Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-15 / 111. szám
2017. MÁJUS 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Asszonyverés, doromboltatás betyárok módjára Mámor, zene és jég a Mátrai Bornapokon Nem volt hiány a hét végén a Mátraalján a rendezvényekből. Nemcsak a Mátrai Bornapok, hanem a 130 éves mátrai turizmus programjai közül is választhattak mindazok, akik a város mellett döntöttek. Ám az időjárás közbeszólt, a jégeső és a viharos szél miatt szombat délután a Fő térről más helyszínre vitték át az eseményeket. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hua GYÖNGYÖS A Hanisz téren tartották a borvirtus ügyességi játékait, aminek nagyszámú közönsége is akadt. Igaz, itt elsősorban most is a gyerekeké volt a tér a hatalmas ugrálóvárral, elektromos autókkal és trambulinnal. A Fő téren minden korosztály megtalálhatta a számára legkellemesebb kikapcsolódást. Tánc, koncert, kirakodóvásár várta őket és a borvidék nedűit is kóstolhatták. Elindult az Ikarus 55 buszjárata is Gyöngyösről Sástóra.- Ezzel hivatalosan is elkezdődött a 130 éves mátrai turizmus programsorozata - közölte Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra lövője Turisztikai Egyesület elnöke, aki elmondta, Mátraszentimrén a 1920-as évek ételeit kínálták a két nap alatt, de volt lehetőség postakocsikázásra, túrázásokra, amelyeket szintén korabeli ruhába bújt túravezető bonyolított, és még táncház is várta a látogatókat. Ágnes asszony ruhája is korhű, kimondottan erre a napra készült: XIX. századi kézzel varrt polgári ruha a hozzá illő csipkeesernyővel. Mi is kipróbáltuk az igencsak nagy feltűnést keltő járatot. A retró busz hollóházi porcelánból készült kislámpája a négyes ülések asztalánál visz- szaidézte a régi idők hangulatát, ahogy a busz lengéscsillapítója is. így a harminc perc Kirabolják a mátraaljai betyárok a postakocsit. Ez játék volt az ünnep részeként Fotó: Czímer Tamás és az utána következő összes délutáni program is a hirtelen jött jégeső miatt. A szombat esti jéggel vert és kihalt belváros képe pénteken még éppen az ellenkezőjét mutatta. A bornapok péntek esti megnyitóján és az azt követő Gyöngyös Város Borának és a Gyöngyösi Hegyközség Borversenyének ünnepélyes eredményhirdetését követően szinte zsúfolásig megtelt a belváros. A helyi borászatok borai közül mindenki megtalálhatta a kedvére valót.- A Kis-Benedek Borászat rizlingszilvánijának, az idei városbornak is nagy sikere volt - tudtuk meg a borásztól. - Ez egy könnyed, gyümölcsös, jó ivású bor és egy jó technológiával még azoknak a borkedvelőknek is ízletessé válhat, akik nem igazán kedvelik a száraz bort - magyarázza. Pénteken még jó időben, jó hangulatban lépett fel a nagyszínpadon a Borostyán Néptáncegyüttes és a népes közönségnek az esti koncertet az Intim Torna Illegál adta. menetidő alatt meglehetősen vidám, de rázós utunk volt. A végállomáson a mátraaljai betyárok várták a gyanútlan utasokat asszonyveréssel, erőpróbával és még a dorom- boltatást is kipróbáltatták az érkezőkkel.- Sástón a mátrai turizmus emlékeiből összegyűjtött kiállításon túl, még vezetett túrákkal is készültek a szervezők - mondta el Szőke Szilvia, a Sástó Turisztikai Központ koordinációs menedzsere. Hazafelé, miközben a mátraszen- timrei asszonyok népviseletben kínálták a nagyon ízletes szlovák káposztás pogácsát az utasoknak, valósággal leszakadt az ég. A Fő téren eközben a színpadon még fellépett a Gyöngyösi Játékszín amatőr színtársulata, a Bene Egylet Mátrafü- red kultúrcsoportja és a Magyar Honvédség bemutatóját is meg tudták tartani. A sportegyesület gyermekeinek fellépése azonban már elmaradt A bornapok péntek esti nyitányán hirdették ki: Kis-Benedek György (jobbra) rizlingszilvánija lett Gyöngyös bora Fotó: Czímer Tamás Ismét jégeső Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu K icsit valóban túlzás ez már mostanában. Másodszor kapott el szombaton az autóban a jégeső, s ezt katasztrófaként éltem meg. Sástóról hazafelé már szakadt, be kellett zárni a retró busz ablakait, hogy ne verjen be az eső. Többen is aggódtak, vajon mi lesz Gyöngyösön? Semmi nem volt, éppen csak pár szem eső esett. A Fő téren akkor ment a kora délutáni program, éppen a katonák vonultak fel a színpadra. Beültem a kocsimba, Kisnánára igyekeztem másik eseményre. Még át is villant az agyamon, na, megúszták Gyöngyösön a nagy zuhét, végre nincs se túl hideg, igaz meleg sem. Aztán útközben hirtelen leszakadt az ég. Egyre csak pattogott, csak verte a jég az autót. Megálltam, ahogy előttem és mögöttem is a sorban. Próbáltam telefonálni. Sikertelenül. Nem hallottam, mit tanácsolnak a vonal végén. Induljak, vagy álljak? Közben fehér szőnyeggé állt össze az útra hullott kavics nagyságú jég. Vészvillogók monoton fénye, az ablaktörlő rit- musos mozgása, a kitartó és fülsüketítő kopogás, a tehetetlenség érzése kiszolgáltatottá tett. Csak vártam az út szélén, néztem a jégesőt. Elképzeltem, ahogy milliónyi horpadás lesz az autóm tetején, s hogy mi lesz a gazdákkal, a szőlővel. A virágzó gyümölcsfákkal, az erdővel, a kiskertekben a palántákkal? Mi lesz a gyöngyösi bornapokkal, a sástói túrázókkal? Ismét jégeső, vihar és károk. Tényleg túlzás ez már mostanában. A gondolataimat sem hallottam a jégkopogás miatt, Jeges áradat mosta a város több utcáját A jeges felhőszakadás rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szombat délt követő időszakban. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén vasárnap délutánra elkészült mérleg szerint előző nap ugyanilyen napszakjától tömegesen érkeztek a bejelentések elárasztott utcákról, udvarokról, pincékről. Összesen a hivatásos tűzoltó egységek 44,, az önkéntes tűzoltók csak a szombaton 33 helyszínen avatkoztak be. A házak pincéiben összegyűlt vizet kellet eltávolíta- niuk, az elázott és veszélyessé vált falak, épületrészek bontásában is segítettek a tűzoltók. A víz a lakóépületeken túl, még a gyöngyösi uszoda gépházába, továbbá két ipari létesítménybe és egy iskola alagsorába is betört és bizony jelentős anyagi károkat okozott. A vízeltávolítást szombaton délután és éjjel a gyöngyösi és a hatvani, vasárnap a gyöngyösi hivatásos tűzoltók folyamatosan végezték. A települések önkéntes tűzoltó egyesületei úgyszintén aktívan részt vettek a károk felszámolásában. A katasztrófavédelmi ügyeAz utcák Gyöngyösön több helyen fehérlettek a rengeteg jégtől. let azt is közölte, hogy a vasúti töltéseket is megrongálta a víz, kimosta a sínek alól például Karácsond közelében. Emiatt a Budapest-Hat- van-Miskolc vasútvonalon az érintett állomások között a vasúti közlekedés akadozott. Vasárnap délután még négy Gyöngyös környéki településen, mégpedig Atkáron, Gyöngyöshalászon, Karácsondon és Vámosgyörkön volt érvényben másodfokú belvízvédelmi készenlét. Sz. Z. Történelmi kalandjátékot tartottak hátrányos helyzetű családoknak a községbeli várban Lovaggá is ütötték a végén a legügyesebbeket KiSNÁNA Ügyességi feladatok, botvívás, íjászat, reneszánsz tánctanulás és herőcesütés is feladatuk volt azoknak a családoknak, akik részt vettek a községben található várban a Múltunk a jövőnk címmel megrendezett történelmi kalandjátékon.- A Heves Megyei Családi Esélyteremtési és Önkéntes Ház a Nemzeti Tehetség program keretében nyert egy pályázatot elsődlegesen a fiatal tehetségek kibontakozását segítő programok szervezéséhez. Ennek volt az egyik fontos része ez az elmúlt hétvégi, szombati program - árulta el A családok alkotta csapatok azonos korhű ruhában versenyeztek Galéria: heol.hu Fotó: Czímer Tamás a Hírlapnak Révészné Bőgős Zsuzsanna, a nyertes pályázat projektmenedzsere.- Már második évben pályáztunk sikerrel - tette hozzá -, hiszen tavaly is és az idén is hétmillió forintot nyertünk a hátrányos helyzetű települések, illetve családok részére kiírt projektre. Első alkalommal egyébként a környezetismeret iránt különösen érdeklődőket hívtuk el az előző esztendőben a Poroszlói Ökocentrumba, most viszont a történelmet igazán kedvelő családokat vártuk egy kis kalandjátékra a kisnánai várba. Tíz família érkezett erre a vetélkedőre, amire korábban már előzetes feladatokkal kellett készülniük. Az idei alkalommal Verpelét, Ivád, Vécs, Kisnána, Kerecsend, Besenyőtelek és Pétervására csapatai versengtek egymással régi korok világába kirándulva a feladatok segítségével. A hétvégi zord időjárás ellenére a kisnánai vitézek kitartottak. A nap folyamán egyébként nemcsak vetélkedtek, hanem olyan korabeli étket is megkóstolhattak, mint a cipóban tálalt káposztás bableves. A három legügyesebb család tagjait pedig lovaggá is ütötték Móré várában. H. É. ♦ t 4