Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-08 / 33. szám

2017. FEBRUÁR 8., SZERDA KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g A meteorológus szerint, amint enyhül az idő, a belvíz rövid időn belül eltűnik Jégtorlódás okoz gondokat Belvízhelyzet Nagyúton. A hóolvadással víz alá került a terület Fotó: Berán Dániel Az eső és a hóolvadás kö­vetkeztében elsősorban a Tisza vízrendszerében emel­kedett a vízszint több he­lyen is. Ezek a Tiszán és a mellékfolyókon folyamato­san bontják fel maguk előtt az álló jeget, s a belvíz is je­len van. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu HEVES MEGYE Újabb szakaszon rendeltek el belvízvédelmi ké­szültséget kedd reggelre: így a kiskörei szakaszon is I. fokú készültség mellett üzemelnek a szivattyútelepek a belvíz el­vezetése érdekében - tudatta Lovas Attila, a Közép-Tisza Vi­déki Vízügyi Igazgatóság (KÖ- TIVÍZIG) védelemvezetője. Továbbra is II. fokú az árvíz- védelmi készültség a Karcag, Kisújszállás és Jászberény tér­ségében, Mezőtúr és Kunhe­gyes körzetében pedig I. fokú, ahogyan a Zagyván is kilenc­venkilenc kilométeren. Lovas Attila kiemelte: a KÖ- TIVÍZIG területén a Zagyva egyes helyeken jégmentes, míg a legnagyobb szakaszon meg­szakításokkal álló jég borítja a folyót, miként a Tiszát, ahol csak egyes helyeken tapasztal­ható kisebb jégtorlódás, ame­lyet a szakemberek fokozottan figyelnek, egyelőre beavatko­zásra nincs szükség. A Tiszán levonuló jeges árvíz miatt a Kiskörei Vízlépcső alatti folyó­szakaszon az árhullám miatt összetöredező jégtáblák és az érkező uszadék veszélyeztet­heti a vízi eszközöket.- Ismét felhívjuk a tulajdo­nosok és az üzemeltetők fi­gyelmét arra, hogy a kötélze­tet és a rögzítőelemeket ellen­őrizzék, szükség esetén mó­dosítsák - emelte ki a véde­lemvezető, s hozzátette: Szol­noknál egy úszómű és a hoz­zá rögzített vízi jármű szaba­dult el a jeges folyón. A Tisza felső szakaszán in­tenzíven emelkedő vízszint, a folyamatos vízutánpótlás kö­vetkeztében a Tisza középső szakaszán elhúzódó árhullám­ra lehet számítani, amelynek levonulását a folyón kialakult jelentős mennyiségű jég lénye­gesen befolyásolja. A Tisza víz­állása folyamatosan emelke­dik. Kedden Kisköre-alsónál 343 centiméter, áradó volt. Nincs jobb helyzet megyénk többi folyóján sem: a Zagy- va-Tarna vízrendszerében is folyamatos áradás figyelhető meg. A Zagyva vízállása ked­den Hatvanban 300 centimé­ter volt, a Tárná Verpelétnél 185, Tarnamérán 344 - tető­zés közeli állapotban -, Tarna- örsön 335 centiméteren állt. Az árvízveszélyen túl a bel­víz is gondokat okoz megyénk­ben. A fagyott talaj és a lehul­lott nagy mennyiségű csapa­dék miatt az elmúlt hétvégén megolvadt havat nehezen tud­ja elnyelni a föld, ezért a víz nagy része még a felszínen ta­Őránként ellenőrzik a Zagyva szintjét A hét első napján a Zagyva vízállása Hatvannál elérte a 295 centimétert, de a szakem­berek szerint ez az állapot még nem számít rendkívüli­nek az évnek ebben az idősza­kában. Lapunk munkatársa személyesen is meggyőződhe­tett arról, hogy a folyó me­gyénkbe belépve egészen a Mátravidéki Erőműig nem lé­pett ki medréből, s lejjebb - így Hatvannál is - csak he­lyenként érte el a víz az ár­terület szélét. A hatvani sza­kasznál elsőfokú árvízvédel­mi készültséget rendeltek el. A napokban várhatóan nem emelkedik az árvízvédelmi fokozat, de a folyó vízszintjét óránként ellenőrzik. T. 0. lálható, a szántóföldeket, a ter­mést veszélyezteti, az utakra ráfolyva pedig a közlekedést. Olvasónk arról számolt be, hogy Bátor és Hevesaranyos között „Balaton-mennyiségű” víz áll az úton. A KÖTIVÍZIG adatai szerint működési területükön össze­sen 5650 hektárt borít bel­víz, ebből 2050 hektár vetés, 950 hektár szántó, 1650 hek­tár legelő. A védelemvezető beszámolt arról, hogy keddig 21 stabil szivattyútelep és 3 mobil szivattyúállás összesen 839,46 ezer köbméter vizet emelt át a befogadókba, emel­lett 125 ezer köbméter víz gra­vitációs elvezetését végezték a szakemberek. A legfrissebb meteorológiai előrejelzések ugyancsak nem kecsegtetőek. A következő idő­szakban ugyanis szinte min­denhol visszatérnek az éjsza­kai fagyok, de a korábbihoz ha­sonló extrém alacsony értékek­re inkább csak a Tisza keleti, északkeleti, határainkon túli szakaszán, a magasabban fek­vő területeken lehet számítani. Rázsi András meteorológus elmondta: viszonylag szeren­csés helyzet a mostani, mivel a hó nem hirtelen olvad, ha­nem több nap alatt. Jó hír az is, hogy nagyobb mennyiségű csapadék nem várható a kö­vetkező napokban, így amikor enyhülni kezd az idő, a belvíz vélhetően rövid időn belül el is tűnik majd.- Érdemes figyelni, hogy most az olvadáskor olyan he­lyeken is kialakulhatnak víz­átfolyások, ahol eddig nem, és amint fagyni kezd, ezek okoz­hatnak meglepetést, akár még az udvarunkon is. Ezért nem­csak az autósoknak, a gyalo­gosoknak is érdemes elővi­gyázatosan közlekedni - mu­tatott rá az Eszterházy Károly Egyetem Földrajz- és Környe­zettudományi Intézetének tu­dományos segédmunkatársa. MOZI AGRIA MOZI - EGER 16.00 ÓRA: Balerina 18.00 ÓRA: Az éjszaka törvénye 20.30 ÓRA: A kaptár - Utolsó fejezet 18.15 ÓRA: XXX: Újra akcióban 20.30 ÓRA: Széttörve 18.15 ÉS 20.30 ÓRA: Körök 16.00 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Fiatalság, bolondság TÁRNÁMÉRA Az adácsi Veritas Színház szórakoztatta az elmúlt hétvégén a tarnaméraiakat. A művelő­dési ház megtelt érdeklődőkkel, akik Szekeres János rendezésében a Fiatalság, bolondság című dara­bot tekinthették meg. SZ. E. Fotó: Beküldött Az alapító CINEMA BRIDGE MOZI ­TV • HELYI MŰSOROK • RADIO AJANLO Gyöngyös SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Egy kutya négy élete 17.45 ÓRA: Kaliforniai álom 20.15 ÓRA: Az éjszaka törvénye PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: Balerina 18.00 ÓRA: XXX: Újra akcióban 20.30 ÓRA: A kaptár - Újra akcióban TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlé­se 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.30 Egészségtár - magazinműsor - ism. 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Anna and The Barbies 19.30 Margó - kulturá­lis magazinműsor - ism. 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Sport Plusz - televíziós sportmagazin. Benne: ZF-Eger-EKE- BVSC-Zugló női OB l-es vízilabda-mérkőzés iux'j; —— 00.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlé­se 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hit vilá­ga - vallási műsor 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7,1. rész - sport- magazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7, 2. rész- sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Üzleti negyed- gazdasági magazin 20.12 Reklám 20.15 Ak­tuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 7.00 EKF Sport - az Eszterhá­zy Károly Főiskola sportmagazinja (ism.) 07.30 Nyíregyháza Blue Sharks-EKE-Eger-KOK - NB l/B, kelet, 15. forduló, férfi-kosárlabdamér- kőzés 9.00 Képújság 10.00 A keddi adás is­métlése 10.00 Válogatás az EKE mozgóképes hallgatóinak vizsgaportréfilmjeiböl 10.30 Paks II titkok és kockázat - Antal Attila (Energiaklub) előadása (ism.) 10.55 Álom és emlékezet - Tóth Krisztina (író, költő) előadása 11.20 La­Bor - boros magazin (ism.) 12.00 EKF Sport - az Eszterházy Károly Főiskola sportmaga­zinja (ism.) 12.30 Nyíregyháza Blue Sharks- EKE-Eger-KOK - NB l/B, kelet, 15. forduló, férfi -kosárlabdamérkőzés 14.00 A pénteki adás is­métlése 14.00 Eszterházy krónika - összefog­laló magazinműsor 14.45 Az egri tanárképzés fejlődése 1949-től napjainkig - Új lehetőségek és kihívások az egri főiskolán - dokumentum­film (ism.) 15.10 Jaja - koncert és beszélgetés 15.38 Aktívház az Egyetemen 16.00 Képúj­ság 18.00 Firkászok - háttérbeszélgetés eg­ri sportújságírókkal 18.30 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság I II II II II 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb ha­zai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresz­tőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne: 12.00- 14.00 Kívánságműsor, SMS 20/339- 3333 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00- 20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alap­ján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül FM7 0.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hír­összefoglaló az előző nap legfontosabb tör­ténéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café: Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrien­nel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinfor­mációk 10.00-15.00 Helló Meló Géczi Adrien­nel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinfor­mációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Junior­ral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb ze­nék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szó­szóló 10.45 A lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fo­kon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szen­tek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hír­mondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafú- zér 18.35 MKR műsor 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) EGERBEN Antal Nimród-közön- ségtalálkozót tartanak ma es­te 6 órától a Kepes Intézetben. Előbb a Los Angeles-i születé­sű, magyar filmrendező 2003- ban forgatott filmjét, a Kont­rollt vetítik le, amit közönség- találkozó és beszélgetés követ Szabó Gábor, A martfűi rém című új, magyar film operatő­rének közreműködésével. An­tal Nimródról tudható egyéb­ként, hogy 1991-ben költözött Magyarországra. Itthon a Ma­gyar Filmakadémián végzett, majd 2005-ben visszaköltö­zött a szülővárosába. Az est folyamán egyebek között szó esik a filmről, a rendező ko­rábbi diploma- és vizsgafilm­jeiről, a magyar és az ameri­kai film helyzetéről, valamint sok egyéb másról. EKMK FEBRUÁR 8., SZERDA 17.00 ÉLETMÓDVÁLTÁS FELSŐFOKON KORHATÁR NÉLKÜL Fókuszban a mozgásszervek - dr. Rokonay Adrienne előadása 18.00 ZARATHUSTRÁTÓL JÉZUSIG Dr. Kiss Irén és Tábori László val­lástörténeti előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK, 13.00 TRIO CLASSIC SZEGED KONCERT HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL 2017 FEBRUÁR 10., PÉNTEK 17.00 FARSANGI KÉZMŰVES DÉLUTÁN HELYSZÍN: Egri Civil Ház FEBRUÁR 11., SZOMBAT, 10.00 - 15.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ FARSANG Busómaszkok kiállítása, kézműves foglalkozások, játszóház HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház 16.00-20.00 FARSANGI KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ ÉS BÁTYUS MULATSÁG HELYSZÍN: LISZI FARSANGI BÁTYUS BÁL 19.00 Magyar táncház a Gajdos Zenekarral HÁZIGAZDA: Bécsi Gyula és a Lajtha László Néptáncegyüttes HELYSZÍN: Barta- f kovics Béla Közös- EOEFl KULTURÁLIS segi Ház KÖZPONT

Next

/
Thumbnails
Contents