Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-26 / 146. szám
2017. JÚNIUS 26., HÉTFŐ g MEGYEI KÖRKÉP, HIRDETÉS Gyönyörűek, érdekesek, értékesek és öregek: XXXII. Mátrai Veteránautó Találkozó Régi autók és szerelmeseik a mátrai utakon GYÖNGYÖS A szemet gyönyörködtető autómatuzsálemek vezetői egy belvárosi ügyességi verseny után karavánként vonultak végig a városon. Gyönyörűek, érdekesek, értékesek és nagyon öregek, ekképpen lehetne néhány szóval bemutatni az idei felhozatalt. A Mátra alján ebben az esztendőben megjelent járművek közül a legidősebbet, az 1924-ben gyártott Salmson típusú autót Peter Grenda Szlovákiából hozta el. Igazi kuriózum volt ez, ahogy Pálfi Márton Ford A típusú, piros színű autócsodája is - közölte Tóth Béla, a Magyar Autóklub Észak-magyarországi Regionális Szervezet gyöngyösi csoportjának vezetője, amely szervezet a kezdetektől a találkozó szervezője.- Több mint harminc esztendeje mi kezdtük el elsőként az országban összefogni a veteránautók szerelmeseit - tájékoztatott Tóth Béla. - Azóta országszerte rendeznek hasonló versenyeket, összejöveteleket. A legtöbb vendég korábban már részt vett ezen a versenyen, de akadtak, akik szinte az összes mátrai találkozón itt voltak. Adamkó Rudolf a főváros mellől érkezett az amerikai gyártmányú, 1928-ban készült Buick-kal, amiről megtudtuk, hogy ezt az autót a módosabb embereknek gyártották.- Ez akkoriban is drága autónak számított, 1300 dollár körül volt az ára, míg a Fordokat akkoriban olyan 500 dollárért lehetett megvásárolni - tudat- Robert Grenda az 1920-as Harley-Davidson-nal Fotó: Cz. T. HIRDETÉS Posta Életbiztosítás és megtakarítás ISMERJE MEG PÉNZÜGYI OLDALUNKAT IS! Kössön 2017.05.08. és 2017.07.02. között Posta biztosítást gyermeke, unokája számára, és megajándékozzuk egy okostelefonnal vagy egy kézműves kabalafigurával! Freshka Lenovo kézműves koala figura A1000 DualSim Amennyiben 2017.05.08. és 2017.07.02. között legalább 10 éves tartamú érvényes PostaSzemünkfénye biztosítási szerződést köt, és a szerződésének havi díja • legalább 16 000 Ft, egy Dual SIM-es, kártyafüggetlen Lenovo A1000 okostelefont kap ajándékba, • nem éri el a 16 000 Ft-ot, a készlet erejéig egy kézműves Freshka koala kabalafigurával ajándékozzuk meg. A tájékoztatás nem teljes körű, a termékkel és az akcióval kapcsolatos részletekről érdeklődjön a postákon, vagy tájékozódjon a posta.hu és a www.postabiztosito. hu honlapokon. A biztosítási szolgáltatást a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. nyújtja, a szolgáltatás közvetítésében a Magyar Posta Zrt. függő közvetítőként vesz részt. A jövőnek címezve ta Adamkó Rudolf. - Soros, hathengeres motor van benne, ami négy liter körül produkál és 64 lóerős. Az érdekessége, hogy faküllős és jobb oldali kormányos, mert ez az autó Ausztráliából került Európába. Akik akkor ezt meg tudták vásárolni, általában sofőrt tartottak. De nemcsak urak, hanem hölgyek is vezették a ritkaságszámba menő kocsikat. Pálfyné Ozsváth Magdolna saját MG cabriójának a sofőrje. Dunavarsányból érkezett, és a férjével közös a hobbijuk, azt mondta: a férje szerelme lett az övé is.- Ez egy 1951-es évből való MG TD, 1250 köbcentis, versenyautó, négy karburáto- ros, 56 lóerős, amit az angolok gyártottak, mégpedig az amerikaiaknak - sorolta. - A férjemtől kaptam, együtt újítottuk fel, ez a családban már a második veterán autó. De már a lányom is megfertőződött, úgyhogy lehetséges, hogy jövőre mindhárman külön autókkal érkezünk a gyöngyösi bemutatóra. A motorok közül a legrégebbivel, szintén Szlovákiából, Robert Grenda érkezett egy 1920-as Harley-Davidson-nal. De felvonultak hazai márkák is, mint a Csepel, a Pannónia. A vezetők térképpel ellátott pontozófüzetet kaptak, amelyet minden állomáson kitöltöttek a szervezők. Abasár után Kisnánán, a második pihenőnél a várat is meglátogatták, majd indultak a végállomásra, Parádfürdőre. Vasárnap felvonulás, eredményhirdetések zárták a mátrai vete- ránautó-találkozót. H. É. Sárkánysóhaj, füstölt vadmalac BÜKKSZÉK Aki hétvégi programként a polgármesterek 13. alkalommal megrendezett főzőversenyét választotta, az jól döntött. Idén 24 önkormányzat jelezte a részvételét. Sokan érkeztek a Felvidékről és a Vajdaságból is. Az ünnepélyes megnyitón Zagyva Ferencné polgármester köszöntötte a vendégeket. Dél körül, amikor az ítészek elindultak az ételeket végigkóstolni, már mennyei illatok terítették be a környéket. A sirokiak kondérjában Sárkánysóhaj névre keresztelt zöldséges, gombás, húsos ragu kínálta magát, a parádiak kapros tejfölös töltött káposztával rukkoltak elő. A felvidéki gömörligetiek ínycsiklandó rablóhússal készültek, Gö- mörpéterfalva csapata füstölt vadmalacot főzött káposztával töltött gombóckákkal. Egercsehi alkalmi szakácsai töltött paprikával csábították a vendégeket. Nem hiányoztak a csülkös babgulyás, a pacal-, birka-, szarvas- és egyéb pörköltek. A szórakozásról napközben hagyományőrző csoportok, Tóth Éva és Leblanc Győző gondoskodott, este Keresztes Ildikó adott koncertet, megalapozva az utcabál hangulatát. B. K. Horváth László honatya kiosztja a főzőkanalakat Fotó: Gál Gábor Orbán üzenetét vitte Nyitrai Zsolt A 23. Országos Polgárőr Nap és 6. Országos Lovas Polgárőr Szemle megnyitórendezvényén - Pintér Sándor belügyminiszter, Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke - társaságában részt vett Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége ország- gyűlési képviselője is. Az egri honatya megköszönte a polgárőr közösségnek, hogy önkéntesen vigyázzák a települések biztonságát, s az illegális migráció idején részt vesznek a magyar határok védelmében. Orbán Viktor üzenetét is átadta a jelenlévőknek: „Magyarország azért is erős és büszke európai ország, mert vannak polgárai, akik akár szabadidejük terhére is keresik azt, miként szolgálhatnának jobban hazájuknak és otthonuknak. Önök számtalan alkalommal bizonyították, hogy a magyar társadalom, a rendőrség, a honvédség és a kormány számíthat a polgárőrökre” - idézte a kormányfőt. A távirati iroda tudósítása szerint a nyíregyházi polgárőr napon több mint ötezren vettek részt az ország számos területéről. S. S.