Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-03 / 101. szám

> TWT1T TTl/N WWW ■ ^ W á w"% 16 SPORT HEVESÜHIRIAP 2017. MÁJUS 3., SZERDA A hátralévő három meccs még Hegedűs Tiboré EKFSC: új edző jön Gyöngyös után Egerben kerülhet a középpontba szakvezetőként Debre Viktor. A tréner először irányít női csapatot Fotó: Czímer Tamás Videó-póló Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com M indenekelőtt ismerjük el, a történtek tükrében jogo­san szerzett előnyt Egerben a Szolnok a férfi vízi­labda bajnoki döntőben, ahol új szabályok születtek. Eddig nem tudtuk, de itt már videóbíró is működik, meg úgy eleve, négy játékvezető a korábbi kettő helyett. Halad a technika, és a mai élsportban már egyáltalán nem meglepő, ha egy-egy kiemelt eseményen LED-falat használnak az élve­zeti szint emelésére. Hétfőn a Bitskeyben sem jelentett újdon­ságot, hogy a M4 Sport közvetítése jóvoltából minden érde­kes helyzet után jött a lassítás. Ezt pedig „nyilván” nem nézi meg a bíró és az ellenőr. „Csak” a szurkoló. És ez a szurkoló, megállapítva egy-egy íté­Kettő helyet négy spori vezethet. let jogosságát, biztosan úgy dönt, na jó, ez most nem volt kiállítás, akkor úgy kerek, ha az ellenfél is kap mind­járt egyet. Mert így sportsze­rű. Még jó, hogy az egysze­rű drukkeren kívül másnak sosincs ekkora igazságérzete. Ott van még technikai csodaként a sípok mesterei által használt fejmikrofon, amiből nemcsak a két érintett kap, hanem a két ellenőr is. Kommunikációs csoda a köbön, így vezethet kettő helyet négy spori! Milyen jó is, ugyanis több szem többet lát. Különösen, ha még a videó-visszajátszás is besegít. Félreértés ne essék, az eddig bravúrt bravúrra halmozó Mitrovics védései nélkül, és az emberfórban lövésig sem ju­tó akciók tudatában nehéz a Szolnok szintű csapat legyőzése. Ám ettől még tény, hétfőn is történtek újdonságok az álta­lunk olyannyira szeretett, de legalább annyira féltett sport­ágban... Tizenegyes Vécsen andornaki módra A 2016/2017-es szezon­tól Debre Viktor tölti be az Eszterházy KFSC NB I. B-s női csapatának vezetőedzői tisztségét, jelentették be tegnap délután a lányok edzését megelőzően. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com KÉZILABDA A vasárnapi, Bal­mazújváros elleni vereséget követő első tréning azzal kez­dődött, hogy az Eszterházy Károly Egyetem rektora, egy­ben az EKFSC elnöke, dr. Lip­tai Kálmán beszámolt a követ­kező idény szakmai stábját érintő személyi változásról. A váltás okairól a Keleti cső­HÍREK Érmek Tallinból ÚSZÁS Lázár Rita három ara­nyat, Pálfy Andrea egy ara­nyat és egy ezüstöt nyert a 34. észt szeniorbajnoksá­gon. A tallini versenyen elő­ször szerepeltek magyarok, akik az Eger Városi Úszóklub és Gyógy úszó tanoda színei­ben álltak rajtkőre. B. Cs. Aranyban Kulináék KARATE Az FSC Hono Dojo színeiben Kulina Regina és Kulina Szamanta megnyer­te súlycsoportját, Zug Gábor pedig másodikként végzett a Rátót-kupán. A vácrátóti ver­senyen 33 klub 263 nevező­je indult, öt füzesabonyival a mezőnyben. B. Cs. portban jelenleg harmadik he­lyem álló csapatának vezetője a következőket mondta.- Nem a legszerencsésebb évünket éljük, emiatt pedig a klub vezetői úgy határoz­tak, hogy változást eszközöl­nek a vezetőedzői poszton - zárta rövidre Rutka Péter. - Nyugodtan mondhatom, egy ideje már napirenden szere­pel a téma, ezért több szakem­bert is megkerestünk, míg vé­gül Debre Viktor lett a befutó. Szakmailag mindenképp ki­váló tréner érkezik az egye­tem csapatához. Az elveinken a továbbiakban sem szeret­nénk változtatni, vagyis jövő­re is fiatal, és egyetemünkön tanuló játékosokkal tervezzük a szezont. Nagy örömmel tölt el, hogy a Jordán Dániel ügy­vezetőnkkel közösen folyta­tott tárgyalások gyakorlati­lag néhány órát vettek igény­be, mert nagyon azonosak vol­tak azok a pontok, amelyeket mindkét fél lefektetett. Mivel az EKE rektora, valamint kan­cellárja is támogatta a döntést, ezért a napokban az aláírás is megtörtént, szóval most már egészen hivatalosnak számít, hogy a következő bajnokság­ban Debre Viktor ül a kispa- dunkon. Az újonnan érkező szakem­ber nem ismeretlen megyénk kézilabdaéletében, ugyanis a közelmúltban még a férfi NB I.-ben szereplő B. Braun Gyön­gyös csapatának vezetőedzői feladatát látta el. A Mátraalj- áról távozott, azonban Javier Sabaté szövetségi kapitány se­gítőjeként továbbra is tagja a magyar férfiválogatott szak­mai stábjának. Mint azt megtudtuk, egye­lőre egy év szerepel a megál­lapodásban, de természetesen senki sincs elzárkózva a foly­tatás elől. Rutka Péter ezen kí­vül azt is kifejtette, a napok­ban várhatóan aláírják jövő évi szerződéseiket a jelenlegi keret tagjai is, de már egy ide­je az új edzőt is bevonva tár­gyalnak az esetleges érkezők­kel, a cél ugyanis az ideinél sokkal eredményesebben sze­replő csapat kialakítása. Kulcsár a MOB új elnöke SPORTIRÁNYÍTÁS Kulcsár Krisztiánt választották elnök­nek a Magyar Olimpiai Bizott­ság (MOB) keddi tisztújító köz­gyűlésén. Az első körben a há­rom elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ek­kor 84 voks kellett volna. Bor­kai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 sza­vazatot kapott, így utóbbi kie­sett a versenyből. A második körben Kul­csár Krisztán 108, míg Bor­kai Zsolt - aki 2010-től irányí­totta a szervezetet - 51 voksot gyűjtött be, azaz a Nemzetkö­zi Vívószövetség sportigazga­tója lett a MOB új elnöke. MTI LABDARÚGÁS A megyei III. osz­tály 21. fordulójában: VÉCS-ANDORNAKTÁLYA II 0-11 (0-4) GÓL: Balogh P. (3., 27., 34., 43.), Barta (52.), Ferencz R. (54.), Ivády R. (61., 67., 83.), Bajzát L. (64.), Tóth G. (72.). BALATON-DEMJÉN 3-2 (2-0) GÓL: Hrivnyák (19.), Molnár Zs. (38.), Váradi M. (56.), ill. Ferencz R. (86.), Rácz (88.) NOSZVAJ-MEZŐTÁRKÁNY 0-3 (0-1) GÓL: Puzsoma (20., 35.), Tóth G. (41.) RECSK-NOVAJ 4-2 (2-1) GÓL: Puporka T. (7., 24., 85.), Suha B. (42.), ill. Karnizs (4.), Csík B. (79.) VÁRASZÓ-MIKÓFALVA 3-0 (2-0) GÓL: Para I. (33., 39.), Sály P. (76.). HEVESVEZEKÉNY- EGRISPORTCENTRUM 3-1 (1-1) GÓL: Bakos (45., 11-esből), Kiss M. (53.), Keskeny (68.), ill. Váradi E. (33.). KIÁLLÍTVA: Váradi E. (48.), Garabás (60.) SZABADNAPOS: DomOSZlÓ A bajnokság állása 1. Váraszó 20 14 4 2 56-23 46 2. A.-tálya II 19 13 5 1 85-26 44 3. Mezőtárkány 19 13 4 2 63-29 43 4.Recsk 20 13 3 4 79-41 42 5. Egri SSE 19 10 1 8 48-42 31 6. Balaton 19 9 3 7 46-44 30 7. Hevesvezekény 19 9 1 9 44-44 28 8. Mikófalva 20 7 4 9 46-55 25 9. Domoszló 19 6 3 10 34-47 21 10. Novaj 20 6 2 12 40-60 20 11. Bernjén 19 4 4 11 44-54 16 12.Vécs 20 4 2 14 35-86 14 13. Noszvaj 19­­19 26-95 0 14. Átány kizárva Kiváló bal lába volt Életének 51. évében el­hunyt Horváth László, a Domoszlóról indult ko­rábbi NB l.-es labdarúgó. A kiváló bal lábbal megál­dott középpályás szülőfa­lujában kezdte a futballo- zást, majd 19 évesen Hat­vanba vezette az útja. Ka­tonaként a Honvéd Papp Jó­zsef SE-ben rúgta a bőrt, on­nan igazolt - Csank János hívószavára - Békéscsabá­ra. Az. Előre színeiben Ma­gyar Kupa-győzelmet ün­nepelhetett 1988-ban, ami­kor a viharsarkiak a Bp. Honvéd ellen győztek 3-2- re. A csabai lila-fehérektől Vácra szerződött, onnan pe­dig a Videotonhoz. Élvonal­beli pályafutását 1995-ben Békéscsabán fejezte be. Összesen 60 NB L-es mér­kőzésen, 15 nemzetközi ku­pameccsen szerepelt, a Vác­cal bajnoki ezüstöt nyert és pályára lépett két Magyar Kupa-döntőben. A váciak­kal 1992-ben jutott a finá­léba, ám akkor az Újpest 1-0-ra győzött a Duna-par- tiak ellen. A profi időszak lezárultával visszatért Domoszlóra, ahol amatőr­ként rövid ideig még segítet­te a helyi együttest. Később elszakadt a labdarúgástól, és tanult szakmájában fes­tőként dolgozott. Hamvasztás utáni bú­csúztatásának időpontja egyelőre nem ismert. B. Cs. A váraszói Para István (elöl) kétszer, az andornaktályai Balogh Pé­ter (bordóban) pedig négyszer talált a kapuba Fotó: Lénárt Márton HIRDETÉS ÍYŐRIAUWETOKC GYŐR) AUDJETO KC GYŐRI AUDI ETO- KÉZILABDAKÁRTYÁK A MEGÚJULT KÉPES SPORTBA, LAPSZÁMONKÉNT 3 GYŐRI AUDI ETO-KÁRTYÁT TALÁLSZ A KÉPES SPORTBAN! KERESD AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! EXKLUZÍV INTERJÚK SZTORIK, H POSZTEREN A VILÁG «Skä- LEGMENŐBB csapatai t

Next

/
Thumbnails
Contents