Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-28 / 73. szám

TISZA-TÓ 2017. MÁRCIUS 28., KEDD HÍREK Útfelújítás kezdődött SARUD Megkezdődött az út­felújítás az üdülőben lévő utcákban. Régi adósságot törlesztenek ezzel, a pihe­nőövezetben található utak új aszfaltburkolatot kap­nak. Ha marad a mostani jó idő, heteken belül elkészül­nek. A lakosok és szállás­tulajdonosok örülnek a fej­lesztésnek. (ul) Épül a tanuszoda ABÁDSZALÓK A tavaszi jó idő­vel új erőre kapott a tanuszo­da kivitelezése. Jelenleg a betonozás zajlik, a mixerek folyamatosan dolgoznak, a munka előrehaladott. Gőz­erővel dolgoznak, így nagyjá­ból tartják az ütemtervet, an­nak ellenére, hogy a januá­ri nagy hidegben kénytelenek voltak leállni. Szeptember­októberre készülnek el. (ul) Népszerű rendezvények KISKÖRE Évről évre nő a ren­dezvények látogatottsága, nemcsak a helyiek, de a kör­nyékbeli települések lakos­sága és a turisták is figye­lemmel kísérik a Tisza-tó- parti kisváros programkíná­latát. Tavaly sikeres rendez­vényévet zárt a település. Úgy látják, egyre növekszik a városi programok iránti ér­deklődés. Igyekeznek az új igényeket is kiszolgálni, ta­valy egy ifjúsági nappal bőví­tették a kínálatukat. (ul) Új emlékművek létesülnek TiSZASZŐLŐS Egymillió forin­tos pályázati támogatásnak köszönhetően újult mega az első világháborús emlék­mű (képünkön). Folyamatban van egy új, 1956-os emlék­mű építésére vonatkozó pá­lyázat elbírálása is. (ul) Új parkot hoznának létre A Tisza-tónál sok minden adott a pihenéshez, de új látnivalókra és szálláshelyekre nagy szükség van Fotó: M. J. A szálláshelyek nagy részét már ilyenkor lefoglalják Az első negyedév a fősze­zonra való felkészülés és az előfoglalások jegyében te­lik. A statisztikai mutatók négy éve az országos átlag­nak megfelelően emelked­nek, bár a szakemberek sze­rint a Tisza-tóban rejlő po­tenciál ennél jóval nagyobb. Az egyik turisztikai szakpor­tál kimutatásából kiderül, a fék a szálláskínálat egyhan­gúságában és az új látniva­lók, attrakciók hiányában keresendő. Újvári László ujneplep@ujneplap.hu TISZA-TÓ A kimutatás szerint szálláshelykínálatban - adott­ságaihoz mérten - még min­dig „mostohagyerek” a régió. Vélhetően egy-két nagyobb, többcsillagos szállodát elbír­na a Tisza-tó környéke, tekint­ve, hogy a térség iránti turisz­tikai kereslet évről évre jelen­tősen növekszik. A kínálat bővítésére és fej­lesztésére egyértelműen nagy szükség van.- Kevés a térségben a nagy kapacitású, minőségi szállás. Sok a kis szállásadó, ami na­gyon jó dolog, de kellenek a nagy szállodák is - mondta lapunknak Kiss János, a po­Nagyon fontosak lennének az ide ér­kező források ahhoz, hogy fejlődhessenek. roszlói Tisza-tavi Ökocentrum igazgatója. Hozzátette: mint turisztikai szolgáltatónak, ne­kik is sokat segítene, ha több olyan szállásadó lenne a Ti­sza-tónál, melyek a szezonon kívüli - főként téli időszakban - is itt tudják tartani a vendé­geket, egyéb szolgáltatásokat, alternatívákat nyújtanak.- Mindenképpen szükséges a szálláshelyek számának nö­velése és a meglévők fejlesz­tése Kiskörén, de tapasztala­taim szerint az egész régióra igaz ez - szólt hozzá Balogh- né Szilágyi Tünde. A kiskörei Tourinform Iroda vezetője úgy látja, sokat segítene, ha a jövő­ben megnyílna olyan forrás, ahol lehetne pályázni új szál­láshelyek létrehozására és a már meglévők komfortfokoza­tának növelésére. A szakemberek szerint, amennyiben a Tisza-tó ki­emelt turisztikai régióvá vá­lik, az ide érkező források, az itt megvalósuló stratégiai be­ruházások új lendületet ad­hatnak a helyi turizmus bő­vülésének. Az online foglalások több mint fele ide érkezik. Ennek oka elsősorban az, hogy ott ta­lálható a régióban a minősé­gi szállások nagy része, más­részt ez a tengely már rendel­kezik kiépített és széles kör­ben ismert turisztikai attrak­ciókkal. Megfigyelhető, hogy egy­re inkább előre foglalnak az emberek, az online előjegyzés minden évben nagyobb teret nyer - derül ki a turisztikai szakportál adataiból. Számuk évről évre kiszá­míthatóan, folyamatosan nö­vekszik húsz-harminc szá­zalékkal. Ugyanakkor, ahogy közeledik a szezon, mérsék­lődik az előfoglalási roham és a szállások jelentős része ekkorra elfogy. A korai nagy érdeklődés viszont hosszú távon azt eredményezheti, hogy a szállásadók átállnak az úgynevezett keresletvezé­relt árazásra, hogy ne adják el a szállásokat ideje korán, rá­adásul áron alul. TISZANÁNAHiány nélkül terve­zik az idei költségvetést, pá­lyázati támogatásból járdák és utak újulnak meg a telepü­lésen. A költségvetés főössze­ge 568 millió forint.- Az előző év zárása kifeje­zetten jól sikerült, 86 millió forintos pénzmaradványunk van, melynek egy része köte­lezettséggel terhelt, másik ré­sze szabadon felhasználható - ismertette megkeresésünkre dr. Tóth József polgármester. Elmondása szerint hiány nélkül tervezik az idei évet, a költségvetést február közepén fogadta el a testület. A jelen­tősebb fejlesztéseket pályáza­ti forrásból tervezik, az előző évben elnyert két jelentősebb tender kivitelezése történik meg 2017-ben.- Többek között konyhafel­újításra, járda- és útfelújítás­ra nyertünk támogatást 2016- ban - jegyezte meg a telepü­lésvezető. A szociális konyha felújítá­sára 24,6 milliós támogatást kaptak, amit önerővel egészí­tenek ki. Járda- és útfelújítás­ra közel 13 milliót használ­hatnak fel, így a településen jelentősebb infrastrukturális fejlesztés is megvalósul eb­ben az esztendőben. A tavaly benyújtott pályá­zatok elbírálása komolyan be­folyásolhatja az idei terveket. Például kikötőfejlesztésre és egészségpark építésére adtak be terveket. A munka most sem áll meg, előkészítés alatt vannak a külterületi utak fel­újítását és a piac létrehozását célzó tenderek. U. L. Dr. Tóth József Fotó: M. J. Hungarikumtudásukból adtak számot a fiatalok Jól ismerik a megye értékeit TISZAFÜRED Harmadik helye­zést értek el a Hámori And­rás Szakgimnázium és Szak- középiskola diákjai a közép­iskolák részére megrendezett hungarikumvetélkedő me­gyei döntőjében. A Tiszafüredi Miskakancsó nevű csapat tagjai: Eszenyi Ta­más (Tiszaszentimre), Juhász Gergő (Tiszafüred), Simon Pet­ra (Újszentgyörgy) és Ürmös Emese (Kunmadaras). A tisza­füredieket a mezőtúri és a kis­újszállási csapat előzte meg. A döntőt egy iskolai fordulót követően rendezték meg.- Komoly felkészülést igé­nyelt a verseny, országos rá­látást a hungarikumokra, és a megyei értékek alapos ismere­tét - mondta Eszenyi Tamás. A versenyt a megyeházán tartották,' és öt részből állt.- A legizgalmasabb szerin­tem az ételkóstolás volt. Csa­paton belül megoszlottak a feladatok, minden területnek megvan az ismerője - mondta el Ürmös Emese. A csapat tagjai nem vártak ilyen jó eredményt.- Úgy éreztük, nem sikerült ilyen jól, de az eredményhirde­tés minden kételyt eloszlatott - idézte fel Simon Petra. Felkészítő tanáruk Kovács- né dr. Szigeti Klára volt. U. L. Nagy élményként élték meg a megyei döntőt Fotó: U. L. Nyári üzemre készülnek a tónál TISZA-TÓ Március közepén megkezdték a Tisza-tó tavaszi feltöltését. Két ütemben, foko­zatosan emelik a vízszintet. A napokban ér véget a feltöl­tés első üteme. Vízminőség-vizsgálat előzte meg a tározó feltöltését.- Ez ideális adatokat mu­tatott. A víz oldott oxigénben magas, lebegtetett hordalék­tartalomban és szerves anya­gokban alacsony - árulta el lapunknak Fejes Lőrinc kis­körei szakaszmérnök. Megje­gyezte, nyáron a tó több pont­ján kéthetente végeznek majd vizsgálatokat, ilyenkor víz­mintákat vesznek. Az élővilág szempontjából is fontos és kedvező a meg­emelt nyári vízszint. A Tisza-tó tavaszi feltölté­sének első üteme zajlik jelen­leg, naponta öt centiméter­rel elemik a tározó vízszint­jét. A tervek szerint április közepére véget ér a feltöltés második üteme is, ekkor éri el a Tisza-tó a végleges nyári vízszintjét, a Kisköre-Felső- vízmércén mért 720 centi­métert. Természetesen a fel­töltés ütemét befolyásolhatja egy esetlegesen kialakuló és levonuló árhullám. Ilyen eset­ben egy időre felfüggesztik a feltöltést. U. L. f t 4

Next

/
Thumbnails
Contents