Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-04 / 30. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 4., SZOMBAT Átvehetik diplomájukat EGER Oklevélátadó díszün­nepélyeket tartanak hama­rosan az Eszterházy Károly Egyetem különböző karain, a keresztféléves képzésben végzettek számára. Az egri campuson február 10-én 11 órától - az Agria TISZK Bar­tók Béla téri épületében Gyöngyösön másnap, szom­baton délelőtt 10 órától ren­dezik meg a diplomaosztót a „T” előadóban (Mátrai u. 36.). Ugyancsak szombaton tartják az ünnepséget Jász­berényben, ahol a végzett hallgatók a délután 2 órakor kezdődő ünnepségen vehe­tik át oklevelüket. S. S. Ruszinokat, romákat várnak GYÖNGYÖS A Gyöngyösi Ru­szin Nemzetiségi Önkor­mányzat Képviselő-testüle- te február 7-én, kedden 9 és 12 óra között közmeghallga­tást tart a város polgármes­teri hivatalában, a nemzeti­ségi önkormányzat képvise­lői irodájában. Ugyanezen a napon - délután 2 és 4 óra között - a polgármesteri hi­vatal előtéri tanácskozóter­mében ugyancsak közmeg­hallgatásra várja az érdek­lődőket a roma nemzetiségi önkormányzat is. S. S. Emelkedik a vízszint, folyamatosan figyelnek rá HEVES MEGYE Az enyhülő időjárás miatt számítani le­het megyénk nagyobb fo­lyóvizein, a Tiszán, a Zagy­ván, a Tárnán, a Laskó- és az Eger-patakon is szintemelke­désre. Dorogi Szilvia, az Országos Vízügyi Főigazgatóság kom­munikációs referense kérdé­sünkre közölte: a legfrissebb hidrometeorológiai és hidro­lógiai tájékoztatás és előre­jelzés alapján a kisvízfolyá­sokon - főképp a hét végén - rövid ideig tartó vízszint- emelkedések alakulnak ki. Mivel ezeket a vizeket is je­lentős vastagságú jégtaka­ró fedi, ezért számítani le­het annak felszakadására, megindulására, zajlásra és kisebb jégtorlaszok kiala­kulására. A vízszintek nem érik el a készültségi fokoza­tokat, ezért a mederben ele­gendő hely van a többlet víz­Az ároktisztítás fontos, hogy el­folyhasson a víz. hozam levezetésére. Azokon a helyeken, ahol az emelke­dés meghaladja a két métert, a vízügyi szakemberek foko­zott figyelőszolgálatot ren­deltek el. A várható beavatkozások­ról a Heves Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóságon is felkészítést tartottak a na­pokban. Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a megbeszélésen felmérték a készleteiket, ami szükséges, azokat feltöltik, így lapátokat, homokzsáko­kat, fóíiát és fáklyákat is be­szereznek. Ezek az eszközök fontosak, hogy megoldható legyen a védekezés. Az állo­mány tagjai is készenlétben állnak. M. 2. Mikrohitel Program ...segítünk indítani © HITEL I fittiyftKi > iX rfgyfcr. I www.mikro-hitel.hu I ORSZÁGOS MIKROHITEL PROGRAM Hitelösszeg: max. 10 millió Forint Futamidő: max. 10 év Fix ügyleti kamat: 3,9% Hitelcél: beruházás- és/vagy forgóeszköz-finanszírozás Érdeklődni lehet: Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Telefon: + 36 20/290-3970 E-mail: mikrohitel@mva.hu www.mva.hu Megrázta a picit, akinek a fejét egy tárgyba beütötte Dühítette a sírás Két hónapos csecsemő vesztette életét tavaly júni­usban Recsken. A halála an­nak következménye, hogy a huszonéves apja nagyon ne­hezen viselte a babasírást. Ennek a gyanúja már felme­rült a nagyobbik - négyesz­tendős - gyermek korábbi sérüléseikor, a kicsi egyik esetben koponyacsont-tö- rést szenvedett. A nagy port felvert ügyben megszületett a vádirat. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu RECSK, EGER Letöltendő bör­tönbüntetést indítványoz a Heves Megyei Főügyészség azzal a recski férfival szem­ben, aki dühbe gurult a cse­csemők sírásától, s balesetve­szélyes módon próbálta csití- tani őket. A szülők érzéketlen­sége és felelőtlensége oda ve­zetett, hogy a kisbabáik több alkalommal is rendkívül sú­lyos koponyasérüléseket szen­vedtek el, s az egyik pici ebbe végül bele is halt. Minderről pénteki sajtóközleményében dr. Szalóki Zoltán megyei fő­ügyész tájékoztatta a Hírlapot. A vádirat az előzményeket is taglalja. E szerint a vád­lott két esztendeje Mátrade- recskén lakott 18 éves élettár­sa szüleinél, ahol akkor első kisbabájukat nevelték. A kis­lányt három hónapos korában kelíett először kórházba szállí­tani, mert külső hatásra kopo­nyaűri vérzés alakult ki nála. Akkor a történtek valamennyi részletét nem sikerült tisztáz­ni. Két hónap sem telt el, ami­kor újra mentőkocsit hívtak a picihez. Az egészségügyi in­tézményben több hétig tartott az ápolása, végül 2015 júniu­sában hazaengedték. Ezután két nappal este az apa egyedül maradt a gyermekkel az ottho­nukban. A kislány sírt. A vád­lott - amint erről a hatóságok előtt beszámolt - ölbe akar­ta venni, hogy megnyugtas­sa. Az emelő mozdulat közben a gyermek a testét fedő taka­róból kicsúszott és fejjel előre a padlóra zuhant. Másnap azt tapasztalták a szülők, hogy a kicsi állapota leromlott, fej- körfogata fokozatosan nőtt, sőt az eszméletét is elveszí­Az apát kihallgatásra kísérik a rendőrök a főkapitányság udvarán. Előzetes letartóztatásban van ma is Börtönbe kerülhet az érzéketlen apa A büntető törvénykönyv 164. szakaszának a rendelkezé­se szerint az követi el testi sér­tés bűncselekményét, aki más testi épségét vagy egészsé­gét sérti. Esetünkben a sértett halálát előidéző testi sértés­ről van szó, amely bűntettnek minősül, és kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Heves Megyei Főügyész­ség a vádiratában a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben főbün­tetésül végrehajtandó bör­tönbüntetés kiszabására, va­lamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság kötelezze a fe­lelőtlen apát több mint félmil­lió forint bűnügyi költség meg­fizetésére. tette, emiatt hajnalban men­tővel az intenzív osztályra vit­ték. Az orvosok megállapítot­ták, hogy a pici agyzúzódás- sal járó koponyacsont-törést szenvedett, ami maradandó fogyatékosságot eredménye­ző, életveszélyes sérülés volt, és azonnali műtétet igényelt. Ezután az illetékes gyámha­tóság a gyermeket hivatásos nevelőszülőnél, majd az anyai nagyszülőnél helyezte el. Rövidesen a vádlott apa és az élettársa Recskre költözött, ahol az előző esztendőben, március 25-én megszületett a második gyermekük is. Június 2-án a községbeli or­vosi ügyeletén jelent meg a pár - a halott kisfiúkkal. Azt mesélték a doktornak, hogy a gyerek az udvaron, a babako­csiban volt, amit fellökött egy kutya, a kicsi pedig kiesett be­lőle. A babán nem lehetett kül- sérelmi nyomokat látni sze­rintük. Éjszaka arra ébredtek, hogy a kicsi nehezen veszi a levegőt és hörög... A vádindítvány szerint a vizsgálat alapján az állapít­ható meg, hogy 2016. június 1-jén este a terhelt és az élet­társa a picivel az ágyban fe­küdt. Fél tizenegy körül a ba­ba felsírt. Az apát ez idegesí­tette, igyekezett lecsendesí­teni utódját, de nem sikerült. Ekkor a vád szerint a férfi el­veszítette a türelmét, s nagy erővel megrázta a gyerme­ket, akinek a feje a szoba egyik berendezési tárgyához ütődött. Ezután a halkan sír- dogáló kisfiút betette az ágy­ba, s visszafeküdt aludni. Hajnalban észlelték a szülők, hogy a csecsemő rosszul van, ezért bevitték az ügyeletre, de ott már csak a koponya­sérülés következtében beállt halál tényét tudták megálla­pítani. A Heves Megyei Főügyész­ség az apa ellen gondatlan­ságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége, va­lamint halált okozó testi sér­tés bűntette miatt is vádat emelt. Az ügyben az Egri Tör­vényszék hozza majd első fo­kon az ítéletet. Dr. Beer Miklóst látták vendégül az Ady Endre Könyvtárban Könyvét mutatta be Hatvanban HATVAN Dr. Beer Miklós, a Vá­ci Egyházmegye megyés püs­pöke volt a hatvani Ady Endre Könyvtár vendége. A fó'pásztort- aki legutóbb megjelent köny­vét mutatta be a helybelieknek- Horváth Richárd polgármes­ter köszöntötte. A püspök ko­rábbi, „Szeressetek ott, ahol gyűlölnek” című kötete nagy sikert aratott az olvasók kö­zött, ezért, mint többen is meg­fogalmazták, nagyon várták a folytatást. Az „Örömet hozzak, hol gond tanyázik” című alko­tás szintén Assisi Szent Ferenc tanításai mentén folytatódik, s és élethelyzetekre világít rá.- Mai életünk, a társadal­munk problémái kerültek elő­Beer Miklós: segítsünk az elesetteken, ha tudunk térbe: a nevelés, egészségünk, családi életünk, az európai helyzet - ismertette munká­ja főbb szempontjait dr. Beer Miklós. - Ezekre keressük a választ, és püspökként köteles­ségem, hogy megformáljam a véleményem Jézus tanítása és az evangélium alapján. A megyés püspök elmond­ta: ezzel a könyvvel is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy nem mehetünk el szótlanul az elesettek mellett. Ha lehetősé­günk adódik, segítsünk. Azt is elárulta, hogy a borítóra ké­szült evezős kép nem véletlen, hiszen egész életében megha­tározó szerepet töltött be a Du­na. T. 0.

Next

/
Thumbnails
Contents