Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-27 / 72. szám

2017. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Jogerős az életfogytig tartó fegyházbüntetés Halál a rácson túl Az Ivádnál gyilkoló 35 évig rács mögött A vádlott a törvényszéki tárgyaláson sokat panaszkodott és elégedetlenkedett Fotó: Berán Dániel Három és fél évtized múl­va szabadulhat csak felté­telesen a fegyintézetből K. Zsolt Sándor, aki a bíró­sági ítéletek szerint brutá­lis kegyetlenséggel megölt egy 18 éves bátonyterenyei lányt Ivád külterületén. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu IVÁD, DEBRECEN Jogerősen élet­fogytig tartó fegyházbüntetést kapott szörnyű tettéért a 40. életévében járó K. Zsolt Sán­dor. Még 2015. március 5-én követte el a bűntényt. Amint arról lapunkban többször is beszámoltunk, az első fokon határozatot hozó Egri Tör­vényszék megállapította, az áldozat, P. K. Salgótarjánban tanult középfokú oktatási in­tézményben. Azon a napon is haza akart busszal utazni Bá- toftyterenyére. A vádlott lá­tásból ismerte őt, felajánlotta, hogy kocsijával elviszi az ott­honába. Menet közben a fér­fi megkérdezte a tinédzsert, hogy ötezresért hajlandó len- ne-e közösülni vele. A sér­tett zárkózott teremtés lévén nem felelt a kérdésre, hallga­tását a terhelt beleegyezés­nek vélte. A főútról lekanyaro­dott, s Ivád határában a Hideg- hegy-dűlőnél megállt a jármű­vével. A lány azonban elutasí­totta a szexuális közeledését, ami feldühítette K.-t. Arcul ütötte a lányt. Ekkor megszó­lalt a vádlott telefonja: az élet­társa kérte, siessen haza. Ez még jobban felbosszantotta. Egy éllel bíró, rúdszerű esz­közzel többször fejbe vágta a fiatal nőt, aki a földre zuhant. A vádlott nem kímélte, újabb csapást mért a halántékára. A lány koponyatörést szenve­dett, elvesztette az eszméletét, s az orvosi szakvélemény sze­rint a bántalmazáshoz társult A büntetőjogi kódex értelmé­ben a szankciót úgy kell ki­szabni, hogy az igazodjon a tör­vény céljához, a bűntény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, a tettes társadalomra veszé­lyességéhez. Minősített em­berölésnél a legnagyobb bün­tetés is adható. Még 1990-ig létezett hazánkban a halálbün­tetés, ám azt az Alkotmány­kivérzéses sokk rövid időn be­lül a halálát eredményezte. Az élete azonnali orvosi se­gítséggel sem lett volna meg­menthető. A terhelt ezután még borzal­masabbat tett: beült az autójá­bíróság alkotmányellenesnek nyilvánítva megsemmisítette. Az életfogytiglani szabadság- vesztés vált a csúcsbüntetés­sé. Akinél a szabadságra bo­csátás például 35 év után kez­deményezhető, még nem je­lenti, hogy akkor ki is szabadul a fegyintézetből, csupán meg­vizsgálják ennek engedélyez- hetőségét. ba, s mivel úgy észlelte, a sér­tett még él, a kocsival megfor­dult, s folyamatos gázadással a földön fekvő lányra ráhajtott. Ezután visszatolatott az útra, s elhajtott. Az Egri Törvényszék tavaly októberben K. Zsolt Sándort al­jas indokból, különös kegyet­lenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Kimondta, a férfi legkorábban 35 esztendő múl­va bocsátható feltételes szabad­ságra. A vádlott és védője fel­mentésért, illetve enyhébb mi­nősítésért fellebbezett. A Debreceni ítélőtábla má­sodfokon helybenhagyta az el­sőfokú ítéletet, amely így jog­erőre emelkedett. Csak feltétellel szabadulhat Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu S akkor még mi fogjuk etetni az adónkból évtizedekig, holott ő cseppet sem volt kíméletes azzal a szegény lánnyal?!! így szörnyülködött az Ivádnál egy fiatal lány életét kioltó férfira jogerősen kiszabott életfogytig tar­tó, ám 35 év után feltételes szabadságra bocsátását lehetővé tévő ítélet hallatán egy két gyermeket felnevelt anya. Per­sze, tudja, hogy 27 esztendeje már nincs halálbüntetés, de úgy véli, adott esetekben kivétel tehető. Akkor például, ha gyermek, idős vagy védekezésre képtelen ember a gyilkos áldozata, netán sorozatosan öl az elvetemült. Elgondolkodtató e vélemény, főleg, ha látjuk, az erősza­kos bűntények visszaszorí­tására hozott, három csapás jogszabály még messze nem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket. Esetünkben az elítélt férfiról a tárgyaláson azt a következtetést vonhat­tuk le, hogy fel sem fogta, mit tett. A bíróság előtt a legfőbb gondja az volt, hogy úgy vélte, nem kapja meg teljesen az őt illető jogokat. Baja volt a bíró tárgyalásvezetésével, kér­déseivel, a védőivel is. Nem meglepő, hogy az elsőfokú dön­tés után - gyanúsítotti beismerésével együtt - felmentésért is fellebbezett. Ezt elutasította az ítélőtábla. Ám a magatartását látva va­lószínűleg a fegyintézetben is sokszor lesz gondja. Fegyel­mezetlensége, realitásérzékének hiánya nem segíti a felté­teles szabadulását 35 év múlva sem. így megeshet: „etetjük még jó sokáig...” Baja volt a bíró kérdéseivel, s a védőivel is. Gáztartályokat is veszélyeztetett a tűz GYÖNGYÖSHALÁSZ Olvasónk jelezte szombaton, hogy ég a szárazfű Gyöngyöshalász és Atkár között.- Négy hektáron égett a szá­raz fű Gyöngyöshalász közelé­ben. Közel két és fél óra alatt sikerült megfékezni a lángo­kat. A tűz épületeket és gáz­tartályokat is veszélyeztetett. A helyszínen a horti és a gyön­gyöshalászi önkéntesek is be­avatkoztak - mondta el Tank­óné Antal Erika, a Heves Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság sajtószóvivője. Közölte: a helyszínre ri­asztották a katasztrófavé­delmi műveleti szolgálatot is. Megyénk területén több helyen is gondot okoz a sza­badtéri tűz, továbbra is ér­vényben van a tűzgyújtási Négy hektáron égett a száraz fű Gyön­gyöshalász mellett. tilalom. A földművelésügyi miniszter 2017. március 3-án átmeneti időre, általá­nos tűzgyújtási tilalmat ren­delt el az erdőkben. HEOL HIRDETÉS TÖBBET ADUNK! MOSTANTÓL MINDENNAP 16 OLDALON SZÁMOLUNK BE A MEGYÉT ÉS A KÖZVETLEN LAKÓHELYÜNKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEKRŐL. CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 20 OLDALAS REJTVÉNY. PÉNTEKENKÉNT PEDIG 24 OLDALAS TV-MŰSOR MELLÉKLETTEL BŐVÜLÜNK! REJTVÉNY! NYEREMÉNY! MEG TÖBB HELYI TARTALOM! CSÜTÖRTÖK REJTVÉNY PENTEK TV-MŰSOR WWW. HEOL .HU

Next

/
Thumbnails
Contents