Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-14 / 62. szám
2017. MÁRCIUS 14., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Egy ilyen műtét után minden nap ajándék az élettől Szívtorta sok-sok gyertyával a tetején A budapesti világjátékokon mind egyéniben, mind csapatban bronzérmet szerzett tekében Fotó: SZ. I. Huszonöt évvel ezelőtt végezték el az első szívátültetést Magyarországon. Ezt követően, a hőskornak számító időszakban nyolcadikként kapott új szívet az egri Szakács László. Szilvás István ausi30@gmail.com EGER Minden esztendőben két születésnapot tart az immár nyugdíjas férfi: idén február 13- án születésének 64., hat nappal később pedig újjászületésének 23. évfordulója alkalmából ült ünnepi asztalhoz a család.- Nehéz időszak következett az után, hogy a panaszaimat követő orvosi vizsgálat során kiderült, gyógyíthatatlan szívbetegségem van. Negyvenegy évesen leszázalékoltak, s azon aggódtam, hogy miként tartom el a családomat, nevelem fel a két gyerekemet - idézte fel az 1992 telén történteket. Az ezt követő egy évben vizsgálat vizsgálatot ért, végül Budapesten dr. Bodor Elek profesz- szor elmondta, csak a transzplantáció segíthet, keresik a megfelelő donort.- Aztán azon a februári napon megcsörrent a telefon, hogy elindult értem a mentő. Szinte megijedni sem volt időm, máris a műtőben voltam. Mint utólag megtudtam, a beültetendő szívet a székesfehérvári kórházban emelték ki egy autóbalesetet szenvedett 36 éves férfi mellkasából. Szakács László nem titkolja, a szeméből kicsordult a könny, amikor a műtét után valamiféle sejtelmes ködfelhőből ébredve magához tért.- Lelkileg lettem más ember. Rájöttem, hogy nem a napi hajsza, a pénz, a ranglétra a legfontosabb, hanem a szeretet, az emberség, a család. Egy életünk van, s ez alatt kell megadnunk a másiknak mindent, amit csak lehet - vallja. Annak idején az volt a legfőbb kívánsága, hogy megérhesse a tizenötödik évfordulót, mert akkorra révbe érnek a gyerekek. Hogy óhaja teljesült, abban nagy szerepet játszott, hogy soha nem hagyta el magát: a lehetőségekhez képest dolgozott, sportolt, s bár mérsékletesen, de ugyanúgy élte, s éli az életét, mint bárki. Az évente végzett teljes körű állapotfelmérés jó eredményeket mutat: a kezdeti, mintegy tízféle gyógyszer helyett ma mindössze három, kilökődés elleni pirulát kell szednie. Aggódott, hogy miként tartja el a családot, s neveli fel a két gyerekét. A világon egyébként elsőként Christian Barnard professzor hajtott végre szívátültetést a dél-afrikai Fokvárosban 1967. december 3-án. Akkor egy 27 éves nő szívét plántálták át egy 53 éves férfi mellkasába, ahol tizennyolc napig dobogott. Magyarországon Szabó Zoltán profesz- szor 1992. január 3-án végezte el az első műtét, akkor ma is élő Schwartz Sándor kapott új szívet, jelenleg háromszáznál több újszíves él hazánkban. Új szívvel világversenyek dobogóján A parádi születésű Szakács László fiatal korában szülőfaluja megyei I. osztályú csapatában igazolt játékosként rúgta a labdát, de rendszeresen síelt is. A mozgás igénye, a sportolás szeretete a műtét után is megmaradt. Újszívesként síelni, tekézni. futni, asztaliteniszezni kezdett, s egy idő után bekerült a transz- plantáltak nemzeti válogatottjába. Az 1998-tól 2008-ig tartó időszakban a Budapesten, a franciaországi Nancy-ban és a japáni Kobéban rendezett nyári világjátékokon, illetve egy svájci téli versenyen vett részt, s összesen hét bronzérmet szerzett. A Dub- linban, Vysiben, Nápolyban, Klágenfurtban, Krakkóban, Athénban, Marosvásárhelyen és Rovinjban rendezett Euró- pa-bajnokságon is rendre dobogóra került: öt arany-, három ezüst-és három bronzérem volt a mérlege. Hí a haza! Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu K isiskolás koromban ki nem állhattam a kötelező iskolai ünnepségeket. Akkor még nem értettem, mi értelme van a ki- öltözésnek, az ünnepi beszédek kötelező meghallgatásának, a koszorúzásoknak. Sokaknak még most is nyűgnek számítanak nemzeti ünnepeink, az egyetlen pozitívumnak ezzel kapcsolatban a pluszszabadnapot látják, már ha nem hétvégére esik az adott megemlékezés. Elfelejtettük az ünnep lényegét. Igenis kellenek ezek a napok, az emlékezés napjai, még akkor is, ha hétvégére esnek. Mert meg kell tisztelnünk hőseinket, akik áldozatot hoztak értünk. 1848-ban a magyarok úgy döntöttek, elegük van az elnyomásból. Felemelték a hangjukat, többek a kardjukat. Ha kétel- Mára sokan már kedünk valamely nemzeti ünelfelejtettük neP jogosságában, gondoljunk . csak bele, mi lett volna, ha elő- az Ünnep lényégét. deink nem szólalnak fel, nem cselekednek? Hol és milyen körülmények között élnénk, milyen nemzetiségűek lennénk? Minden egyes nemzeti ünnepünkön erre kell gondolnunk. Emlékeznünk kell a jóra és a rosszra egyaránt, hogy tanulni tudjunk belőlük. Nem azért kapunk ilyenkor szabadnapot, hogy pihenjünk, hanem azért, hogy legalább évente egyszer emlékezzünk. Március 15-én, ha csak pár percre is, üljünk le a családunk körében, és gondoljuk végig, mi történt nemzetünkkel 169 évvel ezelőtt. Olvassuk el a Nemzeti dalt, és gondoljunk bele, mit is jelenthetett akkor a magyar népnek, a mára már jelmondattá vált részlet: „Talpra magyar, hí a haza!” Sneider-fiúk ügye: megszűnt a nyomozás Folytatás az 1. oldalról HEVES MEGYE Arról is érdeklődtünk, valóban közösség tagjai elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt nyo- moztak-e velük szemben, s vádemelési javaslattal az ügyüket megküldték Egerbe a járási ügyészségre? Tényleg arról volt-e szó, hogy a magas rangú parlamenti tisztségviselő közvetlen rokonai roma családbeli emberekkel szemben léptek fel erőszakosan a Betyársereg tagjaiként? Válaszában a megyei főügyészség sajtószóvivője közölte: a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által az ügyben lefolytatott nyomozás dokumentumai vádemelési javaslattal az Egri Járási és Nyomozó Ügyészségre érkeztek meg. Ezek értelmében hat terheltet a nyomozó hatóság csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével gyanúsította megalapozottan. Ezt a gyanú szerint 2015-ben Szúcs községben követték el egy család sérelmére. A sajtószóvivő hozzátette: az ügyben érintett személyek azonosítására alkalmas adatokat az ügyészség - a személyiségi jogok védelmére figyelemmel - az eddigi gyakorlatával összhangVádemelési javaslattal került az ügy az egri ügyészségre. ban továbbra sem hoz nyilvánosságra. A sajtószóvivő tudatta azt is, hogy a vádhatóság a nyomozást az idén február 27- én hozott határozatával - a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelését követően - bebizonyítottság hiányában megszüntette. Az e döntéssel szembeni jogorvoslat bejelentésére nyitva álló határidő még nem járt le, így az ügy ügyészi szakban folyamatban van. Sz. Z. Március 15-re készültek öt egri intézmény óvodásai a Vitézlő Oskolásokkal Ágyú is dörrent délelőtt a belvárosban EGER Öt felsővárosi óvoda, a Benedek Elek Óvoda, a Joó János Tagóvoda, a Bervavölgyi Tagóvoda, a Gyermeklánc Tagóvoda és az OVI-VÁR Tagóvoda gyermekeinek tartottak interaktív programokat a Dobó téren március 15. alkalmából. Nagyné Cseh Erzsébettől, a Joó János Tagóvoda vezetőjétől, a program szervezőjétől megtudtuk: az ünnepi megnyitón trombitaszóval indult a nap, majd az óvodások a Dobó térre mentek, ahol különféle érdekes állomások várták őket. A kicsik lovas huszárokkal, korabeli fegyverekkel ismerkedhettek meg, a Vitézlő Oskolások a helyszínen ágyúlövést adtak le, volt kardvágás és erőpróba is. A kicsik papírból nemzeti színű huszárokat készítettek. Az alkotásokat aztán a Petőfi téren helyezték el a költő szobránál. Készültek lovacskák is, hogy kicsi huszárként is kipróbálhassák magukat a téren a gyerekek, akiket a Szélkakas Társulat toborzó táncházzal szórakoztatott.- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a növendékeink megismerkedjenek a hagyományainkkal és együtt készüljünk fel méltóképpen az ünnepre - tette hozzá az óvodavezető. M. Z. Volt kardvágás és erőpróba is Fotó: Berán Dániel Potje Péter készítette a fotót GYÖNGYÖS A Merkur a Nap előtt címmel közöltünk írást lapunk március 10-i számának 3. oldalán a Praese- pe Csillagász Kör Egyesület asztrofotó kiállításáról, ami a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központban látható. A cikk illusztrálásához fotóriporter kollégánk készített reprodukciót több kiállított asztrofotóról. Ezek közül jelent meg az Orion-kö- döt ábrázoló. Információ híján utóbb jutott tudomásunkra, hogy a lapunkban látható eredeti fotó Potje Péter munkája. A hiányosságért a szerző és olvasóink elnézését kérjük.