Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-15 / 39. szám

2017. FEBRUÁR 15., SZERDA KULTÚRA/SZOLGÁLTATÁS g A hibrid műfaj, ami „az utolsó órában” segíthet elindulni a változás útján Éjjeli Manó slammel harcol Irlanda Máté - Éjjeli Manó: „kiabálok" és bízom benne, hogy valami történik Fotó: Berán Dániel Irlanda Máté, vagy, aho­gyan sokan őt ismerik, Éjje­li Manó slammer volt a Bró- dy5 Klub legutóbbi vendége a megyeszékhelyen. Máté már nem először csillog­tatta meg tudását a város­ban, fiatal kora ellenére szá­mosán ismerik és elisme­rik a tehetségét. Elmesélte egyebek között, hogy szerin­te miért fontos és hasznos a slam poetry, s mi a célja művészetével. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu EGER Éjjeli Manóval egri elő­adása előtt ülök le beszélgetni. Talán ő nem is emlékszik rá, hogy az akkor még Eszterhá- zy Károly Főiskolán, mai egye­temen, volt néhány közös tan­óránk, ahol már akkor meg­csillantotta előttünk a széles körű irodalmi tudását. Elő­ször megkérem, mutatkozzon be, ki is ő, mikor találkozott a slam poetryvel. Miskolcon születtem 1989-ben, az iskoláimat is itt jártam, egyébként ma kisgyő- ri vagyok. írással tulajdon­képpen 14 éves korom óta fog­lalkozom, de 14-18 éves koro­mig borzalmasan rossz verse­ket írtam - jegyzi meg magá­ról kritikusan. Később hozzá­teszi, azért 18-19 esztendősen már elkezdett „tűrhető” verse­ket is jegyezni. Máté a slam poetryvel igazából 2014-től áll közelebbi ismeretségben. Arra kérem, írja körül, mi is a slam poetry.- A slam poetry nem köny- nyen meghatározható mű­faj, nehezen lehetne megfog­ni azt, hogy miben különbö­zik a költészettől, vagy akár­melyik előadó-művészettől. Valójában hibrid műfaj: van benne költészet, előadó-mű­vészet, rap egyaránt. Az elő­adásoknak csupán annyi a megkötése, hogy három per­cet lehet a színpadon tölteni, plusz 15 másodperc a tiszte­letidő. Három perc áll a per- formansz lehetőségére, a pa­píron kívül, amiről felolvassa az ember a szöveget, semmi­lyen egyéb eszközt nem lehet közben használni. Van olyan, aki előad, és nem felolvas - tu­datja velem Irlanda Máté. Egy kis történelmi áttekin­téssel is segíti, hogy még kö­zelebb kerülhessek a „hibrid műfaj” lényegéhez. Elmondja, hogy Magyarországon nemré­giben volt a tizedik évforduló­ja a slam poetrynek, Závada Péter és Süveg Márk hozta be az országunkba. Amerikában különben máraz 1980-as évek óta ismert műfaj.- A slam poetryt versenyek formájában szervezik. Fon­tos az is, hogy a közönség ré­széről rögtön van a fellépő felé reflexió, tehát nem csak a pon­tozásban jelenik meg az érté­kelés. Ha valakinek a közönség soraiból tetszik az előadás, ak­kor csettintgetni szoktak, ha pedig nem tetszik, akkor do­bognak - teszi hozzá Éjjeli Ma­nó. Később azután még meg­jegyzi, hogy szerinte azért kü­lönösen jó a slam poetry, mert közelebb hozta az emberekhez a költészetet, az irodalmat.- Szerintem az irodalom egyik elég nagy betegsége, hogy elefántcsonttoronyba el­zárkózott költő-, íróóriások vannak, akiknek az alkotása­ihoz csak az irodalmárok szól­hatnak hozzá. Eközben, ha eléggé belegondolunk, hogy honnan indult maga a költé­szet - akár Homéroszt felhoz­va példaként -, akkor ez egy előadás volt, ami közösség- formáló erőként működött. Ezt hozza vissza a slam poet­ry: kicsit régi, kicsit új, ebben is egy kicsit hibrid - mond­ja, majd arról kérdezem, hogy előadásaiban mit szeretne el­mondani.- Viszonylag negatív vagyok a slamben. Amiről én szoktam beszélni, az az, hogy elpusztí­tunk magunk körül mindent, és mi is mind meghalunk - szerintem meg is érdemeljük. A verseim már azért ennél jó­val változatosabbak - zárja a fejtegetést. Kíváncsi vagyok persze, Éj­jeli Manó vajon miket tart a leginkább pusztítónak. Elő­ször a környezetkárosítást említi, majd áttér az afrikaiak kizsákmányolására, utána ar­ra, hogy a föld javait igazából csak néhány száz ember bir­tokolja. A beszélgetés végén még szeretnék arra kitérni, vajon Éjjeli Manó hisz-e abban, hogy előadásaival jobbá formálhat­ja a világot.- Ambivalens érzéseim van­nak erről. Az nagyon jó, hogy arra a másfél-két órára, amíg egy slam poetry est tart, ott ül két-háromszáz ember, meg­hallgatják és talán elgondol­koznak ezeken a dolgokon. Az igazi kérdés számomra az, hogy alapvetően azokat az em­bereket szólítom-e meg, akik­nek valóban szükségük van a változásra. Aki ugyanis el­jön egy ilyen estre, az való­színűleg pont nem az az em­ber, akinek magához kellene térnie. Más mód nem marad nekem: „kiabálok” és bízom benne, hogy valami történik. Nem hiszem, hogy ez a közel­jövőben megtörténik, pedig az utolsó órában járunk, de a re­mény hal meg utoljára - fejezi be gondolatait. MOZI AGRIA MOZI - Eger 16:00 ÓRA: Lego Batman - A film 16:00,18:00,20:20 ÉS 20:50 ÓRA: A sötét ötven árnyalata 18:20 ÓRA: Az éjszaka törvénye 16:00 ÓRA: Zsivány Egyes - Egy Star Wars- történet 18:30 ÓRA: Jackie 20:30 ÓRA: Körök CINEMA BRIDGE MOZI ­Gyöngyös Szabadság Terem Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Rendőrök mentettek DETK Kigyulladt egy családi ház hétfőn. A gyöngyösi tűzoltókat riasztották, ám mielőtt kiérkeztek vol­na, a körzeti megbízottaknak sikerült az égő házból egy idős férfit kimenteni. A tűzoltók elfojtották a födém parázsló részeit. A detki férfit a mentők a gyöngyösi kórházba szállították. M. Z. Fotó: HMKI TV • HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ AJÁNLÓ EKMK FEBRUÁR 15., SZERDA. 19:00 MINDEN, AMI TÁTRA Kájel Árpád előadása az Egri Világjáró Klubban HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK, 16:00 EGÉSZSÉG ABC Biorezonancia - Farkas Tünde előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 18., SZOMBAT, 15:00 ISMERT EGRIEK - MÁS SZEREPBEN Zenés show-műsor HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 18., SZOMBAT,15:00 FARSANG a Forrás 15:30 ÓRA: A Kaptár - Utolsó fejezet 17:30 ÓRA: A fegyvertelen katona 20:00 ÓRA: Körök Puskin Terem 16:00 ÓRA: Lego Batman - A film 18:00 ÉS 20:30 ÓRA: A sötét ötven árnyalata SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 18:00 ÓRA: Black Comedy Petőfi Sándor-bérlet TV EGER 8:00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismét­lése 12:00: Diginfó 18:00: Tv Eger szignál 18:01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelen­tés 18:30: Egészségtár-magazinműsor-ism. 19:00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19:20: Rókák között 19:30: Margó - kulturális magazinműsor-ism. 20:00: HírAdás - egri hír­adó. Időjárás-jelentés 20:20: Sport Plusz-te­levíziós sportmagazin. Benne: EKFSC - Oxxo Energy Orosházi NKC női NB l/B-s kézilab­da-mérkőzés (Líceum TV) llllllllllll— 00:00: Képújság 09:00: A keddi adás ismétlé­se 11:30: Képújság 18:00: Műsorismertetés 18:01: Aktuális - hírek röviden 18:02: Hitvilá­ga - vallási műsor 18:15: Nap kérdése 18:17: Reklám 18:20: Aktuális - Gyöngyös és a tér­ség legfrissebb hírei 18:35: Sport7 1. rész - sportmagazin 19:01: Reklám 19:04: Sport7 2. rész - sportmagazin 19:30: Aktuális - Gyön­gyös és a térség legfrissebb hírei 19:45: Vá­rosháza - Jászárokszállás magazinja - ismét­lés 20:12: Reklám 20:15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20:30: Képújság 00:00: Képújság 07:00: EKF Sport - az Esz- terházy Károly Főiskola sportmagazinja (ism.) 07:30: Eszterházy KFSC (4.) - Oxxo Energy Orosházi NKC (6.) - NB l/B, kelet, 14. fordu­ló, női kézilabda-mérkőzés 09:00: Képújság 10:00: A keddi adás ismétlése 10:00: Vá­logatás az EKE mozgóképes hallgatóinak vizsga-etűdjeiből 10:15: Paks2: Alternatívák - Sáfián Fanni (Energia Klub) előadása (Ism.) 10:40: A szomszéd vár - a Helyi Televíziók turisztikai magazinműsora 11:10: Talkman - Tóth Márk beszélgetős műsora (ism.) 12:00: EKF Sport (ism.) 12:30: Eszterházy KFSC (4.) - Oxxo Energy Orosházi NKC (6.) - NB l/B, ke­let, 14. forduló, női kézilabda-mérkőzés 14:00: A pénteki adás ismétlése 14:00: Eszterházy krónika - összefoglaló magazinműsor 14:30: Az Egri Eszterházy Károly Egyetem - Jövőkép az Eszterházy Károly Egyetemen - dók. (ism.) 14:50: Diákélet - hallgatói magazin (ism.) 15:20: A zenétől a hangművészetig, az audio- nalitás nyelvének újraalkotása - Sőrés Zsolt (zeneszerző, előadóművész) előadása 16:00: Az Eszterházy Károly Egyetem Egri Campusá- nak Oklevélátadó Ünnepsége (ism.) 18:00: Firkászok - háttérbeszélgetés egri sportújság- írókkal 18:30: Képújság 19:00: Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campusának Okle­vélátadó Ünnepsége 20:00: Az Eszterházy Ká­roly Egyetem Egri Campusának Oklevélátadó Ünnepsége (ism.) 23:00: Képújság 05:00-06:00: Magyar óra, hazai slágerekkel 06:00-10:00: Reggeli ébresztőműsor 10:00- 15:00: Egri nap, benne: 12:00-14:00: Kíván­ságműsor, SMS: 20/339-3333 15:00-20:00: Egri délután, benne: 18:00-20:00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20:00-05:00: A város rit­musa megszakítás nélkül £M7 0:00-5:00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva óránként hí­rek, időjárás, útinformációk 5:00-5:15: Hír­összefoglaló az előző nap legfontosabb tör­ténéseiből, benne: Agrárpercek 5:30-5:45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6:00-10:00: FM 7 Café Eger­ben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10:00-15:00: Helló Meló, Gé­czi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé 15:00-18:00: Traffic, Győri Niki­vel 18:00-20:00: FM 7 Summer A nyár legna­gyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20:00-21:00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista. Bárány Attilával, Hamvai PG-ve| és Dj. Juniorral 21:00-24:00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5:00: Hírek; Kalendárium 7:00: Szentmi­se-közvetítés az egri bazilikából 7:35: Szen­tek, szent életű emberek 8:15: Játék 8:45: Lapszemle 9:05: Múltunk pillérei 10:05: Szó­szóló 10:45: A lélek szava 11:05: Évezredek asztalánál 11:30: Vatikáni Rádió (ism.) 12:05: Egyházi hírek 12:15: Evangélium 13:05: Nem középiskolás fokon (ism.) 13:40: Népzenei kincsestár 14:05: Úton - útfélen 14:35: Neu- ma (ism.) 15:15: Hétvégi levél (ism.) 15:30: Hitvalló 16:05: Érték - adó 17:00: Regionális hírek 17:15: Kora esti hírmondó 17:45: A régió sportja 18:00: Rózsafüzér 18:35: MKR-műsor 19:00: Hírek 19:05: Iránytű (ism.) 19:45: Esti mese 20:10: Beszélő könyvek 21:05: Sziluett (ism.) 21:35: Úton - útfélen (ism.) 22:10: Szó­szóló (ism.) 23:05: Vatikáni Rádió GYÖNGYÖSSOLYMOS Wass Al­bert, a tizenkilenc esztendeje el­hunyt erdélyi magyar író és költő emlékére rendez estet pénteken 18 órától a Gárdonyi Géza Mű­velődési Ház és Könyvtárban a helyi Wass Albert Kör. A rendez­vény a Magyar Szellemiség Kul­turális Műhely következő prog­ramjaként valósul meg. Az em­lékesten közreműködik Majoros- né Kühn Ildikó, Tiszai Zsuzsanna és Szabó Anita, az esemény ven­dége Szőcs Géza Kossuth- és Jó­zsef Attila-díjas erdélyi magyar költő lesz, aki a Wass Alberttel való találkozásáról is mesél a kö­zönségnek. EGER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban ma, azaz szerdán 16 órakor Földi László titkosszolgálati szakértő beszél a migrációról. Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványának szervezésében 17:00 SZEDERINDA FARSANG a Szederinda Alapítvány szervezésében HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház FEBRŰÁR 20., HÉTFŐ, 15:00 ARANY JÁNOS EMLÉKÉV Dr. Nemes Lajos ny. levéltári igazgató előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 3., PÉNTEK, 20:00 ISMERŐS ARCOK KONCERT HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház EcjfeR KULTURÁLIS KÖZPONT

Next

/
Thumbnails
Contents