Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-20 / 116. szám
g DIÁKVILÁG 2017. MÁJUS 20., SZOMBAT MEGNÉZTÜK A galaxis őrzői vol. 2. KRITIKA Nem tartozom azok közé, akik Marvel-filmeken nőttek fel, inkább az utóbbi években ismerkedtem alkotásaikkal. Azt talán még a rajongók egyetértésével is leszögezhetjük, hogy vannak közöttük jobbak és kevésbé kiemelkedő alkotások is. A galaxis őrzői azok közé tartozik, aminek már az első részénél érezhettük, hogy lesz benne valami új, valami szokatlan, és mégis lesz valami, ami összekapcsolja a többi Marvel-alko- tással. A második részt látva is azt állíthatom, hogy amitől igazán jó sci-fi akció A galaxis őrzői, azok a sokszínű, ám jól megformált, hibákkal teli és rettentően mókás karakterei, akik a második részben sem hagyják cserben azokat, akik egy kis humoros kikapcsolódásra vágynak. És lesz ebben minden: jó zenék, fordulatok, újabb hősök és antihősök, és egy kimondatlan szerelmi szál. Jó tanács: maradjanak a helyükön egészen a stáblista végéig, s váltsanak rá mihamarabb jegyet, mert hamarosan már lekerül műsorról a film. J. H. HIRDETÉS u ánia Filmszínház s Kávézó és Rendezvényközpont 8 Ezer tanuló, akikben a közös az, hogy a kedvencük a matek Vasárnapi számtanozás Medve Matek címmel rendeztek egész napos, szabadtéri, országos matematikaversenyt általános és középiskolai diákoknak az Esz- terházy Károly Egyetem Leányka úti létesítményeiben május elején. Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com EGER Még a gyülekező felhők sem vették el a kedvét annak a csaknem ezer diáknak, akik a campus területén is próbára tették tudásukat matematikából, pozitív értelemben olyannyira megszállottak.- A Medve Matekot 1999- ben rendezték meg először Debrecenben. Nincs különösebb oka a névválasztásnak, de a medve előbújik jó időben, többnyire kedves állat, reméljük, csalogató a matematika szerelmeseinek. Tanárok is kipróbálhatják magukat a megmérettetésen. Logikai feladatokat oldanak meg az ország minden tájáról érkezők. Az idei legjobbak részt vehetnek a június 10-ei döntőn, Debrecenben - tájékoztatott a Budapestről érkezett Gyimesi Bernadett főszervező, aki szintén jeleskedik a tárgyban, s szívvel-lélekkel segíti a résztvevőket, ha kérdéssel fordulnak hozzá. A matematika megszállottái: ezren versengtek a campuson Domoszlóiak az élmezőnyben Az ezer résztvevő között szép helyezéseket szereztek a „mieink”, hiszen a százkét csapatot számláló táblázaton látható Eger, Domoszló, Nosz- vaj, Gyöngyöstarján, Felsőtár- kány is. A negyedik helyezést a domoszlói III. András Általános Iskola hatodik osztályának csapata, az ötödiket szintén ezen iskola ötödikesei érdemelték. Nyolcadikak lettek az Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájának hatodikosai, az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 6. osztályos jelentkezői pedig kilencedikek lettek. Fotó: Márkus Attila Szétnéztem a campuson, mindenhol lelkes diákok - megyénkbeliek is jócskán akadtak -, csapatokban azon tanakodtak éppen, hogy a logikai feladatokat hogyan kell megoldani. Nem akartam nagyon zavarni, hiszen a szöveges „matekleckék” jól láthatóan teljes mértékben lefoglalták őket. Néhányukkal azonban mégis váltottam néhány szót. Eképp három fiúval, akik közül az egyik humorosan meg is jegyezte, hogy nem csel-e, hogy megszólítom őket, kedvezve egy másik csapatnak...- A kedvenc tárgyam a matek, az alapműveletek állnak hozzám a legközelebb - mondja az imént említett, nemcsak a feladatokban furfangos tanuló barátja, a Jászapátiból érkezett, tizenkét éves Patrik.- Természetesen azért vagyok itt, mert nagyon szeretem a matematikát, és reménykedem abban is, hogy csapattársaimmal jó helyezést érek el. JJogy melyik a kedvenc területem a tudományágon belül? Nos, azt hiszem, hogy az algebra - válaszolja kérdéseimre a tizennégy esztendős, Hatvanból jött Balázs. A futópálya felé közelítve három általános iskolás lány jött velem szembe, mindhárman jászapátiak. Úgy fest, arrafelé nagyon kedvelik a matematikát... Az egyikük megosztja velem, hogy a logikai feladatok a kedvencei. Én pedig levonom a következtetést, hogy ezek szerint a legjobb helyen van éppen, s talán van is olyan jó számtanból, hogy a legjobbak közt végzi a versenyt. _______________________________________HIRDETÉS Re mek pedagógusok, kiváló diakok alkotják a gimnázium közösségét Díjazták a legjobban teljesítőket a Gárdonyiban A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium Gárdonyi-díjjal jutalmazza azokat a végzős diákokat, akik gimnáziumi éveik alatt mindvégig kiemelkedő tanulmányi vagy sporteredményeket értek el. Mellettük egy kiváló munkát végző pedagógust is kitüntet az iskola nevelőtestülete. A 2016/2017-es tanévben rájuk vagyunk a legbüszkébbek. A 12/A OSZTÁLYBÓL FRANK ANNA DOROTTYA, aki a középiskolai éveiben jeles tanulmányi eredményt ért el. Példamutató magatartásé diák, aki a keresztény értékrendet méltóképpen képviselte iskolánkban. Rendezvényeinken rendszeresen vállalt feladatot, énekhangjával és hangszeres játékával emelte az ünnepségek színvonalát, a színjátszó kör aktív tagja. 2017- ben a Lukin László Népdaléneklési Regionális Versenyen első helyezést ért el. A 12/E OSZTÁLYBÓL ALBERTI GIULIA, a négy év során jeles tanulmányi eredményt ért el, magatartásával és szorgalmával példát mutatott társainak. Az osztályközösségben kiemelkedő szervezési munkát végzett. Sportiskolái tagozaton a kézilabda sportágban diákolimpia országos elődöntőn 3. helyezést, atlétika megyei diákolimpián a gerelyhaj ító-csa- pat tagjaként 3. helyezést ért el. A 12/A (NY) OSZTÁLYBÓL VARGA DÓRA TÍMEA, aki példamutató magatartású és szorgalmú diák, minden tanévet jeles, illetve kitűnő eredménnyel végzett, számos szaktanári dicsérettel. 2012 óta tagja a Magyar Vöröskeresztnek, ahol az évek során rendszeresen vállalt karitatív tevékenységet. Dóra a sportban is kiváló eredményeket ért el, 2016 áprilisában a Magyar Karate Szövetség gödöllői diákolimpiáján harmadik helyezett lett. A 12/E (NY) OSZTÁLYBÓL ZÁM DOROTTYA, aki minden évben kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Elkötelezett keresztény magatartása mindig példaképül szolgált diáktársai előtt. Megbízható munkavégzésére egyaránt számíthatott a közösség mind az iskola falai között, mind az iskolán kívül. Tanulmányi versenyeken öregbítette a Gárdonyi hírnevét. SAU FÉRT ZSÓFIA, kinek kiváló tanulmányi eredménye mögött lelkiismeretes és szorgalmas munka áll. Emellett rendszeresen vett részt az egyházi feladatok ellátásában iskolánk programjain, de azon kívül is. Szívesen segített társainak a tanulásban és a mindennapi feladataik ellátásában. Tanulmányi versenyeken eredményesen szerepelt. A 12/K (KNY) OSZTÁLYBÓL B0- ZSIK VIVIEN, jeles tanuló, aki 2016- ban a földrajz OKTV-n a kimagasló 10. helyen végzett, 2017- ben szintén a döntőbe jutott. 2014-ben az Országos Less Nándor Földrajzversenyen a 14. helyet szerezte meg. Csapatával a kollégiumok között megrendezett „Ki tud többet Egerről?” vetélkedőn kétszer is a második helyen végzett. A VI. Kárpát-medencei Történelemverseny döntőjében az előkelő 7. helyezést érte el. Szintén kollégiumi csapatával az első világháború történéseiből rendezett versenyen a 3. helyezést szerezték meg. Első világháborús témájú novellájával az egri önkormányzat által kiírt pályázaton 2015- ben 3. helyezést ért el. KÁDÁR KRISZTINA több évben is jeles és kitűnő tanuló, 2017-ben a magyar irodalom OKTV 2. fordulójába jutott. 2015-ben a József Attila-sza- valóverseny 3. helyét nyerte el a kollégiumok közötti versenyen. 2013-ban csapatával a röplabda-diákolimpiai megyei döntőjének 4. helyét szerezték meg. A kollégisták között megrendezett Eged-futó- versenyen 2015-ben pedig 1. helyezett lett. Tanácsaival és odafigyelésével sokat tett az osztályközösségéért. SZALLER NIKOLETT az 5 év alatt végig kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező, szorgalmas tanuló, aki kitartásával és odafigyelésével példát mutat osztálytársainak. Matematikából kiemelkedő országos és megyei eredményeket ért el: az Arany Dániel Matematikaversenyen 2014-ben és 2015-ben is a 2. fordulóba jutott, a Palotás József matematika-emlékverseny 4. helyét, a Dürer matematikaverseny 6. helyét és a Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny 3. helyét szerezte meg. A matematikán kívül érdekli az angol és a magyar nyelv, az Implom József-helyes- írási versenyen több évben is a megyei 3. helyen végzett. A KOLLÉGISTÁK KÖZÜL GÁRDONYI-DÍJAT KAPOTT JUHÁSZ DIÁNA GITTA. Kitűnő tanuló a diákönkormányzat volt elnöke, aki ebben a minőségében is sokat tett az iskoláért és az osztályközösségéért. Az osztálymiséken gyakran volt önkéntesen felolvasó. Az évek során többször szerepelt az adventi műsorban, a nemzeti imanapon, a ballagási műsorokban. A kollégiumok közötti versenyeken mindig eredményesen szerepelt. Érdeklődése és tehetsége főleg a történelemben és a szavalatokban mutatkozott meg. A Ki tud többet Egerről? elnevezésű versenyen csapatával többször 2. helyezést ért el. A Magyarország és az I. világháború elnevezésű kollégiumi versenyen csapatával a 2. helyen, míg a kollégiumok közötti szépkiejtési versenyen 1. helyen végzett. „A tanár híddáfeszül, s biztatja tanítványait, keljenek át rajta; majd miután megkönnyítette számukra az átjutást, boldogan összeroskad, arra buzdítva őket, hogy maguk építsenek hidakat. ” Ezek a hidak nap mint nap valami új és ismeretlen felé terelnek, ugyanakkor biztonságot és erőt adnak. A tanár, a híd, egyetlen másodpercre sem lazíthat, nem lankadhat figyelme tanítványai előtt. KOVÁCS OTTÓNÉ tanárnő kiváló oktató-nevelő munkát végző pedagógus is Gárdonyi-díjat kapott. 1997 óta oktatja iskolánkban kiváló szakmai színvonalon a magyar nyelv és irodalom tantárgyat, és szolgálja oda- adóan a ciszterci iskola közösségét. Magyartanárként eddigi pályáján gazdag lelki útravalót adott tanítványainak, valamint sokukkal ismertette meg a szavalás, a színpadi fellépés és a médiaszereplés örömét. Támogatásával tanítványai kipróbálhatták tehetségüket az újságírásban is. Tantárgyait eredményesen oktatja, amit a sikeres érettségik és a kiváló verseny- eredmények is jeleznek. Ebben az évben tanítványa az országos középiskolai tanulmányi verseny döntőjében a kiemelkedő 13. helyezést érte el. Áldozatos munkát végez annak érdekében, hogy a diákok megismerjék intézményük múltját és jelenét. Részt vett 325 éves oktatási intézményünk történetének kutatásában. Évek óta lelki- ismeretesen végzi a gárdonyis évkönyv nyelvi korrektúráját. Türelmesen, szeretettel neveli a rábízott gyermekeket. Személyisége, tettei azt közvetítik, hogy az állhatatosság, a szolgálat, az önzetlen munka és az istenhit a derű és a kiegyensúlyozottság forrása, s hogy mindennapi cselekedeteinknek értelmet ad a gondolat: „Amit a legkisebbel tesztek az emberek közül, azt velem teszitek.” i