Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-28 / 73. szám
Irány az Eged-hegy, jöhet a 13,4 km-es táv! Fotó: Berán Dániel Németh, Pap, Béta és Kapás ATLÉTIKA Abszolút győztesként a korábban egyszer már nyert Németh Csaba végzett az élen a 24. Fruit Café Salomon Eged-hegyi futóversenyen, így egy évig őrizheti a vándorserleget. A nőknél Pap Csilla diadalmaskodott, az Egri Triat- lon Klub sportolója ugyancsak szerzett már aranyat a rendezvény történetében. Mindketten a névszponzor által felajánlott futócipővel is gazdagodtak az eredményhirdetés alkalmával. Az Egri Atlétikáért Alapítvány és a Nagy Sportegyesület 13,4 km-es, mintegy 480 méteres össz-szintkülönbsé- gű versenyén a meteorológusok korábban országos esőt jósoltak, de szerencsére most tévedtek, és szép számú futócsapat indult az Eged-hegy meghódítására. A Tempo Sport chipes időmérésének köszönhetően a befutó után pár perccel már mindenki láthatta a futóeredményét. Az Érsekkerti Körök elnevezésű megméretésen indulók szintén nagy csatát vívtak a helyezésekért a hat kilométeres távon. B. Cs. I A győztesek, Eged-hegyi futás Idői Ifjúsági lányok: Németh Luca 110:28 Ifjúsági fiúk: Nagypál Attila 1:12:41 Felnőtt férfiak: Szabó Dávid 58:38 Felnőtt nők: Pap Csilla 1:06:29 Szenior 1 nők: Tárnái Emese 1:14:17 Szenior 1 férfiak: Tóth Norbert 55:40 Szenior II nők: Kazainé Bodnár Szilvia 1:12:03 Szenior II férfiak: Németh Csaba 54:20 Szenior III nők: Nyitrai Katalin 1:17:48 Szenior III férfiak: Vörös József 1:05:49 Érsekkerti Körök Férfiak: Bóta Armin 26:44 Nők: Kapás Janka 29:37 Az egriek túlgörcsölték a Honvéd elleni meccset Oda a középház és a másodosztály is Ha csak a nyárig nem változtatja meg a jövő évi verseny- kiírást a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), akkor az NB I. B-s alsóházban, vagyis az erősorrendet tekintve harmad- osztályban kénytelen szerepelni az EKE-Eger-KOK férficsapata. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com KOSÁRLABDA A férfi NB I. B Keleti csoportjának 21. fordulójának mérkőzésén: EKE-EGER-KOK- BUDAPESTI HONVÉD SE 48-61 (14-9,6-16,17-17,11-19) Eger, Eszterházy csarnok, 150 néző. V.: Gergely, Domán, Lengyel. EKE: Tóth Z. 7, Csabák 7/6, Jakab Zs. 13/6, Illés B. 2, Csák- vári 10/6. Cs.: Varga I. 5, Szabó G. 2, Fülöp G., Ungi 2. Edző: Váczi Péter. A mieink kikaptak, a Békés pedig nyert, mindez azt jelenti, hogy egy körrel a csoport alapszakaszának zárása előtt már biztos, hogy az alsóházVarga Imréék (14) elbukták a csatát Fotó: Huszár Márk ban folytathatja idei küzdelmeit az EKE-Eger-KOK csapata. A bajnokság jövő évi átszervezése miatt mindez azt jelenti, hogy az egyetemisták az NB I. B úgynevezett alsóházában kezdhetik el az új szezont, ami gyakorlatilag a harmadosztályt jelenti. VÁCZI PÉTER: - Nem tudok mást mondani, túlgörcsöltük. Nem voltunk türelmesek, kapkodtunk, egyértelműen nem bírtuk el fejben a nyomást. A védekezésünket jól megszerveztük, de nem gondoltam volna, hogy hatvanegy kapott ponttal nem tudunk nyerni. Ez most nagyon fájó, de bízunk benne, hogy változik még a jövő évi versenykiírás. [A csoport állása 1, DEAC 21 16 5 0.88 2. MEAFC 21 16 5 0.88 3. Nyíregyháza BS 21 15 6 0.86 4, Vásárhelyi KS 21 14 7 0.83 5. Bp. Honvéd SE 21 12 9 0.79 6. Tiszaújváros 21 11 10 0.76 7. Nagykőrös 21 10 11 0.71 8. Békés 21 9 12 0.71 9. EKE Eger KOK 21 8 13 0.69 10. Salgótarján 21 6 15 0.64 11. Óbudai K. 21 5 16 0.62 12. MAFC 21 4 17 0.60 Megjegyzés: a Nagykőröstől 1 büntetőpont levonva Következik: EKE-Eger-KOK-Tiszaújváros, Eger, Eszterházy csarnok, szombat, 18.00 Szuper feladat, Örkényi sikerrel TOTO, 12/2. A12. fogadási hét 2. fordulójának helyes tippjei: 1,1,1, X, X, 1,2,1,1,1,2,2,1 Plusz egy mérkőzés: X 13+ltalálatos (7 db) 717 220 Ft 13 találatos (21 db) 103 385 Ft 12 találatos (545 db) 2115 Ft 11 találatos (5616 db) 205 Ft 10 találatos (26111 db) 85 Ft mm 6 találatos nem volt 5 találatos nem volt 4 találatos (20 db) 5060 Ft Friss megyei híreket, információkat a OL ■ spor ja facebook.com/heolsport/ oldalon olvashat HIRDETÉS REPÜLŐSPORT Örkényi Márk nyerte az AMI Liga verseny- sorozat kilencedik szezonjának idei nyitófutamát. Az Eged Eagles Siklóernyős SE legifjabb pilótájának 1:14.50 órára volt szüksége ahhoz, hogy teljesítse a 42,6 kilométeres távot. Másodikként is egri pilóta, méghozzá Dósa Richárd végzett, a hölgyeknél pedig Be- retka Krisztina révén sikerült aranyérmet nyerniük a megye- székhelyieknek.- Igaz, hogy csak az egyik nap volt használható, de az időjárás egy szuper feladat megrepülését tette lehetővé számunkra - közölte az Eged Eagles képviseletében Szalóki Zoltán, a klub elnöke. - Ilyen „erős” kezdőnap még nem fordult elő a ligaversenyben. A feladatot Tiszadorogma elérése jelentette Borsodiván- ka törésponttal. A szerencsések kétezer méter fölé is emelkedtek repülés közben. A huszonkét induló közül öten értek célba, és az összes versenyzőnek sikerült megrepülni a távminimumot. Leszálló nélküli napra sem nagyon emlékszek a liga során. Ez is mutatja, hogy igazán jó időhöz volt szerencsénk. B. Cs. GYŐRI AUDI ETO-KÉZILABDAKÁRTYÁK A KÉPES SPORTBAN! SVÓRUÜ01ETCKC .GVÓ-UCS'. MÁRCIUS 29-TOL MÁJUS 3-IG HAT HÉTEN KERESZTÜL LAPSZÁMONKÉNT 3 GYŐRI AUDI ETO-KÁRTYÁT TALÁLSZ A KÉPES SPORTBAN! KERESD SZERDÁNKÉNT AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! t EXKLUZÍV INTERJÚK fel & SZTORIK, POSZTEREN _ H a VILÁG LEGMENŐBB CSAPATA Száznégyen az Eger-kupa első fordulójában Révész az elit bajnoka Koós Gréta az N15-18C kategóriát nyerte Fotó: Jacsó Adrienne További megyei eredmények TÁJFUTÁS A hűvös, esős, szeles, barátságtalan időjárás ellenére huszonkét kategóriában száznégyen álltak rajthoz a 2017-es Eger-kupa-ver- senysorozat első fordulójában. A szarvaskői Keselyű-bércen az Egri Spartacus Tájékozódási Futó SE által rendezett próbatétel egyben Heves, Nóg- rád és Jász-Nagykun-Szolnok megye hosszútávú bajnokságaként is szolgált. A mezőny legfiatalabb indulójának egy kilenc, a legidősebbnek egy 66 éves versenyző számított. A legnépesebb, 38 tájfutót felvonultató csapat az Egri Spartacus színeiben versenyzett, de az indulók között lehetett találkozni miskolci, pécsi és zalaegerszegi sportolókkal is.- A hosszútávú versenyszámot leginkább a fizikai álló- képesség, az átlagosnál hosz- szabb átmenetek és a teljes koncentráció jellemzik. A hangsúly a megfelelő útvonalválasztáson, a térképolvasáson és az erőnlét beosztásán van nehéz, durva, szintes terepen, egy hosszú és fizikailag kimerítő verseny során - magyarázta a szervezők részéről Jacsó Adrienne. A férfi 21-es, elit kategória bajnoki címét az Egri Spartacus TF SE (ESP) versenyzője, Révész Tamás szerezte meg, aki a 10 660 méter légvonaltávú, 605 méter szintkülönbségű pályán a 17 érintőpontot 79:30 perc alatt fogta meg, a női elit kategória 9750 méter hosszú, 360 méter szintű, 14 pontos pályáját egyedül Gold- mann Júlia (SDS) teljesítette, 100:38 perces idővel. A 18 éves fiúk és lányok is ugyanezt a távot futották. A hölgyeknél Tiszlavicz Veronika végzett az első helyen (106:30), a fiúknál ESP-s csapattársa, Bárány Tamás állt a dobogó felső fokára (75:34) (mindketten ESP). Április 14-én, pénteken Sírokban Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye diákolimpiái döntőjére és középtávú bajnokságára kerül majd sor. B. Cs. N12D: 2. Malicsek Csenge (ESP), 3. Varga Viola (Gyöngyösi Tájfutó Klub - GVO) NÍ2C: 1 Simon Veronika (GYO) N14B: 1. Dovák Szonja (ESP) N15-18C: 1 Koós Gréta (ESP) N45B: 2. Szentirmay Judit (GYO) F12D: 1. Rajna Barnabás (GYO), 2, Jónás Botond (ESP), 3. Gál Csenger Gergő (ESP) F12C: 3. Tengely Soma (GYO) F14B: 1. Nagy Kristóf, 2. Vöröss Gergő, 3. Varga Gergő (mindhárman ESP) F16B: 1. Simon Gábor, 2. Blézer Barna Hunor, 3. Tuza Zétény (mindhárman ESP) F18B: 2. Jacsó Barnabás (ESP) F15-18C: 1. Dobrocsi Levente, 2. Herczeg Bálint (mindketten ESP) F35B: 2. Lajszner Attila (Egri Testedző Club) F45B: 3. Honfi Gábor (ESP) NyK: 1 Sikora Gréta, 2. Varga Balázs - Varga K. Rita, 3. Ruzsin-Varga Katalin (mindhárman GYO) NyT: 3. Simon Péter (GYO) * 4 t