Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-04 / 102. szám
12. KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2017. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK Bódultán okozott balesetet, majd inni ment Gyerek ütközött gyereknek A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába május 2-án, kedden, este kilenc óra tájban futott be a bejelentés, ami szerint Halmajugrán, a Petőfi utcában történt baleset. Az eddigi adatok szerint egy kerékpárral közlekedő tízéves fiú nekiütközött egy, az út szélén parkoló járműbe éppen beszálló, háromesztendős kisfiúnak, aki ennek következtében orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett. Sz.Z. Segített az érzékelőeszköz Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban az Árpád téren május 1-jén este. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók méréseket végeztek és egészségre ártalmas szén-monoxid- koncentrációt mutattak ki a műszereik. A két felnőtt és egy gyermek nem panaszkodott rosszullétre, lakosságvédelmi intézkedésekre sem volt szükség. Sz. Z. A mai szünnap a tűzoltóknál Május 4-e Szent Flórián napja, a tűzoltók védőszentjéé, .1991 óta a magyar tűzoltóké. A katasztrófavédelem hivatali állománya számára a mai munkaszüneti nap. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, a kirendeltségeken, a tűzoltó-parancsnokságokon és a katasztrófavédelmi őrsökön az ügyfél- fogadás szünetel. A munkaszüneti nap a készenléti szolgálatot nem érinti, így a bejelentések felvétele a 112- es segélyhívó számon ezen a napon is biztosított. Sz. Z. Ötszázasért árulta a csomagolt drogot Fóliából hajtogatott „pakkokba” csomagolta a kábítószert és darabját egy ötszázasért árusította az a tarnaörsi fiatalember, aki ellen nemrég emeltek vádat. Kábító hatású anyagtól bódultán okozott autójával balesetet Egerben egy középkorú férfi, neki is bíróság előtt kell majd felelnie. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE A birtoklásától a szenvedélykeltésen át a vele való kereskedésig számos bűncselekmény valósítható meg kábítószerekkel. Mivel egyre elterjedtebb a kábító hatású anyagokkal való visz- szaélés, újabb információkért a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivőjéhez fordultunk. Dr. Konkoly Thege László példákkal illusztrálta a Hírlapnak, hogy mik lehetnek e bűntények következményei. Mérőkanalat, digitális mérleget, fóliát vásárolt a vádlott.- A kábítószer-kereskedelemmel függ össze az az ügy - említette -, amelyben a Heves Járási Ügyészség egy 26 esztendős férfit vádol. Tavaly határozta el, hogy új pszichoak- tív anyagokat ad el, kiegészítendő a jövedelmét. A vád szerint mérőkanalat, digitális mérleget, fóliát vásárolt. Jászsági helységekből szerezte be az értékesítésre szánt anyagot ottani terjesztőktől. Az N-etil-hexedron és etil-hexedron tartalmú szereket a tarnaörsi otthonában kimérte, félgrammos, alumínium fóliából hajtogatott „pakkokba” csomagolta, s ezeket darabonként 500 forintért adta el vevői körének. A vádhatóság kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív A drog bűvöletében. Bűntényre is csábíthat Fotó: Shutterstock Életfogytig rács mögé juthat a tettes A jogszabályok szerint a tiltott anyagokkal folytatott bármilyen engedély nélküli tevékenység bűncselekménynek vagy - kisebb mennyiség esetén - szabálysértésnek minősül, s szankciókkal jár. Ezek közül a legsúlyosabb életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet, ami azzal szemben alkalmazható, aki a kábítószer-kereskedelmet jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszövetségben, esetleg hivatalos, illetve közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva követi el, vagy különösen jelentős mennyiségű kábítószert birtokol. Az új pszichoaktív anyaggal visszaélés esetén ezek a lehetséges jogkövetkezmények enyhébbek, de az egyes elkövetői magatartásokat a jogalkotó itt is jellemzően szabadság-' vesztéssel fenyegeti. Az ügyészség e jogszabályi előírásokat szem előtt tartva tesz indítványt a tiltott szerekkel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben letöltendő fogház-, börtön-, sőt fegyházbüntetés kiszabására. Ez igaz a kereskedőkre, de adott esetben a fogyasztókra is. anyaggal visszaélés bűntettével vádolja az előzetes letartóztatásban lévő férfit. Azt indítványozza, hogy a járásbíróság sújtsa őt letöltendő börtön- büntetéssel, rendeljen el vagyonelkobzást, kötelezze több mint 400 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. Kábítószer-fogyasztással összefüggésben elkövetett több bűncselekmény a vád egy 34 éves, büntetett előéletű személlyel szemben - ismertetett egy újabb esetet dr. Konkoly Thege László. A vádlott 2015 júniusának egyik estéjén randalírozott Noszvajon, egy pincében, am- fetamin hatása alatt. Pinceajtókat rugdosott, kitört egy farönkből készült padot. Pár nap múlva Egerben, a Cifrakapu úton közlekedett bedrogozva az autóján két utasával. A Tetemvár útnál áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek. A karambol után társaival kiszállt az autójából, majd besiettek a belvárosba, s italozásba kezdtek. A férfi vérében - az alkoholon túl - karba- mazepin, s nordiazepam nevű új pszichotrop anyagokat is kimutattak, melyeket a járművezetés előtt fogyasztott. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a Noszvajon történtek miatt garázdaság vétségével, az egri tettei okán pedig bódult állapotban elkövetett járművezetés, cserbenha- gyás, kábítószer-birtoklás vétségével vádolja őt. Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés kiszabására tett indítványt, s arra, hogy a bíróság rendelje el a korábban felfüggesztett, 10 hónap börtönbüntetésének a végrehajtását is. Az ügyészség - a 300 ezres bűnügyi költség megfizetésére kötelezésen túl - indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a közügyek gyakorlásától és a közúti járművezetéstől. Kezdeményezte a vezetői engedélyének utólagos bevonását. Kiskorúakat rabolt ki a fiatalkorú GYÖNGYÖS Rablás bűntette miatt emelt vádat a bűntények idején még 18 éven aluli helybeli fiatalkorú és felnőtt társa ellen az ügyészség - tájékoztatta a Hírlapot szerdán dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész. Az ügyben - lévén fiatalkorú az elsőrendű vádlott - az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség készítette el a vádiratot. A terhelt az elmúlt évben szeptember 23-án este a gyöngyösi zeneiskolával szemben lévő járdán két gyermekkorút kezdett követni. Utolérve őket az egyikük farzsebéből kirántotta a tárcát, s azzal elszelelt. A fiúk üldözőbe vették. Felszólították, hogy legalább az irataikat adja vissza. Beérték a terheltet, aki azonban, hogy megtartsa a tárcában talált ötszáz forintot, ököllel arcon vágta az egyik sértettet, s elszaladt. Letöltendő börtönbüntetés a vád indítvány. Tavaly október 4-én délután az egyik utcán lófrált a vádlott. Felfigyelt egy fiúra, aki egyedül sétált. Mellészegődött, pénzt kért tőle. Az nem adott neki, mondván, hogy nincs nála készpénz.- Akkor mi dudorodik a farzsebedben? - kérdezte a zaklató -, szétütöm a fejed, ha nem mutatod meg a tárcádat. A gyermek elővett egy kis aprót, ám a vádlott ezrest akart. Végül egy ötszázast csikart ki áldozatától. Két társával múlt év október 31-én kora hajnalban a Barátok terén körbevettek egy arra járó embert, megfenyegették, s elvették a telefonját és kétezer-hétszáz forintját. A vádhatóság a fiatalkorú terheltet rablás és csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja. Az utolsó bűn- cselekményt vele elkövető, ismertté vált felnőtt ellen szintén csoportosan elkövetett rablás bűntette a vád. Az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság mindkettejükre végrehajtandó börtön- büntetést szabjon ki. A vádlottak előzetes letartóztatásban várják az eljárás folytatását. Sz. Z. Német, lengyel rendőrök is ünnepeltek a Kéklámpás Napon Közös szolgálatról egyeztettek Mozgáskorlátozott nőt fosztottak ki EGER Nemzetközi programot is lebonyolítottak lengyel és német kollégáikkal a megye- székhely rendőri vezetői az elmúlt héten, pénteken megtartott Kéklámpás Napon - adott tájékoztatást a Hírlapnak Kovács Nikoletta rendőr főhadnagy, a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság (HMRFK) sajtóreferense. Már hagyomány, hogy megyénk más országok- beli partnerterületeinek bűnüldözőit vendégül látják a HMRFK nagyobb eseményein. Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg április 28-án a Kéklámpás Napot az Érsekkertben, ahol a különleges programokat nagy érdeklődés kísérte. A rendezvényen részt vett a lengyel és német rendőrök delegációja is, akik a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen - a korábbi együttműködés keretében - egyeztettek az idegenforgalmi idényben a közös szolgálat ellátásáról, a képzésekről, a határokon átnyúló bűnözés megelőzésében az együttműködési főbb lehetőségekről. Az egyenruhások együttesen ellátogattak a várba is, ahol közösen megkoszorúzták az ott lévő lengyel-magyar emléktáblát. Sz. Z. Tisztelgés és főhajtás az emléktábla előtt Fotó: beküldött FÜZESABONY Nagyon becstelenül, más egészségi gondját aljas módon kihasználva cselekedett az a városbeli tizenéves fiatalember, aki egy mozgásában korlátozott asszony értékét tulajdonította el az utcán április 30-án, vasárnap. Az illetőt a helyi bűnüldözőknek elég gyorsan sikerült elkapniuk. Minderről Kovács Nikoletta rendőr főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatta a minap a Hírlapot. Az eddigi információk szerint maga a bűncselekmény sértettje, egy mozgáskorlátozott füzesabonyi nő tett bejelentést a történtekről. Az említett nap reggelén, nyolc óra körül közlekedett éppen elektromos kocsijával a belvárosban. Váratlanul odalépett hozzá egy számára ismeretlen fiatalember, aki a kosarába elhelyezett pénztárcáját kiemelte és magával vitte. A jelzését követően a nyomozók igen rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit hamarosan előállítottak a Füzesabonyi Rendőr- kapitányságra. Ott gyanúsítottként kihallgatták, s a 19 éves fiú ellen kifosztás bűntett gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Sz. Z. *