Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-09 / 58. szám

EGY PERCBEN Gránátok a föld alatt Többtucatnyi robbanószerke­zetet találtak a város határában ked­den és szerdán. Vélhetően a második világháború egyik csatájának marad­ványait forgatták ki a földből munká­sok a 21-es főúthoz csatlakozó felül­járó építése közben. Valamennyi grá­nátot a központi gyűjtőhelyre szállítot­ták, vagyis - az előzetes hírekkel el­lentétben - helyszíni megsemmisí­tésre nem került sor. ► 6 Évszakváltás, ellenőrzés HEVES MEGYE Egy-egy évszakváltás­kor karbantartással, átvizsgálással tetemes javítási költségekkel járó meghibásodásokat is megelőzhet­nénk. Érdemes például megnézet­ni a futóművet, mert a téli utakon több a kátyú, nehezebben is észre­vehetők, így elképzelhető, hogy ja­vításra szorul. A fékek sem marad­hatnak ki az ellenőrzésből, hiszen azok állapota minden szezonban kulcskérdés. ► 2 Humor nélkül nem jó élni EGER Nyuszika trilógiája hozta meg először a sikert az általános iskolá­ban Varró Dánielnek, aki azóta ha­zánk egyik legismertebb kortárs költője lett. A Kepes Irodalmi Est legutóbbi alkalmán pedig azt is el­árulta, miért fontos számára a hu­mor, és hogy pontosan mit is gon­dol az irodalomról, de természete­sen szóba került az utóbbi időben nagy port kavart gyermekverse is, amelyet sokan félreértettek. ► 5 Jó reggelt! ergo, a kisfiam az egyik na­pon arról panaszkodott, hogy az óvodás barátja ál­landóan ölelgeti. Gondoltam: ez a példa jó lesz arra, hogy elmagya­rázzam, a szeretet nem annyi, ha kimondjuk: „szeretlek”, hanem azt szavak helyett vagy inkább a sza­vakon tál a tettekkel is kimutathat­juk. így, kicsit tanítás jelleggel, fel­hívtam a figyelmét arra, ha most elpakolja a játékokat a nappali kö­zepéről, akkor tudni fogom, hogy szeret. És az ölelés szép dolog, hi­szen a barátok így is kifejezhetik szeretetüket. Gergő végighallgatta a mondókámat és tágra nyílt sze­mekkel azt kérdezte: - De anya, te is megölelgeted a munkahelyeden a többieket??! H. É. Hetvennégymilliárd a gyermekétkeztetés támogatására Mindenki lakhasson jól EGER Fontos eredménye­ket sikerült elérni a bölcső­dei, óvodai és iskolai étkez­tetés terén 2010 óta, hiszen 23 milliárd forintról két és félszeresére, 74 milliárd- ra nőtt az állami támogatás összege - mondta szerdán Nyitrai Zsolt miniszterelnö­ki megbízott a megyeszék­helyen. A honatya kiemelte: a cél, hogy minden gyermek jóllakhasson, támogassák a rászorulókat, a rendszeres gyermekvédelmi segélyben részesülőket, a nagycsalá­dosokat és akik fogyatékkal élő, súlyosan beteg gyerme­ket nevelnek. Ma több mint 620 ezer gyermek étkezhet ingyen vagy fél áron. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcso­latokért felelős államtitkára hangsúlyozta: fontos, hogy e támogatásban az egyházi fenntartású iskolák is része­süljenek. A katolikus intéz­mények 2,345 milliárdos tá­mogatást kaphatnak, ami 68 ezer gyermeket érint szerte az országban. ► 2 Buday Soma ebéd után az egri Ward Mária iskolában. Fontos, hogy senki ne maradhasson éhes Fotó: Huszár Márk Igazoltatás után is járt a virág Nőnapon köszöntötték a női sofőröket a rendőrök Fotó: Berán Dániel Tovább csökken a benzin ára Szükség van a Tisza-tó brandre TISZA-TÓ Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségé­ben, a projektek között ki­emelt helyen szerepel a tó kö­rüli kerékpárút befejezése - közölte a térség egységes képviseletét vállaló Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke, Kovács Sándor sajtótájékoztatón. A Tisza-tó TFT-t a tó által ha­tárolt négy - Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Bihar, He­ves és Jász-Nagykun-Szol- nok - megyei önkormányzat delegáltjai alkotják. Az új turizmusfejleszté­si törvény szerint a turiszti­kai fejlesztések termékalapú tervezését komplexebb, desz- tinációalapú veszi át. Ennek alapgondolata, hogy egy tér­ség hagyományainak színes kínálata jelentsen igazi vonz­erőt, ezért olyan - egyedi tar­talmú - térségi brandek fel­építése szükséges, amelyek márkastratégiáját az adott területen elérhető szolgálta­tások összehangolásával le­het sikerre vinni. A törvény­ben meghatározott feladatok végrehajtását ezentúl a Ma­gyar Turisztikai Ügynökség látja el. ► 6 HEVES MEGYE Megyeszerte közúti ellenőrzést tartottak a rendőrök szerdán. A hivatalos procedúrát kö­vetően azon hölgysofőrök, akiknél mindent rendben ta­láltak, egy szál szegfűt kap­tak a rendőröktől. Az akció során több mint kétszáz szál virágot osztottak ki. Infor­mációink szerint egyik au­tósnál sem találtak szabály­talanságot. A politikusok is a nőket köszöntötték tegnap: Nyit­rai Zsolt, Eger és térségé­nek országgyűlési képviselő­je az egri Sas úti élelmiszer- bolt parkolójában ajándékoz­ta meg a szebbik nem tagja­it. A gyöngyösi piac bejárata előtt pedig ötszáz szál piros szegfűt osztott ki Érsek Zsolt, az MSZP megyei és Orosz Bá­lint János, a szocialista párt városi elnöke. HEOL BUDAPEST Csökkenti brut­tó 3 forinttal a 95-ös ben­zin literenkénti nagykeres­kedelmi árát pénteken a Mól Nyrt., a gázolaj ára ugyanak­kor most nem változik - érte­sült piaci forrásokból a Ma­gyar Távirati Iroda szerdán. A csökkentésnek köszön­hetően a benzin átlagára így 363 forintra mérséklődik, a gázolaj ára 377 forint ma­rad. Legutóbb szerdán csök­HEVES MEGYE Kétszáz köb­méternyi élő fát vágtak ki Feldebrő külterületén azok a közmunkások, akiket a helyhatóságnál a Kígyós-pa­tak medrének a tisztításával bíztak meg, s elsősorban a vízparti bozót irtása, illetve a kisebb fakinövések kivágá­sa volt a feladatuk. A hat em­ber azonban jóval túlterjesz­kedett a munkakörén, úgy gondolták, ezt az elfoglaltsá­kent a benzin ára bruttó 5 fo­rinttal, a gázolajé pedig már akkor is stagnált. A benzin­ár 2012 április elején érte el csúcsát, akkor egy liter át­lagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012 január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Fontos tudni: az autósok 15-25 fo­rintos különbséget is tapasz­talhatnak a töltőállomások árai között. P. A. got pluszjövedelem szerzésé­re használják ki. A vád sze­rint abban állapodtak meg egymással, hogy saját szük­ségleteikre, illetve rendsze­res haszonszerzés érdeké­ben mások, valójában a köz javait megdézsmálják. Sem időt, sem fáradságot nem sajnáltak arra, hogy a mun­káltatójuktól kapott szerszá­mokkal a környék ligeteit is célba vegyék. ► 4 Közmunkások loptak a falu fáiból SZ E R K ÉSZT ŐS ÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 11 Ma változóan felhős-napos időben elszórtan alakul­hat ki kisebb eső, egy-egy zápor. A legmagasabb hőmérséklet 10 és 14 fok között alakul. ► 10 névnapot f Fanni nevű j olvasóinknak! * 2017. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK • XXVIII. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. ,f

Next

/
Thumbnails
Contents