Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-03 / 53. szám

Friss megyei híreket; információkat a facebook.com/heolsport/ oldalon olvashat A Barceloneta vereségével már négy pont a ZF-Eger előnye ÖSSZEFOGÁSA SZURKOLÓKÉRT! © ákolc A ZT3 Menesztették Horváth Ferencet LABDARÚGÁS A Diósgyő­ri VTK menesztette Horváth Ferencet, az NB l-es csapat vezetőedzőjét. A Debrecen és a Videoton elleni bajnoki mérkőzéseken Vitelki Zoltán látja el a vezetőedzői felada­tokat. Az új vezetőedzővel - aki a március 11-ei, Videoton elleni mérkőzés után veszi át a csapat irányítását - már megszületett a megállapo­dás, de őt csak később mu­tatják be. A DVTK 21 fordulót követően az éppen bennma­radást jelentő 10. helyen áll a táblázaton. S. K. Négyszáz síelő is érkezhet Zdiarba SÍSPORT Péntektől vasárna­pig Szlovákiában, a lengyel határhoz közeli Bachledo- va Dolina lejtőin rendezik a 10. Eger Városi Síbajnoksá­got. Zdiarban 14 kategóriá­ban állhatnak rajthoz a ver­senyzők. Az egyfutamos óri­ás-műlesiklás viadalra száz- kilencvenen neveztek, a hét­végi síelésen megközelítőleg 400 ember vesz részt. S. K. Esti mérkőzésen a vízilabdázók VIZES-VB A nyári budapesti vizes-világbajnokság vízilab­datornáján eldőlt, hogy a ma­gyar férfi- és női válogatott is . várhatóan 20.10 órakor kez­di csoportmérkőzéseit. Ez azt jelenti, hogy a magyarok a napi programban mindig az utolsó előtti mérkőzésen ug­ranak vízbe. A magyar női vá­logatott Japán legjobbjai el­len kezd július 16-án 20.10- kor, a férfiak egy nappal ké­sőbb Ausztrália csapata el­len mutatkoznak be. MTI Rooney ismét Liverpoolban? LABDARÚGÁS Angol lapérte­sülések szerint Wayne Roo­ney, a Premier League-ben szereplő Manchester Uni­ted válogatott futballistája, a nyáron kölcsönben visszatér korábbi klubjához, az Ever- tonhoz. NSO.HU nemzetig sport HIRDETÉS egyre közelebb a final six Több poszton is bevethető játékos érkezett Kisköre is motiválta Az Orosháza ellen már a finálé a tét Egygólos, de rendkívül ér­tékes győzelmet aratott a ZF-Eger férficsapata a né­met Hannover vendégeként. Fenyves Balázs jelenti Hannoverből fenyo06@gmail.com VÍZILABDA Annak ellenére, hogy a hannoveri Bajnokok Ligája-mérkőzésen az első gólt a hazaiak szerezték, elmond­hatjuk, parádésan kezdett a ZF-Eger. A 4-1-es, majd 5-2- es vendégvezetés azonban vi­szonylag hamar elfogyott, a Hannover ugyanis a második negyedben egy 4-0-s sorozat­tal nyitott, aminek köszön­hetően ismét előnybe került. Már ekkor érezhető volt, hogy az előzetes tervekkel ellentét­ben nem a védekezésével, sok­kal inkább a hatékony, precíz támadójátékkal múlhatja felül ellenfelét a ZF. Szerencsére ez­zel nem akadt gondjuk a sár­ga-kékeknek, akkor sem, ha a Waspo folyamatosan ott li­hegett a vendégek nyakán. A győztes gólt végül Milos Csuk szerezte, az utolsó perc azonban így is bővelkedett az izgalmakban. 11-12 (2-4, 4-3, 3-3, 2-2) Hannover, 300 néző. V.: Prancic (horvát), Polikrono- pulo (görög). Az 5-2-es vezetés után kevesen vártunk izgalmakat. HANNOVER: Kong - SZEKU- LICS 2, Tkac 1, Darko Brgul- jan 1, RADOVICS 4, Winkel­horst, Jokics. Csere: Corusics 1, BUKOWSKI1, Estrany, Ban 1. Edző: Karsten Seehafer. EGER: Mitrovics - Lőrincz B., Decker Á., Kovács Gergő 1, HOSNYÁNSZKY 3, HÁRA1 2, Erdélyi 1. Csere: Angyal, Csucskovics, CSUK 3, Va- penszki 1, Bedő 1. Edző: Dab- rowski Norbert. GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 10/Ó, ill. 11/6. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, ill. -. KIPONTOZÓDOTT: Winkel­horst és Angyal a 23., Csucs­kovics a 28., Decker Á. a 29. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 1-0, 1-4, 2-5, 6-5, 6-7, 7-8, 8-9,9-11, 11-11, 11-12. KÉZILABDA A Szeged KKSE el­leni súlyos vereség alkalmá­val mutatkozott be az Eszter- házy KFSC NB I/B-s női csapa­tában Lányi Gabriella. A kiskö­rei születésű átlövő a csoportel­lenfél Hajdúnánás együttesétől érkezett az egyetemistákhoz.- Az EKFSC már az NB I-es időszakában is kereset, leg­utóbb pedig decemberben, de csak a múlt héten álltam kö­télnek - emlékeztetett Lányi Gabriella. - Úgy érzem, szak­mailag most itt jobban kibon­takozhatok és a csapattal is nagyobb célokért küzdhetek, mint az előző klubomnál. A korábban négy évig a Győ­ri ETO utánpótlásában is pal­lérozódó kézilabdázó az el­múlt fél évben 93 gólt szerzett.- Legszívesebben irányí­tóként szerepelek, de a bel­ső posztok mindegyikében el­boldogulok - osztotta meg Lá­KÉZILABDA A Ligakupa dön­tőjébe jutásért rendezett pár­harc során az Orosházi KFSE vár az Eger SBS Eszterházy együttesére. A megyeszékhe­lyi gárda a Balmazújvárosi KK mögött a második helyen zárta a sorozat Acsoportjának küzdelmeit, így Lezák Áronék a B jelű ötös győztesével talál­koznak a legjobb négy között. A Ligakupa első elődöntőjé­ben a Balmazújváros a Vácnál bizonyult jobbnak a kétmér- kőzéses párharc során. Az Eger SBS Eszterházy- Orosházi FKSE párharc el­ső felvonását március 14-én Egerben rendezik, a vissza­vágó április 6-án esedékes a Viharsarokban. A döntőben szintén oda-visszavágó ala­pon, kuparendszerben mér­kőznek a résztvevők. Nem árt tudni, hogy a Liga­kupa komoly pénzdíjjal bíró Radojevicsék itthon kezdik a párharcot Fotó: L. M. sorozat, hiszen a végső győz­tes együttes tíz-, a második helyezett öt-, míg a harmadik és a negyedik 2,5-2,5 millió forintos bevételt is elkönyvel­het majd. S. K. Rutka Péter csapatvezető és Lányi Gabriella Fotó: F. B. nyi. - A célom nem lehet más, minthogy a lehető leghama­rabb összeszokjak az új tár­sakkal, és beilleszkedjek. A 21 esztendős játékos a sportág alapjait Füzesabony­ban sajátította el. Elmondá­sa szerint kíváncsian várja az előtte álló időszakot, emel­lett kiskörei otthonától is már csak negyven kilométer vá­lasztja el. F. B. Kovács Gergőék (jobbról) számára karnyújtásnyira került a továbbjutás Fotó: Florian Petrow A B CSOPORT 7. FORDULÓJÁ­NAK TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Jug Dubrovnik-Partizan Beograd 21-9, CNA Barceloneta-Pro Recco 6-11. A B-csoport állása 1. Pro Recco 7 7 - - 88-47 21 2. Dubrovnik 7 4 2 1 94-67 14 3. Eger 7 4 - 3 60-66 12 4. Barceloneta 7 2 2 3 53-56 8 5. Hannover 7 - 3 4 72-93 3 6. Partizán 7 - 1 6 55-99 1 Következik: OB I.: ContiTech Szeged Diapolo- ZF-Eger, március 4., szombat, 16.00. Megmutatta tartását az együttes DABROWSKI NORBERT: - Na­gyon örülök a sikernek, mert ezek azok a kötelező győzel­mek, amelyekről általában ki­derül, hogy nem is olyan köny- nyűek. Jó volt látni, hogy ami­kor nem vízilabdázunk igazán jól, nem megy úgy a játék, rá­adásul érezhető a sorozatter­helés, akkor is túl tudunk len­dülni a nehézségeken, illetve magam sem tudom honnan, remélem a munkából -, de elő tudunk kotorni olyan tartaléko­kat, amelyek eldöntik az ösz- szecsapást. Ezért is jó a csa­patunk, mert mindig akadnak olyan játékosok, akik a nehéz helyzetben elő tudnak lépni, és a hátukon viszik a gárdát. HEVESlHÍRlAP 2017. MÁRCIUS 3., PENTEK TEGYÜNK KÖZÖSEN EGY GESZTUST A DRUKKEREKNEK! Nemzeti Sport kezdeményezéséhez már számos profi futballkluh csatlakozott, amelyek vállalják, hogy legalább egy tavaszi meccsre minimum 50 százalékos kedvezményt adnak a szurkolóknak a belépőjegy árából. Várjuk az amatőr klubok, női együttesek, futsalcsapatok jelentkezését is a menjmeccsre@nemzetisport.hu címen. MECCSRE FELÁRON! HÍREK HIRDETÉS ^HUNGÁRIA A férfi Bajnokok Ligája B cso­portja 7. fordulójában: WASPO HANNOVER (NÉMET)- ZF-EGER A Hannover is kipipálva,

Next

/
Thumbnails
Contents