal és programokkal várták a vendégeket. Berze Nagy Jáno§ életéről, a gimnázium történetéről, a város és az iskola kapcsolatáról is hallhattak ismertetőket a látogatók. Gondoltak a gyerekekre is, akiknek játszóházat rendeztek be, amíg szüleik volt osztálytársaikkal beszélgettek, vagy épp előadást Több mint háromszáz egykori diák látogatott vissza régi középiskolájába Fotó: beküldött tartottak, esetleg végigjárták az ódon termeket, maguk után kutatva a tablókon. A szervezők emlékül mindenkitől aláírást kértek egy lapra, de hagyhattak üzenetet is egykori osztálytársaknak, barátoknak is. Ez egy időkapszulába került, amit a iskola udvarán ástak el és legközelebb az intézmény fennállásának 400. évfordulóján, vagyis 2034-ben lehet majd ismét kinyitni.- Hogy a nap még emlékezetesebb legyen, ezért a gimnázium elé közösen egy fát is elültettünk és persze közös fotót is készítettünk - mesélte a szervező. H. É. I f 4