Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-08 / 131. szám
4 HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE 2017. JÚNIUS 8., CSÜTÖRTÖK HÍREK Főzőverseny a Csík zenekarral LŐRINC Az önkormányzat és a Lőrinci Város Jövőjéért Baráti Egyesület idén is megtartja főzőversenyét. A gyülekező 10-én, szombaton, reggel 8 órakor lesz a Városi Könyvtár parkjában. Egész nap gazdag kulturális és szórakoztató program várja a felnőtteket és a gyerekeket, egyebek között a partiumi testvértelepülés, Sárközújlak fellépőivel. Az esemény 17 órakor a Csík zenekar élő koncertjével zárul. T. 0. Növényvédelem a bibliotékában HATVAN Az Ady Endre Könyvtárban 12-én, hétfőn, 19 órakor kezdődik az Egy bolygónk van című előadás-sorozat záróprogramja. Nagy László növényorvos, szakmérnök tart előadást a korszerű növényvédelemről. T. 0. Elszállítják a lakossági lomot KEREKHARASZT Július 5-én reggel 7 órától lomtalanítást végeznek a településen. A feleslegessé vált hulladékot azon a napon a jelzett időpontig kell kihelyezni az ingatlan elé úgy, hogy a közlekedést nem szabad zavarni. A szolgáltató kéri, mindenki tartsa be az időpontot, mivel nem áll módjában megismételni a begyűjtést. T. 0. Gyászolják a fővédnököt HATVAN A Tilma A Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány is gyászolja az elhunyt Jókai annát. Az írónő a hatvani kezdeményezésű mozgalom (a megálmodója Basáné Révész Erzsébet művésztanár) örökös fővédnökeként gyakorta látogatottá városba, s felszólalt a Hatvani Galériában rendezett kiállítások megnyitóján is. T. 0. Az ünnepségen a Lesznai Anna Általános Iskola tanulói is köszöntötték a nevelőket Fotó: Albert Péter Van, aki félszáz évig segítette a fiatalok oktatását, nevelését A gyermekek és az ifjúság nevelése terén végzett munkájukért elismeréseket vehettek át a városban dolgozó pedagógusok. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu HATVAN Nemcsak a városban áldozatos munkát végző nevelők, hanem az ifjúság érdekében az egyéb területeken ténykedők erőfeszítéseit is megköszönte az önkormányzat vezetése a pedagógusnapon. így kiosztották a „Hatvány Irén kitüntető emlékérem - az ifjúságért” kitüntetéseket, valamint több más elismerést is. A Nagy Endre Rendezvény- teremben megtartott eseményt Horváth Richárd polgármester nyitotta meg, kiemelve: az óvónők, tanítók és tanárok a legnemesebb hivatást választották, oktatják és nevelik a gyermekeket. Feladatukat minden élethelyzetben maximálisan végzik; munkájuk nagyszerűségét jól mutatja, hogy a Hatvanban végzett diákok sikerrel végzik a főiskolákat, egyetemeket, erősítve ezzel a település oktatási színvonalának jó hírét a nagyvilágban. A rendezvényen több emlékérmet is kiosztattak. A Hatvány Irén kitüntető emlékérem - az ifjúságért kitüntetés a Hatvanban élő, olyan személyeknek adományozható, akik a gyermekek, az ifjúság körében mindenkor lelki- ismeretesen, értékteremtőén művelt, sokoldalú tevékenységüket kimagaslóan, példaértékűen végzik legalább tíz éve, folyamatosan. Ebben az évben Szilasi Józsefné nyugdíjas gyógypedagógusnak, Tircsi Erika óvodavezetőnek és Kassa Andrásné gyermekkönyvtár-vezetőnek ítélték oda a díjat. Szilasi Józsefné 54 évet dolgozott logopédusként, s éveken át részt vett a lelkisegély-szolgálat munkájában is. A gyógyító pedagógiai tevékenységet hivatásának tekintette, legfőbb célja a szép és helyes beszéd megtanítása volt. Szilasi Józsefné azt mondta, szerencsésnek érzi magát, amiért azt csinálhatta, amit mindig is szeretett. Tircsi Erika a GesztenyésA nagyvilágban is tovább erősítik a hatvani oktatás jó hírnevét. kert Óvoda vezetője. A lau- dációban elhangzott: nevelő -oktató munkája példamutató, a város egyik meghatározó pedagógus egyénisége.- Egy sikeres karrierhez segítségre van szükség. Hálás vagyok a családomnak és a munkatársaimnak, hogy mellettem álltak és támogattak az elmúlt évtizedekben. Nélkülük nem lehetnék most itt - közölte könnyes szemmel a díjazott. Kassa Andrásné évtizedek óta felkészülten és lelki- ismeretesen végzi munkáját. A napi olvasószolgálaton túl újszerű, ötletes kezdeményezésekkel járul hozzá az általános iskolás korosztály olvasóvá neveléséhez. A gyermekkönyvtár vezetőjeként a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy megkedveltesse az irodalmat, az olvasást és a verseket a fiatalabb generációval. Diplomaszerzésük 50., 60. és 65. évfordulója alkalmából több pedagógus vehetett át arany, gyémánt és vas díszokleveleket. A pedagógusnapon kiosztották a polgármesteri jutalmakat, pénzjutalmakat, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerő oklevelét és a „Hatvanban Végzett Pedagógiai Munkáért” elismeréseket. Továbbra is hosszan kell várakozni az átjáróban SELYP Még mindig hosszú perceket kell várakozniuk az autósoknak a települési vasúti átjáróban. Hosszú évtizedek óta neuralgikus pontja ez a helyi közlekedésnek; régebben négy sínpár és két pár sorompó is nehezítette itt a haladást, de a gyárak felszámolását követően ezek megfeleződtek, s a bakterházakat is megszüntették. Azután sokáig a közút minősége okozott nem kis problémát, olyannyira, hogy az autósok már külön „kerülősávot” alakítottak ki az eredeti nyomvonal mellett, hogy átaraszolhassanak a kátyúk mentén. Nemrég azonban ez is megoldódott, így már csak a fény- és félsorompók késztetik dühítő tétlenségre a gépjárművezetőket, köztük a megkülönböztető jelzést használókat is. (E sorok szerzője a minap tanúja volt, amikor egy szirénázó mentőautó kényszerült reméljük, nem végzetes veszteglésre.) Évek (évtizedek?) óta igyekszünk ezeken a hasábokon is felhívni a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, mindhiába. Pedig, ha máshol, így például a jóval forgalmasabb hatvani, Balassi úti átjáróban - amely a miskolci fővonalat keresztezi - elegendő néhány másodpércnyi türelem, akkor alighanem Selypen sem lenne technikai akadálya a mindenki számára kedvező megoldásnak. Annál is inkább, mivel - némi iróniával - azt is mondhatnánk, hogy legtöbbször a feltorlódott gépkocsikban többen szitkozódnak, mint amennyien a vasúti szerelvényekben helyet foglalnak... T. 0. Ácsorgás az átjáróban Fotó: T. 0. A település egyre népszerűbb célpont a turisták számára Új ötletek az idegenforgalomért Nincs érdeklődés az ivartalanítás iránt HATVAN Újszerű kezdeményezésként városnéző túrák keretében ismerkedhetnek meg a település nevezetességeivel a turisták. Az idegenforgalom erősítését célzó projekt során komplett programot kínálnak a résztvevőknek múzeumlátogatásokkal, tárlatvezetésekkel és vadasparki kirándulással. A közelmúltban megnyílt Tourinform iroda hasonló ötletekkel készül a következő időszakra is. Schoblocher Bernadett irodavezető kiemelte: nyugdíjasoknak, családosoknak, óvodásoknak és iskolásoknak is tartanak kirándulásokat, továbbá nemcsak a hatvani látnivalókat, hanem más települések nevezetességeit is ajánlani tudják. A városnézési családi program is tovább folytatódik, június 15-eés 18-a között, az expó ideje alatt dottó- val szállítják majd az érdeklődőket a városban. Hatvan egyre népszerűbb célpontja a turistáknak. Legutóbb egy budapesti nyugdíjasokból áíló csoport járt a Hatvány Lajos Múzeumban. Betértek a serfőzdébe, majd a Főtéren csodálhatták meg a barokk épületeket. Ellátogattak a vadászati múzeumba és a vadasparkba is. T. 0. A budapesti nyugdíjasok is felfedezték a várost Fotó: Albert Péter HATVAN Két hónapja adtunk hírt arról, hogy a Kutyaszív Alapítvány a városban ingyenes ivartalanítási akciót hirdetett meg. Az alapítvány vezetője, Rudas Aranka most arról számolt be, hogy sajnálatos módon igen gyér érdeklődés mutatkozott a kezdeményezés iránt: mindösz- sze egyetlen jelentkező re- gisztráítatta magát annak ellenére, hogy a túlszaporodást megakadályozni kívánó beavatkozásért nem kell fizetni.- Sajnálatos és érthetetlen - fogalmazott Rudas Aranka. - Április elején alapítványunk és a helyi roma közösség képviselője együttműködési megállapodást írt alá, amelynek egyik célja az volt, hogy megvitassuk a helyi cigányság állattartási szokásait, a felelős állattartásra nevelés fontosságát és lehetőségeit. ígéretet tettünk állatvédelmi oktatás bevezetésére, illetve a már említett ivartalanítási akció megszervezésére roma származású vagy szegényebb sorban lévő állattartók számára. Bízom benne, hogy az elkövetkező napokban csak jelentkeznek majd olyanok, akik élnek a lehetőséggel, mind környezetük, mind pedig az állatok érdekében. T. 0.