Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-04 / 54. szám

EGER ES KORNYÉKÉ 2017. MÁRCIUS 4., SZOMBAT HÍREK Javíthatják a Teréz utcát SZARVASKŐ Több mint 5,5 millió forintot nyert a helyha­tóság a BM vis maior kere­téből a megrongálódott Te­réz utca felújítására. Szabó- né Bállá Marianna polgár- mester közlése szerint a me­redek út rézsűje csúszott meg, lehetetlenné téve a ne­hezebb járművek közlekedé­sét. Korábban a Rocskának nevezett területre is nyert pénzt a falu, s nemsokára mindkét felújításba belefog­nak. Örömmel vették, hogy a büszkeségpont-pályázatuk is nyert négymillió forintot. S. S. Kokárdák a templomkertben DEIVUÉÍ A közelgő nemze­ti ünnepre készülnek a falu­ban. A rendezvényt márci­us 15-én 11 órától tartják a templomkertben. Az óvo­dások adnak műsort. Őket a Demjéni Vagányok köve­tik szabadságharcos nóták eléneklésével. Az ünnepsé­gen Fodor Géza polgármes­ter mond beszédet. S. S. Mustrálják a borokat ANOöRJíAKTÁtYA Ismét meg­rendezik a bormustrát szom­baton, a művelődési házban. A borok versenyén túl másik rendezvényre is invitálnak ma: a tornateremben lesz az ott gyakorló Dalma Dance Klub táncgálája. S.S. Be kell jelenteni a kutakat EGERSZAU Az önkormány­zatfelhívással fordult az in­gatlantulajdonosokhoz, akik­nek portáján fúrt kút van. A 2016. június 4. előtt enge­dély nélkül létesített kutakat szankciómentesen bejelent­hetik a jegyzőhöz, a kutakra ugyanis fennmaradási enge­délyt kell kérni. S. S. Baltavai, fűrésszel lopni mennek, mintsem szüretelni Több mint tíz éve megszün­tették a mezőőri szolgálatot a településen, majd az ön- kormányzat négy éve vissza­állította azt. A rendőrséggel és a polgárőrökkel együtt­működve ketten vigyázzák az értékeket és a környeze­tet csaknem 4500 hektár­nyi területen. Sike Sándor sikesandor@gmail.com VERPELÉT A mezőőri szolgálat visszaállítására Farkas Sán­dor polgármester szerint azért volt szükség, mert erősen ér­ződött a hiánya. Nagy segítség természetesen, hogy a földmű­velési tárca támogatást nyújt a fenntartáshoz, hozzájárul a felszereléshez, illetve a mező­őrök munkabéréhez. így a te­lepülések költségvetését nem a szolgálat fenntartásának tel­jes összege terheli.- A 4500 hektár külterü­letünkön jelentős a szőlő-, a gyümölcsültetvény, az erdő, de a szántóföld, s a mezőgaz­dasági létesítmények is meg­kívánják az őrzést. A vagyon­védelmen túl a mezőőrök a környezet védelmében, az il­legális hulladéklerakás fel­számolásában is sokat segíte­nek - fogalmaz a városvezető.- Feladatunk Verpelét kül- és belterületén a mezőgazda- sági vagyon védelme a gazdál­kodókkal, a rendőrséggel és a polgárőrökkel együttműkö­désben - foglalja össze a teen­dőiket Szigili Dénes polgárőr, aki szerint a legkülönfélébb helyzetek adódhatnak. A ki­sebb ügyeket szóbeli figyel­meztetéssel is elintézhetik, de előfordulhat, hogy testi kény­szert is alkalmazniuk kell.- Arra kell nagyon ügyel­nünk, hogy az intézkedésünk jogszerű és szakszerű legyen - teszi hozzá, majd elmondja, hogy a lopások, lopási kísérle­tek szezonálisak. Télen a tű­Szigili Dénes és Bordás Richárd mezőőrök éjszakai bevetésen vigyázzák a földeket Fotó: Sike Sándor zifa, nyár végén a szőlő viszi a földekre a tolvajokat. Mér­téket nem nagyon lehet mon­dani, hiszen fogtak szőlőtol­vajt negyven zsáknyi lesze­dett szőlővel, vagy éppen fá­val megrakott kamionnal is volt dolguk. Bordás Richárd mezőőr is a természet szeretete miatt lett végül mezőőr. Korábban a bí­róságon dolgozott a biztonsá­gi szolgálatnál, így ismere­tei is vannak a „rosszfiúkról”. A verpeléti területek szerinte csodálatosan gazdagok termé­szeti szépségekben. Erdő, me­ző, mindenféle növényi kultú­ra megtalálható ezen a tájon, öröm itt dolgozni. Izgalmakkal teli a szolgálat A két mezőőr számos érdekes történet részese. Felidézték egyebek között a Várnak elne­vezett vulkáni kráter kerítését elbontani igyekvő fatolvaj ese­tét. Rá akkor figyeltek fel, ami­kor a szomszédos földeket el­lenőrizték. Azt persze nehéz megérteni, hogy ha a 4.2-es Audiba berakott fa értéke ke­vesebb, mint amibe az üzem­anyag kerül, miért lopja, mi­ért nem veszi. Fogtak meg fá­val trükköző szélhámost. Úgy­mond Szlovákiából hozta a fát, de a mérőszalagjának az ele­jéről 80 centiméter le volt vág­va. így amit 18 köbméterként értékesített, az alig 12 vdlt. Dénesnek legutóbb a körze­ti megbízott jelezte, hogy be­jelentést kapott: az egyik üres lakóingatlannál illetéktelenek tartózkodnak és ő nincs a vá­rosban. Sikerült is lefülelni egy, az ingatlant fosztogató ban­dát. Nem félnek - mondják. Amennyiben veszélyesnek tű­nik az ügy, azonnal jeleznek a rendőrnek. A trükköket, a szándékokat észlelik: aki bal­tával, fűrésszel bóklászik a kül­területen, biztosan nem szőlőt művelni indult. Bár legelő, erdőként kezelik a fás földeket ANOORNAKTÁIYA Tájékoztató levelet küld a lakosságnak az önkormányzat egy törvényi előírás okán. Vámosi László polgármester elmondta: 2009- ben fogadták el a fakiterme­lésről, az erdőről, az erdő vé­delméről és az erdőgazdálko­dásról szóló törvényt. Ennek alapján a falu az egri erdőter­vezési körzethez tartozik, s 2017-ig kell elkészíteni az er­dőtervet.- Légi felvételek alapján és terepbejárásokon számba ve­szik a már erdősített ingatla­nokat. A legalább fele részben befásodott területnél 5 ezer négyzetméter, de egy meglé­vő erdőterülethez csatlakozó földterületen már 1500 négy­zetméter esetén is erdővé nyil­váníthatják a földet. Elkerül­hető ez, ha megkezdődik a beerdősült terület letakarítá- sa, a fák kivágása - fogalma­zott a polgármester, aki jelez­te, hogy amennyiben az ingat­lant erdővé nyilvánítják, azt a továbbiakban a tulajdonosnak kötelező erdő üzemterv alap­ján kezelni, ami azért okozhat problémákat. S. S. Civileknek írtak ki pályázatot EGER Hatmillió forintot fordít a megyeszékhely önkormány­zata az idei esztendőben a „Ci­vil Alap szakmai programok megvalósítása 2017” című pá­lyázaton induló szervezetek támogatására - tájékoztatott Zentai László önkormányzati médiareferens, aki úgy fogal­mazott: a pályázattal azt sze­retnék elérni, hogy a város te­rületén működő civilek erősít­hessék a közösségük érdeké­ben végzett szakmai program­jaikat. A közcélú tevékenység támogatásával a helyi civil szektor közéleti részvételét is erősíteni kívánják. A határidő - ami egyben a postára adás utolsó napja is - március 24., péntek. Bővebb tájékoztatásért a humán szol­gáltatási irodához fordulhat­nak az érdeklődő szervezetek - tudtuk meg. S. S. Az Ady Endre Művelődési Ház meghatározó szerepet tölt be a falu közművelődési életében Mindenki háza a kisebbektől a nyugdíjasokig A megújult, korszerű fűtési rendszerrel is felszerelt helyi művelődé­si házban már az év első két hónapjában egymást érték a rendezvények. Január köze­pén, a leghidegebb napokban és a legnagyobb havazás ide­jén is megtelt a ház a Kem- pelen sakktornára érkezet­tekkel. Rá egy hétre a telepü­lés régi hagyományai szerint megünnepelték a magyar kul­túra napját, most pedig a bor­mustrára készülnek a hegy­község rendezésében. A kulturális intézmény te­vékenységéről Nagyné Urvöl- gyi Diana könyvtárost kérdez­tük. A szakember szerint az Ady Endre Művelődési Ház al­kalmazkodik a közvetlen kör­nyezetében élők művelődési elvárásaihoz és kielégíti a la­kosság művelődési és társas igényeit, ennek is köszönhe­tően a létesítmény a tevékeny­ségével meghatározó szerepet tölt be a helység közművelődé­si életében. Tartalmi munká­ja igen sokrétű és változatos. Rendezvényeken, előadáso­kon kívül állandó programok is várják a lakosságot. A helyi civil és más szervezetek prog­ramjainak is helyet adnak. Diana szerint itt tartják többnyire a nemzeti ünnepe­A magyar kultúra napját ünnepük a házban Fotó: Sike Sándor két, az évfordulókat, mint az említett kultúra napi rendez­vényt, vagy hamarosan a már­cius 15-i ünnepséget, később a magyar költészet napját. De vannak egészség-megőrzési, környezetvédelmi, pénzügyi programjaik is. Színesítik a gazdag palet­tát továbbá a helytörténeti elő­adások, a nyaranta gyerme­keknek rendezett citeratábor, valamint a civil szervezetek rendezvényei. A ház ad helyet a falugyűlésnek és más, példá­ul a lakosság biztonságát szol­gáló programoknak - rendőr­ségi tájékoztatók, polgárőr ösz- szejövetelek - is. S. S. Állandóság A művelődési ház állan­dó programjai között van az alakformáló torna Nipponzen- go hölgyeknek, akik kedvelik a mozgást. A könyvtáros sze­rint a gyermekekről sem fe­ledkeznek meg: idén is há­rom korcsoportban indított részükre akrobatikus táncok­tatást a Dalma Dance Club andornaktályai tagozata. Eb­ben az esztendőben tervezik a görög táncház megrendezé­sét is, illetve a nyugdíjasklub kéthetente itt tartja meg a foglalkozásait. «

Next

/
Thumbnails
Contents