Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-14 / 162. szám
4 HEVES ÉS KÖRZETE 2017. JULIUS 14., PENTEK A Szabadság térre, a régi tó helyére - a fitnesz- parknál -, a Béke útra és az általános iskola mellé is kihelyezik a közeljövőben azt a tíz kiülőt, amiket a településen dolgozó közmunkások készítenek az orvosi rendelő mögötti műhelyben. A programban jelenleg 24 boconádi lakost foglalkoztatnak. SZ. E. Kinevezték az új jegyzőt ÁTÁNY, HEVESVEZEKÉNY Az Átányi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzői posztjára július 1-jétől Joó Bencét nevezték ki, így ő lett a jegyző Hevesvezekényen is. Korábban ezt a posztot - 28 évig - Dányiné Szórád Ibolya látta el, akinek eltávolításakor, március végén békés tüntetést tartottak Átányban. SZ. E. Először Ultra Tisza-tó 111 Szombaton rendezik meg első alkalommal az Ultra Tisza-tó (UTT) 111 tókerülő futóversenyt Tiszafüredről indulva déli irányban, poroszlói fordulóval, 18 váltóponttal. Hasonlóan az Ultra- balatonhoz az UTT 111 is egykörös verseny 111 kilométeren: futva, bringán, egyedül vagy csapatban. SZ. E. Készülnek a falunapra Július 22-én rengeteg programmal várják a tarnamérai lakosságot a strandfürdő területén. A falunap sztárvendége az Ismerős Arcok zenekar lesz. Még várják a jelentkező csapatokat a főzőversenyre, ezen kívül úszó- és fociversenyt is rendeznek. Napközben számos fellépő váltja egymást a színpadon, görög-török-szerb táncosok tartanak majd bemutatót, de átadják a Tarnaméráért kitüntető díjat is. SZ. E. Hátrányos helyzetű településen segítenek Nem pihennek, ha gyerekekről van szó Tóthné Balázsi Margit (balról), Garancz Lajosné és Laskainé Czidor Brigitta Fotó: Korsós Viktor Kiemelkedő védőnői tevékenységéért miniszteri elismerést kapott a Hevesi Védőnői Szolgálat a védőnők napján. A Hírlap a kitüntetett szakembereknél járt. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu HEVES Egy hétköznap reggelen érkeztünk a hevesi védőnőkhöz, akik nemrég költözhettek új helyükre, a rendelőintézet mögötti épületbe. Előtte a Szerelem Alfréd úton, majd a Remenyik-kúriában kaptak helyet, ám mindkét ingatlan felújításra szorult. E lépéssel azonban lényegesen javultak a munkafeltételeik, és a családokat is jobb körülmények között fogadhatják, mint korábban. A szerdai nap a tanácsadásé, ezért nem a vizsgálóban, hanem az irodában beszélgettünk a védőnőkkel: Garancz Lajosnéval, Laskainé Czidor Brigittával és Tóthné Balázsi Margittal, akiknek legalább ötpercenként csörgött a hivatali telefonjuk. Két másik kolléganőjük, Pászti Éva szabadságon, Batkiné Zörög Nikolett gyeden van 8 hónapos ikreivel, így négyen foglalkoznak a hevesi lakosság 0-18 éves korosztályával és a várandós édesanyákkal. Mint megtudtuk: a kitüntetésre a járási vezető védőnő, Blikhardné Madarász Mária terjesztette fel a hevesi szolgálatot, amelynek tagjai mindannyian nagyon örültek az elismerésnek, de arról, miért érdemelhették ki, csak nagyon szerényen nyilatkoztak.- Tudja, Heves egy hátrányos helyzetű település, sok a veszélyeztetett kismama, anyuka és gyermek, talán ezért figyeltek ránk is jobban. Jelenleg 90 kismamánk van, és nagyjából 120 csecsemő, akikről gondoskodunk - válaszolta Garancz Lajosné. Tóthné Balázsi Margit hozzátette: az utóbbi időben sajnos sok problémás esettel is volt dolguk, egyre többször találkoznak fiatalkorú várandóssal. Őt kifejezetten megviselte az, mikor egy családból a gyámügyi hivatallal és a gyermekjóléti szolgálattal közös erővel ki kellett emelni a gyermekeket.- Hetente két-három alkalommal is kimentem a családhoz, de mindig csak az egyre mélyebbre zuhanást tapasztaltam. Igyekeztem segíteni, ám el kellett fogadnom, van amikor már nem lehet másképpen, csak így. Ez volt a gyermekek érdeke - idézte fel a védőnő, aki több mint tíz esztendeje dolgozik Hevesen. Munkatársai ennél csak régebben, Pászti Éva például már nyugdíj mellett tevékenykedik.- Elszomorító, hogy sokszor nekünk fontosabb a gyermek egészsége és hiztonsága, mint a szülőknek. Úgy vélem, a védőnőség sokrétű, nehéz, felelősségteljes segítő tevékenység, amit csak hivatásszerűen lehet ellátni. Fontos az empátia és' a kölcsönös bizalom - fogalmazott Laskainé Czidor Brigitta, aki büszkén mesélte - mivel iskolai védőnői körzete is van -, hogy a középiskolába most azok a gyerekek kerültek be, akik akkor születtek, amikor a szolgálathoz került.- Sokszor még otthon is azon kattog az agyam, hogy a következő napon melyik anyukának és hogyan segíthetnék - ezt már Garancz Lajosné tette hozzá, aki elmondta: ő minden gondozottnak megadja a mobiltelefonszámát, hogy bármikor elérjék. Akár hétvégente is képes kimenni egy kétségbeesett kismamához. De ha szükséges, a szociális támogatásokról is bármikor felvilágosítást ad.- Ugyan nem jön be mindenkinél ugyanaz a praktika, Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint tanácsot adni. A gyakorlatot és a tapasztalatunkat senki nem veheti el tőlünk - mondta. S, hogy milyen vágyuk lenne még a kitüntetett szakembereknek? Szeretnék, ha az épület, ahol most vannak még korszerűbbé válhatna, és a munkájukhoz szükséges berendezéseket is újakra cserélhetnék. Animátorok segítenek levezényelni a tábort TARNAZSADÁNY Ezen a héten kezdődött a már hagyományosnak mondható roma tábor a közösségi házban működő Tanoda szervezésében. A programra a helyi általános iskolásokat várták. Kovács Zoltán Tamás főszervezőtől megtudtuk: az ötnapos táborban jelentős szerepet kapnak a Romano Glaszo Együttes tagjai, valamint a Budaörsi Tanoda fiataljai. Utóbbiak roma és nem roma származásúak és animátorként segítik a zsadá- nyi tanulókat. Az első napon kialakultak azok a csapatok, akik az öt nap során végig versenyben lesznek, hogy a záráskor kiderüljön: kik is voltak a legjobbak. S hogy miben: van itt éneklés, szavalás, nyelv- és tánctanulás, a sportról nem is beszélve. A fiúk jobbára a focit, a lányok a táncot, az ugrókötelezést helyezik előtérbe. A fiataloknak csapatként kell megküzdeniük minden egyes versenyszámban. A főszervező hozzátette: mivel Tarnazsadány egy halmozottan hátrányos helyzetű település, ezért a tábor ideje alatt is kiemelt figyelmet fordítanak a folyadék- és szénhidrátpótlásra, így az édességeknek és gyümölcsnek sincsenek híján a résztvevők, akik átlagosan ötvenen vannak. A Magyar Élelmiszerbanknak köszönhetően pedig mindenki vihetett haza egy kenyeret, és a nagycsaládosoknak édes, sós péksütemény is jutott. SZ. E. Jó a hangulat Fotó: beküldött Túlterheltek, hazaviszik a munkát Természetesen szó esett az utánpótlásról is. Jelenleg épp a Miskolci Egyetemen tanuló, hevesi Csibi Martina tölti náluk nyári gyakorlatát. Elmondása szerint védőnő szeretne lenni, s úgy gondolja, hogy egy nagyobb városban szeretne majd dolgozni, nem hátrányos helyzetű településen. Ekkor a védőnők megértőén mosolyogtak, nem lepődtek meg. Megtudtuk: a Hevesi járásban a védőnői álláshelyek egyharmada betöltetlen.- Tény, hogy sokszor túlterheltek vagyunk, és ez valóban nem az a munkakör, amit itt tudunk hagyni a négy fal között, hisz' otthon is készenlétben kell állnunk. De úgy érezzük, hogy az utóbbi időben országosan is javult a szakmánk presztízse. ígéretet kaptunk arra, hogy hamarosan módosítják a védőnői ellátás finanszírozási rendszerét, s elkészül a felsőfokú végzettségnek megfelelő bértábla - tájékoztatott Garancz Lajosné. Kiülőket készítenek Több mint 200 millió forint jut a kastélyra Jövőre indul a felújítás BOCONÁD A Szeleczky-kastély külső renoválására és a nyílászárók cseréjére 161 millió, az épület egyik szárnyában helyet kapó óvoda belső felújítására pedig 52 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat - tudtuk meg Kis István polgármestertől. A munkálatok a tervek szerint jövő év elején kezdődhetnek el, jelenleg az örökségvédelmi hivatallal zajlanak az egyeztetések. A kastély másik oldalában található könyvtárban - ami csatlakozott a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez - a bútorokat cserélik ki. SZ. E. Megszépül a Szeleczky-kastély Fotó: Korsós Viktor A kicsi után nagy rendezvénytér is készül Értéket teremtenek TÁRNÁMÉRA Csupán öt közmunkást foglalkoztat az ön- kormányzat, mégis nagyon sokféle, értékteremtő munkát el tudnak végezni a településen. Jelenleg a polgármesteri hivatal melletti, kissé elhanyagolt területet teszik rendbe. Itt egy kis rendezvényteret alakítanak ki, szökőkúttal, zászlótartókkal, kopjafákkal. A későbbiekben ezen a helyszínen tartják majd a nemzeti ünnepeket, koszorúzásokat. Timár László polgármester tudatta: ha ezzel elkészülnek, az iskola mögötti területen folytatják a munkálatokat. SZ. E. A szökőkút mellett sétányt is kialakítanak Fotó: Korsós Viktor