Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-15 / 39. szám

EGY PERCBEN Száz éve volt a tűzvész GYÖNGYÖS Bemutatták a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által, a természeti katasztrófa sújtot­ta települések részére létrehozott szoli­daritási alapot. A kezdeményező gyön­gyösiek ezzel is szeretnék meghálálni azt a gesztust, amelyet azon települé­sek gyakoroltak, akik nélkül nem épül­hetett volna újjá a város. ► 4 Ezüstérmet hozott haza GYÖNGYÖS, LONG BEACH Bakos Eri­ka Magyarország legjobb eredmé­nyét elérve két ezüstérmet hozott el tavaly ősszel az egyik legrango­sabb londoni műkörömdíszítő ver­senyről. A tehetséges műkörmös ebben az esztendőben sem tétlen­kedett, hiszen az amerikai Long Beach-i Nailpro kupáról szintén ezüstéremmel tért haza. ► 6 Ésszerű helyesírás EGER Pályázatok, hivatalos levelek olvasásakor sokat elárulhat a levél írójáról helyesírása, ezért mindany- nyiunk számára fontosak lehetnek a szabályok. A nemrégiben megvál­tozott szabályok körüli zavarokat dr. Varga Gyula, az Eszterházy Ká­roly Egyetem Nyelv- és Irodalomtu­dományi Intézetének tanára, nyel­vész segít eloszlatni. ► 3 Csodás télikert VERANDA Nem csak a gazdagok fényűzése a hangulatos zöldellő oá­zis kialakítása. ► 9 Jó reggelt! E vek óta vádolnak azzal az is­merőseim, hogy túlzottan odafigyelek a nyelvhelyessé­gi hibákra. Az igazság ezzel szem­ben az, hogy - önhibámon kívül! - az esetek többségében szemet szúr, ha valaki nem helyesen ír le vala­mit, és gaz módon ki is javítom a vétkest. Persze, lehet engem is vá­dolni, hogy más szemében a szál­kát, sajátomban a gerendát sem... az egybe- és különírás sokszor még nekem is feladja a leckét. No de, napok óta cikkeznek a körmen­di alpolgármesterről, akinek töb­bek szerint „egy 16 éves lánnyal van évek óta kapcsolata”. Ha így is van, szükséges lenne egy jelen- leg-et beszúrni a 16 elé, máris nem tűnnének időutazóknak. SZ. E. Bálintok, Júliák versenye az egri vármúzeumban EGER A Dobó István Vármúzeum is megemlékezett a szerelmesek napjáról, ám télkedő várta a Bálintokat és a Júliákat, akiknek a magyar költőhöz kapcsoló- ók nem Valentint, hanem Balassi Bálintot állították a programjaik középpont- dó totót is ki kellett tölteniük. A nap végén a Szelindek régizene együttes mu­jába. A délután folyamán interaktív tárlatvezetés, majd történelmi játékos ve- zsikájára táncra is perdülhettek a Dobó-bástyában. ► 3 Fotó: Márkus Attila Támogatás a pályakezdőket foglalkoztató cégeknek Munkatapasztalatot szereznek a fiatalok Az SBS Kft. nyerte a legtöbb támogatást Hevesben Fotó: Gál Gábor Házi őrizet a dohánybolti rablónak EGER Több mint százhar­mincezerforintos zsákmány­nyal távozott a helyszínről az a férfi, aki szombaton kira­bolt egy dohányboltot Nosz- vajon. Dr. Snellenperger Ju­dit, az Egri Törvényszék saj­tószóvivője közölte lapunk­kal, hogy az Egri Járásbíró­ság nyomozási bírája febru­ár 14-én E. R. Z. gyanúsított házi őrizetét rendelte el. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított február 11-én bement az egyik nosz- vaji dohányboltba, ahol meg­fenyegette az eladót, hogy ha nem adja át a bevételt, fegy­vert fog. A fenyegetés hatásá­ra a sértett a kasszát kinyitot­ta, amelyből a gyanúsított 137 ezer 500 forintot kivett, majd távozott. A gyanúsítottat a he­lyi polgárőrök tartották fel a rendőrség kiérkezéséig. A határozat indokolása szerint a gyanúsított eseté­ben fennáll a bűnismétlés ve­szélye, mivel munkahellyel, jövedelemmel nem rendelke­zik. Azonban ez a veszély há­zi őrizet elrendelésével is ki­küszöbölhető. A végzés jog­erős, azt mind az ügyész, mind pedig a gyanúsított és védője tudomásul vette. R. L. EGER Heves megyében csök­kent a munkanélküliség, ha­vi átlagban 12,7 ezren keres­tek állást tavaly, de mellé­jük jön 6500-7000 közmun­kás is. A 25 év alatti munka- nélküliek száma megközelí­ti a kétezret. Nekik is segít­het néhány uniós pénzből fi­nanszírozott akció, például a munkatapasztalat-szerzést támogató gyakornoki prog­ram vagy az Ifjúsági Garan­cia Program. Előbbivel kap­csolatban tartott fórumot kedden az Egri Szakképzé­si Centrum, amelyre a ré­gió szakképzéssel foglalko­zó szakembereit és vállalko­zások képviselőit is meghív­ták. A centrumok népsze­rűsíteni és megismertetni akarják a lehetőséget a ki­sebb cégekkel, valamint az egykori, elhelyezkedni nem tudó diákokkal. A bértámo­gatás 9 hónapra szól és 4,5 hónapos továbbfoglalkozta­tással jár a cégeknek, akik mentort is fizethetnek. ► 2 Több pénz, szabadság, járna BUDAPEST Speciális, az egész­ség védelmének alapelvén nyugvó rendszer váltja a 2015-től megszűnt, egyéb­ként elavult feltételeket kö­zéppontba állító korkedvez­ményes nyugdíjat - írta meg a Magyar Idők. Az új elképze­lések lényege, hogy már nem egységes szabályok men­tén, hanem munkahelyekre lebontva, egyedi feltételek­kel lenne megállapítható az egészségre kockázatos mun­kavégzési körülmény. ► 7 Torgyán Józseftől búcsúztak BUDAPEST Több százan vet­tek végső búcsút Torgyán Jó­zsef egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter­től, a Független Kisgazdapárt (FKGP) volt elnökétől kedden délelőtt Budapesten, a Szent István-bazilikában. A bú­csúztatáson mások mellett megjelent Orbán Viktor mi­niszterelnök, Gulyás Gergely és Jakab István országgyűlési alelnök is. ► 7 MA HOLNAP SZ E R K ESZTŐS ÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 5 7 4 Szerdán a legtöbb helyen napos időre van kilátás, de néhol tartósan megmaradhat a hajnalra képző­dő köd és alacsony szintű rétegfelhőzet. ► 10 1 Boldog névnapot és Gerogina nevű olvasóinknak! 2017. FEBRUÁR 15., SZERDA • XXVIII. ÉVFOLYAM, 39. SZ, ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT.

Next

/
Thumbnails
Contents