Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-30 / 150. szám
2017. JÚNIUS 30., PÉNTEK Aki kilátogatott, az nem csalódott Fotó: Lénárt Márton Tizenháromezer néző Parádfürdőn MOTORSPORT Huszonhárom év után tért vissza Magyarország az enduro szakág világbajnoki sorozatába. A parádfürdői versenyt sikertörténetként emlegetik a sportág szereplői. Holló Bence, Németh Kornél és Jáger Norbert személyében három magyar pontszerző, látványos és egyedülálló pálya és rengeteg érdeklődő tette emlékezetessé a Magyar GP-t. A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség, a FIM első hivatalos nézőszáma 13 ezer látogatóról számolt be, amit az enduro vb portugál verseny- igazgatója, Pedro Mariano is megerősített. Viszonyításul: 2016-ban a Marokkói GP-t nyolcezren, a portugált tizenegyezren, a görögöt kilencezren, a finnt tizenháromezren, míg a svédet tizenegyezren nézték a helyszínen. Az összetettben vezető Steve Holcombe sérülten is megőrizte elsőségét. A brit eleve térdsérüléssel érkezett, majd az első napon, egy bukás következtében a bal csuklója is megsérült. A teljesítményén ez nem látszódott, szombaton második, vasárnap negyedik helyen végzett. Előnye továbbra is 21 pont a riválisok előtt, ráadásul idén ő az első, aki megőrizte vezető helyét az Enduro GP-ben. A szezonnyitó Finn GP után a finn Antti Hellsten vezetett, a Spanyol GP-t követően az ausztrál Matthew Phillips volt az éllovas, míg az Olasz GP-n Steve Holcombe vette át a vezetést. A vb a hét végén a Görög Nagydíjjal folytatódik. S. K. Túra után palacsinta LABDARÚGÁS Az élmények sorát nyújtó erdélyi túra után (amelyet a Szebusz Kft., a Tárkánybor Kft., a klub és a szülők támogattak) hazai környezetben meglepetéspalacsintázással (is) zárták az évet a Felsőtárkány SC utánpótlás-labdarúgói. Beküldött fotó íme a bizonyíték, hogy 12 hónapos sportág a póló ZF: válogatottaknál töltik az egész nyarat Hosnyánszky Norbert (fehér sapkában) is azok közé tartozik, aki helyet követelhet magának a vb-csapatban HIRDETÉS HUNGÁRIA Augusztus végéig alig-alig lehet találkozni ZF-Eger-já- tékossal a Dobó téren vagy mondjuk a közelgő Bikavér Ünnepen. Elvétve talán, azt is legfeljebb hétvégenként, ugyanis a többség hazája valamely válogatottjánál érdekelt. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com VÍZILABDA Nem véletlen a valamely válogatott kifejezés, ugyanis csak a magyar színekben versenyzők öt különböző nemzeti együttesben is szerepelhetnek a nyár jelentős világeseményein. Nézzük sorban a csapatokat, no meg a ZF-Eger játékosait. Július 14. és 30. között Budapest ad otthont a 2017-es vizes világbajnokságnak, amelynek vízilabdatornáját a Margitszigeten bonyolítják le. A hazai csapat jelenleg a felkészülés közepén tart, a bő keretben pedig négy olyan játékos található, aki jövőre is a sárga-kék színeket viseli. Decker Adám, Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián és Hárai Balázs számára továbbra is nagy kérdés, helyet tud-e követelni magának a legjobb tizenháromban. Itt jegyezendő meg Erdélyi Balázs is, aki ugyebár nyártól az OSC igazolt sportolója, de a válogatott behívót még egriként kapta. Ugyancsak a budapesti vb-re készülnek még a további három nemzetet erősítő ZF-es játékosok. Braniszlav Mitrovics és Sztrahinja Raszovics, valamint a távozó Milos Csuk a címvédő szerb, Uros Csucskovics a montenegrói, Angelosz Vlahopulosz pedig a görög gárdával éli mindennapjait jelen pillanatban Is. Raszovicshoz még visszatérnénk egy másik világesemény erejéig, ugyanis a Bar- celonetától érkező fiatal nevét az augusztusi, tajvani Universiádéra utazó szerb válogatott keretében is megtalálhatjuk. És, ha már Universiadé! A magyar csapatban Angyal Dániel, Kovács Gergő és Lőrincz Bálint is ott lehet, utóbbi pólós ráadásul címvédőként. Csupán a korábbi világbajnok számít kivételnek. A legfiatalabbak közül is akadnak egriek a különböző korosztályú utánpótlás-válogatottaknál. Noha vállsérülése miatt Biros Barnabásnak kérdésessé vált a junior világ- bajnoki szereplés, ugyanakkor Csiszár Boldizsár révén fellelhető még egy egri pólós a bő keretben. A még náluk is ifjabbaknál nemrég derült ki, hogy Melegh Milán neve is ott szerepel Horváth János ifjúsági Európa-bajnokságra készülő tizenkilenc fős listáján. Fotó: Lénárt Márton Egy valakit hagytunk ki a felsorolásból, méghozzá Marko Avramovicsot, aki korábbi világbajnokként már egyik válogatott tagjának sem mondhatja magát. Ugyanakkor ebből is látszik, hogy fantasztikus kerete lesz a ZF-Egernek a következő évadban is, hiszen egy játékostól eltekintve, mindenki valamelyik válogatottnál tölti a nyarat. Ami pedig a felkészülés kezdetét és annak menetét illeti. A legtöbben augusztus 28-án jelentkeznek először egri tréningen, mert a felnőtt világbajnokság utáni pihenő akkor ér véget. Az Universi- adén szereplők azonban csak szeptember másodikát követően érnek haza, vagyis ők bizonyosan később csatlakoznak, mint ahogyan az utánpótlás-világeseményre készülő fiatalok is. Mindezek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy a vízilabda ezen a szinten igenis tizenkét hónapos sportágnak számít... 6 SPORTÁG, 17 NAP, 76 ARANY s VILÁGSZTÁROK A MEDENCÉBEN: HOSSZÚ, CSEH, GYORTA, KAPÁS, VERRASZTÖ, KENDERES!, LEDECKY, PEATY, MURPHY, SJÜSTRÖM, LE CLOS, PELLEGRINI KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! HIRDETÉS