Heves Megyei Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-26 / 96. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. ÁPRILIS 26., SZERDA Jobban megviseli a válás a kicsiket, mint gondolnánk A fiatalok közel fele elvált szülők gyermekeként nő fel A szülők az egymás elleni harc során sokszor nem érzékelik, mekkora fájdalmat okoznak a gyermeküknek Fotó: Shuttersock HÍREK Ismét megrendezik a versenyt EGER Az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, illetve az EKE Magyar Nyelvészeti Tanszékének közös szervezésében ismételten megrendezik a megyei helyesírási versenyt szerdán 14 órakor az intézmény Bartók téri épületében. A feladatok a tantervi követelményeknek megfelelően állítják próba elé a gyermekeket. SZ. E. A DK-hoz igazol a képviselő GYÖNGYÖS Dr. Szén Gabriella gyöngyösi önkormányzati képviselő az Magyar Szocialista Pártból (MSZP) a Demokratikus Koalícióhoz (DK) igazol - közölte a DK sajtóirodája. Az önkormányzati választáson a 8-as egyéni körzetet nyerő jogász-szociálpolitikus MSZP-DK-Együtt közös jelöltjeként nyerte el mandátumát a szocialista párttagjaként. Munkáját a jövőben a közös frakció tagjaként, de a DK párttagjaként kívánja folytatni. SZ. E. Változás az egri parkolásban EGER Május 1-jétől változik a parkolási rend a belvárosban - tudatta honlapján az EVAT Zrt. A fizető közterületi parkolók közül a Bitskey Aladár uszoda déli része előtti, a Petőfi téri, a Fürdő utcai és a Csákány utcai parkolóhelyeken május 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakban mindennap 8-tól 18 óráig fizetni kell a parkolásért. A Szépasszonyvölgy egész területén ugyanezen időszakban mindennap déltől 20 óráig lesz díjköteles a parkolás. Kérik, hogy figyeljék az információs táblákat. SZ. E. Bár az utóbbi években a statisztikai adatok szerint ha csak kevéssé is, de csökkent Magyarországon a válások száma, még így is rengeteg fiatal él elvált szülők gyermekeként. A házastársak sokszor haragban válnak el, pláne, ha egy harmadik fél áll a háttérben, ez pedig nagyban kihat a gyermekekre is. A jelenség okáról, következményeiről, valamint megfelelő kezeléséről dr. Ludányi Ágnessel, az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaságtudományi Kar Társadalomtudományi Intézetének megbízott igazgatójával beszélgettünk. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu EGER Manapság a válás már egyfajta konfliktusmegoldó stratégiának számít. A felek ahelyett, hogy szembenéznének a problémáikkal és megbeszélnék azokat, sokszor a számukra könnyebbnek tűnő utat, a házasság felbontását választják - kezdi a szakember mondandóját. Mindeközben azonban sokszor elfelejtkeznek arról, hogy a válás legnagyobb vesztese a közös gyermek vagy gyermekek, hiszen amíg a felnőttek esetében a felek tudatos döntéséről van szó, addig a gyermeknek nincs választási lehetősége, ennek pedig rövid, illetve hosszú távú negatív hatásai lehetnek a fiatal éle' téré nézve. Rövid távú hatásnak tekinthető, hogy a gyermeket a hirtelen jött trauma akár a fejlődésében is hátráltathatja, de ez főleg óvodáskorban jellemző, hiszen ebben az időszakban még sokkal inkább megviseli a válás a kisgyermekeket, mivel nagyon szorosan ragaszkodnak mindkét szülőhöz. Minél idősebb a fiatal, annál gyakoribb a harag, a szégyen, esetleg az agresszió megnyilvánulása, mivel saját, úgymond „rossz” viselkedésének tulajdonítja a szülők elválását. Ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, mindenképpen segítségre van szüksége a gyermeknek. Ez jöhet egy közeli jó baráttól, rokontól, de a legjobb, ha az elvált felek igyekeznek minél több időt együtt tölteni, beszélgetni vele, hogy megértse, a kialakult helyzet nem az ő hibájából történt. Megkönnyítheti az is a trauma feldolgozását, ha a fiatal azt látja, hogy a válás után a szülők kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak lesznek, hiszen akkor nem tudja magát hibáztatni, és könnyebb neki elfogadni a szülei döntését. Az intézetigazgató kifejtette, a válásnak a rövid távú hatásai eltörpülnek a hosszú távú, akár a fiatal egész életét végigkísérő negatív hatások mellett. Ha a gyermekkorban történt válás különösen nehéz volt, sok haraggal és traumával, az akár a fiatal családra vonatkozó felfogását is befolyásolhatja, és legrosszabb esetben okozhatja azt is, hogy egész életében bizalmatlan lesz minden emberi kapcsolatában, nem csak a párkapcsolatokban.- Mindezt azonban nem olyan nehéz megakadályozni - teszi hozzá a szakember. A legfontosabb, hogy mindkét szülő felismerje, mekkora fájdalmat és traumát okozhat ez a gyermeknek, és igyekezzenek ezt megakadályozni. Fontos, hogy a fiatal ne azt lássa, hogy a felek haraggal, akár utálattal válnak el. Üljenek le, lehetőleg a két szülő együtt a gyermekkel, és beszéljék meg, miért is bontják fel a házasságot, ‘és biztosítsák róla, hogy neki ebben nincs szerepe. Igyekezzen mindkét fél a lehető legtöbb időt tölteni külön-külön is a fiatallal, és minél többet beszélgetni vele, hiszen akármilyen kicsi is a gyermek, lesznek kérdései a történtekkel kapcsolatban, amikre fontos, hogy választ kapjon. Jó megoldás lehet egy szakember bevonása is, ha a szülők úgy érzik, nem tudják kezelni a kialakult helyzetet. Hiszen egy külső szemlélő objektiven látja a szituációt, és segíthet a problémák feldolgozásában vagy átvészelésében, a gyermeknek és a szülőknek egyaránt. Egy hétig élt áram nélkül a hó fogságában SZILVÁSVÁRAD, BÜKK FENNSÍK A szilvásváradi erdészeknek nemcsak az utakat kell megtisztítaniuk az elmúlt hét viharos időjárása során kidőlt fáktól, hanem egy kollégájukat is ki kellett szabadítaniuk a hó fogságából. Bognár Bence, az Egerer- dő Zrt. Szilvásváradi Erdészetének vezetője a Hírlapnak elmondta: a Bükk-fennsí- ki csurgói szolgálati vadászházban élő erdészük, Hajdú Pál múlt szerdán járt utoljára Szilvásváradon, akkor kezdődött a havazás is.- Pali berendezkedett a téli időjárási viszonyokra, de ez a hó kicsit még őt is meglepte. Autóval indult el visszafelé, de már akkor elakadt, úgyhogy a hazafelé vezető utat is gyalog kellett megtennie - mesélte az előzményekről az erdészetvezető. Mint megtudtuk: a Bükk-fennsíkon lakó erdészt egy hétre zárta el a külvilágtól a 80 centiméter vastagságú hó, és onnantól kezdve áram sem volt a házban, nem működött az aggregátor. Kedden, miután nagyjából felszabadították a fennsíkra vezető utakat a hótól és a törmeléktől, egy rakodógéppel ástak utat a vadászházig, ahová eljuttattak egy működőképes aggregátort is.- Pali jól van, semmiben sem szenvedett hiányt az áramon kívül. Van egy régi vezetékes telefonja, azon tartottuk a kapcsolatot. Van mit ennie és innia is, cserépkályhával fűt, a munkáját pedig továbbra is folytatja. A ház környékén jelenleg még negyven centiméteres a hó, de folyamatosan olvad - tudatta Bognár Bence. Az erdészetvezető elmondta azt is: a nagy szélben a legkevesebb kár egyébként a Bükk-fennsík környékén keletkezett, mivel ott a fák még nem voltak lombban, de lentebb a fenyvesek koronatörése igen nagy. A Szalajka-völgy és a Bükk-fennsík felé vezető utak csak most szabadulnak fel. A még fel-feltámadó szél jelenleg is akadályozza a munkát, így még körülbelül 1-2 hét, mire a helyreállítást és a kárfelmérést elvégzik a területen. SZ. E. Leépítés a Platt 2003 Kft.-nél Hagyományt teremtenének a versmondóknak „A Dunánárt szavalták Egyelőre nem lakható az otthon FELSŐTÁRKÁNY A piaci környezet átalakulása miatt 120 munkatársától válik meg a Platt 2003 Kft. A cég leépíti fémalkatrészgyártó kapacitásának jelentős részét, mert a piac kedvezőtlen változásai - csökkenő kereslet, drasztikus alap- anyagár-emelkedés, megváltozott támogatási és munkaerőpiaci környezet - miatt a terület veszteségessé vált. A vállalkozás alapos mérlegelés után hozta meg e fájdalmas döntést. Jelenleg a folyamat előkészítése zajlik. Mindettől függetlenül valamennyi megbízásukat szerződés szerint teljesítik, derül ki közleményükből. SZ. E. NAGYRÉDE Tizenkét iskola, huszonegy versenyzője szavalt a Kük hatvani tankerület első alkalommal megrendezett szavalóversenyén - tudtuk meg Bozsik Istvántól, a versmondó verseny egyik szervezőjétől. Elmondta, a legtöbben József Attila A Dunánál című művét szavalták. A 2. és a 3. osztályosok versenyében a recski Ko- rózs Balázs, a 4. és 5. osztályosok között Bocsi Noel lőrinci diák szavalt a legszebben, illetve itt egy különdíjat is kiosztottak, ezt a halmajugrai Lakatos Orsolya érdemelte ki. A felsősöknél, Kozári Csenge Visontáról ért el kiváló minősítést. H. É. Hagyományteremtőnek szánták a versenyt Fotó : Czímer Tamás Április 23-án a kora délutáni órákban tűz keletkezett a Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Egri Gyermekotthonának Hevesaranyosi lakásotthonában. A lángokat a pétervásárai és az egri hivatásos tűzoltók elfojtották - adtuk hírül. Dr. Jungné Richter Judit, a Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, a szolgálatot teljesítő kolléganő azonnal intézkedett, biztonságba helyezte a gyermekeket, értesítette a tűzoltókat, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek, a tüzet gyorsan megfékezték. Személysérülés nem történt. Mivel a ház egyelőre alkalmatlan az ott-tartózkodásra, a gyermekotthon vezetője a gyermekeket másik két lakásotthonban helyezte el, ahol biztosított a folyamatos ellátásuk. A kárfelmérés folyamatban van, melynek megtörténte után a helyreállítás azonnal megkezdődhet. Valameny- nyi gyermek időben elhagyta az épületet, az eset során nem sérült meg senki. A tűzoltók jelenleg a szükséges utómunkálatokat végzik. B. K. 4 ■' ( * é