Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-18 / 42. szám
4 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2017. FEBRUAR 18., SZOMBAT HÍREK Bolond lyukból bolond szél fúj majd áprilisban Egerszalókon Leölték már a disznót EGERSZALÓK A mai boros-toros rendezvényükre várják a szervezők a vendégeket és a helybelieket. Az egész napos programban megmutatják a disznó feldolgozásának folyamatát, a pörzsöléstől a pecsenyesütésig. Akik kevésbé szeretik a böllér és hentes szakma kulisszatitkait, két túraajánlatból is választhatnak. Délután természetesen nem marad el a mulatság, a Tekergő Zenekar húzza a talpalávalót. S. S. Munkagépekre pályáztak előbb ANDORNAKTÁLYA Nagytájával konzorciumban nyújtott be pályázatot a külterületi utak rendbetételére a település - a meghosszabbított, február 9-i határidőt betartva - a kiírás szerinti gép- beszerzés célterületre. Mindez azzal is járt, hogy mindkét település kapott ajánlatot munkagépekre. S. S. „Ingyen” kukát ígér a projekt EGER ÉS KÖRNYÉKE Módos! tóttá korábbi tájékoztatását a szabványos hulladékgyűjtő edényekről az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Egy fejlesztési projekt keretén belül ugyanis előreláthatólag lehetőség nyílik hulladéktároló edények térítés- mentes cseréjére. S. S. Erőgépekre is pályáztak OSTOROS A település - az ön- kormányzat közelmúltban hozott döntése alapján - pályázatot nyújtott be a külterületi utak felújításán belül nyíló lehetőségre, munka- és erőgépbeszerzésre, 10,8 millió forint értékben - közölte a Hírlappal Böjt László, a község polgármestere. S. S. Nótával, mókával, finom falatokkal is készülnek Fotó: Berán Dániel Szarvaskő, no meg a térség egyik legnépszerűbb rendezvénye a Csipkebogyó Fesztivál minden év októberében A települések életében fontos szerepet játszanak a turisztikai programok. A falvakban most a tervezés folyik, ezért kértünk egy röpke betekintést elképzeléseikbe, hogy megtudjuk, mire készülnek idén. Síké Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER ÉS KÖRNYÉKE - Programnaptárunk három kiemelt rendezvénye idén: a Retró Majális, az Úszó Alkalmatlanságok Világbajnoksága és Víg- tárkányi Malacságok, valamint a rétesnapok - árulta el Tichy Rita, a Felsőtár- kányi Közművelődési Intézmény munkatársa. - A legfontosabb esemény idén is ez utóbbi lesz. A programsorozat, mint nagyszabású szabadtéri, családi rendezvény, egyaránt gondoskodik kicsik és nagyok színvonalas szabadidőtöltéséről. A fő téma a házi készítésű rétes, amit asszonyok húznak a sátor alatt. A kíváncsi látogatók ide betekintést is hyerhet- nek, és elleshetik a réteskészítés fortélyait - mondotta a köz- művelődési munkatárs. Szarvaskőben a sok-sok vendégcsábító program között, mint például az októberi Csipkebogyó Fesztivál, várfelfutó versenyt is terveznek - tudtuk meg a falu polgár- mesterétől, Szabóné Bállá Ma- rianntól. Az ötlet oka pedig: a várrom feltárási munkálatokon még nem esett át, így nem sok lehetőségük van arra, hogy a területet bármiféle beavatkozással „látványossá” tegyék.- Verpeléten a Bor és Nóta Ünnepe jelenti a fő attrakciót idén is. Klasszikus falunapVerpeiéten pazar szüreti felvonulással alapoznak a színvonalas nótaestre. ként indul, majd kora délután igen pazar szüreti felvonulássá változik, amelyen általában 15-20 lovas fogat, hintó, mintegy félszáz lovas, valamint a településen élő gazdák pótkocsis traktorokkal vonulnak föl. Kora este színvonalas nótaesttel zárjuk a rendezvényt- adott választ kérdésünkre Farkas Sándor, a város polgármestere. Egerszalókon, mert ebben az esztendőben éppen szombatra esik április 1-je, „bolondnapot” tartanak „Április bolondja felment a... Egersza- lóki Barlanglakásokhoz és végigjárta a kaptárköveket is” mottóval.- Ez alkalomból, a helybeliek megviccelik majd a vendégeket, tréfás népi játékokat és ugratásokat mutatnak be a Barlanglakásoknál. Természetesen nagyon sok más program is lesz mindenhol, ahol „bolond lyukak” lehetnek - árulta el Pintér Beáta, a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület Turisztikai Információs Irodájának vezetője. Várromra fel! A szarvaskői várfelfutás rajtja és célja is a vár tövében épült Öko-Park Panzió-Kemping és Kalandpark. A távon, oda-visz- sza 1200 méterrel és 93 méteres szintkülönbséggel kell megküzdenie a versenyzőknek. A vár kiiátópontjában vehetnek át a résztvevők egy leporelló alakú prospektust, mellyel bizonyítják, hogy a teljes távot megtették. A versenyzőknek ásványvizet és egy tál gulyást biztosítanak, s a részvételt oklevéllel ismerik el. Minimum 2 kategóriában lehet nevezni (gyermek és felnőtt). Az első három helyezettet mindkét kategóriában éremmel jutalmazzák. Nem jut a pénzéhez egy vállalkozás, a város szerint nem tartoznak nekik Kovácsolt gyűrű, szerelemjárattal EGER A januári közgyűlést megelőzően a képviselők megkapták a DTRT Vízépítő Kft. levelét arról, hogy szerintük egy éve nem fizették ki számukra a kerékpárút pótmunkáival kapcsolatos kivitelezői díjat. A közgyűlést követően a Hírlap további megkereséseket is kapott, megkérdeztük az önkormányzatot, mi a helyhatóság álláspontja. A válasz szerint a kérdésben az a mérvadó, amit Ha- bis László polgármester a közgyűlésen mondott, azaz, hogy „a Városüzemeltetési Iroda és más szakértő munkatársaink egyértelműen azon az állásponton vannak, hogy a város megrendelőként a közbeszerzési törvény szabályai szerint járt el, és minden olyan munkát, melyet az építési naplóban rögzítettek, kifizetett”.- Kollégáink mind az elmaradó, mind a pluszmunkákat dokumentálták, beárazták és ennek alapján az önkormányzat kifizette, amit szerződések alapján ki kellett fizetnünk. Ki kell emelnünk most is: változatlanul nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy egri, illetve térségbeli vállalkozások végezhessenek Egerben mély- és magasépítési munkálatokat - húzta alá a városvezető. S. S. A kivitelező úgy véli: ők kiváló munkát végeztek Fotó: Berán Dániel NOSZVAJ Nagy sikerű szerelemhétvégét tartottak a faluban. A közel egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény természetesen Bá- lint-naphoz kötődött. A hagyományokat az idén is továbbvitték a szervezők, hiszen a már jól megszokott programok sorában visszaköszönt a többi között például a szerelemjárás, az egynapos esküvők a De La Motte Kastélyban, vagy a jegygyűrű-kovácsolás Antik Anti portáján. Készült szerelmi bájital is, természetesen gyógynövényekből. Kifejezetten a felnőttek pajzán históriákból álló összeállítást is láthattak „így kell a gyertyát tartani” címmel. A rendezvénysorozat első állomása a gyűrűkovácsolás volt, a záró esemény pedig a hajnalig tartó Valentin-bál. A résztvevők természetesen hódolhattak a gasztronómia kínálta örömköknek is, miközben jó borokat iszogattak, például a „Mámoros éjszaka” fantázianéven rendezett borkóstoláson, vagy megízlelték a Gazdaházban sült finomságokat. A „lustábbak” pedig akár bérletet is válthattak a „Szerelemjáratra” s egész szombaton Szafari-buszon utazhattak végig a faluban. S. S. * <