Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-17 / 139. szám
A sportolás körülményeinek javítása alapvető fontossággal bír a referensnél Július elején már birtokba lehet venni a városi stadiont Július első hetében birtokba lehet venni a felújított Szentmarjay Tibor Városi Stadiont, ahol kiváló körülmények várják majd a sportolni vágyókat. Petrovai József a téma kapcsán az atlétikaélet fellendüléséről is beszélt, miként a sportreferensi tisztségben eltöltött két év tapasztalatait is megosztotta. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu ATLÉTIKA A létesítmény - jelentős - részbeni használói, vagyis az egri atléták már használják a remek rekortánt. Sokat vártak rá, de megérte. A 350 millió forintos beruházás eredményeként felújított Szentmarjay Tibor Városi Stadiont hamarosan a nagyközönség is használhatja.- A következő hónap elejeén bizonyosan megtörténik az átadás - szögezte le Petrovai József. - A hivatalos, ünnepi ceremóniával egybekötött rendezvény szeptemberi határidővel szerepel a tervezett programban, amelyre szeretnénk meghívni magyar bajnoki érmes versenyzőket is. Most viszont a legfontosabb, hogy már a nyáron lehet futni a stadionban. Harminc éve bíztunk hasonlóban, most valóra vált. Mivel azonban jelentős értékről van szó, vigyázni kell rá, és óvjuk majd. Az alkalmankénti használatért megállapított kétszáz forint és az éves díjat jelentő tizenötezer forintos bérlet azt a célt szolgálja, hogy egy alkalmazott személlyel a létesítmény megóvása érdekében egész napos felügyeletet biz: tosítsunk. A pályarendszabályok betartása mindannyiunk közös érdeke. Kevés az elhivatott fiatal A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) ugró és több próba szakágvezetője, egyben az Egri Városi Sportiskola atlétikai vezetőedzője szerint a komfortosabb körülmények húsz-harminc fővel növelik a sportágba bevonható fiatalok létszámát, mert jelenleg kevés az olyan gyermek, aki igazán* elhivatott, akiből versenyző is válhat. Ám a fejlesztés ezzel nem ér véget.- Öltözőként a Kemény Ferenc Sportcsarnok helyiségei állnak atlétáink rendelkezésér, ahol a konditermet is az EVSI működteti majd, így azt mi is használhatjuk - folytatta a szakember. - És ha már az eszközöknél tartunk, azt csak érzékeltetésként mondom, a különböző, a nemzetközi szövetség által is elfogadott sportszerek értéke 60 millió forintot tesz ki a (MASZ) által nyújtott 250 milliós támogatásban. Ehhez csatlakozik majd az a hatpályás, 80 méter hosszú futófolyosó, amely a 2018/19- es versenyévadban kerülhet átadásra. Mindez így együtt Fotó: Huszár Márk Szeles Bálint 110 gáton halad afelé, hogy hírnevet szerezzen az egri atlétikaéletnek. A feltételek adottak hozzá mm PBi ilÉplf Wety h . 11 1 ^ > tppi - ; i '/h? kiválóan alkalmassá teszi a létesítményt például edzőtáborozásra is.-Erre már futottak be igények, vagyis eléggé leterhelt lesz a pálya. Amikor ugyanis beindul a nagyüzem, délelőttönként iskolások, sőt terveink szerint óvodások is mozognak majd a létesítményben. Mindennek az alapja Petrovai József arra is kitért, hogy a kivitelezés során helyes megoldásnak számított a teljesen felújított futball- pálya alácsövezése. Erre bizoA pályaavató átcsúszott az idei évre Tavaly szeptemberben írtuk, hogy pályabejárást tartottak az önkormányzati és a városi sportvezetők a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, amely a kapcsolódó beruházásokkal együtt mintegy nettó 350 millió forintból újul meg. Ebből a pénzből azonban még nem lesz új lelátó és öltöző, ezek majd csak a második ütemben kerülhetnek sorra. Az új, élőfüves (Ausztriából érkezett) borítást kapott labdarúgó- pályát 105 méter hosszan és 63 méter szélesen jelölik majd ki, és arra is mutatkozik esély, hogy még az idén (vagyis 2016-ban) pályaavató mérkőzést rendeznek a létesítményben. A nemzetközi hármas, ötös, hatos viadalokra alkalmas rekortán futópálya végül nyolc helyett hatsávos lesz, és az atléták külön dobópályát is használhatnak a salakos játéktér helyén, amit ugyancsak elláttak világítással. nyítékot szolgáltatott a nem is oly régi monszunszerű esőzés, amely után egy órán belül már nem volt víz a füves játéktéren és a futókörön sem. A nedves közeg kapcsán az atlétika fontosságát is megvilágította a szakember.- Az atlétika mindig is a szívügyem volt. Ez minden sportág alapja. Gyerekkorban az lenne a leglényegesebb, hogy a fiatalokat tanítsuk meg a helyes mozgásra, fejlesszük a törzsizmokat, mert e nélkül nincs „felépítmény”. Mivel ehhez csak egy tornacipőre van szükség, nagy áldozatot nem követel a szülőktől. És itt jön az iskolai testnevelők nagyobb szerepe, mert ez csak velük karöltve működhet jól. Ahhoz, hogy a piramis alja széles legyen, nélkülözhetetlen a szakembergárda, amelynek tagjai aztán a kiválasztásban is döntő érdemeket kell, hogy játszanak. Ugyanakkor nem tartom jónak, a gyerekek korai sportág-specializálódását. Az óvodákban és az alsó tagozatosoknál a játékos forma a lényeg. Jó lenne visszahozni a képzésbe a játékosságot és a verseny- szellemet, mert ez mintha kiveszett volna az évek során. A sportreferensi feladat további lényeges részének tartom, hogy a mindennapos testnevelés keretében az iskolák közötti együttműködés jó vagy jobb legyen. Arra pedig, hogy egy-egy sportággal alaposabban is megismerkedjenek a fiatalok, a tanórák tömbösítése jelenthet célravezető eszközt. Berecz Berni abbahagyta A versenysportra rátérve, a Székesfehérváron rendezett 122. felnőtt magyar bajnokságon három számban voltak érintettek az Egri Sportiskola SE indulói. A 400 méteres síkfutásban Tóth Norbert (49.58 mp) negyedikként ért célba, a Szeles Bálint, Kékesi László, Bóta Ármin és Tóth Norbert alkotta 4x400 méteres egri váltó ötödik helyen végzett (3:29.82 perc), míg gerelyhajításban Bóta Ármin (50.85 m) 11. helyen zárt. Az Egerből a Honvédhoz igazolt Kádasi Zalán a 100 méteres síkfutásban hatodik helyen fejezte be az ob-t. De ha már Kádasi!- Zalán a felnőtt válogatottságig vitte, ám családi okok miatt távozott tőlünk, amit nagyon sajnálunk - folytatta Petrovai József. - Nagy érvágásnak számít az is, hogy a riói kerettag Berecz Bernadett abbahagyta a versenyzést, mert a munka és az edzősködés mellett már nem jutott kellő ideje a felkészülésre. Ugyanakkor a korosztályos válogatott Szeles Bálint ide felvételizik az egri egyetemre, vagyis a 19 éves fiatalemberre továbbra is számíthatunk. Fő száma a 110 gát, amelyben a junior Eb-re már megfutotta a szintet. A kontinensviadalt egy hónap múlva rendePetrovai József. Szívügye az atlétika Fotó: Lénárt Márton zik Olaszországban. A Pásztorvölgyi iskolában ősztől lesz negyedikes az a Tóth Norbert, akitől 200 és 400 méteren várhatunk sokat. A lányoknál a hárompróbázó Vancsik Petra és az EYOF-on történő indulásra is esélyes Nagy Júlia neve kívánkozik az élre. A 15 éves sprinter 100 és 200 méteres síkfutásban, valamint a 4x100-as váltóban érdekelt, ám egy műtét miatt sajnos hónapokat kellett kihagynia. Rúdugrás is lesz Berecz Bernadettet szerencsére nem veszítette el a klub, a 29 éves szakemberre ugyanis edzőként számíthat az ESSE. A fiatal trénergenerációt tehetséges korábbi versenyzők alkotják.- Bernin kívül Asszonyi Evelin és Gotyár József is rendelkezik csoporttal, egy-egy társaságba tizenöt gyerek tartozik. Ez a szám nem nagy, ezért is örömteli, hogy az új otthonként szolgáló stadionban a egészen fiatalok számára is kiváló körülmények között lehet sportolni. Ez pedig az első lépést jelenti ahhoz, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk. Sokat dolgozik a tapasztalt garnitúra elismert tagjaként Fejes Péter, aki számára - velünk együtt - az jelentett jó hírt, hogy Spiriev Attila MASZ-sportigazgató ígérete szerint rúdugrólehetőség is lesz majd az új pályánkon. Ilyenre még nem akadt példa Egerben! Az ugyancsak a Kemény Ferenc Sportiskolái Általános Iskola testnevelőiéként oktató Fejes Adrianra is jobban számítunk a jövőben. Új csarnokok is épülhetnek Az elkövetkezendő időszak számos más tervet is tartogat a sportreferens részéről. A személyi ügyekről így kanyarodtunk vissza a létesítményekhez.- A stadion és a körcsarnok fejlesztésén túl a város más területein is gondolkodunk abban, hogy miként lehetne még jobb feltételeket teremteni a sportoláshoz. Az a napokban dőlt el, hogy szabad utat kapott a volt dohánygyári salakos pálya helyén építendő sportcsarnok ügye, mint ahogy az elképzelések között szerepel egy, a Lajosvárosban létesítendő munkacsarnok felhúzása is. Ebbe a városrészbe szeretnénk rekortán futópályát is, míg a Bem tábornok utcai épületegyüttes bizonyos fejlesztésekkel igazi sport- centrumként szolgálhat majd. A Felsővárosban már akad példa szabadtéri kondiparkra, nos, mi ebből többet is akarunk. Az Érsekkertben kialakításra váró rekortán futókör szintén napirenden szerepel. Vagyis talán a fentiek alapján egyértelműen kitűnik, csak a körülmények biztosításával lehet arra esély, hogy mozogni vágyó emberből még többet láthassunk. Ezen dolgozunk.